Ef 2:8 A hit az, ami Isten ajándéka?

„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; …”

Probléma

Ha a mondatot a gondolatmenetből kiszakítva értelmezzük, úgy tűnhet, hogy a hit az, ami nem tőlünk van, hanem Isten ajándéka. A bibliai hit [görög pisztisz] fogalma szövegkörnyezettől függően elhívést, bizalmat, hűséget vagy hitelességet jelent.

Ha ez olyasmi lenne, amit csak Istentől lehet kapni, akkor egyfelől csak az jutna hitre és maradna hűséges, akinek Isten ezt megadja (tehát minden nem hívő és hitehagyott Istent okolhatná). Másfelől magyarázatra szorulna az összes olyan szöveg, ahol Isten az emberektől kéri számon a hitet és a hűséget (ugyanis mástól csak azt kérhetjük számon, amiért ő felel, ami rajta múlik).

Értelmezés

Először is, az egész 2. rész, így az első tíz vers gondolatmenete is éles ellentétekre épül. Pál a hívőket egyfelől a múltjukra emlékezteti (erkölcsi halál állapota, e világi életmód, érzékek rabsága, Isten haragjára méltó állapot), másfelől a forduló pontra (Isten gazdag irgalma, nagy szeretete, mérhetetlen kegyelme), illetve annak üdvözítő hatására (Krisztussal együtt életre keltett, és jótettekre újrateremtett). 

Kétszer is (2:5,8) kimondja, hogy „kegyelemből van” üdvösségünk, tehát üdvösségünk puszta lehetősége is Istennek köszönhető. Ezért írja a 8. versben, hogy ez: ti. az üdvösség nem tőlünk van, hanem Isten ajándéka. 

Az ajándék (dóron) fogalma kizár bármilyen ellenszolgáltatást, és az ajándékozó szándékáról, tettéről szól. Nem olyasmi tehát, amit azért kap az ember, amit megtett, elért vagy kiérdemelt (vö. 9. vers: „nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (vö. Rom 3:24, dórean = ajándékba, ingyen) 

A hit nem érdemszerző cselekedet, amivel dicsekedni lehetne (Rom 3:27), csupán a Krisztusban adott üdvösség elfogadásának természetes módja: a megajándékozott és ajándékának örülő ember reakciója. (A görög pisztisz jelentésköre: hit, bizalom, hűség, hitelesség.)

Alkalmazás

Ajándékot is azért veszünk át örömmel, mert meg vagyunk lepve („De Isten…”), megérezzük az ajándékozó jó szándékát („gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért”, „irántuk való jóságából”), felfogjuk az ajándék értékét („halottak voltunk bűneinkben”, „haragra méltók voltunk”, de „Krisztussal együtt életre keltett … a mennyei világba ültetett”, „az ő alkotása vagyunk”). 

Mivel minden okunk megvan az ajándékozóba vetett bizalomra, „hit által”, azaz bizalommal átvehetjük ajándékát. Elhittük az üzenetet, bízunk feladójában, lehetünk megilletődve, megdöbbenve, de ez nem érdem, ezzel nem lehet dicsekedni.

Bízni és hűnek lenni ugyanis az embernek kell, ez az ember feladata, ezért kéri számon rajta olyan sokszor az Isten (4Móz 14:11 20:12 2Kir 17:14 Zsolt 78:21-22 Mt 21:32 Lk 1:20 22:67 Jn 3:12,18,36 5:38,47 6:64 8:24,43,46 16:9 ApCsel 19:9 28:24 Róm 9:32 2Thessz 1:10 2:12 1Pt 4:17 1Jn 5:10 Júd 5).