A film alapja a New York-i születésű Richard Ben Sapir (1936-1987) egyik novellája (The Body, 1983). A megfilmesítést az Avalanche Releasing vállalta Jonas McCord forgatókönyve alapján és rendezésében, a kamera mögött pedig a neves Vilmos Zsigmond állt. A film műfaji besorolása: dráma, románc és thriller, de nem felülnézős. A film megjelenésekor a rendező kifejtette, hogy a film nem kíván vallásos érzelmeket sérteni, de nem is volt számottevő negatív visszhangja. 2002-ben viszont elnyerte a Movie Guide díját „a leginspirálóbb film” kategóriájában (Epiphany Prize).
1. A film változat
1.1. A szereplők
Főszereplő Matt Gutierrez jezsuita atya (Antonio Banderas),
Sharon Golban izraeli régésznő (Olivia Williams), és persze „a test”, amely
állítólag Jézus Krisztusé. Fontos mellékszereplő a dominikánus
régészprofesszor, Lavelle atya (Derek Jacobi), Pesci kardinális (John Wood),
Moshe Cohen a zsidó titkosszolgálattól (John Shrapnel), és Abu Yusef palesztin
terrorista (Mohamed Bakri).
1.2. A sztori dióhéjban
Jeruzsálemben egy zsidó régésznő (Sharon) talál egy sírt,
amelyben egy Jézushoz teljesen hasonló módon keresztre feszített ember
maradványai vannak. A test minden politikai érdekcsoport figyelmét magára
vonja, mert ha tényleg Jézus testéről van szó, az a kereszténység végét
jelentené. Ezért egyes izraeli titkos-szolgálatosok és palesztin terroristák a
Vatikánt akarják zsarolni, amely egy fiatal jezsuitát (Matt) küld a helyszínre,
hogy bebizonyítsa: a test nem Krisztusé.
1.3. A film alaptémái
A film a következő témákat feszegeti:
Isten és politika, illetve vallás és intézményi, nemzeti érdekek viszonya,
Jézus feltámadása, ennek jelentősége és a belé vetett hit alapja, a vallás
lélektani oldala és szerepe a vallásos ember életében.
2. A sztori részletesen
Jeruzsálem arab negyedében egy bolt alatti pinceásás közben
olyan sírra bukkannak,
amelyben egy keresztre feszített ember csontváza nyugszik. Sharon Golban, a
zsidó régésznő azonnal felfogja a lelet jelentőségét, de elmegy Lavelle régészprofesszorhoz
(akiről nem tudja, hogy dominikánus), és nála érdeklődik, hogy miért maradt
fenn olyan kevés keresztre feszített holttest, ha a rómaiak évszázadokon át
alkalmazták ezt a kivégzési módot. Mint kiderül, a rómaiak „csak az alsóbb
néposztályok tagjait feszítették meg, és a maradványokat elégették – vagy
felfalták az ebek.” Az, hogy egy megfeszített egy gazdag sírjába kerüljön, több
mint szokatlan, potenciális katasztrófa: „Az egyetlen megfeszített,
akit a feljegyzések szerit ilyen sírba temettek, Jésua ben Jószéf rabbi volt.
Ha héber néven nem is, de görögül mindannyian ismerjük: Jézus, József
fia.”
Az
ásatás többek figyelmét felkelti: az ortodox zsidók eleve minden ásatást igyekeznek
meghiúsítani, mert abban szentségtörést, a holtak nyugalmának megzavarását
látják. De jelentkezik az izraeli titkosszolgálat is (Moshe Cohen, helyettes
attasé), aki az ásatásra kiviszi a papi ruhában megjelenő Lavelle professzort.
A professzor a meglepett Sharont ugyan megnyugtatja („Elsősorban régész vagyok”),
de ő maga a leletek alapján azonnal meginog a hitében.
Közben
a Vatikánban behívatják a középkorú Matt Gutierrez
atyát, és azzal a feladattal bízzák meg, hogy neki kell megoldani „a
jeruzsálemi problémát”: repüljön Jeruzsálembe, és bizonyítsa be, hogy a test
nem Jézusé. Azért választották ki a feladatra, mert fiatalon kommandós volt és
a hírszerzésnél szolgált, önéletrajzában pedig így ír Jézusról: „Mindig ő
volt a legjobb barátom, habár ez fordítva nem mindig volt igaz.” Azért kell
nyomoznia, mert „a Vatikán hallgatását úgy értelmezik, hogy a Vatikán leplezi
az igazságot”. Felettese, Pesci
kardinális így bocsátja útra:
- Pesci: Számítunk rá, hogy megvédi az
egyházat.
- Matt: Megvédem
a hitet.
- Pesci: Aki
az egyházat védi, a hitet védi.
- Matt: Excellenciás
uram, mi van ha a test, amit találunk...
- Pesci: Nincs
feltételes mód atyám! Az nem lehet
Krisztus holtteste.
- Matt: Megértettem.
Sharon
kimegy Matt elé a reptérre, és kiakad azon, hogy „a Vatikán egy papot küldött,
akinek semmi köze a régészethez, hogy megvizsgáljon egy régészeti leletet,
ami könnyen a feje tetejére állíthatja az egyházat”. Sharonnak a jeruzsálemi
helyettes attasé megparancsolta, hogy mindenben teljesítse a vatikáni küldött
kívánságát, úgyhogy dühös Matt-re, és nem kertel: „A régészeti tények ellentétesek
a vallásos hitével. Sose felejtse el!”, de végül bocsánatot kér tőle, hogy
úgy nekiugrott.
Matt és Lavelle
atya első találkozója is rosszul sikerül, vagy inkább drámaira:
- Matt: Atyám,
a nevem Matt Gutierrez.
