Háromságtan

© dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.1. 2019.05.29. kép: Daniel Bonnell) PDF

Az Isten egyetlenségét és hármasságát megfogalmazó háromságtan a keresztény egyházak közössége (ökumené, aliansz) számára a hit közös alapja. A szomorú tapasztalat szerint azonban sajnos gyakran úgy tanítják a háromságtant, hogy bibliai alapjaira nem mutatnak rá, jelentőségét nem fejtik ki, és rosszul illuszt­rálják. Nem csoda, ha a tan egyes hívőkben is bizonytalanságot kelt, és ismeret hiányában a biblikussága is megkérdőjeleződik bennük. Pedig csak maga a Három­­ság, azaz Isten lénye felfoghatatlan, a róla szóló tanítás, a háromságtan biblikus, értelmes és elmagya­rázható.

1. A háromságtan lényege

A tan nem annyira állítani akar, mint inkább hamis állításoknak akarja elejét venni. Isten tehát a háromságtan szerint

  • nem csak „egy” személy (az Atya), aki magányos lenne (arianizmus, unita­rizmus),
  • sem „három” külön isten (triteizmus)
  • nem is három egymás utáni „megjelenési forma” mögött rejtőző, valójában ismeretlen Isten (modalizmus).

A háromságtan azt hirdeti, hogy egyetlen Isten van, és hogy az egyetlen Isten öröktől fogva három egylényegű személyben létezik, mint Atya, Fiú és Szentlélek, Szent Háromság Egy Isten. A háromságtan a bibliai adatok összegzésén alapul:

1. Csak egyetlen Isten van (5Móz 4:39, Ézs 43:10, Zsolt 86:10, Mk 12:32, 1Kor 8:4, 1Tim 2:5, Jak 2:19 stb.).
2. A Biblia Istennek, sőt helyenként az Istennek nevezi mind az Atyát, mind a Fiút, mind a Szentlelket:
  • Isten az Atya (Mal 1:6, Jn 6:45, Róm 1:7, 1Kor 8:6, Ef 4:6, 1Pt 1:2),
  • Isten a Fiú (Mt 1:23, Jn 1:1,18, 10:30, 20:28, Róm 9:5, Fil 2:6, Kol 2:9, Tit 2:13, 1Jn 5:20, 2Jn 9),
  • Isten a Szentlélek (ApCsel 5:3-4, 16:6-10, 1Kor 12:4-6).

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egymással kapcsolatban van, egymással kommunikál, tehát mindhárom valóságos személy (Jn 16:13-14, Róm 8:26-27, Jel 22:16-17 stb.).

1.1. A háromságtan logikája

A fentiek alapján logikus a következtetés, hogy az egyetlen Istenen belül valami­képpen három személyes valóság van. Ez a Teremtőről alkotott bibliai kép azért haladja meg az emberi felfogóképességünket, mert nincs rá példa a teremtett világban. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a tan irracionális lenne, csak azt, hogy egy szupraracionális, értelemfeletti, felfoghatatlan lényről szól.

Isten azonban mást is állít önmagáról, ami meghaladja az emberi értelmet, és amit a háromságtagadók is elfogadnak, ti. lényének idő- és térbeli vég­telen­ségét, azaz

  • örökkévalóságát (1Móz 21:33, Zsolt 90:1-2, Ézs 40:28, Róm 16:26, 1Tim 1:17, 6:16),
  • és mindenütt jelenvalóságát (Zsolt 139:7-12, ApCsel 17:27-28).

A háromságtan logikája tehát a Szentírásét követi:

(1) Istennek vannak olyan tulajdonságai és olyan tettei, amelyek csak az övéi lehetnek, azaz más ilyen nem lehet, más ilyet nem tehet.

(2) Az Írások pedig az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről is állítják,

  • hogy olyan, amilyen csak Isten lehet,
  • és hogy olyasmit tesz, amit csak Isten tehet.

(3) A kizárólag Istent jellemző tulajdonságok és tettek tehát az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről is elmondhatók.

CSAK ISTEN

AZ ATYA

A FIÚ

A SZENTLÉLEK

Úr és Király

5Móz 10:17, Zsolt 136:3, Jer 10:10, ApCsel 17:24,
1Tim 1:17, 6:15,
Jel 1:8, 11:17

Mt 6:9-10.13, 11:25

Lk 1:35.43, 2:11, 13:15, Jn 20:28, ApCsel 2:36, 11:20-21, Róm 1:4, 10:9, 1Kor 1:9, 8:6, 12:3, Fil 2:9-11, Kol 3:24, 1Tim 6:14-15, Júd 4, Jel 17:14, 19:13-16

