Bibliafordítás és a bibliafordítások
Bibliafordítás és a bibliafordítások
© dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.5. 2019.01.07.) PDF
A
Tanach / Ószövetség szövege eredetileg óhéber és helyenként arámi, az
Újszövetség pedig az ógörög nemzetközi, ún. koiné változatán íródott.
Ezeknek a ma már nem beszélt nyelveknek a megtanulása mindenki számára kihívást
jelent, és évek munkáját követeli. A Biblia fordítható volta és az egyre több
és jobb bibliafordítás révén azonban erre az erőfeszítésre és tudásra az
átlagos hívőnek nincs is szüksége. Ugyanakkor, éppen a fordítások növekvő száma
és nyilvánvaló különbségeik miatt érdemes tudni, hogy miért és miben térnek el
egymástól, melyik mire használható, és melyik megbízhatatlan bibliaferdítés.
Mindenek
előtt azonban tisztázni kell néhány alapfogalmat:
- forrásnyelv: a nyelv, amiről más nyelvre fordítunk (pl.
bibliai görögről)
- célnyelv: a nyelv, amelyre
fordítunk (pl. magyarra)
- célcsoport: akiknek
a fordítás készül (pl. gyerekeknek, siketeknek, istentiszteleti célra, napi
áhítathoz, tanulmányozóknak stb.)
- idióma: egy nyelv
szókészleti, alaktani, mondattani sajátosságai, amelyek megkülönböztetik más
nyelvektől.
1. A Biblia fordíthatósága
A
Biblia fordíthatósága magától értetődőnek tűnik, de jobban értékeljük, ha
tudjuk, hogy nem egy vallás kinyilatkoztatásnak tartott szövegét nem is lehet megfelelően
lefordítani. Például a mennyben arabul megírt Koránnak csak az „értelmezése”
fordítható más nyelvre, maga a Korán nem, a szanszkrit nyelvű hindu szövegek pedig
más nyelven kiejtve elvesztik spirituális hatásukat.
A
Biblia szövege azonban bármely más nyelvre, sőt, bármely kultúrára
is lefordítható, átültethető. Például egyes Amazonas-menti törzsek számára az
ismeretlen kenyér helyett Jézus lehet „az élet banánja”, és ha nincs is olyan
elvont fogalmuk, mint a hit vagy a bizalom, pontosan értik, mit jelent, hogy „akaszd
Jézusra a függőágyad” („Bízd rá magad!”).
A világ legnagyobb nemzetközi bibliafordító szervezete, a Wycliffe Bible Translators 2018. októberi adatai szerint (wycliffe.hu) az emberiség világszerte 7361 nyelvet és nyelvjárást használ, ezek közül 683 nyelven létezik teljes Biblia, 1534 nyelven Újszövetség, 1133 nyelven biblia-részek (pl. evangéliumok), 1848 nyelven nincs szükség fordításra (pl. kétnyelvűek), de 2163 fordítási projekt van folyamatban. A Vision 2025célkitűzése az, hogy a partner-szervezetekkel összefogva 2025-ig a fennmaradó nyelvekre, nyelvjárásokra is elkezdődjön a fordítás.
2. A fordítás célja
Egy
fordítás akkor jó, ha az olvasó vagy hallgató fejében ugyanaz a gondolat(sor) jelenik meg, mint az író
vagy beszélő fejében. Ezt a feladatot a fordítók eltérő megközelítéssel
próbálják elérni, és nem mindig járnak sikerrel. Ha egy fordítást fordítani
kell, akkor nem felel meg a célnak, akár
hétköznapi, akár vallási szöveg.
3. A fordítás célcsoportja
Meghatározó
szempont a fordítás célja és célcsoportja. Ezért léteznek gyermek- és ifjúsági bibliák,
tájnyelvi változatok, egyszerű nyelvtanú és szókincsű fordítások siketeknek (NT for the Deaf), az angolt idegen
nyelvként beszélőknek korlátozott szókincsű (pl. Today's English Version) vagy ellenkezőleg, értelmiségi szókincsű
fordítások (pl. New International Version), de készült már szleng fordítás brit
hippiknek (J.B. Phillips) és klingon verzió is StarTrek rajongóknak (KLV).