- Lavelle: Ó,
tehát maga a kiválasztott!
- Matt: Igen...
a kiválasztott... Talán valamiképpen ellenére van?
- Lavelle: A
hierarchiáról alkotott véleményem aligha nyom sokat a latban.
- Matt: Kérem, volna néhány kérdésem,
ha nem bánja... Hát, lássuk, mivel van dolgunk! Ugye atyám, amikor lement a
sírba, még hitt a feltámadásban? Mikor feljött, már nem hitt. Mennyi
idő telt el, tíz perc, fél óra? Meddig volt odabent?
- Lavelle: Nem, nem, nem! Nem arról
volt szó, hogy „nem hittem”, csupán úgy éreztem, hogy lehetséges, hogy már nem
hiszek... A rozsdanyomok a csuklón és a lábon! Egy megfeszített egy gazdag
sírban!
- Matt: Értem,
de a rómaiak úgy osztották e büntetést mint a cukorkát.
- Lavelle: Igen,
de a gazdagoknak soha! Csak bűnözőknek vagy politikai elítélteknek! […]
- Matt: Én
úgy értesültem, hogy még nem állapították meg a sír vagy a holttest pontos
korát.
- Lavelle: De
ön megfeledkezett az érméről. Egy „pilátus” volt! […]
- Matt: Atyám, nem lehetséges, hogy
a sírban talált egy keresztény ember volt? Mármint Krisztus egyik követője,
és nem maga Krisztus.
- Lavelle: De lehet. Ez
esetben keresztény jelképet temettek volna mellé, hogy kiemeljék a tényt,
ha nem is nyíltan, de rejtve. A csontkamra belsejében vagy a korsó alján
találtunk volna három koncentrikus kört, egy antik keresztet vagy egy halat!
[…] Nem látja be, mit jelent, ha mégis ő maga van a sírban?! Krisztus, aki
nem támadt fel?! A kereszténységnek vége! [...]
- Matt: Nézze, higgye el: kíváncsiak
vagyunk a sír minden porszemére! Egyetlen lelket sem akarunk elveszíteni
emiatt, egyet sem! Ha elveszítettük magát... Nem akarjuk elveszíteni, atyám.
- Lavelle: Mit fog tenni, maga
jezsuita, ha felfedezi, hogy Krisztus teste van a sírban? Egy ember, mint
bármelyikünk!
- Matt: Istenhez
fordulok tanácsért...
Megjegyzés: A Lavelle atya által papírra vetett jelképek közül
az „antik kereszt” (XP) a görög Khrisztosz szó első két betűjéből (khi
és rhó) állt össze, de csak Constantinus
idején lett jelkép, a 4. század elején. A „hal” görög eredetije (ikhthüsz)
pedig egy ókeresztény hitvallás kezdő betűiből áll össze: Iészusz Khrisztosz
Theu Hüiosz Szótér = Jézus Krisztus Isten Fia
Megváltó).
Közben
a Hamidot, a boltost magához viteti Abu Yusef, a palesztin Jeruzsálemi
Felszabadítási Front vezetője, aki Jeruzsálemet palesztin fővárossá akarja
tenni.
- Hamid: A
titkosrendőrség a boltommal foglalkozik?!
- Yusef: És a Vatikán. […] Minden
aggaszt, ami összehozza Rómát az izraeliekkel. Ezért kérem meg rá, hogy ön
legyen az én szemem és fülem. Figyeljen meg mindent: ki az, aki bemegy, ki az,
aki kijön, mit visznek be, mit hoznak ki. Azonnal értesítsen róla!
Sharon megmutatja a sírt
Matt-nek. A sír előterében volt az érme, a tulajdonképpeni sírbolt pedig üres
volt. „Beléptek a sírba, de az üres volt” – idézi Sharon jelentőségteljesen az
evangéliumot, mintha az apostolok feltámadás-hite azon alapult volna, hogy
nem tudtak a hátsó fal mögötti belső kamráról, ahova Jézus testét valójában
elrejtették. A belső sírkamrában Matt további részletekkel szembesül (szögverte
sarokcsont, a szokásostól eltérően nem összetört lábszárak), a megdöbbentő
leletet ráadásul Sharon megjegyzése kíséri: „Ezekből a dolgokból következik,
hogy a Szentírás igazat állít” – legalábbis ami Jézus halálát illeti.
Matt hamar idegessé válik:
- Matt: Szóval így jutott arra a
következtetésre, hogy ezek Jézus Krisztus csontjai?
- Sharon: Ezt nem állítom. Csak
annyit mondtam, hogy a lelet megfelel az apostolok leírásának... Á! Tudtam,
hogy nem megy...
- Matt: De, menni fog, ha maga... ha mi
nem szórakozunk egymással!
Megjegyzés: Jézus temetése még nem volt befejezve, az asszonyok
ezért mentek vissza a sírhoz vasárnap hajnalban. Vasárnap pedig az asszonyok és
az apostolok nem csupán egy üres sírt találtak, hanem az Arimátiai József által
otthagyott ideiglenes lepedőt és fejfedőt is (vö. Mk 15:46-47), amivel a
holttestet még péntek este ideiglenesen betakarták (vö. Jn 19:40, 20:5-7).
Matt találkozik Moshe
Cohen-nel is, a jeruzsálemi helyettes attaséval:
- Matt: Miért kérte meg Lavelle atyát,
hogy nézze meg a tetemet?
- Cohen: Kézenfekvőnek tűnt. Ez a
szakterülete, katolikus pap, és itt él.
- Matt: És tudta, hogy ezzel
belekeveri a Vatikánt, habár sok más választása is lett volna.