2Kor 3:17
vö. 1Kor 6:17

Örökkévaló, halhatatlan

Ézs 40:28, Zsolt 90:2, Róm 1:23, 16:26, 1Tim 1:17, 6:16

Jn 5:26

Mt 28:20, Jn 5:26, 8:58, 17:5,
Zsid 7:21-28, 13:8, 2Pt 3:18, Jel 1:18

Zsid 9:14

Szent
3Móz 19:2, 1Sám 6:20, Ézs 6:3,
1Pt 1:15, Jel 4:8, 15:4

Jn 17:11

Lk 1:35, Jn 10:36,
Mk 1:24, ApCsel 2:27, Jel 3:7

Lk 4:1, ApCsel 10:38, Jn 20:22, 1Kor 12:3, 2Pt 1:21

Mindenütt jelen levő
Zsolt 139:8-10,
Péld 15:3, ApCsel 17:27-28

Mt 6:6, Jn 14:11

Mt 18:20, 28:20, 2Kor 13:5, Kol 1:17, 2:6, Zsid 1:3

Zsolt 139:7, Jn 14:17

Mindenről tud

1Sám 2:3, 1Kir 8:31-32, Zsolt 44:21-22, 94:9-10, 139:2, Jób 21:22, Róm 11:33-34

Mt 6:4.32, 10:29-30

Lk 2:46-47, Jn 2:25, 4:19,29, 16:30, 21:17, Kol 2:3, Mt 25:31-45, Zsid 4:12-13

Ézs 11:2, 40:13, Dán 4:6, Jn 14:26, 16:13, 1Kor 2:10-11

Mindenre képes

1Móz 17:1, 2Móz 6:3, Zsolt 72:18,
Mt 19:26, 1Tim 6:15,
Jel 11:17, 19:6

Mk 14:36, 2Kor 6:18

Mt 28:18, Jn 3:35, 5:19, Zsid 1:3,
2Pt 1:3-4, Jel 1:8

Jób 33:4, Zak 4:6,
Lk 1:35

Dicsőséges

Zsolt 24:8, Ézs 6:3, 42:8, 60:1-2, Róm 1:21, 11:36, Jel 4:11, 19:1

Mt 16:27, Róm 6:4,15:6, Fil 4:20, Ef 1:17

Jn 1:14, 12:23, 13:31-32, 17:4, Zsid 1:3, 13:21, 1Pt 4:11, 2Pt 1:16-17, 3:18, 1Kor 2:8, 2Kor 4:3-6, Jak 2:1, Jel 5:12

1Pt 4:14, 2Kor 3:18

Teremtő

1Móz 1:1, Neh 9:6, Zsolt 102:26, Ézs 44:24, 45:12,18, ApCsel 7:49-50, 17:24, Zsid 11:3

Ef 3:14-15

Jn 1:1-4, Kol 1:16, Zsid 1:2

1Móz 1:2, Jób 33:4, Zsolt 104:30

Gondviselő

Zsolt 33:19, 55:23, 68:20, 145:13-16, Jób 12:10, ApCsel 14:17, 27:24-25, Fil 4:19, 1Pt 1:5

 

Mt 5:45, 6:11.26.31-33, 10:29-30, ApCsel 17:24-25

Jn 10:10-11, Róm 8:35, Kol 1:17, Zsid 1:3

Zsolt 104:30, Jób 34:15, Gal 5:25

Ihlet, sugalmaz
2Móz 20:22, 24:4,
Jer 30:2, Ézs 30:8, Róm 3:2, Kol 1:25, 1Thessz 2:13

 

Jn 8:28, 12:49-50, 17:17, 2Jn 4

Jn 1:14, 16:12-15, Zsid 1:1-2, 1Pt 1:11

4Móz 11:25,
Mt 22:43, Ef 3:2-5, 1Tim 4:1, 1Pt 1:11, 2Pt 1:20-21, Jel 14:13

Támaszt fel

5Móz 32:39, 2Kor 1:9, 4:14, Zsid 11:19, Kol 2:12

Jn 5:21

Jn 5:21, 6:39-40, 11:25, Fil 3:8-11,
Kol 2:13, 3:3

vö. Róm 8:11

Ítél meg

1Móz 18:25, Zsolt 96:13, 130:3-4, Mk 2:7, Róm 2:1-8.15-16, 14:10, 1Pt 4:5, Jel 20:11-15

1Pt 1:17,
vö. Mt 10:32-33

Mt 25:31-33,
Jn 5:22-23,27,
ApCsel 17:31,
2Kor 5:10, 2Tim 4:1

Ézs 4:4, Jn 16:8

Üdvözít

Ézs 43:11, 63:16, Mt 19:25-26, ApCsel 2:47, 20:28, Tit 2:11, Júd 25, Jel 7:10 19:1