4. A fordítások fő szempontjai
Elvben
minden bibliafordítás pontos és érthető
akar lenni, ezért a különféle fordításokat e két fő szempont alapján lehet
elhelyezni egy képzeletbeli koordinátán (ld. alább az összehasonlító táblázatot).
Az
egyik fő szempont tehát a pontosság,
de ezen a fordítók sem értik ugyanazt, ezért eltérő fordítási alapelveket és
technikákat követnek:
- egyesek szerint az alapvető szótári és nyelvtani adatokat
kell visszaadni a célnyelven, amelynek idiómáját csak a szükséges mértékben kell figyelembe venni (ún. formális
ekvivalencia, word-for-word translation)
- mások szerint a szöveg értelmét, üzenetét kell visszaadni
a célnyelven, teljes mértékben
figyelembe véve annak idiómáját, és lehetőség
szerint figyelembe véve a forrásnyelv formavilágát (ún. dinamikus vagy funkcionális
ekvivalencia, thought-for-thought
translation).
A
másik fő szempont az érthetőség, és a fordítás céljától, célcsoportjától
függően léteznek
- régies és modern nyelvezetű,
- irodalmi és köznyelvi, sőt, szleng
stílusú,
- korlátozott szókincsű és nyelvtanú, gyerekeknek, siketeknek vagy (pl. az
angolt) második nyelvként használóknak szánt fordítások is.
Ha tudjuk egy fordításról, hogy kiknek és hogyan
készült, akkor tudjuk, mire használható, és mire nem (istentisztelet,
bibliatanulmányozás, napi olvasgatás-elmélkedés, a Bibliával való első
találkozás, evangelizáció?).
5. Pontosság – formai vagy értelmi hűség?
A
fordítás pontossága alatt sokan értenek szó
szerintiséget, de csak kevesen tudják megfogalmazni, hogy ez a gyakorlatban
mit is jelent.
- Egyes fordítóknak ez a
szavak alapjelentéséhez való
ragaszkodást jelenti: egy héber vagy görög szót mindig ugyanazzal a magyar szóval kell fordítani – ez az ún. konkordantivitás
elve (ld. angol Concordant Translation, magyarul: Konkordáns fordítás).
- Más fordítóknak ezen túlmenően
(!) még a nyelvtani formákhoz való ragaszkodást
is jelenti: a héber, görög nyelvtani alakok és szórend követését is – ez az ún.
literalizmus elve (ld. angol Young’s
Literal Translation, német Buber-Rosenzweig: Die Schrift ).
Létezik
néhány ilyen bibliakiadás, de vajon jók-e ezek az elvek, hova vezet
következetes alkalmazásuk, és valójában milyen célt szolgálnak?
5.1. Formai hűség?
A konkordáns és literális fordítások
Kezdjük
a szavakkal! Vajon minden héber és görög szónak megvan „a” magyar megfelelője?
Ha kinyitunk például egy angol-magyar szótárt, láthatjuk, hogy – tárgyak,
mértékegységek, élőlények stb. neveit kivéve – a legtöbb angol igét,
melléknevet és főnevet több magyar
szóval is lehet fordítani szövegkörnyezettől, témától, szakmától stb. függően.
Ráadásul az egyes szavakat különféle szólások részeként, különböző vonzatokkal és
eltérő nyelvtani alakokban használjuk, ezért újabb és újabb jelentést vesznek
fel. Az „alapjelentésen” túl tehát egész jelentéskörről
kell beszélnünk, és ez igaz bármely
élő vagy holt nyelvre. Ókori nyelvek esetében a szavak jelentéskörét a
különböző korszakok, leletek, írók, művek szóhasználata szerint adják meg (ld.
Ógörög-magyar nagyszótár). A konkordáns elv következetes
alkalmazása tehát szükségszerűen figyelmen kívül hagyja a szavak jelentéskörét
és a szövegkörnyezetet, azaz félrevezető.
A
szövegek ráadásul nem csak szavakból állnak, hanem mondatokból, illetve a szavaknak több nyelvtani alakjuk van (nem, szám, eset, igeidő, mód stb.), és
eltérő szórendi szerepük. Ez mind kihat egy szó éppeni jelentésére. Továbbá,
ugyanaz a nyelvtani forma (pl. a többes szám, a birtokos eset vagy a jelen idő)
a különböző nyelvekben eltérő funkciót
tölthet be.
