2Kor 5:17 Aki megtért, annak többé nincs múltja?

„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme, új jött létre.”

Probléma

Ha a szöveget a gondolatmenetből kiszakítjuk, és „a régi elmúlása” alatt a hitre jutás előtti élet eltűnését értjük, az „új létrejötte” alatt pedig a Krisztusban kapott teljesen új életet, akkor úgy tűnik, mintha a hívő embernek már nem lenne múltja, vagy a múltjának nem lehetne hatása az életére és hitéletére, illetve a múlt kizárólag vagy elsősorban negatív dolgokra vonatkozna. 

Értelmezés

Először is, a mondat elejéből („Ezért…”) láthatjuk, hogy Pál kijelentése az előző gondolatmenetből következik. Annak lényege először is az a reménység, hogy halandó testünk helyett a bennünk lakó Lélek záloga révén új, halhatatlan létformát fogunk ölteni (5:1-5), és bár Urunkat nem látjuk, a belé vetett hitben élve neki akarunk tetszeni, mert egy napon ő fog megítélni mindenkit a tettei alapján (5:6-10). Pál tehát Krisztust félve és Krisztus szeretete által hajtva az embereket nyíltan igyekszik meggyőzni, hogy többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Pál nem önmagát hirdeti, nem önmagát ajánlja, akármit tett, másokért tette (5:11-15 vö. 3:1 4:2,5).

A folytatás magyarításra szorul: „Úgyhogy többé senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük.” A „test szerint ismerni valakit” kifejezés héberes fordulat. A „test” az ember önma­gában, Isten nélkül (ld. Gal 5:16-26), „test szerint ismerni” pedig „pusztán emberi szempontok alapján megítélni”. Pál már nem így néz másokra, ahogy Jézusra sem úgy tekint, mint amikor még hamis messiásnak tartotta. „Ezért, aki Krisztusban van: új teremtés (kainé ktiszisz), a régi dolgok (ta arkhaia) elmúltak.” 

Alkalmazás

Pál apostol szerint a hívő új jövőképet kapott (halhatatlanság), és új értékek, szempontok alapján éli az életét (a lényeg az önzetlenség). „Régi dolgok” alatt nem az egész életére gondol, hanem konkrétan az önmaga körül forgó ember reménytelenségére. Azt sem állítja, hogy megtérése előtt az embert csak rossz hatások érhetnék, vagy csak bűnből állt az élete, vagy hogy a gyermekkori bántalmazás, a különféle függőségek vagy bűnök nyoma, hatása egy pillanat alatt vagy magától eltűnik az ember életéből, és többé nem hat rá.

Nem kapunk ugyanis új múltat, nem válunk múlt-nélkülivé. A lelki újjászületés nem törli ki életünk könyvének lapjait. Segít újraértékelni a múltat, és új irányt ad a jövőnknek. Már olyasmi is megtörténhet, ami a korábbiakból nem következik, és fordítva, nem történik meg minden, ami a korábbiak alapján várható lenne. Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmi olyasmi nem történhet már velünk, ami a múltban gyökerezik, vagy hogy minden pozitívum csak az újjászületésnek köszönhető. 

A 2Kor 5:17 tipikus félreértelmezése egyoldalúan negatív: „a múltat” a bűnökkel azonosítja, mintha megtérés előtt vagy nélkül senkinek sem adatna meg a jó neveltetés, az egészséges önértékelés és pozitív gondviselőkép.

Félreértés ne essék: sokan élnek át radikális változást, a 2Kor 5:17 is fordulatról beszél, és igen, meghaltunk a bűn számára, hogy ezentúl Istennek éljünk (Róm 6:10-11). A legtöbb ember élete azonban nem csak bűn volt megtérése előtt, hanem vegyes képet mutat. Jó és rossz, pozitív és negatív dolgok egyaránt hatottak és még most is hatnak arra, akik vagyunk, arra, ahogyan a hitünket megéljük, és arra, ahogyan Istenre nézünk – akár tudunk róla, akár nem. A dolgokért lehetünk hálásak, a hiányainkat meg kell gyászolnunk, a javainkat és erősségeinket mások hasznára fordíthatjuk, a rossz dolgokat elkezdhetjük feldolgozni. 

A tanítványság, a növekedés Krisztusban és a Lélek gyümölcsei mind arról szólnak, hogy lassan változunk át. Pál a 2Kor 5:17-ben csak a fordulópontra és az új irányra utal: önmagunk felől Isten és mások felé fordultunk, mert Isten utánunk jött, hogy béküljünk ki vele, és mivel ő kibékült velünk, nekünk is ki kell békülnünk egymással (2Kor 5:18–20).    


 .