Az esszénusok és a kereszténység

© dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.4. 2016.09.14.) PDF

A tudományos világ a qumráni közösséget és az esszénusokat egyazon ókori zsidó vallási közösségnek tekinti, tehát egymással azonosítja. E közösség hitéletének tudományos elemzései mellett azonban a mai napig jelennek meg olyan kiadványok, amelyek a kereszténység gyökereit Qumránban keresik. Szerintük Jézus esszénus volt, a kereszténység tkp. Krisztus előtt keletkezett, több „esszénus” evangélium is jelent már meg, és több „esszénus” vallási közösség is létezik.

Ebben a helyzetben fontosnak láttuk az évtizedek óta ismert és megismerhető tények alapján bemutatni azokat az eltéréseket, amelyek az esszénusok, illetve Keresztelő János, Jézus Krisztus és az őskeresztény egyház hitéletében láthatók, és amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ma már magyar nyelven is megismerhetők ugyanis a több évtizedes tudományos kutatás eredményei, és elolvashatók a qumráni közösség saját szövegei. Aki ma bármilyen okból és céllal az esszénusokra hivatkozik, és az ismert tényekkel nem törődik, az éppen a leletek jelentőségét, a ma már sokkal jobban ismert történelmi valóságot hagyja figyelmen kívül. Pedig a valóság mindig érdekesebb a kitalációknál.

1. Az ókori írásos források

Az esszénusokról a holt-tengeri tekercsek felfedezése előtt csak három kortárs történeti forrás alapján volt tudomásunk. Ma is csak az ő írásaik és a qumráni szövegek alapján érdemes róluk gondolkodni.

Josephus Flavius (i.sz. 37-100) zsidó történetíró A zsidók története (XVIII.1) és A zsidó háború (II.8) című műveiben ír róluk a zsidó "filozófiai irányzatok" bemutatásakor.
Philón (i.e. 20 - i.sz. 40) alexandriai zsidó filozófus az Arról, hogy minden jó erkölcsű ember szabad című művében (12. fejezet) említi őket.
Idősebb Plinius (i.sz. 23-79) római író futólag említi őket.

Megjegyzendő, hogy a qumráni közösséget csak külső források nevezik esszénusoknak (gör. esszénoi, lat. esseni), ilyen kifejezés egyetlen héber vagy arám nyelvű qumráni iratban sem fordul elő. Önmagukat a Fény Fiainak, szegényeknek, szenteknek, kiválasztottaknak, a Törvény teljesítőinek, Cádók fiainak nevezték.

2. A felfedezések

A holt-tengeri tekercsek története tulajdonképpen két, szinte párhuzamos felfedezéssel kezdődött. Először is 1947-ben, a Holt-tenger környékén, a Wadi Qumran kiszáradt folyómedre fölötti sziklabarlangokban ókori héber és arám nyelvű irattekercseket találtak. A barlangok folyamatos feltárása mellett a közeli, a Holt-tenger partvidékén fekvő Khirbet Qumran-ban folytatott ásatások egy ugyancsak ókori település romjait tárták fel. Valószínűnek tartják, hogy Szekakáról van szó (Józs 15:61), amely talán már az i. e. 1. évezred elejétől lakott volt, de a júdeai királyság i. e. 586-os bukása után egészen az i. e. 2. század közepéig elhagyatott volt.

A barlangokban talált, cserépedényekbe rejtett iratokat és a – mai arab nevén – a Qumran-ban feltárt közösség közötti kapcsolatot több tény és következtetés alapján egyértelműnek látják.

Először is, az iratok tartalmából egy olyan vallási közösségre következtethetünk, amely könnyen azonosítható az i. sz. 1. századi forrásokban (Josephus Flavius, Philón) említett zsidó vallási közösséggel: az „esszénusokkal”. Másodszor, az ókori források az „esszénusok” központját ezen a környéken helyezik el; a barlangok és a település közel is vannak egymáshoz.

3. A település és lakói

A települést az i. e. 2. század közepétől i. sz. 68-ig folyamatosan lakták. Akkor viszont a rómaiak lerohanták, és a hősiesen harcoló esszénusokat mind lemészárolták. Közösségük ezután megszűnt létezni, csak az emléke maradt fenn. A telep melletti két temetőben összesen 1.100 halott fekszik, akiket – a zsidó, keresztény és muszlim szokástól eltérően – fejjel dél felé fordítva helyeztek el. A régészek ilyen temetési móddal Palesztinában csak elvétve (Jerikó, Jeruzsálem) találkoztak. Ha minden esszénus elhunytat ide hoztak, és ezért van máshol olyan kevés nyoma ilyen temetésnek, akkor az esszénusok rendkívül kevesen voltak. Ennek viszont ellentmond Josephus Flavius közlése, aki négyezer, egy időben élő esszénusról tud.

