ApCsel 2:44-45 Vagyon- és lakóközösség: az ősegyházi norma?

„Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.”

Probléma

A 44. verset a szövegkörnyezet figyelmen kívül hagyásával egyesek úgy értelmezik, mintha a normális keresztény élet velejárója lenne, hogy a hívők együtt laknak („együtt voltak”), és nincs magántulajdonuk („mindenük közös volt”). 

Egyes szektás közösségek ezzel a verssel igazolják kommunás életvitelüket (együtt voltak = együtt éltek), vagyonközösségüket (mindenük közös = közös albérlet, élelem). Közösségük szükségszerűen családpótlékká válik. Vagy kerülik a párkapcsolatokat, igyekezve vágyaikat „testvéri” szinten tartani, azaz elfojtani, vagy túllépnek a házasság keretein, hogy ne kelljen elfojtani vágyaikat, legalábbis a „testvéri” közösségen belül „osztozva” egymáson. A közösségi elfojtást és a szabadosságot is a „teljes értékű” tanítványságra hivatkozva igyekeznek megélni, de a végeredmény ugyanaz: nem jön létre bibliai értelemben vett család (egy férfi és egy nő testi-lelki közössége egy életre, gyermekáldással).    

Értelmezés

Először is, az ApCsel a Szentírás más történeti részeihez haosnlóan leírás, de ettől még nem feltétlenül előírás. Másodszor, az ApCsel 2. fejezete az Egyház születéséről szól, egy több szempotnból is egyszeri eseményről. 

A nagy zarándokünnepek több mint másfél hónapnyi idejére (peszachtól sávuótig) rengeteg Palesztinán kívül élő zsidó érkezett Jeruzsálembe, akiknek az ott tartózkodás és az utazás is sokba kerülhetett. Péter apostol pünkösdi prédikációja és a Szentlélek látványos leszállása az ünnepek legvégén történt, amikor már mindenki utazott volna haza. Hirtelen ezrek lettek Jézus, a Messiás hívévé (2:41), akik az események és a csodák láttán (2:43) érthető módon maradni akartak.

Ebben a rendkívüli helyzetben a hívők mind „együtt voltak” (2:44); ez azonban nem jelentette valamiféle „együttélés” bevezetését, hiszen minden nap a Templom­ban voltak, majd házanként úrvacsoráztak és imádkoztak (2:46). Ezt pedig azért tehették, mert a hívők közül a vagyonosok úgy érezték, nem nézhetik tétlenül a szükségben levőket, osztoziuk kell velük javaikon (2:45). 

Ezek a hívők nem egy ideált követve vagy parancsra cselekedtek, hanem az aktuális problémára reagáltak, méghozzá ösztönösen és önkéntesen, amint ezt az 5. fejezetben Ananiás és Szafira fölösleges, képmutató hazugsága is illusztrálja: ők rendelkeztek az eladott telek árával, senki sem várta el tőlük, hogy beadják a közösbe (ld. 5:4). 

Alkalmazás

A szöveg sehol sem állítja, hogy az ókeresztény egyház ideálja vagy normája a kommunális együttélés és a magántulajdon elvetése lett volna. 

Eleve nem állítja, hogy mindenféle családi állapotú féfi, nő és gyermek hirtelen teljes mértékű együttélésbe kezdett, hanem intenzív, de vallási célú együttlétről (tanítás, közösség, úrvacsora és imádság). Nem együtt laktak, hanem újra meg újra összejöttek. Általános vagyonelosztást sem hirdet, mint­ha mindenkinek az egész fizetését be kellene adnia a közösbe, mert senkinek sem lehetne több, mint másoknak; csak annyit látunk, hogy a vagyonosok  gondos­kodtak az éppen szükségben levőkről. A segítség azonban nem azonos az egyenlősdivel.

A szöveg jól illusztrálja Jézus (Mt 6:3) és az apostolok (Ef 2:10) tanítását a zsigerből jövő jótékonykodásról. Az egész Újszövetségben is éppen azt láthatjuk, hogy az egyházban szegény és gazdag hívők együtt élnek (Jak 1:9-11,27, 2:14-17). Ez kísértést jelenthet szegénynek (Jak 2:2-9) és gazdagnak (Jak 4:13–5:6) egyaránt (1Tim 6:8-10), de éppen a hívő válhat képessé arra, hogy elviselje a szegénységet és a gazdagságot is (Fil 4:11-13).

Vezetőknek különösen is jól kell tudni vezetni „a maguk házanépét”, mert ez összefüggésben áll szolgálatukkal (1Tim 3:4-5,12-13). Az egyház tehát nem a család mint olyan helyett van, hanem családokból áll, akik először is gondoskodnak a saját házanépükről, saját háztartást vezetnek (1Tim 5:8,14), másodsorban pedig az éppen családnélküliekről (árva, özvegy, egyedülálló) is (Jak 1:27 1Tim 5:16). 

Az egyház tehát nem is a pénz körül forgó társadalom helyett van, hanem dolgozó és jótékonykodó emberek közössége egy ilyen társadalomban. Összefoglalva, az Újszövetség nem kommunizmust hirdet, hanem altruizmust.    


 .