Bűnösök voltunk, vagy vagyunk?

Róm 5:8 „Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.”    

1Jn 1:10 Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.

Kérdés

Pál apostol egyszer azt írja, hogy csak voltunk bűnösök (Róm 8:5), máshol azt, hogy bűnösök vagyunk (Gal 2:15), sőt, ő a legnagyobb bűnös (1Tim 1:15), János apostol szerint pedig ha azt állítjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, Istent tesszük hazuggá (1Jn 1:10). Most melyik igaz?

Válasz röviden

Krisztus a bűnösökért jött, hogy megmentse őket. A benne hívők csak voltak bűnösök, de Krisztusban igazakká lettek, ez az új identitásuk. A hivatkozott szövegek közül kettőnek (Gal 2:15, 1Jn 1:10) egyes fordításai pontatlanok, ezért tűnik úgy, hogy ellentmondanak a Róm 5:8-nak.

A témához kapcsolódó szöveg: Róm 7:7-251Jn 3:6, 5:18, Ef 4:22-24

Válasz kifejtve

A „bűnösök” az egész Ószövetségben „az igazak” ellentéte. Jézus tanításában is „a bűnösök” (hoi hamartóloi) negatív példák, akiket a tanítványai­nak felül kell múlni (Lk 6:32-34), és ellenségek, akiknek végül a kezébe adatik (Mt 26:45 vö. ApCsel 2:23). Ugyanakkor a kortárs „bűnösök” egy része Jézushoz igyekezett, Jézus pedig közösséget vállalt velük; ezért a farizeusok szemében Jézus „a bűnösök barátja” (azaz pártolója) volt, pedig ő a megmentőjük akart lenni (Lk 15:1-7).

A bűnösök számára Krisztus halálával és feltámadásával jött el az új identitás lehetősége: „Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm 5:8). Pár verssel lejjebb pedig így állítja szembe Ádám lázadásának és Krisztus megváltó művének másokra gyakorolt hatását: „…mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lesznek igazakká” (5:19).

Jézus ugyanis „azért jött, hogy a bűnösöket üdvözítse” (1Tim 1:15). Pál önmagát azért tartotta „a bűnösök között az első”-nek, azaz a legnagyobb bűnösnek, ugyanakkor a legkisebb, legméltatlanabb apostolnak, mert korábban az egyház üldözője volt (1Kor 15:9-10), „de azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. (1Tim 1:16).

A Gal 2:15-16 pontos magyar fordítása így hangzik: „Mi, természet szerint zsidók [hémeisz füszei Iúdaioi], és nem ’népek közül való bűnösök’ [kai úk ex ethnón hamartóloi], tudván, hogy…, ... mi is ...” 

A görögben a 15. vers alanya („mi, zsidók”) természetesen kapcsolódik a 16. vers elején álló állítmányhoz („tudván…”). A magyar fordítások azonban - a KB kivételével - a 15. versbe betoldják a „vagyunk” szót:

  • vagy szétválasztják a két emberi közösséget: „Mi születésünknél fogva zsidók vagyunk, nem bűnös pogányok.” (SZIT, hasonló KNV és B-D), 
  • vagy a létigét a mondat végére teszik: „Mi, akik zsidónak születtünk, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk” (RÚF, ÚFO), ezért mintha zsidók és pogányok egy kategóriába esnének: mind „bűnösök”.
Ez utóbbi teológiailag lehet igaz, de a mondat nem ezt állítja, és a 15. versben joggal sejthető az irónia, ezért sok fordító és kommentátor teszi idézőjelbe „a népek közül való bűnösök” kifejezést (pl. EFO). Pál így gondolhat vissza azokra az időkre, amikor még ő is lenézte a nem zsidókat – de hozzáteszi: „…tudván [eidotesz perf part] azonban, hogy az ember nem tétetik igazzá [dikaiú­tai pres pass] a törvény betartása által, hacsak nem a Jézus Krisztusba vetett hit által, mi is a Krisztus Jézusban vetettük a hitünket…” (2:16). Származástól és korábbi vallástól függetlenül zsidók és nem zsidók együtt válnak Isten előtt igazzá a Krisztusba vetett hit által.

Az 1Jn 1:10 fordítása (ÚFO, RÚF) pontosításra szorul: nem azt írja, hogy „bűnösök vagyunk”, hanem ezt: „de ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk / nem követtünk el bűnt” [ean eipómen hoti úk hémartékamen perf] (ld. KB, ÚRK, EFO; KNV, SZIT, B-K). Valójában mi is tudjuk, és Isten is tudja, hogy „van bűnünk” [1:8 hamartian ekhomen], hogy „követtünk el vétket” (1:10 hémartékamen), de a „világosságban járás” nem is bűntelenséget jelent, hanem a valóság fel- és beismerését, hiszen ami láthatóvá válik, azaz kezelhetővé lesz. A Krisztusban igazzá tett ember is vétkezik még, de a megoldás nem a tény tagadása, az önbecsapás (1:8) és Isten meghazudtolása (1:10), hanem a bűn megvallása, hiszen van bocsánat, van megtisztulás (1:7).


 .