Az is kiderült azonban, hogy a csontok szint kivétel nélkül férfiaké, és a közösség iratai sem említenek női tagokat. A cölibátus ideálja – bár csak egyik irányzatuk gyakorolta – nyilván eleve gátolta a közösség növekedését. Ebben az esetben a halottak kizárólag a qumráni település környékén élt, és ott elhunyt férfiak voltak: az esszénus papi elit.

A település épületei csak igen kevés embernek adhattak szállást, mert elsősorban közösségi és gazdasági használatra voltak alkalmasak. A tagság nagy része tehát vagy környékbeli sátrakban lakott, vagy – az ókori forrásoknak megfelelően – Palesztinában szétszórva, városi és falusi kommunákban. Bár a romok közt iratokat nem, egy teremben iratkészítésre vagy másolásra használt padsorokat és tintatartókat találtak. Az iratok és a külső források szerint is a tagok naponta többször is rituális fürdőt vettek, amivel egybevág a jól kiépített víztárolórendszer és a számos fürdő. A vagyonközösséget jól szolgálhatták a raktározásra alkalmas termek. A zsidó naptártól eltérő, saját naptár használatát bizonyítják a feltárt napóra-kőkorongok is. Mindent összevetve egyrészt nagy bizonyossággal elmondható, hogy a qumráni település vallási és gazdasági központ volt, másrészt az itt élők a tekercsek elrejtőivel és az ún. esszénusokkal azonosíthatók.

4. A leletek

A tekercsek elrejtésének oka egyfelől lehetett a rómaiak megjelenése, tehát

a mentés. Másfelől azonban a közösség zárt jellege és iratai egy részének titkos volta is okot adhatott a rejtegetésre. Mivel a tekercsek rendszer szerint, és nem sebtiben, véletlenszerűen voltak elrejtve, feltételezhető, hogy a barlangokat eredetileg is rejtett könyvtárként használták, vagy használaton kívül helyezett iratok raktáraként (ún. geniza).

A qumráni szövegek fordítása azért fér el egyetlen kötetben, mert csak 12 tekercs maradt fenn több-kevesebb épségben (11 bőr és 1 réztekercs). Az összes többi anyag kisebb-nagyobb szövegtöredék. Ezek tudományos feldolgozásával pedig kiderült, hogy eredetileg több száz különböző kézirat volt a cserépedényekben.

Ami az iratok korát illeti, a radiokarbon-vizsgálat a legtöbbet az i. e. 2. és 1. századra teszi, bár akad néhány régebb irat is. Maguk az esszénusok ugyan megérték az i. sz. 1. század közepét, fennmaradt irataik mind Krisztus előttiek.

Ami az iratok tartalmát illeti, igen sokfélék, ugyanakkor bizonyos iratok (nyilván a fontosabbak) több példányban is fennmaradtak. A következőképpen lehetne őket csoportosítani:

ismert bibliai szentírásszövegek (pl. 1-5Mózes, Zsoltárok, Ézsaiás)
a közösség tanítói által írt biblia-kommentárok (pl. Habakuk-kommentár, Értelmezés a Kivonulás könyvéről)
már ismert és eddig ismeretlen zsidó apokrifek és pszeudoepigrafák (pl. Henók könyve, Jubileumok könyve, Pszeudo-Dániel, Noé könyve)
a közösség belső, tanító jellegű iratai (pl. Tanítás a bölcsességről, Titkok könyve, Messianisztikus apokalipszis)
a közösség saját liturgiai anyagai (pl. Hálaadások, Áldások, Napi imák, A szombati égőáldozat dalai)
a közösség belső, szervezeti szabályzatai (pl. a Közösség szabályzata, Damaszkuszi irat, Templomtekercs)
egyéb (pl. papi őrszolgálatok beosztása, naptárak, horoszkópok, az elrejtett kincseket leltározó réztekercs).

5. A kutatás során felmerült problémák

A tudományos szövegkritikai kiadások és elemzések mellett azonban nem egy népszerű, szenzációhajhász írás is napvilágot látott, sőt, bestsellerré vált.[1] Ennek több kiváltó oka is volt:

a leletek feldolgozására kijelölt tudóscsoport eléggé kisajátította magának a kutatást, ugyanakkor évtizedeket csúszott a publikálással; mindez érthetően sok találgatásra, gyanúsítgatásra, sőt botrányra adott okot
amíg nem volt elérhető az összes szöveg (ma már magyarul is mind olvasható), nem egy szerző a saját elméletének a bizonyítására használta fel a tekercsek általa vélt tartalmát vagy jelentőségét.