- Cohen: Azt hittem, az egyház értékeli
a gesztust, de úgy tűnik, ön az ajándék ló fogát bámulja. […] Az önöké a
legjelentősebb keresztény szekta. Ha Izrael állam belekeveredik valamibe,
ami veszélyt jelenthet a keresztény hitre, annak komoly következményei lesznek.
[…] Őszintén szólva az egyetlen gondunk az volt, hogyan varrjuk az ügyet a
Vatikán nyakába. Elintéztük, úgyhogy én már csak asszisztálok.
Matt
mindenesetre eléri, hogy Cohen letiltassa Sharon előzetes jelentésének a
publikálását az ásatás eredményéről. Sharon ezen teljesen kiakad („Mi lenne, ha
ma reggel úgy érezném, hogy jobb lenne, ha ma nem misézne?!”), úgyhogy Matt
magyarázni kényszerül a cenzúrázást:
- Matt: Ha a feltevéseit közzéteszik,
márpedig ez minden: feltevések, azzal hátráltatja a vizsgálatot. Az én misém
nem árt senkinek.
- Sharon: Talán mégis! Talán árt nekem.
Talán ugyanúgy fenyeget engem, mint az én régészeti leletem az ön vallását!
- Matt: Nem érzem úgy, hogy fenyegetne.
Én csak a bigottak reakciói miatt aggódom, és azt magának is ajánlom.
- Sharon: Maga is így reagál, az egyház
is így reagál, a Vatikán mindenbe beleártja magát, ami nem tartozik a
vallásra.
- Matt: Baromság. Ön is tudja, hogy
sokkal inkább a vallásról van szó, mint bármi másról. Különösen itt,
Jeruzsálemben. Azt javasolja, hogy vegyítsük egybe a tudományt, a vallást és
a politikát – a következményekkel meg a kutya sem törődik...
Matt
és Sharon a sírba visszatérve elkezdenék előkészíteni a csontokat és a
tárgyakat a preparálásra. Egy korsót elvinnének kormeghatározásra, de a helyi
ortodoxok, akik a régészek munkáját sírgyalázásnak tartják, a sírból kifelé
jövet megdobálják őket, és dulakodás közben a korsót magukkal viszik. Cohen
elintézi Matt-nek, hogy találkozzon a csoport vezetőjével, Nechtal rabbival, és
Matt-nek némi vita árán sikerül elérnie, hogy visszakapja a korsót, feltéve,
hogy nem viszik el a sírból a holttestet. Mire azonban a korsót visszaviszik a
sírba, onnan valaki már ellopta az olajlámpást. Fáradtan mennek fel Sharon
lakásába, és amikor a nő nekiáll Matt sebeit tisztogatni, kiderül Matt múltja
(sebek a hátán hírszerző korá-ból), illetve hogy Sharon-nak van egy kislánya,
és hogy költő férje Libanonban esett el. Érzelmileg kicsit közelebb kerülnek
egymáshoz.
Sharon
talált egy londoni patológust, dr. Jonas Sproult, aki a csontokat megvizsgálhatja.
Egy a sírból előkerült nagy korsótöredékről pedig kiderül, hogy szentségtartó
edény, Kajafás tulajdonából, és egy Kr. u. 32-es földrengésre utal. Az
olajlevelek és a magok kora „az első év, plusz-minusz 80”. Amikor kiderül, hogy
a tetem 165 cm magas volt, Matt megnyugtatónak találja, hogy a tetem 15 cm-el
alacsonyabb volt, mint „Krisztus torinói leple”. Sharon ezen kiakad, hiszen a
lepel nem hiteles, és az egyház sem fogadja el. Úgy érzi, hogy a hit ellen nem
tud harcolni, és azt követeli Matt-től, hogy próbáljon meg tudósként
gondolkodni, és olvassa a Bibliát is tudósként. Veszekedésüknek egy utcai
robbantásos-lövöldö-zős merénylet vet véget, amit épphogy túlélnek.
Másnap
Matt a szállásán dolgozó fiatal Winstead atyának odaadja a sírban talált korsó
feliratát, hogy próbálja meg megfejteni. Cohen eközben telefonon alkudozik
Pesci kardinálissal:
- Cohen: Ha a Vatikán elismeri az
egységes Jeruzsálemet Izrael fővárosának, a csontokról megfeledkezünk.
Cohen-t egyik munkatársa mindenesetre kérdőre vonja:
- A
miniszterelnök tud róla?
- Cohen: Nem.
De ha tudná, kitüntetést adományozna.
- Nem
gondolod, hogy hurokba dugod a fejedet?
- Cohen: A
nyúlszívűek sosem nyernek ütközetet, vagy miniszteri széket.
- Cserébe egy
vallást is elpusztítanál?
- Cohen: Ugyan már, ne vesd el a
sulykot! Ettől nem patkol el a kereszténység vagy a katolikus egyház!
- Honnan
tudod?
- Cohen: Nézd, a vallásokat nem
ésszerű bizonyítékokra alapozzák, az emberi szükséglet termékei. Hiába
bizonyítjuk be, hogy Krisztus nem támadt fel, mert a hívők nem hisznek nekünk.
Néhányan elbuknak, de tudod mit? A kereszténység túl fogja élni.
Cohen
hozzáállása a Vatikánban is megtalálható. Pesci kardinálist a beosztottja
kérdezi:
- Mi a
véleménye…?
- Pesci: Szerintem
Cohen nem blöfföl.
- Úgy értem,
a tetemről! Gondolja atyám, hogy tényleg ő van a sírban?
- Pesci: Különösebben
nem rágódom rajta. Inkább az egyház valódi gondjai izgatnak.
