Bibliai embertan

© dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.2. 2017.02.01.) PDF

Ha a bibliai embertant, azaz antropológiát nagy általánosságban és mai magyar kifejezéseinkkel élve szeret­nénk megfogalmazni, akkor elmondhatjuk, hogy az ember nem azonos a testével, hanem lelke is van, vagy hogy az ember lélek, amely testben él. Földi életében test és lélek együtteseként él, vannak értelmi, érzel­mi, akarati, lelki­ismereti megnyilvá­nulásai. Halála után teste ugyan elpusz­tul, de a lelke tovább él, és tovább megy a túlvilágra.

Ha meg akarjuk ismerni a részleteket, a számunkra homályos kifejezéseket és a fordítási különbségek okait, akkor meg kell ismerkednünk az eredeti szöveg héber és görög fogalmainak jelentéskörével és szóhasználatával. A Biblia ugyanis olyan sajátos szemlélettel, képvilággal és fogalmakkal írja le az ember működé­sét, amely gyökeresen eltér más vallásokétól és a mai magyar szóhasználattól.

A Biblia az emberről többnyire mint egészről beszél, és nem ad részletes műszaki leírást az összetevőiről. Az ember részeinek és funkcióinak leírása, az egyes héber és görög szavak jelentése mindig a szöveg­össze­függéstől függ. A Biblia írói számára ugyanis nem annyira az volt a fontos, hogy mi az ember, vagy miből áll az ember, hanem inkább az, hogy mi szerint él: a teste, a környezete vagy Isten uralma alatt? Az alábbiakban a bibliai szócsoportokat és jelentéskörüket vesszük szemügyre.

1. A bibliai kifejezések

Amint az közismert, az Ószövetség eredeti szövege héber és helyenként arámi nyelven íródott, az Újszövetség pedig az ógörög nemzetközi, ún. koiné változa­tán. Az Újszövetség szerzői zsidó nyelvi, kulturális és teológiai hátterük miatt is rákényszerültek a héber kifejezések görög fordítására. Ezért mint minden teoló­giai témakörre, a bibliai embertanra is igaz, hogy két különböző ókori kultúra, a zsidók és görögök világ- és emberképe, illetve sajátos és igen eltérő kifejezés­módja keveredik benne.

A bibliai emberkép tehát számunkra idegen nyelvi kifejezés­formákban jelenik meg. Ezeket egyrészt nem könnyű a modern magyar nyelvre átültetni, másrészt ha sikerül, akkor éppen a jó fordítás rejti el az eredeti nyelvek sajátos szóhasz­nálatát, a szavak jelentéskörét. A bibliai emberképről ezért nem lehet pontos képet kapni pusztán a modern bibliafordításokból, szük­ség van az eredeti kifeje­zések gazdag jelentés­körének és a fordítási lehetőségek ismeretére.

1.1. A lélek és az élet

A héb. nefes / gör. pszükhé fordításainkban általában „lélek”, de a jelentése sok­szor „élet” (2Móz 21:23, 1Sám 25:29, Zsolt 54:6, vö. 1Pt 1:9, 4:19), a „benső” (Zsolt 103:1 vö. Lk 1:46), vagy „személy” (3Móz 7:20 vö. 1Pt 3:20), sőt általános alany: „aki...” (3Móz 5:1), így „lélekszám” is (1Móz 46:27).

A héb. rúah / gör. pneuma jelentése is lehet „lélek”, de a szó alapjelentése „szél” vagy „szellem” (1Móz 1:2, 8:1 vö. Jn 3:8), sokszor a héb. n’sámá szinonimájaként „lélegzés” vagy „lélekzet” (1Móz 7:22, 1Kir 10:5, Jób 27:3), ritkán az emberi „lélek”, amely a halál után visszatér Istenhez (Préd 12:7). A nefes szinonimája­ként pedig, sokszor azzal egy mondatban az emberi „lélek”, a psziché – főleg érzelmi – megnyilvánulása Isten vagy emberek iránt (1Sám 1:15, Jób 7:11, Ézs 26:9 vö. Lk 1:46 pszükhé és 1:47 pneuma).

A görög pszükhé és a pneuma a halottak öntu­datos, átmeneti létformában levő „lelkét” vagy „szellemét” is jelenti (Jel 6:9, 20:4 pszükhé, 1Pt 3:19 pneuma). Jézus is, amikor a kereszten „kilehelt” (ekpneó Mk 15:37, Lk 23:46), a „lelkét” [pneuma] „bocsátotta ki” (Mt 27:50), „adta át” az Atyának (Jn 19:30) vagy „tette le” (Lk 23:46) az ő kezébe.