A
nyelvek ugyanis idiómák, sajátos szókészletük,
alaktanuk és mondattanuk, gondolkodás- és kifejezésmódjuk van. Muszáj megtalálni
a forrásnyelv sajátos idiómájából következő kifejezésformák célnyelvi
idiomatikus megfelelőit. A héber,
arám és görög nyelvtani alakokat, szórendet szolgai módon angolul, németül reprodukáló
literális fordítások annyira
idegenül és erőltetetten hangzanak a célnyelven, hogy szinte olvashatatlanok.
Miért
léteznek mégis konkordáns és literális bibliafordítások?
Robert
Young, az amerikai darbista (YLT, 1862) felfogása mögött annak meg nem értése
állt, hogy az ihletett héber és görög szöveg is emberi nyelven íródott, amely két igen sajátos és igen eltérő idiómát
követett. Igaz, hogy a sugalmazott üzenetet bizonyos nyelvi-nyelvtani formák hordozzák, de maguk a formák nem
ihletettek, nem kell őket utánozni. Aki nem veszi figyelembe a célnyelv
idiómáját, azt kockáztatja, hogy sok szöveg esetében nem megy át az eredeti üzenet, vagy más üzenet megy át, nem az eredeti.
Martin
Buber és Franz Rosenzweig Tanach-kiadása (1926-1962) a csak németül beszélő
zsidók számára készült, és azért próbált a héberhez formailag a lehető
legközelebb álló módon fogalmazni németül, hogy az idegen hangot idegenségében
adja vissza, így őrizve annak eredetiségét
(identitását). Hebraizmusokkal teli literális és konkordáns jellegű, se
nem héber, se nem német fordításuk azonban a zsidók között sem terjedt el,
nekik is idegen maradt.
A
német-amerikai Adolph Ernst Knoch által szerkesztett (1926-) konkordáns
fordítás magyar kiadójának[1]
célja elvben az, hogy semmiféle emberi
vélemény ne fedje el az isteni ihletésű gondolatokat. Mintha létezne steril
fordítás, és az emberi elemet ki lehetne vagy kellene iktatni a fordítás
folyamatából! Aki azonban minden szót, vagy csak bizonyos kifejezéseket így
akar fordítani, az valamit bizonyítani akar: azért ragaszkodik e módszerhez, mert egy vagy több teológiai témában
így látja igazolva meggyőződését – és pontosan ez a helyzet a teljesen konkordáns fordítás és a válogatott témákban konkordáns jellegű
fordítások esetében (ld. külön elemzéseinket a Konkordáns és az „Új világ”
fordításról).
A Strong-féle számozás és a sorközi fordítások
A
legtöbben egyszerűen a bibliatanulmányozáshoz tartják fontosnak tudni, hogy „Mi
van az eredetiben?”, azaz hol melyik héber vagy görög szó fordul elő. Erre
azonban nem a fordítás való, hanem a konkordancia,
és az igazi kérdés inkább az, hogy ki mit kezd az információval?
Például
a már magyarul[2] is elérhető
James Strong-féle számozás és alapszótár
(1890-) segíthet a fordítás mögött álló héber és görög szavakat azonosítani, de az egy-két szavas
„alapjelentés” nem arra való, hogy ezzel fordítsuk vissza a héber vagy görög szó minden
előfordulását a célnyelvre. Annak, hogy melyik héber vagy görög szó áll egy adott
helyen, csak akkor van igazi jelentősége, ha továbbvezet egy jó szakszótárhoz, amely a szó
jelentéskörét, jelentéstörténetét, bibliai és Biblián kívüli használatát is ismerteti.
Csak a jelentéskör tudatában lehet jól
értelmezni egy szót a különböző szövegkörnyezetekben, gondolatmenetekben, nem
annak mesterséges kizárásával!
Az
ilyen kiadványok kimondott célja ugyan az, hogy „ne csak a profi nyelvtudósok
kiváltsága” legyen a Biblia „mély tanulmányozása”, de kérdés, hogy ki mit ért
„mély” alatt, és hogy hol marad a tanítói felelősség? Mivel ma sajnos túl sokan
hiszik azt, hogy ilyen ismeretszinttel is odaállhatnak teologizálni, akár új felekezetet
alapítani, úgy vélem, jogos az aggodalom.