Matt
és Sharon egy együtt töltött nap közben hasonló témáról beszélgetnek. Sharon
nem érti, hogy miért tartaná az egyház katasztrófának, ha a test Krisztusé
lenne:
- Sharon: Nem elég, hogy kivételes
emberről van szó, aki kivételes erkölcsi elveket vallott a jóról, a
részvétről, a megértésről?
- Matt: Az üzenet lényege a szeretet,
ebben igaza van, de ugyanakkor a megváltás, a feltámadás teszi Istenné.
Nem csak én látom így, hanem több millió ember.
- Sharon: Tudja, mikor leszereltem,
megesküdtem, hogy soha többé nem ártok senkinek. Ezért lettem régész, azt
hittem, itt a kutya sem fog háborgatni. És most hirtelen engem vádolnak egy világvallás
pusztulásáért…
- Matt: Ha elveszi tőlünk a
feltámadást, azzal megöli Jézust, és vele milliók álmát, akik hisznek
benne.
- Sharon: Befolyásolni próbál engem?
Érzelmi hatást kelteni?
- Matt: Én nem nevezném
befolyásolásnak, nem.
- Sharon: Nem akarom magam
felelősnek érezni. Nem akarom!
- Matt: És az igazság?
- Sharon: Krisztus szerint az szabaddá
tesz. Az igazság magát is szabaddá teszi.
- Matt: Megkért rá, hogy
gondolkodjak úgy, mint egy tudós. Most én kérem meg, hogy nézze az én
szemszögemből. Gondolkodjon a szívével! Megteszi a kedvemért?
- Sharon: Nem tehetem...
Hamid
jelentkezik Matt-nél, hogy megtalálta azt az orgazdát, aki ellopta a lámpást.
Valójában Yusef-hez viszi, aki lejátssza neki Cohen és Pesci beszélgetésének
magnófelvételét, majd ajánlatot tesz:
- Yusef: Ha
Cohen zsarolása sikerrel jár, itt ömleni fog a vér.
- Matt: A
maga közreműködésével. […]
- Yusef: Távolítsa
el a testet a sírból, és az én segítségemmel átviheti Szíriába.
- Matt: És akkor Ön is zsarolhatja a
Vatikánt, mint Moshe Cohen, ugye...? Hiszek benne, hogy a politikában
Isten számára nincsen hely. Ez a meggyőződésem.
- Yusef: Akkor
a vér a maga kezéhez tapad, nem az enyémhez.
Yusef mégis visszaadja az ellopott lámpást, és Matt
szabadon távozhat.
Megérkezik
dr. Sproul, a brit patológus, akinek Sharon – Matt kedvéért – azt hazudta,
hogy a tetem Kr.e. 500-ból származik. A patológus azonban azonnal észreveszi,
hogy baj van a datálással: akkor még nem létezett keresztre feszítés, a koponya
homlok részén töviskorona nyomait találja, a bordák között egy kerek hegyű
római lándzsa nyomait, és mielőtt Matt kifordulna a sírból, megjegyzi: „Az
alkarja jó felépítésű, mint egy kőművesnek vagy egy ácsnak. Krisztusé is
ilyen lehetett...”
A
teljesen felzaklatott Matt Lavelle atyához hajt, hogy megossza vele kétségeit
és segítséget kérjen, de azon már láthatóak az őrület jelei. A bibliai Dániel
és a középkori Nostradamus látomásait kombinálva kijelenti, hogy az eljövendő
hamis próféta nem ember lesz, hanem a tetem, és valójában Jézus is erre figyelmeztette
a tanítványait: „Akkor ha valaki azt mondja: Nézzétek, itt van a Krisztus!
vagy: Ott van! – ne higgyétek!” (Mk 13:21). A kétségbeesett Matt
elmondja neki a patológus szakvéleményét, de Lavelle atya így válaszol:
- Lavelle: Teljesen
mindegy, mit mondott, hitbéli kérdésekben nincs döntési joga!
- Matt: Az ég
szerelmére, azt hittem, hogy maga tudós!
- Lavelle: Az
vagyok, de Isten szolgálatában!
- Matt: Akkor
tegye végre félre Istent, és hadd beszéljek a tudóssal! Mondjon valamit, valami
használhatót, amihez ragaszkodhatunk!
- Lavelle: De hiszen már megtörtént: a
Márk 13:21, a tetem a sírban a hamis próféta. Ha elfogadja, az antikrisztust
szolgálja!
- Matt: És a
töviskorona, atyám?
- Lavelle: ...Mi
van a töviskoronával?
- Matt: Bizony, amit egy ács homlokába
tűztek, a harmincas éveiben! A lábait nem törték el, rozsdanyomok a csuklón és
a bokán, és egy seb a szívnél! Mit kezdjünk ezzel?!
Lavelle atya ekkor végleg
összeomlik, és Matt rájön, hogy nem tudnak egymásnak segíteni. Matt elmegy, és
az oltár előtt arcra borulva, széttárt karokkal imádkozik, mint pappá
avatásakor. Este azonban tanúja lesz annak, amikor Lavelle atya öngyilkosságot
követ el: széttárt karokkal ugrik le az épület tetejéről. Másnap Sharon a
sírkamrában talál rá:
- Matt: Lavelle atya öngyilkos lett, miután
én elmeséltem neki, mit állapított meg dr. Sproul...
- Sharon: Sajnálom...