A héb. n’sámá alapjelentése „lélegzés” vagy „lehellet” (1Móz 2:7, 2Sám 22:16, 1Kir 17:17), így a teremtésnél az „élet lehellete” (1Móz 2:7, Ézs 2:22), máshol a nefes és a rúah szinonimájaként élőlényt, életet, személyt is jelent (5Móz 20:16, Józs 10:40, Zsolt 150:6), ritkábban „ihlet” (Jób 26:4, 32:8) vagy „öntudat” (Péld 20:27 vö. 1Kor 2:11, Jel 13:15 pneuma). A n’sámá csak a középkori kabbalista misztikában lett az ember halhatatlan lelke.

1.2. A test, az emberi, a létforma

A héb. bászár / gör. szarx fordításainkban általában „test”. A szó az alapjelenté­sein (fizikai test, ételhús, élőlény stb.) túl azonban bizonyos szövegekben az Isten nélkül, önmagában erőtlen emberi mivoltra utal: a „csak emberi”-re (Jer 17:5, 2Krón 32:8, Gal 3:3), illetve az olyan magatartásra, amikor „az ember önmagá­ban, Isten nélkül” cselekszik (ld. Gal 5:19-21 nem „a [fizikai] test” cselekedetei).

Ugyancsak sajátos jelentésköre van a görög szóma kifejezésnek (fordításainkban sajnos szinte mindig „test”), ami jelentheti az ember „egész lényét”, „saját magát” (Róm 12:1, nem csak a testét!), illetve „létformáját” is (1Kor 15:44, Fil 3:21), ami ezért földi vagy mennyei, gyarló vagy dicsőséges, halandó vagy halhatatlan.

1.3. Az értelem, az érzelmek és az akarat

Az ókori zsidók – más ókori kultúrákhoz hasonlóan – nem ismerték az agy funkcióját, ezért náluk a héb. lév / gör. kardia = „szív” lett az értelem „szerve” (5Móz 29:3, Péld 15:14, Lk 2:19, 35), a megfigyelés (Jób 7:17), a gondolkodás (Péld 15:14) és a döntéshozatal (5Móz 10:16, Péld 4:23) eszköze, másodsorban pedig az ember érzelmeinek (Péld 15:13, 17:22, Róm 9:2), vágyainak (Zsolt 21:3, Péld 13:12) és bensőjének (1Sám 16:7) központja.

A héber az érzelmeket és a szándékokat legtöbbször a „lélek”, konkrétan a „léleg­zet” (nefes, n’sámá) és az „életerő” (rúah) változásainak képi leírásával fejezi ki (pl. hosszabbodik, rövidül, elhagy, visszatér), illetve a belső szervek, a belek (mé'ím) vegetatív reakcióinak leírásával (pl. szplankhna = belső szervek, szplan­khnidzomai = „szánalomra indul”, ld. Lk 7:13, 10:33). E kifejezéseket több­nyire nem fordítják szó szerint, így nem tűnik fel e szavak miénktől eltérő használata.

1.4. A lelkiismeret

A lelkiismeret elvont fogalmára a héberben nem volt külön szó, ez a „vesék” (klájót) vagy a „szív” (lév) funkciója volt (Zsolt 16:7, Jób 27:6). Az Újszövet­ség átvette a görögben már létező fogalmat (szüneidészisz), amely szerint az ember öntudata és lelkiismerete csak az Istennel való „együtt látás­ban” működik (Zsid 10:22 vö. 10:2, 1Kor 8:7,10,12). Az ember tehát gondol­ko­dásmódja, lelki érté­kek­hez való viszonyulása (és nem alkotó elemei) szerint három­­­féle lehet:

  • „lelki” (pneumatikosz 1Kor 2:15) a Lélektől újjászületve és áthatva (vö. Gal 6:1)
  • „testies” (szarkikosz 1Kor 3:3) a Lélektől újjászületve, de még nem eléggé áthatva
  • „természeti” (pszükhikosz 1Kor 2:14) a Lélektől még újjá nem születve (nem hívő).

2. Embertani modellek 


Az egyháztörténelem során alapvetően háromféle emberkép jött létre.