Hasonló
a probléma az ún. sorközi (interlinear) fordításokkal. Nem is
fordítások, csupán „gyorsszótárak”, amelyek a héber vagy görög szöveg alatti
sorban minden egyes szónak megadják a célnyelvi „alapjelentését”. Újabban ennek
a fordítottja is létezik (reverse
interlinear): az angol fordítás sora alatt közlik az eredeti héber vagy
görög szavakat. Mindegyik sorközi „fordításra” igaz azonban, hogy nem
pótolhatja, és nem is akarja pótolni a
fordítást, ezért a legtöbb ilyen kiadvány párhuzamosan közöl egy ismert fordítást is, amely rendesen követi a
célnyelv természetes kifejezésmódját és szórendjét (azaz idiomatikus). A
sorközi fordítás[3] valóban hasznos
lehet a hébert, görögöt tanuló
számára, mert lehetővé teszi a szöveg folyamatos olvasását (nem kell állandóan szótárt
lapozgatni), de nem pótolhatja a
szakszótárak használatát, a szótanulmányt.
A konkordáns, literális és interlineáris kiadványok, illetve az ilyen bibliaszoftverek és weboldalak iránti igény természetes azokban, akiknek nem áll módjukban az eredeti nyelveket tanulni, nem értik a fordítások közötti különbségeket, és valamiért elégedetlenek velük. Számukra azonban mégis az a legkézenfekvőbb, ha beszereznek több elterjedt, eltérő módszertannal és célcsoportnak készült magyar fordítást, és ezeket hasonlítják össze (pl. RÚF vö. EFO), vagy más, idegen nyelvű fordításokat. A fennmaradó kérdésekkel pedig inkább forduljanak a helyi lelkészhez, teológushoz, akitől elvárható, hogy ismerje az eredeti nyelveket, vagy keressenek igényes szakirodalmat.
5.2. Értelmi hűség?
A
bibliafordításból azért nem zárható ki az emberi elem, mert a fordítást emberek
művelik. Mivel a cél eldöntésétől és a módszertan kiválasztásától kezdve a
szótári adatok és nyelvtani formák közül való választáson át a tartalmi
összefüggések kutatásáig a fordító folyamatosan értékel, mérlegel, és dönt, a fordítás egyúttal értelmezés is. Ez
szükségszerű, és nem baj. Baj csak akkor van, ha a fordító maga sincs annak tudatában,
vagy eltitkolja olvasói elől, hogy valójában mit miért tesz.
Amilyen
naivitás tehát azt hinni, hogy a formahű fordítás „mentes” lehet az emberi
elemektől, ugyanolyan naivitás azt hinni, hogy az értelemhű fordítás a
szövegnek mindig „az” értelmét adja vissza.
A
fordítások változatai között persze a bibliai
szövegek túlnyomó részében csak annyi a különbség, hogy más, hasonló
jelentésű szóval fejezik ki ugyanazt (ún. szinonimákkal). Ahogy azonban sok
szónak több jelentése és célnyelvi megfelelője lehet, ugyanúgy sok szövegnek több fordítása és értelmezése lehetséges.
Nem
egy héber és görög szó, tagmondat értelmezését szövegkritikai szinten kell
kezdeni (pl. egy szó, betű vagy rag ott volt eredetileg?), vagy szótári és nyelvtani
adatok hiányoznak az egyértelmű döntéshez (pl. az egész Bibliában csak egyszer
előforduló szavak, vagy a csonka mondatok esetében). A szűkebb szövegkörnyezet
és a tágabb bibliai összefüggések feltárása is az egyik szövegnél könnyebb, a
másiknál nehezebb.
A jegyzetektől
a parafrázisig
A
lényeg, hogy rengeteg információt kell feldolgozni, és döntés kérdése, hogy az
eredeti gondolatsor megfelelő célnyelvi kifejezéséhez szükséges információ hogyan oszlik meg a főszöveg, az iratok
előtti bevezetők, a szöveg alatti lábjegyzetek és a kiadvány végén a függelék
között. Végső soron ugyanis ez a
döntés áll a különféle típusú bibliafordítások mögött.