- Matt: Többé nem végezhetem Isten
munkáját…
Elmeséli
a nőnek, hogyan lett pap. Tinédzserként salvadori gerilla volt, és egy pap azt
mondta neki: „Te jó katonája lennél Krisztus-nak!”, majd rávette, hogy inkább a
katonai hírszerzésnek szolgáljon. Matt azonban annak idején egy téves
információval a pap halálát okozta, és úgy érzi, most még egy pap halt meg
miatta, vagy a téves információja miatt:
- Matt: Ha ez Jézus Krisztus teteme,
kétségek közé taszítottam Lavelle atyát, a semmibe. Tudnom kell, hogy ez a
tetem valóban Jézusé-e!
Sharon
hazaviszi, hogy kipihenje magát. Másnap csörög a telefon, és a labor szerint a
cserépdarab Kr. u. 70-ből származik, tehát „nem Krisztus” – vonja le Matt
boldogan a következtetést. Sharon vele örül, és együtt mennek a laborba, de ott
kiderül, hogy a lelet idejét egy ismertnek vélt dátum alapján határozták meg
(Matt a „Massada” nevet adta az aktának), és a laboros csak emiatt írta felül a
C14-es eredményt. Tehát mégsem Kr. u. 70-ből, hanem 32-ből származik... Matt
elrohan. Délután levelet kap Pesci kardinálistól: a tetemet Rómába kell
szállítani.
Hamid,
a boltos felhívja Yusef-et, és elmondjam neki, hogy a testről azt mondják:
Krisztus teste. Yusef gyorsan kapcsol: Róma bármit megtenne a testért, ezért
elraboltatja Sharon gyermekeit, hogy zsarolhassa, és a csontokat megszerezze.
Matt
közben indulna Rómába, de a recepciós Winstead atya megállítja: megfej-tette a
korsó szövegét! Nem csak írásgyakorlat, nem is rejtjeles szöveg.
- Winstead: Igaza volt, a maga átkozott
kódja egy imádság! Lefuttattam egy kereső programot olyan szavakkal,
mint kérlek, atya, Isten és ámen.
- Matt: És mind előfordul?
- Winstead: Nem, nem egészen, de
kétharmad részben: kérlek, atya és aztán három betű az „Isten”
szóból. Ezek szerint a mi emberünk egy zsidó! Egy zsidó pedig sose írná
le a teljes „Isten” szót olyasmire, amit el lehet pusztítani. Akár Krisztus
követője is lehet!
- Matt: A falban … egy könyörgés van
a sírban! Melyik betű hiányzik?
- Winstead: A waw! [Matt-nél
pedig ott van az olajlámpás, aminek az alján a waw betű látható.]
Megjegyzés: A beszélgetés értelemzavaróan pontatlan fordítását az
angol eredeti alapján javítotani kell. A waw betű nem az „Isten” (az
angol szövegben: God) szóból
hiányzik, mert abban nincs is (héberül Elohim), hanem a négy betűs Szent
Névből (YHWH – yod-he-waw-he;
pontos kiejtése ismeretlen, kb. „Yahveh”).
Az
elrabolt Sharon-nak sikerül telefonon üzennie Matt-nek, aki értesíti Cohen-t,
és autóval utoléri Yusef embereit annak vidéki rejtekhelyén. Cohen emberei is
megérkeznek, a tűzharc során meghal a boltos, de Sharon és a gyerekei megmenekülnek.
Yusef az épület egy tornyában zsákutcába kerül, és Matt-el
találja magát szemben, aki megragadja a Yusef kezében levő sportzsákot, amiben
a csontok vannak. Ott állnak, mindketten a sportzsákba kapaszkodva: „Jól
mondta, Istennek nincs helye a politikában” – mondja Yusef, kibiztosítva
egy kézigránátot. „Se az enyém-nek, se a magáénak”– mondja Matt, és kész
Yusef-fel együtt meghalni, de inkább az éppen odaérő Sharon-ra veti magát, hogy
a testével védje. Yusef meghal, a csontok megsemmisülnek, ők pedig, bár
megsebesülnek, a robbanást túlélik.
3. Az epilógus
A
vatikáni küldött Lavelle atya lakosztályában tünteti el a nyomokat, Cohen pedig
berobbantja a sírboltot. Mi nézők azonban megtudjuk végre a titkot, amit az ásatások
nem tudtak felfedni. Egy kigördülő kőlapon ugyanis koncentrikus körök mellett
ez a felirat áll: „Kérlek Istenem, vedd magadhoz az én Dávid fiamat, ahogyan
magadhoz vetted fiad, Jézust is.” A sírkamrában tehát nem maga Krisztus,
hanem egy zsidó-keresztény nyugodott, akit ugyanúgy végeztek ki, mint Jézust...
Sharon a kislányával beszélget. A kislány egy
nyakláncot talál, kereszttel:
- Kislány: Ez
mit keres nálunk?
- Sharon: A
barátomé, Matt-é.
- Kislány: De
ez egy kereszt!
- Sharon: Matt
keresztény, és keresztet visel, ahogy te is hordod apukád Dávid-csillagát.
- Kislány: De
egy ember van a kereszten...
- Sharon: És
mit gondolsz, ki lehet az?
- Kislány: Nem
tudom.
- Sharon: Mit
szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy ez az Istenük.
- Kislány: Láthatják
az Istenüket? Hű, mázlisták!
- Sharon: Úgy
gondolod, számít, hogy mi nem láthatjuk?
- Kislány: Ne
szomorkodj mami, apu látja Istent.
- Sharon: Úgy
gondolod...? Én is azt hiszem.
Végül, a gyógyulófélben levő Matt megérkezik Pesci
kardinálishoz, és kipakol:
- Matt: ...amikor közölte, hogy a hitem
miatt választottak, én elhittem, mert számomra az ön szava pont annyit ért,
mint Istené. De most már, eminenciás uram, tudom az igazat: egy bábura volt
szükségük, akit rángathatnak. „A tetem nem Krisztusé!” – mondta, és nekem
ezt kellett bebizonyítanom, akár igaz volt, akár nem. Nem számít, hány
ártatlan élet vész oda közben.