  • Az osztatlan (atomikus, monista) modell szerint az ember csupán a fizikai „test” és az isteni életerőt jelentő „lélek” pszi­choszomatikus egysége, és nincs testétől független „lelke”, amely túlélné a testi halált. Ez a leg­ke­vésbé elterjedt, viszonylag új felfogás, ami mögött általában a felvilá­goso­dás utáni racionalizmus vagy szek­tás tanok állnak, illetve a test halálát túlélő lélek állításában pedig „platonista eszmét” látnak (hibásan).
  • A legrégebbi és legelterjedtebb a kettős felosztású (dichotomikus) modell, amely szerint az ember „test” (bászár; szarx/szóma) és „lélek” (rúah/ nefes/n’sámá; pszükhé/pneuma) ideiglenes egysége, a „lélek” képes túl­élni a fizi­kai „test” halálát, és a túlvilágon tovább létezni.
  • A viszonylag új, hármas felosztású (trichotomikus) modell szerint az em­ber „test, lélek és szellem” ideiglenes egysége; egyes tanítók szerint csak a szellem születik újjá, és éli túl a test fizikai halá­lát (hibás elképzelés ld. fentebb).

2.1. A dimenzionális vagy funkcionális megközelítés

A trichotomista megközelítés csak akkor elfogadható, ha az ember lényét három di­menziója vagy funkciója felől közelíti:

  • van „szellemi”, azaz transzcendens vagy spirituális dimenziója, funkciója (ti. az Isten­nel való kapcsolatra),
  • van „lelki”, azaz pszichés dimenziója, funkciója (ti. az Istennel, a többi élőlénnyel és az önmagával való kapcsolatra),
  • van „testi”, azaz fizikális dimenziója vagy funkciója (ti. a látható világban való működésre, önkifejezésre stb.).

A dichotomista megközelítés ennek csupán változata, amely az embert 

  • „testi”, azaz fizikai lénynek, illetve
  • „lelki”, azaz pszichés és spirituális lénynek tekinti.

Funkcionális-dimenzionális értelemben tehát elfogadható az a kijelentés, hogy „az embernek van teste és lelke (és szelleme)”, vagy hogy „az ember test és lélek (és szellem)”, de csak annak tudatában, hogy e szavakat ilyenkor nem a bibliai jelen­tésükkel használjuk. 

2.2. A strukturális és analogikus felosztás

A dichotomista felosztás elfogadható, ha az emberre úgy tekint, mint két rész, a fizikai „test” (bászár; szarx/szóma) és a pszichés-spirituális „lélek” (nefes/rúahpszükhé/pneuma) ideiglenes egységére, amely egység a fizikai test haláláig tart, és vallja, hogy a „lélek” túléli a halált, és a túlvilágon él tovább.

A trichotomista felosztás azonban nem elfogadható, ha az emberről úgy akar szerkezeti (strukturális) képet adni, hogy három „részre” (test-lélek-szellem) osztja, ezeket a Szentháromság személyeivel párhuzamba állítja, illetve az egyes magyar szavaknak egyes héber és görög szava­kat akar megfeleltetni: 

  • rúah pneuma = szellem
  • nefes pszükhé = lélek
  • bászár szarx = test.

Ez az analogizálás több okból sem felel meg a valóságnak: 

  • a héber és görög kifejezések eleve több jelentésűek és a bibliai szóhasz­ná­latban átfedések vannak köztük
  • a lista eleve hiányos: csak hármat említ a bibliai „részek” közül (n’sámá, lév, klájót, mé’ím; szóma, szüneidészisz)
  • a magyar szavak jelentésköre és használata teljesen eltér a héber és görög kifejezésekétől, igen kevés az átfedés
  • az isteni személyek nem csupán az Istenség dimenziói, funkciói vagy meg­jelenési formái.

Összefoglava, biblikusnak tekinthető az kijelentés, hogy „az embernek két része van: a test és a lélek, és a lélek túléli a halált”, de nem biblikus az a kijelentés, hogy „az embernek három része van: a test, a lélek és a szellem”, hogy „a szellem (rúah/pneuma) születik újjá” (mert az Újszövetség szerint mi születünk újjá, nem vala­mink), vagy hogy „a szel­lem (rúah/pneuma) az, ami túléli a halált” (mert nem csak a pneuma, hanem a pszükhé is utal a túlvilágon levő lélekre). 

2.3. Gyakran hivatkozott szövegek

A hármas szerkezeti felosztás elképzelésének hívei gyakran hivatkoznak bizo­nyos „alapszövegekre”, amelyekre álláspontjuk épül:

1Thessz 5:23

(Károli 1908) Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.

