Jel 3:20 Krisztus a nem hívők szívének ajtaján kopog?

„Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.”

Probléma

A szöveget evangelizációkon szokás idézni, nem hívőknek címezve, azzal kiegészítve, hogy Jézus az ő szívük ajtaján zörget. 

Mivel a „szív” fogalma a mai magyarban az ember érzelmeiről, az ösztönösről szól, sokan úgy vélik, hogy a „megtérők imája” közben „szívünk ajtaját megnyitni” azt jelenti: valamit érezni kell, és aki ilyenkor érez valamit, az „megtért” (vö. Jn 1:12 elemzésével).

Értelmezés

Először is, a Jel 2-3. fejezetében olvasható levelek keresztény gyülekezeteknek íródtak, mindegyik hívőket szólít meg, nem hitetleneket, és a hívőket feddeni és fenyíteni kényszerül. 

Másodszor, ami a „szív” ajtaján való zörgetést illeti, a „szív” sem az eredetiben, sem a fordításokban nem szerepel, tehát a szöveghez tapadt értelmezési klisével van dolgunk.

Alkalmazás

A szöveg keresztényeknek, már hívőknek szól: előfordulhat, hogy egy közösségben Jézus már olyan fokon nem érzi otthon magát, hogy kívülről kell kopogtatnia a gyülekezet ajtaján. 

Az ok lehet a félszívű tanítványság („langyos vagy”), a beképzeltség („gazdag vagyok”), a helyes önértékelés és az önkritika hiánya („de nem tudod”). Jézus ennek ellenére szereti őket, tanácsot ad nekik, megfeddi őket, és megtérésre buzdítja őket, a hívőket.

Akiket az evangelizációkon a szívük ajtajának megnyitására szólítanak fel, azok közül sokan semmit nem éreznek ilyenkor. Akik pedig éreztek (mert talán életükben először imádkoztak), de később nem tapasztalnak változást az életükben, azt hiszik, csupán érzelmi hatást gyakoroltak rájuk (ami sajnos lehetséges), vagy az evangélium is csupán ennyiről szól (ami tévedés, ld. 1Kor 15:1-11). Az a közösség, amely az érzelmekben a megtérés bizonyítékát látja, szintén csalódik, amikor a „megtértek” eltűnnek, és nem kérnek többet „a kereszténységből".    


 .