- Pesci: Tudom, hogy nem hisz nekem,
atyám, de idővel be fogja látni, hogy nem ő feküdt a sírban!
- Matt: Hogyne, most is tudom! Azt
hittem, megrendült a hitem Krisztusban, Istenben, a Megváltóban, a barátomban.
De nem így van. Csak nem akarok többé olyanokat szolgálni, mint ön vagy Moshe
Cohen, akik az anyagi érdekeik érdekében használják fel Istent. Épp ezért,
a magam személyes módján fogom szolgálni az Urat.
Matt ezután írt egy levelet Sharon-nak:
- „Sharon, emlékszik? Azt mondta, az
igazság szabaddá tesz. Igaza volt. Az egyház szentelt pappá, de mi ketten
értük el, hogy igazi hívő lett belőlem – talán most először. Bárhová
megyek, a szívemben hordom magát, és imáimba foglalom. Isten áldja meg, és
vigyázzon önre!”
A film pedig ezzel az égboltra írt idézettel ér véget:
„Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” (Jn 19:29)
4. A film tematikus elemzése
Érdekes
vagy inkább tipikus a Port.hu DVD szekciójának tartalmi összefoglalója a
filmről:
- „Egy jeruzsálemi ásatáson megtörténik az, amire milliók vártak már évszázadok óta: az egyik régész egy keresztre feszített holttest maradványaira bukkan, és a megtalálás körülményeiből arra következtet, hogy Jézus Krisztus testét találta meg!”
Kérdés, hogy ki várt ilyesmire évszázadok óta? Talán az
ateisták? És mit tennének, ha „végre” kiderülne, Jézus nem is támadt fel?
Tényleg örülnének?
4.1. Emberek
A film éppen az ilyen hozzáállás ellen szól. Sharon hitéről
keveset tudunk meg, és úgy tűnik, mindvégig meglehetősen bizonytalan marad, de
a hívőkhöz való hoz-záállása komoly változásokon megy át.
Először elég magas lóról esik neki Matt-nek és a hitének, mint
akit nem érdekel, mit érez a másik ember, mert csak a tudományos tények
számítanak, azok pedig rácáfolnak a másik hitére. Időközben azonban megtanul
együtt érezni a vallásos emberrel. Megdöbbenti Lasalle atya öngyilkossága, és
közelről nézi Matt lelki küzdelmét. Az is eszébe jut, hogy a leszerelés után
miért is ment el régésznek (nem akart többé másoknak ártani), és rájön, hogy a
lelete révén elpusztíthat egy világvallást, azaz embereket is. Amikor
egy boldog pillanatra úgy tűnik, a lelet a Krisztus utáni korból származik,
megkönnyebbülve örül együtt Matt-tel, és amikor kiderül, hogy mégis Krisztus
idejéből való, bán mindent, mert látja, hogyan hat a dolog Matt-re.
Ha egy nem különösebben vallásos ember közelről kénytelen nézni,
hogy egy általa ismert és kedvelt vallásos ember hite és vele együtt az
ember összeomlóban van, akkor képtelen a tények diadalát ünnepelni. Örök tanulság, hogy ha az
igazság emberfeletti, úgymond „nem személyes”, akkor képes embertelenné tenni.
Sharon másképp dönt: inkább megadja Matt-nek mindazt a gyengédséget, amit egy
izraeli özvegy egy amerikai katolikus papnak megadhat.
4.2. Lehetne Jézusé?
Feltehetjük az elméleti kérdést, hogy ha találnának egy testet, amely lehetséges, hogy Jézusé, akkor a felfedezést emberiességi okokra hivatkozva el kellene titkolni? A válasz nem, de ez a nem két meggyőződésen alapul: az azonosítás lehetetlenségén és a hit bizonyosságán. Az azonosítás lehetetlenségéről még lesz szó. Ami pedig a hit bizonyosságát illeti, tudni kell, hogy keresztény vallás lényege a hit, de a fogalom bibliai jelentése nem hiszékenység vagy egy hiedelem puszta elfogadása, hanem egy láthatatlan, de megtapasztalható, megismerhető Személybe vetett bizalom és a hozzá való hűség. A keresztény hit ennyire kompromisszumot nem ismerő módon egy Személyen, az ő kijelentésein, tettein és a vele történteken, illetve ígéreteinek megtapasztalhatóságán alapszik.
4.3. Isten és a politika
Matt meggyőződése, hogy „Istennek nincs helye a politikában”. Ezt
elmondja Yusef-nek is, bár az iszlámban vallás és politika szétválaszthatatlan.
Elmondja Pesci kardinálisnak is, aki azonban a Vatikán képviselője, a Vatikán
pedig, mint tudjuk, nem csupán a római püspök székhelye, hanem politikai
hatalom is. Egyetérthetünk Matt-tel és a film fő üzenetével: ha a politika
vagy a politizálás csupán egyéni ambíciókat, vallási intézmények elvtelen
fenntartását vagy nacionalista érdekek minden áron való érvényesítését
szolgálja, akkor Istennek valóban nincs helye benne, még a Szentföldön sem.
4.4. A vallás mibenléte
Matt
hitének kontrasztja nem a tudós, hitét vesztett Lasalle atya, hanem
Cohen és Pesci, illetve a két hivatalnok vallásfelfogása. Két olyan ember, akik
talán ellentétes irányban, de egyforma távolságra állnak a valódi hittől, mert
nem látják át annak jelentőségét.