A továbbiakban arra a három kérdésre keressük a választ, hogy

mire jutottak a tudósok,
mi a tekercsek jelentősége, és
mindez mennyiben érinti a kereszténység gyökereit?

6. A tudományos konszenzus

A szövegeket évtizedeken át vizsgáló tudóscsoport igen összetett volt: nemzetközi és vallásközi egyaránt. Az amerikai, európai és izraeli egyetemekről jött tudósok között katolikus, protestáns, izraelita és agnosztikus egyaránt volt.

Kutatási eredményeik a részletkérdésekben eltérőek ugyan, de van közös véleményük (konszenzus), és az egyértelmű.

A konszenzussal egyetértő kutatók az alábbi egyetemek professzorai: Catholic University of America, University of Chicago, Claremont Graduate School, École Biblique et Archéologique Française de Jérusalem, Edinburgh University, Duke University, Emory University, Göttingen University, Groningen University, Harvard University, Hebrew University (Jerusalem), Institut für Judaistik de Freien Universität Berlin, Institutum Judaicum Delitzshianum (Münster), Leiden University, München University, New York University, University of Notre Dame, Oxford University, Princeton Theological Seminary, Princeton University, Strassbourg University, Universitá di Torino, Universität Tübingen, Union Theological Seminary, Yale University.

A konszenzus lényege James H. Charlesworth (1999:9-13) összefoglalása alapján a következő:

A tekercseket zsidók írták. Nincs közöttük egyetlen újszövetségi irat, más keresztény szöveg vagy újszövetségi apokrif irat sem.
A tekercsek nyelve héber és arámi; csak néhány görög nyelvű töredék maradt fenn, de ezek is zsidó iratok fordításai voltak.
A tekercsek korát C14-es vizsgálattal meghatározták, és a Réztekercs kivételével mind i. sz. 68-69. előttiek.
A régészek a romok között római nyílhegyeket, pénzérméket, hamut és üszkös épületmaradványokat találtak; zsidó pénzérméket csak az alsóbb rétegekben. A zsidó jelenlét a területen i. sz. 68-ban megszűnt.
A 4. pontot megerősíti Josephus Flavius közlése, miszerint a római légiók a környéket felperzselték.
Az ősi kéziratok tudományos tanulmányozása nem szolgálhat pontos évszámokkal, csak kb. 50 éves időszakaszokkal. A tekercsek paleográfiai vizsgálata kimutatta, hogy kézírásmódjuk abba a korszakba tartozik, amely végül az i. sz. 73-74-ben elesett Maszadában talált tekercsekkel zárult le.
A legtöbb tekercset a 4. barlangban találták, amely könyvtárként szolgált. Az itt talált tekercsek nem csak Qumránban keletkeztek, hanem Palesztina más területein is. Valószínűleg a közösségbe belépők hozhatták őket magukkal, így az Igaz Tanító és hívei is, miután el kellett hagyniuk Jeruzsálemet.
A qumráni közösség az i. e. 2. század közepétől i. sz. 68-ig létezett.
A közösség alapítói a jeruzsálemi Templomból elűzött papok lehettek. Vezetőjüket „Igaz Tanítónak” vagy az „Igazság(osság) Tanítójának” hívták, aki maga is pap volt, valószínűleg Cádok nemzetségéből. Vitatott, hogy annak idején a Templomban milyen posztja volt, de elképzelhető, hogy ő írta a Közösség Szabályzatának egy részét, egyes himnuszokat és leveleket is.
Az alapítás után, az i. e. 2. sz. első évtizedeiben más zsidók is csatlakoztak a Közösséghez, valószínűleg farizeusok. A következő számbeli növekedés az i. e. 1. sz. kezdetén történt.
A qumráni teológia nem egységes, tömbszerű rendszer, hanem három évszázad teológiai fejlődésének a terméke. Ebből fakad a tekercsek kijelentései közötti ellentmondások sokasága pl. a naptárt, a messiás-várást, a házasságot, az angyalokat, a lélek sorsát vagy a jövendöléseket illetően.
A qumráni teológia néhány jellegzetessége kiolvasható a nagyobb tekercsekből. Ezek közül a legfontosabb: a Templomi kultusz elutasítása; a „Gonosz Pap” iránti gyűlölet (a cádoki dinasztia helyére lépő hasmóneus főpapokról lehet szó); a közösség tagjai a „Fény Fiai”, mindenki más eleve „Sötétség Fia”; saját magukat többek közt „szegényeknek”, „szenteknek” nevezték, lakhelyüket „szentség házának” és a bennük működő lelket „Szent Léleknek” (amely már elhagyta a Templomot).
Nagyra becsültek néhány zsidó apokrif iratot, különösen Hénók első könyvét, a Jubileumok könyvét. Könyvtárukban néhány eddig ismeretlen apokrif irat is volt, amelyeket Mózes, Józsué és Dávid nevéhez kapcsoltak.
A qumráni közösség feltűnően hasonlít, sőt azonosítható Josephus Flavius, Philón és idősebb Plinius leírásaiban szereplő esszénusok legszigorúbb ágához.
Ha elfogadjuk, hogy a qumrániak az esszénusok legszigorúbb ágához tartoztak (cölibátus), akkor – az ókori forrásoknak megfelelően – Palesztina más területein is létezhettek esszénus közösségek, amelyek nem elzártan, hanem a falvakban és házasságban éltek.
A qumráni közösség Jézus működésének ideje alatt (i. sz. 26-30) is létezett. A szövegek azonban sehol sem utalnak Jézusra vagy követőre.