1Jn 4:14, Jn 3:16, 17:4, 18:11

Mt 26:28, Jn 1:29, 4:42, ApCsel 4:10-12, Tit 3:6, Zsid 5:9, 7:25, 1Jn 4:14

Zsid 9:14, Tit 3:5

Nyilvánít igazzá

Róm 3:30, 4:6, 8:33

vö. Róm 5:10

Róm 5:9, 10:4,
Gal 2:17, 1Kor 1:30,
2Kor 5:19-21

1Kor 6:11,
vö. Gal 5:5

Szentel meg

2Móz 31:13, 1Thessz 5:23, 2Kor 7:1

Jn 17:17

Zsid 10:14,
Ef 5:25-27, 1Kor 1:30

Róm 15:16, 1Kor 6:11, 2Thessz 2:13, 1Pt 1:2

Teremt / szül újjá

Jn 1:12-13, 1Jn 3:9

1Pt 1:3

2Kor 5:17, Gal 6:15, Ef 2:15

Ez 36:25-27, Jn 3:3-8, Tit 3:5

Lakik a hívőben

2Pt 1:4, 1Jn 3:24, 4:12,16

vö. Róm 8:9-11, 1Jn 3:24, 2Pt 1:4

Róm 8:9-11, 2Kor 13:5, Kol 1:27, vö. Ef 3:17, 1Jn 5:12 

Jn 14:17, Róm 8:9-11, 1Kor 3:16, 6:19

Imádandó / tisztelendő

2Móz 20:4-5,
Ézs 45:23, Mt 4:10,
Jn 4:24, 1Kor 14:25, Jel 4:9-10, 19:10

Mt 6:9, Jn 4:23-24

Jn 5:23, 9:35-38,
Fil 2:6-11, Zsid 1:5-6

vö. Jn 4:24, 2Kor 3:17, Mt 28:19


A táblázat ősegyházi formulája ez: „Csak Isten szent; szent az Atya, szent a Fiú, szent a Lélek, még sincs három Isten, csak egy, aki szent.” Stb.

1.2. A három személy viszonya

A Háromság tagjai gyakran együtt, de külön személyként említettnek (Mt 3:16-17, 28:19, Jn 14:16-17, 16:13-15, 1Kor 12:4-6, 2Kor 13:13, 1Pt 1:2, Ef 1:3-14, 4:4-6, Tit 3:4-6), egymásról külön személyként beszélnek, illetve egymással is kommuni­kálnak (Jn 16:13-14, Róm 8:26-27, Jel 22:16-17).     

A három isteni személy Jézus isteni és emberi természetéhez hasonlóan egyszerre megkülönböztethető és szétválaszthatatlan. Ennek az emberfeletti valóságnak persze egyszerre mindig csak az egyik oldalát tudjuk felfogni. 

 

...megkülönböztethető...

...és szétválaszthatatlan

Az Atya és a Fiú…

Jn 3:16, 5:20, Zsid 5:7-9

Jn 10:30, 14:8-11

Az Atya és a Lélek…

Jn 14:16-17, Róm 8:26, 1Kor 2:10-11

Róm 8:14-15

A Fiú és a Lélek…

Jn 14:16, 16:7

1Kor 6:17, 2Kor 3:17, Gal 4:6, Zsid 10:29


1.3. A három személy összhangja

A Háromság tagjai közötti alá-fölé rendeltség (Jn 16:13-14, 1Kor 15:28) nem „alacsonyabb rendűséget” jelent, hanem

(1) az üdvözítés művében betöltött sajátos feladatukból következik (pl. nem az Atyát, hanem a Fiút feszítették meg)

(2) és a személyek összhangjára, kölcsönös függésére mutat:

  • a Fiú csak az Atya iránti engedelmességgel bizonyíthatta, hogy ő Isten Fia: mert az Atya tetteit teszi és az Atya szavait mondja (vö. Jn 5:19.30, 6:38, 7:16, 12:48-50, 14:10-11, Lk 4:18:21, Zsid 5:7-9)
  • a Szentlélekben a tanítványok onnan ismerhették fel Jézus Krisztus Lelkét, mert a Jézustól kapott szavaival Jézust dicsőítette (Jn 16:13-14, 1Kor 12:3).

1.4. A Háromság illusztrálása

A Teremtőnek a teremtett világból vett dolgokkal való illusztrálása csak egy­oldalúra sikerülhet. Az egységét vagy a háromságát külön-külön lehet illusztrálni, de ezeket egyszerre nem. A képi ábrázolására tett kísérletek torzókat eredmé­nyeznek, a teremtett világból vett szemléltető példák nem tudnak megfelelő képet adni Istenről (pl. a víz három halmaz­állapota, vagy a maga a Nap, a fénye és a melege). Az emberi logikába vagy képzeletbe beleférő „Isten” csak az emberi fejekben létezik (ApCsel 17:29).

A mózesi törvényben az Istenség ábrázolásának tilalma (2Móz 20:4) a közel-keleti pogány bálványimádás gyakorlata ellen szólt. Ahogy az Istenség „névtelen” abban az értelemben, hogy nincs olyan neve, aminél fogva megidézhető és így manipu­lálható lenne (2Móz 3:13-14), úgy az Istenség „képtelen” is, abban az értelemben, hogy művészileg ábrázolhatatlan, legfeljebb „jelek” (betűk, fogalmak, jelképek) utalhatnak rá.

