1Kor 11:27 Ki méltó az úrvacsorára?

„Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.”

Probléma

A hagyományos protestáns és katolikus fordításokban azt olvassuk, hogy aki „méltatlanul” vesz részt az úrvacsorán / az eucharisztián, az ítéletet eszik és iszik, vétkezik az Úr teste és vére ellen, és Pál apostol szerint ezért lettek sokan betegek a korinthusi hívők közül. Nem csoda, hogy sok mai hívő érzi magát méltatlannak, sőt, kifejezetten fél magához venni a jegyeket. Ezt a liturgiába bekerült „önvizsgálat” (11:28) gyakorlata csak fokozza. A KB a 29. versben ráadásul megismétli: „méltatlanul”. Kérdés, hogy vajon tényleg méltónak kell lennünk, és ha igen, hogyan válthatunk azzá? Vagy egészen másról van szó?    

Fordítás

Görög eredeti: (11:27) Hószte, hosz an eszthié to arton é piné to potérion tu küriu anaxiósz… (11:29) …ho gar eszthión kai pinón krima heauté eszthiei kai pinei mé diakrinón to szóma.

Formahű fordítás: (11:27) „Ezért, ha valaki méltatlan módon eszi a kenyeret vagy issza az Úr poharát…” (11:29) „…mert ítéletet eszik és iszik önmaga számára, aki a testet nem megkülönböztetve / nem megbecsülve eszik és iszik…”

Értelmező fordítás: (11:27) „Következésképpen, ha valaki méltatlan módon / nem megfelelő módon eszik (az Úr) kenyeréből, és iszik az Úr poharából…” (11:29) „…mert ítéletet von magára, aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a Testet (ti. az úrvacsorai elemet a többi ételtől) / nem becsüli meg a Testet (ti. Krisztus közösségét)…”    

Indoklás

Először is, a mai magyar szóhasználatban a „méltatlanul” már nem (csak) azt jelenti: „nem méltóképpen”, hanem azt is sugallja: „méltatlanként”, azaz nem mód-, inkább állapothatározó, és így magát az embert minősíti. Másodszor, az anaxiósz jelentése egyértelműen módhatározói: „méltatlan módon” vagy „gondatlan módon” (a 29. versből a szó hiányzik, vö. KB). 

Ennek értelmezéséhez elég elolvasni a szövegkörnyezetet (11:17-34). A korinthusiak eleve nem a javukra, hanem a kárukra jönnek össze, veszekednek, „nem az Úr vacsoráját” eszik (11:20 RÚF), hanem ki-ki a sajátját: nem várják meg egymást, az egyik éhezik, a másik lerészegedik… 

Pál szerint ez botrány. Elmondja nekik a valóban liturgiai szöveget, amely az evangéliumon alapul, visszatekint Krisztus tettére és előre tekint eljövetelére (11:23-26). Ezek után, és ezért figyelmezteti a korinthusiakat, hogy ne úrvacsorázzanak méltatlan módon, ahogy eddig, inkább vizsgálják meg magukat, és ennek megfelelő módon (hútósz) egyenek és igyanak az Úr asztalánál, különben ítéletet vonnak magukra: egyesek éppen azért lettek betegek, sőt, haltak meg, mert ezt nem tették meg. Fogadják el az Úr fenyítését, és változtassanak, hogy összejövetelük ne romboljon, hanem építsen (10:14-17).

A 11:29-ben „a test” (szóma) megkülönböztetését, megbecsülését, másságának felismerését két irányban értelmezik: (1) Krisztus teste a kenyér mint úrvacsorai elem – tehát nem tettek különbséget az Úr vacsorája (az eucharisztia elemei), illetve a saját vacsorájuk között; (2) Krisztus teste a közösség – amelyet nem becsültek eléggé, és amelynek veszekedéseikkel, érzéketlenségükkel kárt okoztak.

A 11:27-29 mindenesetre egy példátlanul sok problémával küzdő ókori gyülekezet nevelési folyamatába enged bepillantást. Nem a későbbi korok hívőit akarja eltántorítani az Úr asztalától, hiszen ő nyilván olyanokat vár, akik tudják, hogy méltatlanok, de éppen ezért méltó módon akarnak asztalához telepedni. Méltóvá csak Krisztusba vetett hit révén válhat az ember, a méltó mód pedig a korinthusi gyakorlat és hozzáállás ellentétje.    


 .