A
fordító és a kiadó előtt tehát több lehetőség áll.
A
leggyakoribb megoldás, hogy
- a főszövegben elsősorban pontosságra törekvő fordítás áll (a formális
vagy funkcionális ekvivalencia alkalmazásával),
- több-kevesebb lábjegyzet hívja fel az Olvasó figyelmét
a történelmi és nyelvészeti háttér információkra, más fordítási lehetőségekre
- az értelmezés és alkalmazás
feladata a kommentárokra vagy a prédikátorra marad
- a fordítás alkalmas bibliatanulmányozásra (ld. az angol Study Bible-k kedvelt alapszövegeit) és istentiszteleti használatra, bár nem kifejezetten olvasmányos (pl. magyar RÚF, SZIT, KNV; angol New Revised Standard Version, New American Standard Bible, English Standard Version; német Luther Bibel, Elberfelder Übersetzung).
A második, szintén gyakori lehetőség, hogy
- a főszövegben elsősorban olvasmányosságra törekvő fordítás áll (a funkcionális ekvivalencia vagy parafrázis alkalmazásával – ld. alább)
- az Olvasót nem kívánja részletkérdésekkel terhelni, a lábjegyzetek minimálisak, illetve a nulla ismeretszintű olvasónak vannak szánva
- az értelmezést a fordító magára vállalta, a főszövegben a legjobb tudása szerinti legvalószínűbb értelmezést közölte
- a fordítás olvasmányos, és alkalmas napi olvasgatásra, elmélkedésre, illetve a Bibliával való első találkozásra, missziós célra, de a részletekbe menő bibliatanulmányozásra alkalmatlan (pl. magyar EFO, Békés-Dalos; angol New Living Translation, német Gute Nachricht Bibel).
A két véglet között természetesen léteznek módszertanilag kiegyensúlyozottabb, „semlegesebb” változatok (pl. magyar Simon; angol Revised English Bible, New International Version, Lexham English Bible; német Schlachter, Einheitsübersetzung, Neue Genfer Übersetzung).
A harmadik lehetőség, amivel ritkán élnek, a bővített fordítás:
- a fordító kifejezett célja felhívni a figyelmet a fordítási lehetőségekre, ezt a főszövegben teszi, zárójelbe téve közli a többi fordítási változatot és szükséges háttéradatot
- így a fordítás nem olvasmányos, de tanulmányozásra és elmélkedésre laikusok számára is alkalmas, mert a fordítások parallel kiadásainál átláthatóbb, és nem kell az eredeti szöveggel foglalkozni (ld. angol Amplified Bible, Expanded Bible, német Menge Bibel).
Végül, a negyedik, ugyancsak ritkán választott módszer az üzenetre fókuszáló irányzat szélsőséges példája, a parafrázis. Ez a fordítástechnika a literális és konkordáns felfogás ellentéte, a spektrum másik vége.
A parafrazálás általános, pozitív formájában az, amikor valaki ugyanazt más szavakkal, illetve több szóval mondja el. A parafrázis azonban mint bibliafordítási technika ennél több: az üzenet átadása érdekében szabadon körülír, más szóval fordít, bővítve fogalmaz, értelmező és magyarázó szavakat told be, csak hogy egyértelművé tegye a szöveget.
A parafrázisok azonban nem csupán a szövegben benne levő adatokat adják vissza akár több szóval is, nem is csupán a szöveg értelmezését segítő külső információkat viszik bele a főszövegbe, hanem a fordító személyes értelmezését is közli. Az egyértelműség ezért egy bizonyos értelmet jelent, ami miatt a parafrázis sokszor tűnik belemagyarázásnak (ld. angol Living Bible, német Hoffnung für Alle), jobb esetben köznyelvi prédikációnak (ld. angol The Message ).
Összefoglalva, nem a „szó szerinti” fordítás „a jó fordítás”, hanem az, amelyik
- a forrásnyelvi szöveg összes szótári és nyelvtani tartalmát pontosan,
- a célnyelv sajátságainak megfelelő megfogalmazásban, azaz magyarosan fordítja.
6. Érthetőség: régies vagy modern nyelvezet?
