Babilon misztériumvallása régen és ma
© Ralph Woodrow: „The Two Babylons –
A Case Study in Poor Methodology”
In: Christian Research Journal (2000/2 Vol. 22. Pg. 54-56). Translated with Permission.
Fordította Miklós Árpád. www.apologia.hu (v.2.
2014.07.01.). PDF
Ralph Woodrow: „Két Babilon – Esettanulmány a helytelen kutatási módszerről” című cikke ritkaságszámba menő, tanulságos önkritika: a szerző a kutatási hibáit belátva képes volt bevonni a saját könyvét a forgalomból (magyarul: „Babilon misztériumvallása régen és ma”, Lautec Verlag, é.n.).
1. „A
két Babilon”
Keresztény életem korai szakaszában a kezembe került néhány olyan könyv, amelyek azt állították: a babiloni pogány vallás számos eleme beszivárgott a kereszténységbe. Bár e bírálatok elsősorban a római katolikus egyházat célozták meg, úgy tűnt, hogy a pogány vallásokkal párhuzamba állítható szokások és hittételek más egyházakat is megfertőztek. Információim jelentős része Alexander Hislop (1807–1882) „A két Babilon” című könyvéből származott.
Ez a kötet az évek múlásával egyre többek gondolkodását befolyásolta, szélsőséges szekták (pl. Jehova Tanúi) tagjaitól kezdve igen elkötelezett keresztényekig, akik Istenre várakozva igyekeztek minden olyat kerülni, ami életükben a Szentlélek kioltásához vezethetne. A könyv alaptétele szerint az ókori Babilon pogány vallása mind a mai napig folytatódik a római katolikus egyház berkeiben, és ezt a Jelenések könyve próféciában – „...és a homlokára írva ez a titokzatos név: A Nagy Babilon...” – előre jelezte. (Innen származik a két Babilon gondolata is: az egyik az ókori, a másik a fent említett modern). Mivel a kötet számos és igen részletes jegyzetet és utalást sorakoztat fel, másokkal együtt én magam is feltételeztem a tényszerűségét. Hislop tekintélye a pogány vallásokat illetően ugyanolyan megingathatatlan volt előttünk, mint a Magyar Értelmező Kéziszótáré az idegen szavak esetében.
2. „Babilon misztériumvallása régen és ma”
Fiatal
evangélistaként el is kezdtem prédikálni a pogány vallásoknak a kereszténységbe
történt beszüremkedéséről, később pedig egy könyvet is írtam Hislop munkája
alapján Babilon Mystery Religion
címmel (Ralph Woodrow Evangelistic Association, 1992).
Idővel
a könyvem igen népszerű lett, több kiadást is megért, és lefordították koreai,
német, spanyol, portugál, valamint számos más nyelvre. Százak idéztek belőle,
sőt, egyesek a „pogány beszivárgás” szaktekintélyeként kezdtek tisztelni. Még
Karl Keating, az ismert római katolikus író is megjegyezte egy írásában: „...[az
elmélet] legismertebb támogatója Ralph Woodrow, a Babilon misztériumvallása
régen és ma című könyv szerzője”. Mivel az én könyvem olvasmányosabb és
közérthetőbb volt, sokan előnyben részesítették a Két Babilonnal
szemben, néha össze is keverték a kettőt, sőt egy alkalommal abban a
megtiszteltetésben részesültem, hogy „Hislop tiszteletesként” üdvözöltek.
3. Szakmai kritika
Ahogy
azonban telt az idő, egyre többen hallattak olyan hangokat, melyek szerint
Hislop egyáltalán nem volt megbízható történész. Erre a következtetésre jutott
egy történelemtanár mellett a könyvem nézeteit kifejtő Bible Answer Man című rádióműsor több hallgatója is. Sőt, az Isten
Gyülekezete (Church of God) nevű gyülekezet testületileg úgy döntött,
hogy újfent megvizsgálja a kérdést. Ezekről a kételyekről értesülve
rádöbbentem, hogy nekem is újra végig kell olvasnom Hislop munkáját, könyvem
alapvető forrását, és imádságos szívvel meg kell vizsgálnom a tartalmát.
