Bibliaértelmezési alapelvek

© dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.2. 2016.03.08.) PDF

Mint minden szentírást, a keresztény Bibliát is értelmezni kell. Bár a fő üzenetet egy gyermek is megértheti, naivitás azt hinni, hogy minden mondata minden kor minden olvasója számára világos és magától értetődő. Mivel egyes részleteket a hívők is eltérő módon értelmeznek, jogos a kérdés, hogy mi alapján dönthetjük el, melyik a helyes vagy legvalószínűbb értelmezés? A Biblia helyes értelmezésé­nek ráadásul döntő jelentősége van a hit és a hitélet számára. Dicséretes, ha ahhoz akarjuk tartani magunkat, amit Isten üzen, de tudnunk kell, hogy egy szöveg pontosan mit állít, és mit nem, illetve hogy amit állít, az nekünk is szól-e, és ha igen, milyen értelemben? Mindennek lehetséges és érdemes is utánajárni. Nincs ugyanis olyan hitéleti szélsőség vagy hamis tanítás, amely ne úgy született volna, hogy figyelmen kívül hagyták az alapvető értelmezési szabályokat.

Elöljáróban: a bibliaértelmezés és magyará­zás folyamatát exegézisnek nevezzük, az értelme­zés módszertanának tudományát pedig hermeneutikának.

1. A Biblia sajátságai

A Biblia értelmezésének alapelvei közé tartozik először is a bibliai szöveg­ néhány sajátossága.

1.1. A kinyilatkoztatás folyamatosan bővült

A keresztény Biblia szövege hosszú időn át, az i.e. 15-5. sz. között (Ószövetség), illetve az i.sz. 1. században keletkezett (Újszövetség). Isten a történelemben, a népével való együttélés során, illetve közéjük születve a legkülönbözőbb élet­hely­zetekben akarta bemutatni önmagát, illetve közölte a világról és az emberről a tudnivalókat. Ezért a legtöbb teológiai témát illetően elmondhatjuk, hogy Ábrahámnál többet tudott Mózes, Mózesnél többet tudtak a próféták, még többet mondott Jézus, és a Szentlélek az apostolokat végül elvezette a teljes igazságra. Mivel tehát a kinyilatkoztatás folyamatában fokozatosságot vagy fejlődést látha­tunk (progresszivitást), a korábbi szövegeket a későbbiek fényében kell értékel­nünk és értelmeznünk.

1.2. A kinyilatkoztatás önmagát magyarázza

A Biblia szövegét kb. negyven, nagyon különböző korban élő, foglalkozású, kép­zett­ségű és karakterű ember írta le. Tanítása mégis egységes, mert Isten értelme­sen szól, és önmagának nem mond ellent. Ha tehát mi valamit ellentmondá­sos­nak látunk, érdemes tovább kutatnunk. Ha feltárjuk a Szentírás belső össze­függéseit, azaz összeszedjük mindazt, amit egy témáról a teljes szöveg elmond, többnyire világossá válnak az első látásra nehezen érthető vagy ellentmondá­sos­nak tűnő kijelentések. Ebben az értelemben tehát az Írás önmagát magyarázza. Ennek felismerésében segítenek a bibliakiadások lap alján vagy szélén található referenciái: utalá­sok más bibliai szövegekre, amelyek szintén az adott témáról szólnak. 

2. A megfigyelendő részletek

• A szövegkörnyezet, azaz a beszédhelyzet vagy gondolatmenet: ki, kinek, mit, hol, mikor, hogyan, miért mond vagy ír?
  
• A történelmi összefüggések, kulturális szokások, földrajzi, éghajlati viszo­nyok.
  
• Az adott szöveg műfaja és annak eszközei: vers vagy próza? énekelt vagy felolvasott szöveg? értekezés? körlevél? hasonlat? allegória? stb.
  
• Az adott részletben felhasznált szavak általános bibliai használata, jelen­tés­köre; pl. „világ” = a kozmosz (Zsid 11:3), az emberiség (Jn 3:16), kísértéssel teli korunk (1Jn 2:15), vagy „test” = fizikai test (Róm 13:14), egész lényünk (Róm 12:1), bűnös hajlamaink (Gal 5:16-21), egy halandó (ApCsel 2:17) stb.
  
• Az adott szakaszban gyakran előforduló, ún. kulcsszavak; pl. Ef 4:1-16 „egy”, 1Jn 4:7-21 „szeretet” stb.
  
• Az adott könyv egészének alapvető üzenete, ún. kulcsmondata; pl. a Bírák-ban a 21:25, a Márkban a 10:45 stb.
  
• Az eredeti szöveg ismeretének hiányában érdemes összehasonlítani a közismert, megbízható fordításokat (pl. a Magyar Bibliatársulat és a Szent István Társulat kiadásait).
  

3. A követendő alapelvek

• A fentiek és az alábbiak szem előtt tartásával a Biblia szövegét általában érthetjük szó szerint.
  
• Az azonban, hogy egy mondat „benne van a Bibliában”, még nem jelenti azt, hogy „ez a Biblia tanítása”; pl. benne van az is, hogy „Nincs Isten…”, de a mondat folytatása ez: „…gondolja a bolond” (Zsolt 14:1). Tehát csak azt tekintjük a Biblia tanításának, amit a Biblia (1) egésze (2) konkrétan állít az adott témáról, minden más a mi értelmezésünk.
  