Elöljáróban
meg kell jegyezni, hogy az eredeti héber és a görög szövegek korszerű, modern
köznyelvi szövegek voltak akkor, amikor elmondták, illetve leírták őket.
Isten az emberhez sosem beszélt ódon, vallásosnak ható nyelvezettel, és modernkedő
stílusban sem.
Ha egy fordítás már maga is fordításra szorul (értelmezni,
magyarázni, mai köznyelvre fordítani kell), akkor egyszerűen nem felel meg a
fordítás alapvető követelményének. Kérdés tehát, hogy hol a határ tradíció
(fordítói hagyomány) és tradicionalizmus (a fordítói hagyomány öncélú őrzése)
között? Milyen faktorok miatt ragaszkodunk vagy vetünk el régies vagy modern
fordításokat?
6.1. Pro és kontra
Személyes
tapasztalatom szerint a régies, hagyományos nyelvezethez való ragaszkodás
mögött általában a következő – többnyire érthető – érvek állnak:
- a megszokás: az ember már az anyatejjel ezt szívta magába, az ismerős
szövegek biztonságérzetet váltanak ki, az újak idegenségérzetet
- pozitív lelki élmények: ezt a fordítást olvasva, hallgatva tért meg stb.
- a felekezeti, lelkiségi identitás őrzése: aki ide tartozik, ezt
olvassa
- a liturgiában régóta használt szövegeken nehéz változtatni: minél
több emberről van szó, annál kevésbé rugalmas a közösség
- a költői nyelvezet,
emelkedett hangvétel mint esztétikai
élmény
- a veretes, „bibliás”
nyelvezet mint vallási tekintélyforrás
- a költői nyelvezet,
emelkedett hangvétel azonosítása az
ihletettséggel.
6.2. Lehet fordítás ihletett?
Nem
túl meggyőző azonban, hogy egy fordítás – a mai hétköznapi beszédtől eltérő,
különleges hangzása miatt – „bibliásabb” legyen, olvasója számára nagyobb
tekintéllyel bírjon, és hirdetőjének nagyobb tekintélyt kölcsönözzön egy mai,
köznyelvi fordításnál. Isten ugyanis eredetileg mindig az adott kornak
megfelelő, mindenki számára érthető köznyelven szólalt meg, és teljhatalommal.
Különösen
problémás egy fordítást hagyományossága miatt ihletettnek tekinteni. Például egyes amerikaiak a King James
Version-t, egyes németek a régi Luther Bibelt, egyes magyarok az 1908-as
Károlit tartják „verbálinspirált”-nak, a modern fordításokat pedig elutasítják.
A „King James Only” mozgalom hívei még bibliaégetést is rendeztek, amikor a
Today’s English Version megjelent. Nem értették meg, hogy az angolt idegen
nyelvként beszélőknek készült, ezért lett a szókincse és a nyelvtana
radikálisan leegyszerűsítve.
Ihletettnek
vagy sugalmazottnak azonban csak az eredeti héber és görög szöveget
lehet tekinteni. Bár a fordítók mind imádkozva végzik a dolgukat, minden
felelősségteljes fordító tudatában van műve tökéletlenségének. Ezért vállal
érte személyes felelősséget, ezért nyitott a korrekcióra. Tudomásul kell venni:
a nyelvek élnek, helyesírásuk,
nyelvezetük, szókincsük folyamatosan változik, a régi fordítások az ódon vagy
komikussá váló nyelvezettől elvesztik a hatásukat, ezért a valaha volt legjobb
fordítások is emberöltőnként
megérnek a nyelvi revízióra.
7. A magyar fordítások
A magyar bibliafordítás történetét (ld. Bottyán 2009) itt és
most szükségtelen áttekinteni, néhány fordítás azonban a felvetődő kérdések és
elterjedt tévhitek miatt rövid megjegyzést igényel.
A Károli Biblia (1908)
az 1590-es Vizsolyi Biblia 75. teljes revíziója volt, tehát Károli Gáspár
eredeti fordításához már nincs sok köze. Nyelvezete 1908-ban is régies és
elavult volt, de Károli fordításának költőiségét formahű fordításként is őrizte.