3.1. Hislop saját mítosza
Amint
ezt megtettem, világosan kiderült számomra, hogy Hislop „történelmi tényei”
gyakran ókori mítoszok önkényes összefoldozásából álltak. Könyve szerint
például Nimród nagy termetű, csúnya, eltorzult, fekete bőrű ember volt,
felesége, Szemiramisz viszont gyönyörű, fehér bőrű, szőke, kékszemű nő, aki
visszaeső, züllött életvitele miatt, valamint a szoprán hangnem
felfedezőjeként és a papi cölibátus kezdeményezőjeként vált ismertté. A szerző
azt is kijelenti, hogy a babiloniak a vízbe történő bemerítkezést erénynek
tartották, mert Nimród és Szemiramisz vízben szenvedett értük, hogy Noé fia,
Sém ölte meg Nimródot, hogy Szemiramisz
úgy halt meg, hogy egyik fia levágta a fejét, és így tovább. Ráébredtem, hogy
egyetlen elismert történelmi forrás sem támasztja alá ezeket az állításokat,
sem a könyv rengeteg más kitételét.
Hislop
könyvének alcíme így hangzik: „Bizonyíték arra, hogy a pápai imádat valójában
Nimród és felesége imádata”. Ezzel szöges ellentétben azonban – alapos
tanulmányozás után – kiderült, hogy sem az Encyclopedia Britannica, sem a The
Americana, sem a Zsidó Enciklopédia, sem a Katolikus Enciklopédia, sem a
Worldbook Encyclopedia nem tartalmaz
egyetlen utalást sem arra, hogy Szemiramisz Nimród felesége lett volna. Sőt, még csak nem is azonos évszázadban éltek! Arra sincs bizonyíték, hogy Szemiramisz
lett volna Tammuz anyja. Rá kellett döbbennem, hogy ezeket az elképzeléseket
Hislop agyalta ki.
Ha az ember egy érvrendszert példának okáért George Washingtonra és feleségére épít, akkor illik legalább kiindulópontként a tényekre támaszkodnia. Ma bizonyítani tudjuk, hogy ki volt George Washington, hogy feleségét Marthanak hívták, tudjuk, mikor éltek – és ettől a ponttól folytathatjuk az érvelést. Ha azonban egyetlen történész sem lenne bizonyos abban, hogy ki volt George Washington, hogy volt-e egyáltalán felesége, vagy hogy pontosan mikor élt, akkor ezek az állítások nem szolgálhatnának alapul egyetlen bizonyításhoz sem. Pontosan ez az alapvető gyenge pontja Hislop állításának, amely szerint a pápai imádat valójában Nimród és felesége imádata.
Megértettem azt is, hogy a római katolikus egyház (vagy bármilyen más közösség) hibáival szemben sokkal közvetlenebb és nagyobb tekintélyű ellenérveket szolgáltat maga a Biblia, nincs szükség ehhez ókori mitológiára. A Biblia például úgy beszél a püspökről, hogy az legyen „egyfeleségű férfi”, illetve kijelenti, hogy egyesek „ördögi tanításokra hallgatnak ... ezek tiltják a házasságot” (1Tim 3:2, 4:3). Ez sokkal komolyabb ellenérvet szolgáltat a papi cölibátussal szemben, mint annak izzadságszagú bizonygatása, hogy Szemiramisz papjai az ókorban kasztrálták magukat.