Cohen,
az izraeli államvédelmis számára a vallás csupán pszichológiai jelenség,
amely csak lelki igényeket elégít ki, akkor is, ha nincs semmi racionális
alapja. A vallásos emberek fölött állónak képzeli magát, akik a nemzeti
érdekek oltárán gond nélkül feláldozhatók. Ellentmondásos módon Cohen
vallás és vallásos emberek iránti megvetése egy kohanita szájából hangzik el;
a Cohen, Kohn és hasonló névváltozatok ugyanis a léviták papi törzsének egyik
nemzetségének nevéből származnak.
Pesci, a vatikáni kardinális is úgy látja, hogy Jézus feltámadásának kérdése nem tartozik az egyház „valódi problémái” közé. Ellentmondásos módon az egyházban betöltött kardinális (alapvető, sarkalatos) funkciója ellenére nem érdekli a való igazság, és csak akkor érzékelné a „jeruzsálemi probléma” kardinális (alapvető, sarkalatos) jelentőségét, ha az az egyházi intézmény alapjait ingatná meg. Valószínű azonban, hogy ez sem a személyes hitét veszélyeztetné, hanem a karrierjét. Amikor ugyanis Matt beolvas neki, és kilép a rendből, akkor is csak attól fél, nehogy Matt megtörje a hallgatási fogadalmát. Míg Matt képes egyedül, a maga módján is az Urat szolgálni, Pesci az intézményt félti, amelytől karrierje és léte függ – az élő Krisztus helyett.
4.5. Jézus feltámadásának jelentősége
A
názáreti Jézus feltámadásának nem kevesebb a jelentősége, mint hogy ő volt-e a
Messiás, a Krisztus, hogy igaz-e a róla szóló üzenet, az evangélium, és hogy
van-e létjogosultsága a keresztény vallásnak? E nélkül ugyanis Pál apostol
szerint (1Kor 15:1-19) az egész nem ér semmit:
- 13 Hiszen ha nincs a halottak
feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. 14 Ha pedig Krisztus nem támadt
fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. 15 Sőt
Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról
tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott
fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. 16 Mert ha a halottak nem
támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. 17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel,
semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. 18 Sőt akkor azok
is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. 19 Ha csak ebben az életben
reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
A
filmben végig az a(z egyetlen) teológiai érv Jézus istensége mellett, hogy fel-támadt,
pedig az Újszövetség fordítva érvel: mivel Jézusban Isten lett emberré, neki
hatalma volt arra, hogy miután mások bűneiért odaadja ártatlan emberi életét,
azt vissza is vegye, azaz feltámadjon (Jn 10:17-18):
- 17 Azért szeret engem az Atya, mert én
odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. 18 Senki sem veheti el
tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam
van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.
Mindez
alapján érthető Lavelle atya kétségbeesése és öngyilkossága: ha Jézus nem
az, akinek mondta magát az első tanítványok szerint, hanem csak ember volt,
akkor nem volt joga azt mondani, amit állítólag mondott, nem volt képes megtenni,
amit állítólag tett, nem történhetett meg vele, ami állítólag megtörtént.
Kérdés
azonban, hogy akkor hogyan tapasztalhatja meg a hívő mindazt, amit Jézus
megígért? Matt kettős élménye ugyanis a megtisztult lelkiismeret és a
baráti kapcsolat a Megváltóval, a Feltámadottal. Hitének tárgya nem „általában Isten”,
nem is „Jézus erkölcsi tanításai”, hanem konkrétan Jézus személye. Az,
akiben Isten emberré lett, aki az ő bűneit magára vette, aki helyette
ártatlanul bűnhődve érte meghalt. Az, aki feltámadt, akinek megköszönhette a
megváltást, és akinek a kegyelmét később is tapasztalhatta, annak
ellenére, hogy ő maga nem volt Jézusnak mindig olyan barátja, mint amilyen
Jézus neki.
Ez két személy közötti intim kapcsolatról szól. Ez magyarázza, hogy Matt hite túléli még a tények megsemmisítő erejű támadását is. A kapcsolatot ugyanis nem az garantálja, ahogyan Matt viselkedik Jézussal, nem is az, amit Matt tudni vél Jézusról, de nem is az intézmény, amelyben Matt feltétel nélkül megbízik. Eleve tudja magáról, hogy nem ő Jézus legjobb barátja, a nyomozás során Jézusról is megtudni vél megrázó dolgokat, és végül az egyház nyújtotta biztonságérzetet is teljesen elveszti. Sorra veszti el a hit támaszait – mégis hinni és szolgálni tud. Ezért látja úgy, hogy most először lett „igazi hívővé”.
5. Egy gondolatkísérlet
Egy ilyen
film után természetes módon felmerülhet a kérdés, hogy valóban megtalálhatnánk-e
Jézus testét? Régészeti szempontból mi minden kellene ahhoz, hogy kétely
nélkül azonosíthassuk?
5.1. Amit Jézusról tudhatunk
Az
első kérdés, hogy mit tudunk Jézusról, mármint a külsejéről? Különös ismertetőjegyek
nélküli, harmincas évei elején járó, zsidó férfi volt. Ezek a
tények egy teljes csontvázból minden bizonnyal megállapíthatók.
Egy
utalás szerint ács volt (Mk 6:3), ami kihathatott a felsőtest és karok
felépítésére. Tudjuk, hogy utolsó éveiben Palesztina-szerte sokat gyalogolt,
ami azonban akkoriban átlagos fizikumot feltételez. Kérdés azonban, hogy ha a
váll vagy az alkarcsont erős felépítése igazolná, akkor a gyengébb csontozat
mindenképpen cáfolná-e a személyazonosságot? (Minden ács és gyalogló
robusztus?)