A konszenzusnak volt néhány ellenzője is, akiknek az elszigetelt véleményét aztán bestsellerírók lovagolták meg, hogy melegen tartsák az állítólagos „vallási botrányt”. Vermes Géza (1998:33) is kritizálta a tudóscsoportot a késlekedésért, de a konszenzus ellenfeleinek és a rájuk építő írók elméleteiről így írt:

„Véleményem szerint ezek a feltételezések a legalapvetőbb hihetőség próbáját sem állják ki, mivel nem a szövegekre alapozták, hanem a szövegekre erőltették őket.”

7. A leletek jelentősége

Szinte mindenki egyetért azzal, hogy az évszázad egyik legnagyobb régészeti felfedezéséről van szó, amely az egész tudományos és vallási világot megmozgatta. Vermes Géza (1998:53) szerint:

A tényanyag tehát eléggé megalapozott, és teljesen azonos irányba mutat. A tizenegy qumráni barlangban megtalált tekercseket és töredékeket a Róma ellen vívott első zsidó háború idején, valószínűleg i. sz. 68-ban rejtették el.
A tekercsek nagyobb részét a helyszínen másolták vagy írták abban az időben, amikor a qumráni településen a holt-tengeri közösség tagjai éltek, akik kb. i. e. 150-140-ben érkeztek oda és telepedtek le ott. A paleográfiai kutatások azt is mutatják azonban, hogy egyes kéziratok ennél régebbre, néhányuk egészen az i. e. III. század elejére datálható. Más szavakkal tehát, Qumrán adta a világnak a jelenleg létező legrégebbi, bőrre vagy papiruszra írt héber dokumentumokat. Qumrán óta rendelkezésünkre áll a bibliai és posztbiblikus irodalom felbecsülhetetlen értékű gyűjteménye, amely az intertestamentális judaizmusra vonatkozó tudásunkat gyökeresen megváltoztatta.

A tekercseknek tehát több szempontból is nagy vallástörténeti jelentőségük van:

Rengeteget megtudhattunk az esszénusokról, akiket eddig csak történeti utalásokból ismertünk. A régészeti leletek a források hitelességét igazolták, és fontos adatokkal szolgálnak a zsidó történelem eddig kevéssé ismert szakaszáról, és annak egy sajátos szubkultúrájáról.
A héber Bibliának a felfedezések előtt ismert legrégebbi másolata az i.sz. 9. századból származott. Az i.e. 2. században keletkezett qumráni bibliamásolatok egyfelől 1000 évvel visszatolták a birtokunkban levő legrégebbi héber másolat korát, másfelől a qumráni és az eddig ismert masszóréta szövegek összehasonlításával kiderült, milyen nagyfokú pontossággal adták tovább a zsidó másolók a héber Bibliát. Ez a ma ismert bibliai szöveg hitelességét bizonyítja.
Az esszénusok a kereszténység keletkezésének idején még léteztek. Róluk szerzett ismereteinkkel egyfelől tovább finomíthatjuk a Jézus-korabeli zsidó vallási viszonyokról alkotott képet, másfelől az esszénus és a keresztény tanítás, illetve közösség közötti különbségek feltárása további bizonyítékul szolgált Jézus a kereszténység egyedisége mellett.