Krisztus annyiban hozott újat, hogy bár maga az Istenség, tehát a Szent Háromság továbbra sem ábrázolható, a Krisztus, akiben az Isten valóságos emberré lett, igenis ábrázolható (a VII. Egyetemes Zsinat tanítása).    

2. A háromságtan jelentősége

A háromságtan nem tipikus emberi istenkép

2.1. Istenkép: az Isten szeretet

Először is, a tan az Istenség egyik alapvető tulajdonságát védi. Ha Isten egyetlen személyként létezne, akkor nem lehetne az, aki: maga a szeretet (1Jn 4:8). A szeretet ugyanis viszonyt kifejező fogalom, és ha Isten magányos lény lett volna a világ megteremtése előtt, akkor teremtmények nélkül nem lehetett volna maga a szeretet, azaz szüksége lett volna másokra, hogy önmaga legyen. Isten azonban önmagában elegendő, másra nem szoruló, és az Istenségen belüli három személy között már a világ megteremtése előtt is tökéletes szeretet létezett. Talán ez indokolja, hogy csak az Újszövetségben, a Fiú és a Lélek külön személyként való megjelenésekor lehetett kimondani, hogy „Isten szeretet”. Ennek pedig nem elméleti, hanem spirituális tétje van: „aki a szeretetben marad, Istenben marad, és az Isten is őbenne” (1Jn 4:16).

2.2. Etika: így szeressétek egymást

Másodszor, a tan a keresztény etika egyik alapvető parancsát védi, ugyanis az Isten­ség lényén belül a személyek között élő kapcsolat Krisztus tanítványai számára példaadó. Ahogy az Atya szerette a Fiút, úgy szeretett minket a Fiú, és nekünk is ezzel a szeretettel kell szeretnünk egymást (Jn 15:9-12). Ezt a szeretetet pedig a személyek isteni és személyes volta, illetve a Szentlélek bennünk és közöttünk való munkálkodása teszi valóságossá, átélhetővé, továbbadhatóvá.

2.3. Megváltás: úgy szerette a világot

Harmadszor, a tan a megváltást, a bűnbocsánat evangéliumát védi. Ennek megérté­séhez a bűn fogalmát, a bűn és a halál összefüggéseit, illetve Isten igazságos­sá­gának és bűnösök iránti szeretetének összeegyeztethetőségét kell megérteni.

Ami „a bűnt” illeti, ez alapvetően az öntörvényűség (én döntöm el, mi jó és mi rossz vö. 1Móz 3:5), minden vétek ebből következik. A közös emberi tapasztalat szerint mind öntörvényű lények vagyunk, mind vétkezünk és mind meghalunk. Ami a vétkezést illeti, nem akkor vagyunk bűnösök, amikor vétkezünk, hanem azért vétkezünk, mert a természetünk bűnös (Róm 7:14-17). Ami pedig a halált illeti, a halál a bűn, az öntörvényűség büntetése, illetve következménye (1Móz 2:17, Róm 6:23, Ef 2:1, Gal 6:7-8).

Ami az ítéletet illeti, egyrészt Isten szent és igazságos, így a bűnt saját lényéből fakadóan sem hagyhatja figyelmen kívül, mintha nem történt volna semmi. Más­részt a világban zajló dolgok Istent is érintik (ApCsel 17:28), ezért Isten minden bűn egyúttal Isten elleni bűn is (1Móz 39:9, Lk 5:21). Isten és ember elleni bűneinkre tehát Istentől is bocsánatot kell kapnunk (ld. Mk 2:5). Isten pedig a bűneinket vagy rajtunk kéri számon (és igazságosan büntet), vagy megbocsát nekünk (elengedi a tartozást) – a saját kárára. Isten ugyanis nem csupán szent és igazságos, hanem szeret is minket, és nem akar minket büntetni. Inkább fordul önmaga ellen, mint ellenünk. Amikor tehát a Fiú Jézusban emberré lett, és a kereszten helyettünk, miattunk, értünk bűnhődve kiengesztelte az Atyát, ez az Istenségen „belül” történt, kívülálló bevonása nélkül (1Jn 4:10, Róm 3:25). Isten tehát a saját kárára vett önmagának elégtételt.

Ha Isten nem lenne több, mint Atya, ha nem lenne Fiú is, akkor egyszerűen nem lehetnénk megváltva. Mivel azonban Istenen belül három egylényegű személy van, és a Fiú valóságos emberré lett, hogy kiengesztelje az Atyát, egyfelől Isten érvényt tudott szerezni igazságosságának, és a bűn elnyerte büntetését (valaki bűnhő­dött), másfelől Isten megmutatta irántunk való szeretetét is. Amikor ugyanis a Fiú ártatlanul bűnhődött helyettünk, Isten önmagával szemben volt igazságtalan, hogy velünk ne kelljen igazságosnak lennie (nem mi bűnhődünk).