Nem
tudunk arról, hogy lettek volna különleges táplálkozási szokásai, vagy hogy
ilyen-olyan baleset vagy betegség érte volna, hogy kihúzták volna valamelyik
fogát stb. Kérdés tehát, hogy ha ilyesminek a nyomára bukkannánk, az bizonyítaná
vagy cáfolná a személyazonosságát?
Többet
tudunk az utolsó óráiról, a kivégzési és temetési körülményekről. Keresztre
feszítették: csuklóján és sarkain szögekkel rögzítették, de a lábait a
szokásostól eltérően nem törték el. Az oldalába lándzsát szúrtak, ami nyomot
hagyhatott a bordáin. Előtte megkorbácsolták, ami a gerincen és a bordákon hagyhatott nyomot, és
töviskoronát nyomtak a fejére, ami pedig körbe a koponyán hagyhatott nyomot. A
sebek közül a meg nem tört sípcsontoknak és a töviskoszorúnak van kivételes
jelentősége, azonosító értéke: azért nem törték el a lábát, mert meglepően
gyorsan meghalt (rendszerint napokig szoktak szenvedni), és azért kapott
töviskoronát, mert a zsidók királyaként végezték ki. Végül, tudjuk, hogy
egy fel nem használt, új sírban kapott helyet.
5.2. Amit a régészeti leletek elárulhatnának
Régészeti
szempontból, ha egy csontvázon az összes fent említett ismertetőjegyet
megtalálnánk, az önmagában semmit sem bizonyítana. Ehhez a sírból
nyert további adatokra is szükség lenne: a datálást segítő feliratokra és más
tárgyi emlékekre.
Ami a
feliratokat
illeti, ha a sírban valahol azt olvasnánk, hogy „Itt nyugszik Jézus”, ezzel nem
mennénk sokra, mert a Jézus név akkoriban ugyanolyan hétköznapi név volt, mint
ma a János. A „Jézus, József fia” ugyanezért nem bizonyítana semmit. Ha
„Jézus, Mária fia” lenne a felirat, talán úgy vélhetnénk, hogy az illetőt a
hívei temették el, így téve hitvallást szűztől születése, isteni származása
mellett. Ez két okból is kétséges lenne: magyarázatra szorulna az isteni
származás és a végleges halál ellentmondása, másrészt a kortárs zsidó
kultúrában egy férfit az apjáról volt szokás elnevezni, az anyjáról csak kétes
származás esetén, gúnyból (vö. Mk 6:3). Nem véletlen, hogy a „Mária fia” soha
nem volt keresztény hitvallás.
Ha a
felirat „Ez Jézus, a Krisztus” lenne, okkal vélhetnénk úgy, hogy hamisítványról
van szó (ha nem támadt fel, hogy lehetett volna a Messiás?), vagy pedig gúnyolódó
szövegről, de kérdés, hogy miért temették volna el Jézust az ellenségei egy új
sírba, és miért tartották volna titokban a halálát?
Sírfeliratnak
csak akkor lehetne döntő jelentősége, ha a sír külső felirata ez lenne:
„Ez Arimátiai Józsefé” (vö. Mk 15:43), egy belső felirat pedig így szólna: „Ez
Jézus” (vagy: „A názáreti Jézus” vagy: „Jézus rabbi”). A korabeli sírokat
azonban – a jelentős személyiségek eleve feltűnő sírjainak kivételével –
kívülről nem látták el azonosító jellel, nehogy megkönnyítsék a sírrablók
munkáját; felirat csak belül volt, a falakon, az edényeken vagy a csonttartó
dobozokon. A másik lehetőség az lehetne, hogy mindkét felirat a síron belül
található, de ha valaki (ti. Arimátiai József) lemond egy családi sírkamráról
egy általa tisztelt személy javára, akkor logikus, hogy csak az elhunyt nevét
tünteti fel, nem?
Ami a
pénzérméket illeti, ezeknek a
régészetben valóban kormeghatározó jelentőségük van, de ha olyan pénzt
találnánk, amelyről tudjuk, ki és mikor verette, akkor is csak azt az évet
kapjuk meg, amely után a sír keletkezett, nem a sír keletkezésének vagy
a temetésnek az évét. Azt is tudni kellene, hogy mennyi ideig volt az érme
forgalomban: pár évig vagy évtizedekig? És hogyan került arra a helyre, ahol
megtalálták: szándékosan helyezték el, csak elejtették, földmozgások lökték
odább vagy a sírrablók szórták szét?
Ha szerves
anyagok is fennmaradnak a sírban (magvak, pollenek, ruhafoszlányok,
olajfoltok, égésnyomok), ezek radiokarbonos kormeghatározása a régészetben
abszolút datálást tesz lehetővé. Ez azonban kétezer éves maradványok esetében
csak +/- 40 éves datálást tesz lehetővé. Egy kb. 30 éves személy (Jézus)
esetében az emberöltőnyi korkülönbség sajnos sokat számít.
Összefoglalás
Ha
„Jézus testét” elméletben meg is lehetne találni, az azonosításhoz túl keveset
tudunk őróla, és a tárgyi emlékek is túl sok értelmezési lehetőséget hagynának
nyitva. A végső kérdés ez: ha Jézus történetéből a feltámadást nem
vesszük komolyan, mert a tanítványok hazugok vagy zavart lelkek voltak, akkor
miért vennénk komolyan a történet többi részét? Ha Jézus nem támad fel, a saját
ígéretei kudarca alapján őt is hazug vagy zavart léleknek ítélhetjük. De akkor
kit érdekelne a története még ma is, ha nem támad fel?