8. Az esszénusok és a kereszténység viszonya

A tudósok kijelentései és a közvélemény is sokáig ingadozott azt illetően, hogy a tekercsek szövegének kiadása pozitív, negatív vagy semleges hatással lesz a kereszténységre? Visszafogott és szélsőséges vélemények egyaránt elhangzottak. Komoróczy Géza (1998:20-24) a leletek értékelésének fejlődését így látja:

A leletanyag – és ebben is főként a szövegek értelmezésében – mindjárt a kezdet kezdetén két tényező játszott meghatározó szerepet. Az egyik az volt, hogy a legelőször kiadott két eredeti szöveg, a Habakuk-kommentár és A közösség szabályzata, természetes módon keresztény asszociációkat keltett – a tudósokban és a nagyközönségben egyaránt. A másik tényező pedig, hogy kezdetben a kéziratokkal főként keresztény tudósok foglalkoztak. (...) Kialakult a szemléletmód, a tudományos paradigma: a holt-tengeri tekercsek nem más, mint héber nyelvű forrásanyag a kereszténység keletkezésének korából, és tudományos érdekessége abban áll, hogy megvilágíthatja az ősegyház történetét, eszméinek forrásvidékét és az egyházszervezet előzményeit. (...) Az első időszak theológus tudósai a holt-tengeri tekercseket mindenképpen elkeresztényiesítették. De hozzájárult ennek a felfogásnak az érvényesüléséhez a zsidó tudományok (Jewish studies) művelőinek és a mögöttük álló társadalmi közegnek a kezdeti bizalmatlansága is. A Biblia héber kánonján kívüli iratok a zsidó szellemi életben sokáig másodrendű anyagnak számítottak, amely csupán a tudósokra tartozik... (...) A régészeti leletek, a tekercsek és a vászon anyagvizsgálata, és főként a paleográfia, az írástörténeti elemzés mind azt bizonyították, hogy a tekercsek többségét az i. e. 2-1. században írták. Röviden szólva, Qumránnak nemigen lehetett közvetlen érintkezése a formálódó kereszténységgel. Az elfogulatlan kutatók lassan átfogalmazták a paradigmát: a kéziratok egy zsidó vallási csoport életének emléke, a zsidó társadalom és vallás átalakulása korából, amikor történetesen a kereszténység is kibontakozott. (...) Az igazi áttörést talán az 1960-as években már látványos eredményeket felmutató régészet és filológusok élénk tudományos tevékenysége érte el. (...) Maszada feltárása, ami roppant erős történeti érdeklődést és büszkeséget ébresztett fel Izraelben... (...) Nyugodtan állíthatjuk: a történeti kutatásban már formálódik, sőt érvényesül is a hol-tengeri tekercsek magyarázatának zsidó vallástörténeti paradigmája.

A qumráni leletek tehát egy sajátos zsidó vallási szubkultúráról szólnak, amely ugyan történetének utolsó évtizedeiben Keresztelő János mozgalmával és a korai kereszténységgel párhuzamosan létezett, de bizonyítható kölcsönhatás nélkül.

8.1. Keresztelő János: esszénus tanítvány?

János életéről az Újszövetségen kívül egyedül Josephus Flavius utalásai állnak a rendelkezésünkre (A zsidók története XVIII.5). Qumrán környékén is prédikált, így bár nem kizárható, nem bizonyított, hogy az esszénusoknál nevelkedett.

8.1.1. Szociológiai összehasonlítás

Esszénusok	Keresztelő János
Az esszénusok szigorúan szervezett kommunákban éltek.	János követői spontán, laza mozgalmat alkottak.
Egy részük kivonult a pusztába, más részük a falvakban, városokban lakott.	János a pusztában nőtt fel, ott magányosan élt, de másokat nem szólított fel ilyen életformára.
A közösségüket csak zsidók, és főleg férfiak alkották, akik papi rendet alkottak, bár voltak házasságban élők is.	Zsidók és prozeliták, férfiak és nők, közembe-rek egyaránt voltak köztük.
Papok alapították, az illegitimnek tartott hasmóneus papsággal és templomi kultusszal szemben.	Magányos próféta volt. Sosem lépett fel a templomi papság és kultusz ellen.
Csak a Fény Fiaiként való életre alkalmas zsidó egyéneket szólították fel csatlakozásra.	Egész Izraelt megtérésre szólította fel, értelemszerűen az esszénusokat is.
A tagságnak sok feltétele volt: egy próbaév, kétéves tanulás, engedelmességi fogadalom, szakítás a családdal, a vagyon átruházása a Közösségre, más naptárra való áttérés, esetleg cölibátus vállalása (az elitnek).	Nem volt tagság, a bűneiket megbánóknak csak meg kellett engedni, hogy János víz alá merítse őket (mint egy áttérőt), és követniük kellett egyszerű etikai tanítását.