Istent semmi sem kényszerítette erre, de úgy döntött, hogy így tesz, és ezt saját lénye is lehetővé tette. Nincs is más monoteista vallás vagy háromságtagadó irány­zat, amely a bűnbocsánat problémájára valódi megoldást adhatna. Amikor azt állítják: Isten egyszerűen eltekint a büntetéstől, vagy egy nem emberi lényt büntet helyettünk, vagy nincs is lehetőség a bűnbocsánatra, Istent vagy az igazságos­ságától vagy a szeretetétől fosztják meg, mert a kettőt egymással szembe állítják.

3. A háromságtan félreértése és tagadása

Az Újszövetséget és a korai egyházatyákat olvasva egyértelmű és cáfolhatatlan, hogy a nagy zsinatok előtt is hitték, hogy

  • a Messiásban maga Isten lett emberré,
  • és hogy a köztük munkálkodó Szentlélek nem csupán erő, hanem személy.

Ez a hitvallás a mai napig elég lenne, ha a 2-5. században nem léptek volna fel bizonyos hamis tanítók, akik ezeket az alapvető tanításokat félreértették vagy tagadták, és ha mások nem léptek volna a nyomukba a 16. és a 19. században. 

3.1. Állandó kérdések

A Biblia istenképéből következik, hogy az egyháztörténet során egyrészt mindig ugyanazok a kérdések merültek fel, másrészt és a bibliailag megalapozott válaszon kívül általában ugyanazok az alternatívák kerültek elő:

(1) Valóban három isteni személy létezik?

  • Igen, de az egyetlen Istenségben (trinitárius monoteizmus).
  • Igen, a három személy három külön isten (triteizmus).
  • Nem, valójában nincs három „személy”, ezek csak az egyszemélyű Isten megjelenési formái (modalizmus).
  • Nem, valójában csak az egyik személy Isten, az Atya. A többi nem az, hanem teremtmény, alárendelve az Atyának (szubordinacionizmus, arianizmus).

(2) A személyek örökké léteznek?

  • Igen, örökké együtt léteznek (trinitárius monoteizmus).
  • Igen, de örökké külön léteznek (triteizmus).
  • Nem, csak egy ideig, mert a három megjelenési forma csak ideiglenes, időben egymás utáni (modalizmus), vagy csak az üdvtörténet végéig léteznek (markellianizmus).
  • Nem, csak egy ideje, mert a Fiú és a Lélek csak teremtény, tehát volt idő, amikor nem létezett (szubordinacionizmus, arianizmus).

(3) Mi az, ami az Atyát, a Fiút és a Szentlelket megkülönbözteti, és mi az, ami bennük közös?

  • A különbséget a „kicsoda?” kérdés és a „személy” vagy „személyes valóság” (gör. hüposztaszisz) fogalma fejezi ki.
  • A közöset a „micsoda?” kérdés és a „lényeg” (gör. úszia) vagy „természet” (gör. phüszisz) fogalma fejezi ki.    

3.2. Régi-új alternatívák

Mi történik a nem bibliai alternatívákban?

(1) A triteizmus a személyeket egymás mellé rendeli, és az Istenség egységét szétbontja több istenre.

(2) A modalizmus a személyeket egymás után rendeli, örök létezésük tagadásá­val önálló létüket a közös lényegben feloldja.

(3) A szubordinacionizmus vagy arianizmus a személyeket egymás alá-fölé rendeli, közös lényegük tagadásával egységüket szétbontja.

A triteizmus gyakorlatilag többistenhit lenne, és a háromságtant annak tagadói többnyire ezzel keverik össze. A másik két teológia Istent egyetlen személynek látja. A szubordinacionizmus az Atya, a modalizmus pedig egy az Atya, a Fiú és a Szentlélek „formája” vagy „neve” mögött rejtőző Isten egyeduralmát (monarchia) vallja. Ezét e két utóbbi felfogás nem más, mint a monarchianizmus két alfaja:

Monarchianizmus (görög monosz = egyetlen + arkhón = uralkodó)

A. Modalista monarchianizmus vagy modalizmus (modus = mód, forma)

B. Dinamikus monarchianizmus vagy szubordi-nacionizmus (sub = alá + ordinatio = rendelés)


A háromságtan és gyakori eretnek alternatívái:

Trinitarian-izmus

Modalizmus

Ebionitizmus

Arianizmus

Triteizmus

Isten az Atya,

Isten első megnyilvánulása az Atya,

Csak az Atya Isten,

Csak az Atya Isten,

Az Atya az egyik Isten,

Isten a Fiú,

Isten második megnyilvánulása a Fiú,

a Fiú csak külön-legesen ihletett  ember volt

a Fiú az első,
isteni-félisteni teremtmény,

a Fiú a másik Isten,

Isten a Szentlélek,

Isten harmadik megnyilvánulása a Lélek,

a Lélek Isten személytelen ereje,

a Lélek Isten személytelen ereje,

a Lélek a harmadik Isten,

de csak egy Isten van, aki három személyben él

tehát csak egy Isten van, aki egyetlen személy

tehát csak egy Isten van, aki egyetlen személy

tehát csak egy Isten van, aki egyetlen személy

tehát három isten van.