Az Ószövetség még nem a héber Biblia nemzetközileg elfogadott versbeosztását
használta, ezért kb. 100 helyen eltér az újabb fordításokétól. Az Újszövetség az
ún. Textus Receptus („elfogadott
szöveg”) görög szövegén alapult, amin a bibliatudomány konszenzusa már régen túllépett.
Ezért vannak még benne olyan részletek, amelyek az újabb 20. századi
fordításokban egyáltalán nem szerepelnek, vagy csak a lábjegyzetben (vö. ÚFO
1990, RÚF 2014)
Az 1908-as Károli Biblia revíziója helyett a Magyar
Bibliatársulat inkább új fordítást adott ki (1975/1990/2014), de azt megelőzően
is készültek, és azóta is készülnek Károli-revíziók.
Ezek a következők:
- Czeglédy Sándor: Újtestamentum (1924)
- Masznyik Endre: Új Testamentom (1925)
- Raffay Sándor: Újtestamentum (1929)
- Kecskeméthy István: Újszövetség (1931), teljes
Biblia (Koinónia, 2009)
- Budai Gergely: Az Új Testámentom (1967)
- Ravasz László: Újszövetség (1971; Gedeon
Társaság, 1998)
- Újszövetség (Nemzetközi Biblia Társaság,
Tessedik Sámuel Alapítvány, 2003)
- Újonnan revideált Károli Biblia (Veritas Kiadó,
2012, 2017)
Néhány újabb Károli-kiadás gyakorlatilag az 1908-as szöveget
hozza, minimális változtatásokkal, de a hagyományos fekete helyett színes
kötésben:
- Hit Gyülekezete / Patmos Records, 2011
- Krisztus Szeretete Egyház, 2001-2011 (KJV
versbeosztás, Szent Szellem).
Leginkább szabadegyházi
körökben ismert a következő néhány kísérleti
fordítás, amelyek igen eltérő módszertan szerint, céllal és célcsoport számára készültek,
és eltérő lelkiségi körökben terjedtek el.
- Csia Lajos: Az Újszövetség (1978/1997. Ausztria)
– Jellemzője a köznyelvi szövegre törekvés (de ez az 1930-as, 40-es évek
köznyelve), ugyanakkor a „szó szerinti” fordítások (szarx = hús, hústest) és az új vagy újnak ható kifejezésekkel való tudatos kísérletezés
(pl. Szent Szellem, Felkent Jézus, örömhír). Sok a különlegesnek ható, pedig
csak magyartalan megfogalmazás és (teológiai) értelmező betoldás.
- Vida Sándor: Újszövetségi Szentírás (1971/1993.
VikArt Bt.) – Jellemző törekvése új kifejezések meghonosítása (pl. Bemerítő [Baptista]
János, világkorszak, Szent Szellem, örömüzenet).
- Egyszerű fordítás
(2012. WBTC / Nemzetközi Biblia Liga) – Az EFO elsősorban fiataloknak készült,
a Bibliával való első találkozásra, lábjegyzetekkel és a végén szójegyzékkel.
Egyszerű, mai köznyelvi megfogalmazásra törekszik, szakít a fordítási hagyományokkal
(pl. Szent Szellem, de Eklézsia). Angolból fordították, és nem világos, volt-e
magyar teológiai szaklektora, így jó és rossz megoldásokat is tartalmaz.
A katolikus bibliafordítást
és bibliaolvasást illetően a II. Vatikáni Zsinat nagy fellendülést hozott, így
ma már több katolikus fordítás is elérhető. Ezek mind modern nyelvezetűek, és
több-kevesebb magyarázó jegyzetet tartalmaznak. Az ószövetségi szövegek sok
esetben nem a Biblia Hebraica, hanem a Septuaginta görög szövege alapján lettek
fordítva.
- P. Sóós István: Uj-szövetségi Szentirás (1911)
- Békés Gellért, Dalos Patrik: Újszövetségi
Szentírás (1951. Róma, 1996-2014 Pannonhalmi Főapátság)
- Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata
alapján (Szent Jeromos Bibliatársulat, 1997)
- Biblia – Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás (Szent
István Társulat, 1973/1995/2005)
- Simon Tamás László: Újszövetség (Pannonhalmi
Főapátság, 2015)
Az
alábbi táblázat a jelentősebb magyar fordításokat kísérli meg elhelyezni a
pontosság (vízszintes) és nyelvezet (függőleges) koordináta rendszerében.