8.1.2 Teológiai összehasonlítás

Esszénusok	Keresztelő János
Az Igaz Tanítót nem tartották messiásnak.	János Jézust a Messiásnak tartotta.
Csak azért térítettek, hogy a Fény Fiai kiválogatódjanak, szerintük ui. a Sötétség Fiai eleve ekként születtek, és ítéletre.	Az Istenhez való visszatérésre, erkölcsi megújulásra szólította fel egész Izraelt. Mindenki újragondolhatta életútját, és visszatérhetett Istenhez.
Naponta legalább kétszer vettek rituális fürdőt, úgy, hogy ők maguk merültek víz alá (miqve).	Az engedelmeskedőket ő merítette víz alá, innen van a mellékneve: „János, a Bemerítő” (Ióannész ho Baptisztész), és minden önkéntest csak egyszer merített be.

8.2. Jézus: az Igaz Tanító?

Jézus életéről (kb. i. e. 6/4 – i. sz. 30/33) az Újszövetségen kívül csak hét ókori történeti forrás áll a rendelkezésünkre. A legtöbbet adatot természetesen az Újszövetség tartalmazza, és a külső források megerősítik a tartalmát.

A qumráni szövegek sokat írnak az „Igaz Tanító” és a „Gonosz Pap” közötti ellentétről. Ez sok fantáziálásra adott okot. Egyesek az Igaz Tanítót Jézussal vagy Jakabbal azonosították, a Gonosz Papot pedig Pállal.

Az Igaz Tanító és a Gonosz Pap közötti konfliktust említő iratok azonban a Krisztus előtti 2-1. században keletkeztek, és már megtörtént eseményekről beszélnek. Kettejük gyűlölettel teljes küzdelme jól bele is illik az i. e. 2. század történelmébe. IV. Antiokhosz Epiphánész a Templom megszentségtelenítésével brutális vallási üldözésbe kezdett (i.e. 168). Ez felkelést váltott ki (Makkabeusok), amelynek sikere után, i.e. 152-ben a makkabeus Jonatán főpapnak nevezte ki magát. Az ő utódjai voltak az ún. hasmóneus főpapi dinasztia tagjai.

Ez azért váltott ki kritikát, mert a törvényes főpap Cádok főpap családjából került volna ki. Ekkor Jonatán, a Gonosz Pap ellen léphetett fel az Igaz Tanító, aki a többi qumráni paphoz hasonlóan Cádok fiai közé tartozott.

Az esszénus közösséget tehát olyan papok alapították, akiknek el kellett hagyniuk Jeruzsálemet. Rendjük és mozgalmuk az illegitim hasmóneus papsággal és templomi működésével szemben, tiltakozásként maradt fenn. Az Igaz Tanítónak és a Gonosz Papnak tehát nincs köze a jóval későbbi újszövetségi szereplőkhöz.

8.2.1. Szociológiai összehasonlítás

Esszénusok	Jézus
Az esszénusok voltak a Fény Fiai, mindenki más pedig eleve (születetten) a Sötétség Fia volt. Ez utóbbiakat horoszkópjuk és kinézetük alapján is felismerni vélték.	Jézus, bár elsősorban Izraelhez küldetett, az egész emberiség Megváltója. Isten előtti egyenlőséget hirdetett.
Az elkülönülés elvét követve a kívülállókkal és a saját tagjaikkal szemben is szigorú érintkezési szabályokat követtek.	Jézus nem zsidókkal, a zsidó társadalom kivetettjeivel és vallási vezetőivel egyaránt érintkezett, beszélgetett, együtt étkezett.
A pusztaságban és városszéli gettókban éltek, önkéntes száműzetésben, nem térítettek nyilvánosan.	Jézus az egész országot bejárta, üzenetét hirdetve tanítványokat gyűjtött minden társadalmi rétegből.
A tagságnak sok feltétele volt: egy próbaév, kétéves tanulás, engedelmességi fogadalom, szakítás a családdal, a vagyon átruházása a Közösségre, más naptárra való áttérés stb.	Jézust bárki, bármikor elkezdhette követni. A döntés jele az egyszeri bemerítkezés volt.
Aszkéta életet éltek.	Jézus kedvelte a jókedvű társaságot, a közös evés-ivást. Ezt egyes farizeusok a szemére is vetették.
A Közösségi Szabályzat nem is említ nőket, akiket megbízhatatlannak, hiteltelennek sőt veszélyesnek tartottak. Más feleségével beszélgetni is tilos volt.	Jézus követői között nők is voltak, a nevük is ismert. Elfogadta a támogatásukat, sőt a feltámadás első tanúivá tette őket. Még prostituáltakkal is beszélgetett.
A rend merev hierarchiája négy szintre tagozódott, amelyen belül előre lehetett jutni, vagy büntetésként vissza lehetett esni.	Jézus a követői közül csak különleges szolgálatra választott ki tanítványokat (a hetven, a tizenkettő), és elutasított mindenféle hierarchiát.
Rendkívül összetartó közösséget alkottak.	Jézust elszigetelődött, magára hagyott, elárult vallási vezetőként végezték ki.