Mai példa:

Egyesült Pünkös-di Egyház, branhamisták

Unitárius Egyház

Jehova Tanúi

Az Utolsó Napok Szentjei (mormon vallás)

4. A háromságtan zsinati megfogalmazásai

A magyar fordítások forrása „a Denzinger” (DH), [1] amit a görög kritikai szöveg­kiadá­sok alapján Bugár M. István (Magyar Patrisztikai Társaság) javított.

  • Megj. [1] Denzinger, Heinrich – Hünermann, Peter: Hitvallások és az Egyház Tanítói Hivatalának megnyilat­kozásai; Szent István Társulat, Budapest / Örökmécs Kiadó, Bátorterenye, 2004]

A Nicaeai / Nikaiai I. Egyetemes Zsinat (Kr.u. 325)

A zsinat összehívását elsősorban egy alexandriai presbiter, Areiosz (Arius) hamis tanainak terjedése tette szükségessé. Tagadta, hogy a Krisztusban Isten lett em­berré, és azt tanította, hogy a Fiú csak Isten első teremtménye, egy félisteni lény, aki Jézus emberi testében annak emberi lelke helyett élt. Eszerint azonban Jézus nem lett volna sem Isten, sem ember, csak egy félisten félemberi kreatúrája.

Az „arianizmus” fő kritikusa Alexandriai Athanasziosz (Szent Atanáz) volt. A zsinat hitvallása az egymáshoz igen hasonló régi római, kopt és más hitvallásokra épül, de az arianizmus miatt a Fiú lényére koncentrál, és kiemeli, hogy ő nem csupán teremtmény, hanem valóban ember és valóban Isten, az Atyával „egylényegű” (homoúsziosz). Ezzel a zsinat nem azt állította, hogy több Isten van, hanem hogy Isten több mint Atya: Fiú is, Lélek is.

DH 125-126.

„Hiszünk az egy Istenben, mindenható Atyában, minden láthatónak és látha­tat­lannak alkotó­jában.

És az egy Úrban, Jézus Krisztusban, az Istennek a Fiában, az Atyától egyszü­lött­ként szüle­tett­ben, azaz az Atyának a lényegéből, Isten az Istentől, vilá­gos­ság a világosságtól, való­sá­gos Isten a valóságos Istentől, született, nem terem­tetett, egylényegű [homoúsziosz] az Atyá­val, általa teremtetett min­den, ami az égben és ami a földön van; aki értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállott, és megtestesült, emberré lett, és szenvedett, és feltá­madt a harmadik napon, és felment a mennyekbe, el fog jönni ítélni élőket és holtakat.

És a Szentlélekben.

Azokat pedig, akik azt mondják: „volt, amikor nem volt”, és: „mielőtt szü­letett, nem volt”, és hogy „a még nem létezők között teremtetett”, vagy azt mondják, hogy egy másik való­ságból [hüposztaszisz] vagy lényegből [úszia] van, vagy teremtetett vagy megváltozhat vagy elváltozhat az Isten Fia – ezeket kiközösíti a katolikus egyház.”

A Konstantinápolyi II. Egyetemes Zsinat (381.)

A zsinat összehívását és a nikaiai hitvallás kibővítését elsősorban négy hamis tan tette szükségessé. Noétosz, Praxeasz és Szabelliosz már korábban is azt tanította, hogy a három „személy” csak az egy személyű Isten három egymás utáni megnyil­vá­nulási for­mája (latin modus). A „modalizmus” vagy „szabellianizmus” azonban a személye­ket idézőjelbe téve a kapcsolatuk minden elemét (szeretet, küldés, enge­delmes­ség, kiengesztelés stb.) színjátékká teszi, Isten pedig lényegében ismeret­len ma­rad. A hagyományosan hármas osztatú hitvallások (Atya, Fiú, Szentlélek) azonban egyszerre hangsúlyozzák a személyek lényegi egységét és megkülönböz­tet­hető­ségét, miközben Egyetlen Istenről beszélnek.