Kifejezetten formahű | Inkább formahű mint értelmező | Egyszerre
formahű és értelmező | Inkább
értelmező mint formahű | Kifejezetten értelmező | |
Kifejezetten régies | Károli | Budai | |||
Inkább régies, mint modern | Czeglédy Raffay Kecskeméthy Ravasz | Masznyik | |||
Inkább
modern mint régies | Csia Vida | Újonnan revideált Károli | ÚFO RÚF | ||
Modern | SZIT Káldi-Neovulgata | Simon | Békés-Dalos | ||
Kifejezetten modern | Egyszerű |
8. A Biblia ferdítései
Végül,
tudni kell, hogy léteznek olyan bibliakiadások, amelyek kifejezetten szektás felfogást vannak hivatva Szentírásként
megjeleníteni. Jellemző sajátságaik a következők: a „helyreállítás” nevében
teológiai célzatú önkényes betoldások, kihagyások, átírások (ÚVF, JSF, JEE), extrém
fordítói elv alkalmazása (KF), a szellemvilágból kapott információk alapján tett
tartalmi „javítások” (JEE).
A
legismertebb, legalább részben magyarul is olvasható példák az alábbiak:
- KF – az Üdvtörténeti Figyelő mozgalom által kiadott konkordáns fordítás (magyarul 2004
óta „Pál apostol leveleinek konkordáns fordítása”).
- ÚVF – az Őrtorony Társulat, azaz Jehova tanúi „Új világ” fordítása (2000-ben csak az
újszövetségi rész, 2003 óta a teljes Biblia, 2017-ben a teljesen átdolgozott kiadású teljes Biblia)
- JSF – Joseph Smith fordítása, a mormon vallás prófétájának „Ihletett fordítása” (Inspired Version, magyarul egyelőre csak
részletek)
- JEE – a Fény Gyermekei Magyar Esszénus Egyház által kiadott
„János esszénus evangéliuma” (Szentendre, 2005)
Ezekről a kiadványokról weboldalunkon külön elemzések
(lesznek) olvashatók.
Felhasznált és ajánlott szakirodalom
- Bottyán János: A magyar Biblia évszázadai (Magyar Bibliatársulat, 2009)
- Fabiny Tibor, Pecsuk Ottó, Zsengellér
József (szerk.): Felebarát vagy embertárs
– bibliafordítások és használatuk a mai Magyarországon (Luther Kiadó,
Kálvin Kiadó, Hermeneutikai Kutatóközpont, 2014)
- Luther Márton: Nyílt levél a bibliafordításról (Mo-i Luther Szövetség, 1993)
- Tóth Kálmán: Bibliafordítás, bibliamagyarázás (Kálvin Kiadó, 1994)
- Jan de Waard, Eugene A. Nida: Egyik nyelvről a másikra – funkcionális
ekvivalencia a bibliafordításban (Magyar Bibliatársulat, Kálvin Kiadó,
2002)
- Andreas Holzhausen: Bepillantás a bibliafordítók műhelyébe (Evangéliumi
Kiadó, 1998)
- Neil Anderson, Hyatt Moore: Szavak nyomában – Egy bibliafordítás
kalandos története Pápua Új-Guineában (Harmat Kiadó, Wycliffe
Bibliafordítók, 2003)
- Eugene H. Glassman: The Translation Debate – What Makes a Bible
Translation Good? (Inter-Varsity Press, 1981)
- Glen G. Scorgie, Makr L. Strauss,
Steven M. Voth: The Challenge of Bible
Translation – Communicating God’s Word to the World (Zondervan, 2003)
- Leland Ryken: Choosing a Bible – Understanding Bible Translation Differences (Crossway
Books, 2005)
[1] Ld. konkordans.net
[2] Ld. mobilbiblia.hu
[3] Pl. angol: Brown-Comfort: The New Greek-English Interlinear New Testament (Tyndale, 1990), német: Dietzfelbinger: Das Neue Testament – Interlinearübersetzung Griechisch-Deutsch (Deutsche Bibelgesellschaft, 2014).