Hislop, miközben a római katolikus egyház pogány szokásait igyekezett leleplezni, saját mítoszt hozott létre. Az általa gyártott elmélet szerint Nimród, Adonisz, Apolló, Attész, Belzebub, Bacchus, Cupido, Dágón, Herkules, Janus, Linus, Lucifer, Mars, Meródah, Mithrász, Molok, Nárcisszusz, Oannész, Odin, Orion, Ozirisz, Pluto, Szaturnusz, Teitan, Tüphón, Vulkánusz, Wotan és Zoroaster egy és ugyanaz a személy. A mítoszok összemosása Hislopot arra a következtetésre juttatta, hogy Semiramis Nimród felesége volt, és nem más, mint Afrodité, Artemisz, Astarté, Auróra, Bellona, Ceresz, Diána, Easter, Eiréné, Irisz, Juno, Mylitta, Proszerpina, Rhea, Vénusz és Vesta.
3.2. Módszertani tanulságok
Ha
egy forrásmunka elég sok nevet, történetet és évszázadot említ, majd sok
különböző nyelv között fordít oda-vissza, a jövő gondatlan írói nagyon könnyen
téves információk terjesztőivé válhatnak. Összetéveszthetik Gerald Ford elnököt
Henry Ford autógyárossal, vagy Abraham Lincolnt az autók feltalálójaként aposztrofálhatják
pusztán amiatt, hogy rengeteg kocsin látható „Lincoln” felirat. Billy Graham
feleségének leánykori neve Bell, és több helyen is olvasható, hogy teljes neve
Ruth Bell Graham, a telefon feltalálóját pedig Alexander Graham Bell-nek
hívták; a nevek összemosásával könnyen arra a következtetésre juthat majd
valaki, hogy Billy Graham találta fel a telefont, vagy esetleg a Graham-kekszet
(az utóbbi feltalálóját egyébként Sylvester
Graham-nek hívták). A hasonlóságokra könnyű rábukkanni: mindkettőjük neve
Graham, és mindketten gyülekezeti szolgálók. A különbségek azonban nagyon is
sokat számítanak: Sylvester Graham presbiteriánus volt, Billy Graham pedig
baptista – és nem is egyazon nemzedékhez tartoznak.
Helytelen
módszer a hasonlóságokra építeni anélkül, hogy figyelembe vennénk a
különbségeket. Az ateisták réges-régóta igyekeznek ezt a technikát alkalmazni a
kereszténység egészének lejáratására: előszeretettel hivatkoznak pogány vallások
hittételeire világméretű özönvizekről, megölt és feltámadt megváltókról, szűzen
szülő nőkről, mennybemenetelekről, szent könyvekről és így tovább.
Mi,
keresztények nem utasítjuk el az imádságot pusztán azért, mert a pogányok is
imádkoznak isteneikhez. Nem utasítjuk el a vízkeresztséget pusztán azért, mert
pogány törzsek vallási szertartásai között szintén szerepel a vízbe merítés.
Végül pedig a Bibliát sem utasítjuk el pusztán amiatt, hogy a pogányok a saját
írásaikat tartják szentnek. A Biblia beszél térden imádkozásról, Isten felemelt
kézzel történő dicséretéről, a lábbeli levételéről szent helyeken, a szent
hegyről, a templom legszentebb helyéről, a templom előtti oszlopokról, a
hibátlan, szeplőtelen áldozatok bemutatásáról, a szent bárkáról,
menedékvárosokról, sziklából vizet fakasztásról, kőbe vésett törvénykönyvről,
emberek fején megjelenő lángnyelvekről, tüzes szekerekről és az első termés
felajánlásáról. Tény, hogy ezekhez hasonló elemek szintén megjelentek az idők
során pogány vallásokban is. Ezek szerint tehát a Biblia is pogány irat? Szó
sincs róla!