Apollinarisz, laodikeai püspök azt tanította, hogy az Ige átvette Jézus emberi elméjének helyét; mivel ez tagadná Jézus teljes és valóságos emberségét, a hitvallás hangsúlyozza, hogy a Fiú megtestesülve Máriából valóban „emberré lett”. Markellosz ankürai püspök azt tanította, hogy a Szent Háromság meg fog szűnni, miután a Fiú minden hatalmát átadja az Atyának; mivel ez tagadná a három isteni Személy örök létezését, a zsinat a hitvallást így egészítette ki: „...és országának nem lesz vége”. Makedoniosz konstantinápolyi püspök pedig azt tanította, hogy a Szentlélek nem Isten, hanem csak a Fiú teremtménye, angyalszerű lény; ezért a zsinat a nikaiai hitvallás Szentlélekről szóló részét kiegészítette más, régebbi, helyi hitvallások bővebb szövegével.

DH 150.

„Hiszünk egy Istenben, a mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak alkotójában.

És az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idők kezdete előtt. [2] Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű, és minden általa lett. Értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyekből. Megtestesült a Szentlélektől és a Szűz Máriá­tól, és emberré lett. Pontius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra föltámadt az Írások szerint, fölment a mennyekbe, ott ül az Atya jobbján, de újra eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége.

És a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától [3] származik, akit éppúgy imá­dunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút. Ő szólt a próféták szavával. [Hisszük] az egy, szent, egyetemes és apostoli Anyaszentegyházat, valljuk az egy keresztséget a bűnök bocsánatára; várjuk a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet.”

  • Megj [2] A latin hitvallási hagyományban benne maradt a Nicaeai / Nikaiai hitvallásból, hogy „Isten az Isten­től”, de a görög eredetiben nem szerepel. Az ortodoxok nem használják.
  • Megj. [3] A latin szövegbe 675-ben, a hispániai IV. Bragai Zsinaton betoldották: „és a Fiútól” (Filioque), hogy az ariánus hitről visszatérő vizigótok számára hangsúlyozzák Krisztus egységét az Atyával. A betoldás fokozatosan terjedt el nyugaton, előbb a frankok közt, majd az ezredforduló után Róma is átvette. Ezért a nyugaton ebben a formában ismerik.

A zsinatoló püspököknek nem volt könnyű dolguk. A hamis tanok cáfolatához nem volt elég a Biblia szavait használni, mert maga a bibliai nyelvezet volt a probléma (mit jelent pl. „az Isten Fia” fogalma). Ezért a görög filozófia és a latin jog nyelvéből kellett szavakat kölcsönözni (pl. személy, lényeg). Ráadásul a püspökök anya­nyelve is eltérő volt (görög, latin, szír, kopt stb.), és bár léteztek teológiai iskolák sajátos hangsúlyokkal (pl. antiókhiai, alexandriai), még nem volt nemzetközi teológiai szótár. A hitvallásokban használt szavak is többjelentésűek voltak, illetve hamis és hiteles tanítók egyaránt használták őket. A viták mögött tehát az a jogos félelem állt, hogy a szöveg félreérthető vagy félremagyarázható lesz. Bár a püspö­kök vita közben időnként megfeledkeztek a méltóságukról, ez is a viták tétjét mutatja: őrizni az evangéliumot, és általa minden mást. Hálásak lehetünk nekik.

5. Válaszok a háromságtan elleni érvekre

5.1. A Bibliára hivatkozó érvek

(1) „A Háromság szó nincs is benne a Bibliában.”

  • Attól, hogy egy szó nincs benne a Bibliában, még kifejezhet bibliai tartal­mat (a görög biblia = „könyvek” szó sincs benne a Bibliában), a szó hiánya tehát ön­magában nem érv.
  • A háromságtan ráadásul azért használ nem bibliai kifejezése­ket, mert a 4. századra maguk a bibliai kifejezések váltak egyes tanítók számára prob­lé­mává, akik már nem értették, mit jelent pl. az „Isten Fia” kifejezés (zsidók­nak: „aki Isten”). Miattuk lett szükséges az apostolok szavait más szavakkal visszaadni, körül írni.

(2) „A háromságtan nincs benne a Bibliában.”

  • Maga a szó és a tan részletesen kifejtve valóban „nincs benne” az Írásokban, de amire a szó utal, és amit a tan kifejt, annak minden részlete „benne van”, hiszen minden mondata az Írás valamely kijelentésére épül.

(3) „Ha a háromságtan nincs benne az Újszövetségben, nem is lehet fontos tanítás.”

  • A háromságtan azért nincs benne az Újszövetségben, mert olyan teológiai kérdésekre válaszol, amelyek csak nemzedékekkel az apostolok kora után vetődtek fel, a 4. században.
  • Az egyház válaszai akkoriban is fontosak voltak, és ma is azok, mert ugyan­azok a kérdések és hamis válaszok ma is felmerülnek. A tan fontosságát tehát nem lehet csak az alapján megítélni, hogy megjelenik-e a Bibliában.