• Az egyes mondatokat ne önálló „versekként” (ld. Károli Biblia), hanem mindig a szövegkörnyezet részeként, a gondolatmeneten vagy beszédhely­zeten belül értelmezzük; pl. a Mt 18:20 eredetileg a gyülekezeti fegyelem gyakorlásához szükséges két-három tanúról szól, nem minden két-három hívőről, akik összejönnek.
  
• A nehezebben érthető részeket az egyértelmű részek alapján értelmezzük; pl. Lk 18:19 (csak Isten jó – Jézus Isten?) vö. Jn 1:1, 10:30,33, 11:25, Zsid 1:1-3, Fil 2:6-11, Kol 2:9, Róm 9:5, Tit 2:13, 1Jn 5:20 stb.  
  
• Bizonyos bibliai parancsok történelmi és kulturális hátterét figyelembe kell venni; pl. az 1Kor 16:2 egy konkrét gyűjtésre utalt (vö. ApCsel 27:30), nem a kötelező vasárnapi perselyezés szokását vezette be.
  
• A történelmi beszámolók egyes jeleneteit, történéseit a tanítói részek alap­­ján értelmezzük és értékeljük; pl. ApCsel 5:1-11 vö. Jak 1:13, 1Jn 1:8-10, 5:16-17.
  
• A példátlan, rendkívüli történéseket ne vegyük normának; pl. a ApCsel 19:11-12 nem a ruhadarabok általi gyógyítás módszerét vezette be.
  
• A kinyilatkoztatás fokozatossága miatt a régebbi (ószövetségi) kijelentésekkel szemben az újabb és bővebb (újszövetségi) kijelentéseket követjük, pl. Préd 8:15 vö. 1Kor 15:19,32, 2Kor 5:8, Fil 3:21.

A Biblia a miénktől sokban eltérő korban és kultúrában keletkezett, ezért helyes értelmezéséhez szükségünk van bizonyos bibliai segédeszközökre:

• ún. bibliai bevezetésre, amelyekből megtudhatjuk, hogy a Biblia maga és az egyes bibliai könyvek milyen körülmények között hogyan keletkeztek, mi a tartalmuk, milyen a felépítésük stb.
  
• egy jó bibliai lexikonra, amelyben utánanézhetünk annak, hogy ki kicsoda, mi micsoda (tárgyak, növények), mi hol van (térkép), illetve hogy a Biblia egyes szavainak mi a jelentésköre (szótár), és hogy egyes témákról mi mindent ír (téma szerinti összefoglaló)
  
• egy jó bibliai konkordanciára (szókönyvre), hogy a keresett bibliaverset vagy egy kifejezést az összes előfordulási hely felsorolásában könnyen meg­ta­lálhassuk
  
• egy vagy több bibliai kommentárra (a Biblia szövegét magyarázó jegyze­tekre), amely feltárja a szöveg történelmi, kulturális, nyelvi hátterét, segít meglátni a belső összefüggéseket, az egyes részletek jelentőségét, illetve segít a könnyen félreérthető vagy nehezen érthető kijelentések értelmezé­sében.
  

5. A Biblia magyarázása

A kifejezés eredetije azt jelenti: „egyenes irányban átvágni” egy területen, kerülő utak nélkül nekivágni egy útnak, átvitt értelemben helyesen előadni vagy tenni valamit (vö. Fil 3:16). A tanítás tehát legyen

• egyszerű, amely nem művészi erejével vagy bölcseleti alkotásként próbál hatni
  
• lényegre törő, amely nem vész el a részletekben, teológiai vitatémákban vagy szemléltetésekben
  
• gyakorlatias, és nem életidegen vagy szenteskedő.
  

Ha a Szentírás értelmezése és magyarázása során figyelembe vesszük az alábbi négy szempontot, akkor minden bizonnyal nem tévedünk el. Kérdezzük meg magunkat, hogy amire jutottunk, összeegyeztethető-e

1. a teljes Írás belső összefüggéseivel (Máshol mit tanít még erről?)
2. a józan krisztusi ésszel (A gondolatsor és a következtetésünk logikus?)
3. a közös keresztény tapasztalattal (Ez így élhető, és összhangban van Isten pedagógiájával?)
4. az egyetemes és a felekezeti hitvallásokkal (Nem mond ellent az alapvető keresztény meggyőződéseknek, részletkérdésekben egyházunk álláspont­já­nak?)
   

Szakirodalom

• Almási Tibor: Hermeneutika (GyuRó Art-Press, é.n.)
  
• Carson, D. A.: Exegetikai tévedések (KIA, 2003)
  
• Dér Katalin: A Biblia olvasása (Kairosz, 2008)
  
• Érted is, amit olvasol? – Bibliatanulmányozás kezdőknek (KIA, 2002)
  
• Érted is, amit olvasol? – Bibliatanulmányozás haladóknak (KIA, 2002)
  
• Fabinyi Tibor: A keresztény hermeneutika kérdései és története (Hermeneutikai Kutató­központ, 1998)
  
• Gordon Fee, Douglas Stuart: Kétélű kard (Harmat, 1996)
  
• Osborne, Grant R.: A hermeneutika spirálisa (KIA, 2002)
  
• Tóth Kálmán: Bibliafordítás – bibliamagyarázás (Kálvin, 1994)