8.2.2. Teológiai összehasonlítás

Esszénusok	Jézus
Az Igaz Tanítót / az Igazságosság Tanítóját nem tartották messiásnak.	Jézus az egyetlen Messiásnak tartotta magát, és a tanítványai is annak tartották. Isten Fiának, és Emberfiának nevezte magát.
Azt hitték, hogy csak az Igazságosság Tanítója ismeri a Tóra értelmét.	Jézus a hallgatóságát az Írás követésére szólította fel, és többször szemükre vetette engedetlenségüket (mindkettő feltétele, hogy meg is értsék az Írás parancsát).
Egész életüket annak szentelték, hogy az Írásokat és az Igazságosság Tanítójának kinyilatkoztatásait tanulmányozzák; ebben instruktorok vezették őket.	Jézusnak nem volt teológiai képzettsége, és nem tartozott egyik rabbi irányzatához sem.
Könyvtárnyi saját (nem bibliai) irodalmuk volt, és rengeteg iratot másoltak.	Jézus sokat tanított, de ő maga semmit sem írt.
Tanításuk nagy részét titokként őrizték, és külön kódneveket is használtak, hogy szövegeik illetéktelen kezekbe kerülve se árulják el őket és tanaikat.	Jézus nyilvánosan tanított, titokban semmit sem mondott; üzenete elsősorban a zsidóságnak szólt, másodsorban mindenkinek.
Elsősorban a tanultaknak és saját tagságuknak írtak. Nem tömegeket, hanem egyeseket igyekeztek meggyőzni.	Jézus egyszerűen, az átlagember nyelvén beszélt. Rendszeresen egész tömegeket tanított.
Istent Izrael királyának tartották, de nem foglalkoztak Isten küszöbön álló királyságával.	Jézus egyik központi üzenete volt Isten királyságának („országának”) közelsége, földi megvalósulásának várása.
Az Írások és saját szabályzatuk minden egyes pontja egyenlő fontosságú volt.	Jézus a törvény és a próféták tanítását az aranyszabályban és az Isten és felebarát iránti szeretet parancsában össze tudta foglalni.
Minden zsidónál szigorúbban betartották a szombattal kapcsolatos törvényeket (szombaton nem húzták ki a gödörbe esett állatot).	Jézus szerint a szombat törvénye van az emberért (ti. a javára), és nem az ember van a törvényért (akár embertelenség árán is).
Az erkölcsi tisztaságot rituális értelemben értették: a fürdésnek lélektisztító hatást is tulajdonítottak.	Jézus szerint a bűn, a tisztátalanság lelki probléma, amin fürdő nem változtathat, csak a belső, lelki újjászületés.
A kívülállókat gyűlölték, és nem csak a pogányokra, hanem még a többi zsidóra is átkot mondtak.	Jézus szerint az ellenséget szeretni, és az üldözőt áldani kell, mert erre maga Isten ad példát.
Csodákat nem tettek, gyógyítással csak a szükséges mértékben foglalkoztak.	Jézus csodás gyógyításai mind a tanítását illusztrálták, és Messiás voltát igazolták.
A nem-bibliai, apokrif irodalom alapján sokat foglalkoztak az angyalokkal.	Jézus az angyalokról alig tett említést.

8.3. Esszénusok: az igazi őskeresztények?

Tény, hogy az esszénus kommunák, Keresztelő János mozgalma, Jézus és az őskeresztény egyház közös alapokra épült: az Ószövetségre, annak tipológiájára (pl. a 12-es szám) és ígéreteire (pl. az új szövetség, Jer 31:30). Mégis, bár az esszénusok és a keresztények is zsidó gyökerű vallási közösséget alkottak, csak egymás mellett éltek, kölcsönös vagy egyoldalú kapcsolat nélkül. Nincs nyoma annak, hogy a qumrániak használták volna a keresztény evangéliumokat és apostoli írásokat, vagy hogy Jézust és bármely tanítványát maguk közül valónak, vagy legalább hitehagyott esszénusnak tekintették volna. Írásaikban Jézust és tanítványait egyszerűen nem is említik.