(SZIT 2005) A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig.

(EFO 2012) Azért imádkozunk, hogy Istenünk, a Békesség istene, szenteljen meg titeket teljesen, és egész valótokat őrizze meg: szellemeteket, lelketeket és testeteket egyaránt, amíg Urunk, Jézus Krisztus vissza nem jön!

(RÚF 2014) A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelke­teket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.

A szöveg egyértelmű témája: a hívők egész lényének (holokléron hümón) teljes mértékű meg­szentelése (hagiadzó) és megtar­tása (téreó) Krisztus eljöveteléig (vagy eljövetelekor). A fordítások közötti eltérések alapja a holokléron hümón (egész valótokat) és a pneuma (szellem / lélek) pszükhé (lélek / élet / elme) és szóma (test / egész lény) szavak eltérő fordítása, értelmezése.

Pál nem állítja, az ember ezekből a részekből áll, hiszen „rész” eleve csak a pneu­ma és a pszükhé lehetne, és hiányzik a fizikai test (szarx), amit nem említ, mert úgysem tartatik meg Krisztus eljöveteléig (vö. 1Kor 15:50). Pál azért imádkozik, hogy (értelmező fordításban) Isten „az egész valójukat: lelküket, életüket, lényü­ket” különítse el magának és őrizze meg Krisztus visszatéréséig.

Zsid 4:12

(Károli 1908) Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gon­do­latokat és a szívnek indulatait.

(SZIT 2005) Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit.

(EFO 2012) Mert amit Isten kimond, az a szó élő, erőteljes és hatékony. Isten szava élesebb, mint  a legélesebb kétélű kard. Mélyen belénk hatol, egészen addig, ahol a szellem és a lélek közötti határ húzódik, sőt a csontjaink belsejébe is: megítéli és szétválogatja szívünk gondolatait és szándékait.

(RÚF 2014) Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az izületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.

A 12. vers előzménye (4:11) engedelmességre buzdít, folytatása (4:13) pedig „az Ige” – értsd: Krisztus – előtti szám­adásra figyelmeztet. Ő ugyanis eleven (dzón), hatékony (energész), a kétélű kardnál is élesebb (tomóterosz), mélyre hatol (di­iknu­­me­­nosz), annyira, hogy előtte szétválik (akhri meriszmu) a pneuma és a pszü­khé, így képes megítélni (kritikosz) a gondolatot (enthümészisz) és a szándékot vagy hozzá­állást (ennoia), ami a héberben a szív (kardia) funkciója.

A szerző nem azt állítja, hogy nekünk a szellemet és a lelket meg kellene vagy lehetne különböztetni, csak azt, hogy a Krisztus azt is látja, amit mi nem (szellem és lélek, ízület és csontvelő, gondolat és szándék). Amint folytatja: mindenen és mindenkin átlát, ezért neki kell számot adnunk (4:13).

2.4. A magyar, angol és német kifejezésekről

A „szellem” szó a 19. századi nyelvújítás terméke, és a „szél” szóból képezték, és a német der menschliche Geist (az emberi alkotó szellem, az ún. géniusz) magyar irodalmi megfelelőjének szánták. Korai, 15. századi elődje volt a Huszita Biblia „Szent Szellet” próbálkozása, de a szó „fuvallat” jelentése eltűnt, később pedig már csak bélszélt jelentett. A „szellem” szó kita­lálása előtt a lélegzés-lélegzet fo­ga­lmából eredő „lélek” szó egyaránt jelenthetett emberi lelket (ti. a pszichét) és túl­világi lényt (kísértetet, angyalt, démont, a Szentlelket), amint a Károli Bib­liában is láthatjuk. Napjainkra a „lélek” hétköznapi használatából eltűnőben van a „túlvilági lény” jelentés (de: léleklátó), inkább a psziché jelentésre asszociálunk (pl. lélektan, lelki alkat, lelki probléma), miközben hagyo­mányos bibliafordítá­saink révén még mindig közismert és közérthető a „Szentlélek” és a „lelki élet” (hitélet, spiritualitás) kifejezés. A „szellem” az intellektussal kapcso­latos jelentés­kör (szellemtörténet, emberi szellem, szellemi munka, szellemi teljesít­mény) mellé részben átvette a lélek „túlvilági lény” jelentését (szellemek, Nagy Szel­lem, szellemi harc).