Ha
pusztán attól, hogy valamire találunk párhuzamot a pogány vallásokban,
pogánynak nyilváníthatunk valamit, akkor az Úr maga is pogány volt. A titokzatos
Babilonnak nevezett nő egy kelyhet tartott a kezében – az Úr kezében is van egy
kehely (Zsolt 75:8). A pogány királyok trónon ülnek és koronájuk van – az Úr
szintén trónuson ül és koronát visel (Jel 1:4, 14:14). A pogányok imádták a
napot – az Urat a Biblia az „igazság Napjának” nevezi (Mal 4:2). A pogányok
isteneiket a csillagokhoz hasonlították – az Úr egyik neve szintén „fényes
hajnalcsillag” (Jel 22:16). A pogány isteneknek híveik templomokat emeltek – s
az Úrnak is van temploma (Jel 7:15). A pogányok magas tornyot építettek
Babilonban – az Úr pedig „fellegvár” (2Sám 22:3). A pogányok bálványoszlopokat
emeltek és azokat imádták – az Úr tűzoszlopként jelent meg Izrael előtt (2Móz
13:21–22). Sok pogány istent szárnyakkal ábrázoltak – ilyen leírást azonban az
Úrról is találunk a Bibliában (Zsolt 91:4) stb.
Rá kellett eszmélnem, hogy egy-egy hasonlóság megemlítése még nem bizonyíték, a tények között ehhez valóságos kapcsolatnak kell fennállnia. Tételezzük fel, hogy május 10-én valakit leszúrnak Balmazújvárosban. A gyanú ráterelődik egy bizonyos személyre, akinek volt indítéka, erős testalkatú, volt a birtokában nagy kés, komoly priusza van, köztudottan hirtelen haragú és korábban már megfenyegette az áldozatot. Mindezek a tények a gyilkosság elkövetéséhez kapcsolnák a személyét, kivéve egyetlenegyet: május 10-én nem Balmazújvárosban, hanem Kaposváron tartózkodott. S pontosan ez a helyzet a pogány eredetre vonatkozó állításokkal is: látszólag megvan a kapcsolat, de alaposabb kutatás után kiderül, hogy gyakran egyáltalán semmilyen összefüggésben sem állnak a kereszténységgel.
3.3. Hislop forrásai
Mivel
Hislop könyvét az 1800-as évek közepén írta, az általa idézett vagy említett
forrásmunkák már igen régiek, és igen jelentős erőfeszítésembe telt ezeket a
régi köteteket felkutatni. Olyan könyvekről van szó, mint például Layard „Ninive
és maradványai” című kötete, Kitto „Bibliai iratok ciklopédiája” című munkája,
Wilkinson-tól az „Az ókori egyiptomiak”, valamint Pauszaniász, Plinius,
Tacitus, Hérodotosz és mások régi kiadású munkái. Amikor ellenőriztem Hislop
lábjegyzetben megemlített forrásait, felfedeztem, hogy azok gyakran
egyáltalán nem támasztják alá az ő állításait.
Hislop
szerint például a „kerek” ostya, amelyet a római katolikus egyházban a mise
keretében osztanak ki, az egyiptomi pogány vallás hozadéka. Ennek alátámasztására
Wilkinson fent említett művéből (5. kötet, 353-365. oldal) idéz a kerek formájú
kekszek használatáról az egyiptomi istentiszteleteken. Tovább olvasva Wilkinson
könyvét azonban kiderült, hogy Egyiptomban nemcsak kerek, hanem ovális és
háromszög alakú, levél formájú, különféle állatokat és krokodilfejet mintázó
stb. kekszeket is használtak e célból. Hislop ez utóbbit elmulasztotta
megemlíteni.
Miközben
izzó hangon ostorozza a kerek szentáldozási ostyát, mint Baal, a napisten
képmását, Hislop nagyvonalúan elfelejti megemlíteni, hogy a manna, amelyet az
Úr maga adott, szintén kerek volt: „...apró szemcsék borították a pusztát...
Mózes megmondta nekik, hogy ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nekik eledelül”
(2Móz 16:14–15). A kerek forma tehát nem feltétlenül pogány sajátság.