8.3.1. Szociológiai összehasonlítás

Esszénusok	Ősegyház
Az esszénusok csak saját magukat tekintették Izraelnek, a zsidóság többi részével szemben is. Úgy vélték, Istennel új szövetséget köthetnek azzal, hogy fogadalmat tesznek az Írások követésére.	A keresztény gyülekezet Jézus váltsághalála alapján Isten Izraellel kötött új szövetsége részesének tekintette magát, amely a Jézusban nem hívő zsidóság, a vér szerinti Izrael mellett létezik, és nem zsidókat is befogad.
Teljesen zárt közösséget alkottak, amely a társadalom többi részétől az igaz hitélet érdekében igyekezett elkülönülni (ellentársadalom).	A gyülekezet nyitott, mindenkit befogadó, a társadalomban élő, és arra pozitívan hatni akaró közösség volt („só és világosság”). A hit megélésének helye a világ.
Életmódjuk kifejezetten aszketikus volt. Az elit nem nősült meg.	A keresztények életmódja normális, bár az átlagnál erkölcsösebb volt. A házassági és étkezési kérdéseket az egyén lelkiismeretére bízták.
A tagság merev hierarchiája négy szintre tagozódott, amelyen belül előremenetel és lefokozás is létezett.	A gyülekezetben nem létezett hierarchia, csak eltérő feladatok, szolgálatok.

8.3.2. Teológiai összehasonlítás

Esszénusok	Ősegyház
Az Ószövetség mellett az apokrif iratokat is szentírásnak tekintették.	Szentírásnak tartották az Ószövetséget, Jézus tanítását, és a Szentlélek minden igazságra elvezető ihletésére az apostoli tanítást (evangéliumok, levelek, Jelenések).
Két messiást vártak.	Csak egy messiásban hittek, aki már el is jött: Jézusban.
Sokat foglalkoztak az angyalokkal, hierarchiájukról apokrif iratok alapján spekuláltak. Úgy vélték, a múlt igaz emberei (pl. Mózes) angyalokká váltak, és az emberkért közbenjárnak.	Az angyalokkal nemigen foglalkoztak, az angyalok tiszteletét elítélték. Jézust Istennek és embernek tekintették, az Isten és ember közötti egyetlen közbenjárónak.
Hittek az emberi lélek előlétében, halhatatlanságában, és hogy a halál után Istenhez visszaemelkedik.	Abban hittek, hogy az emberi lélek a testi születéskor teremtetik, hogy ebben az életben lelkileg újjá kell születni, és hogy Krisztus eljövetelekor az igazak megdicsőült létformát (mennyei vagy lelki „testet”) kapnak.
Közösségi étkezéseik a kommunális életvitelből fakadtak, és egyszerűen a közösségi érzést fejezték ki.	Az úrvacsora („kenyértörés”) jelentősége teljes egészében Jézussal kapcsolatos: vasárnap ünnepelték (feltámadása napján), kenyérrel és borral (az utolsó páskavacsora két elemével), amely az ő vérére (bor) és testére (kenyér) emlékeztetett, visszajövetelének várásával.
Naponta legalább kétszer is vízbe merítették saját magukat; rituális fürdőjük jelentősége a rituális külső-belső megtisztulás volt.	Csak egyszer, a hitre jutáskor keresztelték meg a megtérőt, úgy, hogy ők merítették víz alá; ennek a jelentősége elsősorban a Krisztussal való azonosulás (meghalás, feltámadás) volt.
Horoszkópokat készítettek, mert vsz. úgy vélték, hogy annak fény-sötétség aránya kimutatja: a Fény vagy a Sötétség Fia valaki.	Számukra az okkultizmus minden formája, így az asztrológia is tiltott volt. Hitük szerint mindenki eleve sötétségben van, de Isten kegyelme mindenkit meg akar világosítani.

Ajánlott szakirodalom

Charlesworth, James H.: Jézus és a holt-tengeri tekercsek (Agapé, Szeged, 1999)
Fröhlich Ida: A qumráni szövegek magyarul (PPKE-BTK, Piliscsaba/Budapest, 2000)
Komoróczi Géza: Kiáltó szó a pusztában – A holt-tengeri tekercsek (Osiris, Budapest, 1998)
Schick, Alexander: Csodálatos Kumrán (Ethos Kft, Budapest, 1998)
Vermes Géza: A qumráni közösség és a holt-tengeri tekercsek története (Osiris, Budapest, 1998)
Xeravits Géza: Könyvtár a pusztában – Bevezetés a holt-tengeri tekercsek nem bibliai irodalmába (L’Harmattan, 2008)

[1] Pl. Baigent, Michael – Leigh, Richard: Mi az igazság a holt-tengeri tekercsek körül? (Gold Book, Budapest, 2001)