Az angol spirit tkp. a latinból lett átvéve (spiritus = szellem, lélek). Az angol ghost és a német Geist, amelyeket a Szentlélek fordítására is használnak (Holy Ghost, Hei­liger Geist) a gót „rémiszteni” (ghostan) szóból ered, eredetileg tehát ijesztő túlvilági lényt (kísértetet, szellemet) értettek alatta. Az angol a ghost-nak első­sorban ezt a jelentését tartotta meg (ld. Ghost Busters), de régies bibliafordítá­sok­ban még használatban van a Holy Ghost. A német Geist jelentése kibővült az emberi szellemmel (értelem, elme, géniusz), illetve eltérő többes számú alakjai is kialakultak (Geiste: emberi elmék, szelle­mek, géniuszok, Geister: kísértetek, dé­mo­nok).

Bármennyire is szeretnénk tehát rend­szerben gondolkodni, a nyelvek élnek, változnak, és nem követik a mi kategorizáló logikánkat. Mivel ezt Isten is biztos tudja, mi sem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Bibliai emberkép – az ember „részei” és jelentéskörük

magyar

héber

görög

alapjelentés

további jelentések; megjegyzések

lélek,

szellem

nefes

pszükhé

élet[1], benső[2], személy[3],

általános alany[4], lélekszám[5]

ami halál után visszatér istenhez[6]

az emberi psziché (főleg) érzelmi megnyilvá-nulása Isten vagy emberek iránt[7]

halottak tudatos, átmeneti létformája[8]

Jézus ezt lehelte ki halálakor[9]

az élet lehelete teremtéskor[10]

élőlény, élet, személy[11]

ritkán: ihlet[12]

ritkán: öntudat[13]

rúah,

n’sámá

pneuma

szél/szellem[14], lehelet/lélegzet[15]

test

bászár

szarx

fizikai test, ételhús, élőlény

Isten nélkül, önmagában erőtlen emberi, „csak” emberi[16]

Isten nélküli, istentelen[17]

szóma

 az ember egész lénye/saját maga[18], létformája[19]

szív

lév

kardia

értelem[20], érzelem[21], vágy/akarat[22]

érzelmek és szándékok leírása a héberben: a lélek,  „lélegzet” (nefes, n’sámá) és „életerő” (rúah) változásainak képeivel (hosszabbo-dik/rövidül, elhagy/visszatér stb.), ill. a belső szervek vegetatív reakciójával (pl. megmoz-dul); nem fordíthatók szó szerint

lelki-ismeret

klájót,

lév

szünei-dészisz

héber: nincs rá külön szó, főleg a vese[23] (klájót) funkciója;

görög: együttlátás Istennel[24]


[1]        2Móz 21:23, 1Sám 25:29, Zsolt 54:6, vö. 1Pt 1:9, 4:19

[2]        Zsolt 103:1 vö. Lk 1:46

[3]        3Móz 7:20 vö. 1Pt 3:20

[4]        3Móz 5:1

[5]        1Móz 46:27

[6]        Préd 12:7

[7]        1Sám 1:15, Jób 7:11, Ézs 26:9; Úsz.-ben is: Lk 1:46-ban pszükhé, és 47 penuma

[8]        Jel 6:9, 20:4 pszükhé; 1Pt 3:19 pneuma

[9]        Mt 27:50, stb. pneuma

[10]     1Móz 2:7, Ézs 2:22 nösámá

[11]     5Móz 20:16, Józs 10:40, Zsolt 150:6

[12]     Jób 26:4, 32:8

[13]     Péld 20:27 vö. 1Kor 2:11 pneuma

[14]     1Móz 1:2, 8:1 vö. Jn 3:8

[15]     1Móz 2:7, 7:22, 1Kir 10:5, 17:1, Jób 27:3, 32:8, 2Sám 22:16

[16]     Jer 17:5, 2Krón 32:8, Gal 3:3

[17]     Gal 5:19-21

[18]     Róm 12:1

[19]     1Kor 15:44, Fil 3:21 (földi/mennyei, fizikai/szellemi, gyarló/dicsőséges, halandó/halhatatlan)

[20]     5Móz 29:3, Péld 15:14,16:9, Lk 2:19, 35; megfigyelés: Jób 7:17;  gondolkodás: Péld 15:14; döntéshozatal: 5Móz 10:16, Péld 4:2

[21]     Péld 15:13, 17:22, Róm 9:2

[22]     Zsolt 21:3, Péld 13:12, 1Sám 16:7

[23]     Zsolt 16:7, Jób 27:6

[24]     Zsid 10:2,22, Jn 8:9, 1Kor 8:7,10,12


 .