Hislop
tanítása szerint Tammuz (aki szerinte azonos Nimróddal) december 25-én
született, és valójában innen származik a karácsony megünneplésének dátuma. Az
erre vonatkozó bizonyítékot azonban a szövegkörnyezetből erősen kiragadva
mutatja be. Miután elmondja, hogy Ízisz és csecsemőkorú gyermeke, Hórusz
gyakorlatilag Semiramisnak és gyermekének, Tammuznak az egyiptomi megfelelője,
egy forrásra hivatkozik, amely szerint „Ízisz fia a téli napforduló idején
született”. Ha megnézzük az általa idézett forrást (Wilkinson: „Az ókori
egyiptomiak”, 4. kötet, 405. oldal), kiderül, hogy Ízisznek „a napforduló
idején született” fia valójában nem Hórusz, az idősebb fiú, hanem Harpokratész,
a fiatalabb. A forrásmunkában még az is szerepel, hogy a fiú koraszülött volt
és emiatt megbénult, az egyiptomiak pedig a fiú születésének tiszteletére tavasszal
tartottak ünnepet. Szövegkörnyezetébe visszahelyezve ennek a ténynek tehát
semmi köze sincs a karácsonyhoz vagy annak decemberi megünnepléséhez.
Egy
másik Wilkinson-hivatkozásban Hislop kijelenti, hogy az ókori Egyiptomban 40
napos nagyböjtöt tartottak. A forrás elemzése során azonban kiderült, hogy
Wilkinson valójában a következőt írja: „Az egyiptomi böjtök két és negyvenkét
nap közötti hosszúságúak voltak. A böjt idején teljes mértékben tartózkodtak az
állati eledeltől, a gyógynövényektől és zöldségektől, valamint mindenekelőtt a
különféle szenvedélyek űzésétől” (Wilkinson, „Az ókori egyiptomiak”, 1. kötet,
278. oldal). Ugyanennyire lenne tehát hiteles, ha azt mondanánk, hogy az
egyiptomi nagyböjt 7 napig, 10 napig, 12 napig vagy éppen 42 napig tartott.
Hislop állítása csak azért tűnhet valóságosnak, mert részinformációkat használt
fel.
Ha ezt a módszert, azaz a részinformációk felhasználását követjük, akkor még azt is be tudnánk bizonyítani, hogy a Biblia szerint nincs Isten – a 14. zsoltár 1. versében szó szerint ez szerepel: „...nincs Isten!”. Ha azonban a vers egészét idézzük, egész más jelentés tárul elénk: „Azt mondja magában a bolond, hogy nincs Isten!”
4. Visszavontam
Több
más ok mellett ezért vontam vissza saját könyvemet (Babilon misztériumvallása régen és ma) a boltokból, annak
ellenére, hogy még mindig igen népszerű volt. Nem azért tettem, mert bárki
megfenyegetett vagy üldözött volna miatta. Döntésem mögött meggyőződés, nem
pedig kompromisszum húzódik meg. Bár a könyvem tartalmazott a valóságnak
megfelelő állításokat is, nem tudtam volna tiszta lelkiismerettel a könyvesboltok
polcain hagyni egy olyan kötetet a pogány vallások és a kereszténység
összekeveredéséről, amely maga is keveri a babiloni eredetre vonatkozó
tényleges információkat a téves adatokkal.
A visszavont munkám helyett azóta írtam egy új, 128
oldalas könyvet „A babiloni kapcsolat?” címmel, amely 60 illusztrációt és 400
lábjegyzetbeli hivatkozást tartalmaz. Ez a könyv az én felhívásom azon
keresztény testvéreimhez, akik úgy érzik, hogy a jelenlegi szokások vagy
hittételek esetleges babiloni eredete rendkívül fontos kérdés számukra. Saját
tapasztalatomból okulva azt tanácsolnám nekik és magamnak, hogy nagyon gondosan
járjunk el ezen a területen, nehogy a bolhából csináljunk elefántot. Ha vannak
olyan dolgok az életünkben vagy a gyülekezetünkben, amely valóban pogány
eredetűek vagy egyszerűen nem tetszenek az Úrnak, akkor ezeket természetesen
meg kell szüntetnünk. Miközben azonban a bábeli zűrzavart próbáljuk eloszlatni,
nagyon vigyáznunk kell, nehogy mi magunk is egy új „Babilont”, új zűrzavart
alakítsunk ki.