(4) „A Biblia szerint ’egy az Isten’ – nem három.” (Ef 4:6)

  • A szöveg nem Isten lényéről szól, hanem azt sorolja, hogy mi közös, mi ugyanaz az egyházban, mert csak egy Test, Lélek és remény, Úr, hit és keresztség van, ahogy egy Istene van mindenkinek.
  • Az „egy az Isten” (heisz ho theosz) régies, nyelvtanilag formahű, tartalmilag félrevezető fordítás. Helyesen: „egy Isten van”.

(5) „A Biblia csak egyszer említi együtt az Atyát, a Fiút és a Szentlelket (Mt 28:19).”

  • Nem igaz, ld. Mt 3:16-17, 2Kor 13:13, Ef 4:4-6, Tit 3:4-6 stb.

(6) „A háromságtan zavaros, de ’Isten nem a zűrzavar Istene’ (1Kor 14:33).”

  • A hivatkozott szöveg környezetéből látható, hogy nem Istenről szól, hanem a gyülekezeti rendről – ti. a próféták várják meg egymást, ne vágjanak egymás szavába, mert az zűrzavarhoz vezetne.

5.2. Egyháztörténeti érvek

(7) „A korai egyház nem használta a Háromság szót.”

  • Nem igaz. A fennmaradt iratokban a gör. triasz először 180 körül fordul elő Antiókhiai Theophilosznál (Autolükoszhoz 2.15), a latin trinitas pedig 213-ban Tertullianusnál (Praxeas ellen II.3; ő már a „személy” = persona és a „lényeg” = essentia fogalmát is használja).
  • A szóhasználat és a tanítási mód azt mutatja, hogy a szó és a tan már a 2. szá­zad végén közismert volt. Ez persze nem a Jézus istenember és a Szent­lélek személy voltába vetett hitről szól, hiszen az még korábban is bizonyít­ható.

(8) „A Háromságot a 325-ös Nicaeai Zsinaton találták ki.”

  • Ez sem igaz. A zsinat nem új dolgot fogalmazott meg, hanem régi tanítást fogalmazott újra egy hamis tan miatt. Nem Jézus istensége volt az újdonság, hanem annak tagadása, illetve tagadásának terjedése.
  • A zsinat a tan megfogalmazásához jóval korábbi tanítók írásait és a helyi keresztelési hitvallások szövegeit is felhasználta.

(9) „Jézus istensége néhány szavazaton múlt.”

  • A 325-ös Nicaeai/Nikaiai Zsinaton a hagyomány szerint 318 püspök vett részt. A Jézus istenségét tagadó Ariust kezdetben tizenheten támogatták, de a végére csak ketten maradtak.

(10) „A Háromságot Nagy Konstantin, egy pogány uralkodó vezette be.”

  • Nagy Konstantin kétségkívül ellentmondásos személyiség volt, de a szemé­lyes hitén nem érdemes vitatkozni. A zsinatot hivatalosan ő hívta össze, de a püspökök indítványára. Teológiai kérdésekbe sosem szólt bele, számára csak az egyház és általa a Birodalom egysége volt fontos.

(11) „A Háromság a pogány vallásokból lett átvéve.”

  • Az ókori pogány vallásokban mindig istencsaládokkal találkozunk: apa, anya, gyerekek, a szülők is tkp. testvérek stb. A trinitástan isteképe teljesen egyedülálló.
  • Azok a vallások, amelyekben egyáltalán előfordul valamilyen hármasság, és amelyekre a háromságtagadó vallási irányzatok kiadványai hivatkozni szoktak, az egyház­tól térben, illetve időben távol léteztek.
  • Az egyháznak semmi oka nem volt ilyen istenképek átvételére, ilyesmire erőszakkal sem lehetett volna kényszeríteni, hitvédői pedig ki is gúnyolták az ilyes­mit.

5.3. Logikai érvek

(12) „A háromságtan matematikai képtelenség: 1+ 1+ 1= 3. A háromságtan három istenben való hit.”

  • Ha már a matematikánál vagyunk: 1x1x1=1. Isten lénye azonban nem matematikai kérdés.

(13) „Elképzelhetetlen, hogy Isten egyszerre legyen egy és három.”

  • Hogy mi teremtmények mit tudunk elképzelni, azt az határozza meg, hogy a teremtett világban mire találunk példát. Az, hogy Isten lényéhez hasonlót itt nem találunk, termé­szetes.
  • Az emberi fejbe beleférő „isten” azonban csak ott létezik, azaz bálvány (ApCsel 17:29).

Összefoglalás

A háromságtan tehát okkal lett és maradt a keresztény felekezetek hitvallá­saiknak közös teológiai eleme, illetve a kereszténységet a keresztény hátterű „szektáktól” elhatároló kerítés. A modern egységmozgalmak is, mint a protestáns és ortodox hívőket tömörítő ökumené [ www.meot.hu ] , illetve a protestáns nagy és kisegyházakat tömörítő evan­gé­liumi aliansz [ www.aliansz.hu ] hitvallásaiban is ez az alap.


 .