Avatara: Ami a Bibliából kimaradt   

© dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.5. 2016.03.09.) PDF

„Hiába olvasta valaki a Bibliát, hiába járt hittanórára, hiába jár misére, hiába vallja magát hívőnek, és jár akár minden nap templomba, Jézus Krisztus tanaiból – ezt így, sajnos, ki kell mondjam – az égadta világon semmi fogalma nincsen. Nem csak a hívőknek, de a papoknak sem, nem csak a papoknak, de a professzori végzettséggel rendelkező teológusoknak sem…” (Avatara)

  • YouTube feltöltés: 2011 november 23. Cím: Ami a Bibliából kimaradt. Időtartam: 125 perc. Előadó: „Avatara” (Bácsfi Diána). Megtekintések száma 2014-05-27-ig: több mint 90.000. Hivatkozás módja az elhangzottakra: perc-szám kapcsos zárójelben, pl. [20”].

1. Avatara

Az „Avatara” művésznév. A szanszkrit avatár szó jelentése „alászállás”, és a hindu hagyományban Visnu állati, félemberi vagy emberszerű alakokban való földi megjelenéseit nevezték így. Az előadó igazi neve Bácsfi (újabban: Erőss) Diána. A személy(iség)e iránt érdeklődőnek leginkább a vele készült dokumentumfilm ajánlható a figyelmébe (TV2 Mokka, 2007.04.26.). A hungarista mozgalmárból azonban gnosztikus vallástudós lett, internetre feltöltött előadásaiban már szinte minden népszerű „ezoterikus” témáról tanít.

A továbbiakban azonban nem is a hölgyről lesz szó, mert ő még változhat, hanem egy „Avatara” előadásról, ami azonban már belépett az internetes öröklétbe. Ebben a történelmi kereszténységről egyoldalúan negatív képet fest, egyház­atyákat és egyetemes zsinatokat vádol szentírások meghamisításával, sőt, megsemmisí­tésével. Bár elvileg nem kíván téríteni, világos, hogy ha az általa rekonstruált „eredeti” kereszténység lenne az igazi, akkor minden kereszténynek ki kellene lépnie egyházából, és el kellene fogadnia az Avatara által felkínált identitást: az „ezoterikus kereszténység”-et.

Itt és most nincs jelentősége annak, hogy Avatara és a többi mai „ezoterikus” tanító miben véli felfedezni az „eredeti” kereszténységet. Az előadással csak a hallgatóság érdekében és a módszertani tanulságok miatt érdemes foglalkozni, azzal, ahogyan „kidolgozza” üzenetét. Elképzeléseit ugyanis tudós vallástörténészként adja elő, miközben kijelentései tele vannak tárgyi tévedésekkel és kitalációkkal, amit valódi tudós nem engedhet meg magának. 

1.1. Avatara szakmai tekintélyigénye

Avatara szerint „...ez az előadás nyilvánvalóan az én személyemből adódóan világ­nézetileg, úgymond, semleges, tehát ez nem hittérítés, vagy nem teológia óra”, ő inkább mint „a tudós” és „vallástörténész” áll hallgatói előtt [3”], aki állítólag „teológus kongresszusokon” gyakran folytat vitát teológusokkal [8”].

Előadásai során nem egyszer hivatkozik szakmai képzettségre, miszerint ő tudós, vallástörténész, régész, egyiptológus, mitológus vagy filozófus. Az internetes forrásokból azonban nem világos, hogy végül is melyik szakot végezte el.

Az akadémiai világban eleve ritka az ilyen sokszoros szakmai identitás, különösen a harmincas éveikben járók között. Más csak a PhD, jelentős kutatói, oktatói munkásság és publikációk sora után meri magáról elmondani, hogy egy, esetleg néhány (rokon vagy távoli) szakterületen otthon van.

Az érvek szempontjából megjegyzendő, hogy önmagában nem lehet túlzott jelentőséget tulajdonítani sem az egyetemi diplomának (középiskolában lehet vele tanítani), sem a doktori fokozatnak (a tudományos kutatásra való alkalmasságot bizonyítja, és a felső­oktatásban lehet vele tanítani). A képzettség önmagában nem kényszerítő erejű, inkább jelent lehetőséget az ismeretek megszerzésére és feldolgozásának megtanulására, illetve elvárást az ismeretek szakszerű és megbízható átadásának képességét illetően. A személyes faktorok ugyanis mindezt éppúgy erősíthetik, mint ahogy gyengíthetik.

Egy kijelentésnek akkor van súlya önmagában (akárki mondja), ha

  • a mögötte álló adatok valóságosak, legalábbis megfelelnek jelenlegi ismereteinknek,
  • és az érveknek logikai valószínűsége vagy kényszerítő ereje van.

A tudományos képzettségre azonban éppen azért van szükség, hogy a fenti feltételek teljesülhessenek. Hogy tisztában legyünk vele:

  • létezik szakmai módszertan (a kijelentéseket meg is kell alapozni, méghoz­zá mások számára is ellenőrizhetően), és
  • létezik szakmai konszenzus (a nemzetközi és hazai kutatás eredményeit, a többségi véleményt nem lehet figyelmen kívül hagyni).

1.2. Avatara világnézeti identitása

Az előadás folyamán a „tudós” imázsa mellett fokozatosan körvonalazódik Ava­tara világnézeti-vallási identitása: „istenhívő” [3”], „keresztény” [8”], „ezoterikus keresztény” [32”], de leginkább „gnosztikus és vallástörténész” [1.50”].

  • „Büszkén vallom magamról, hogy mágiát tanítok, misztikát tanítok, varázsolok, konyítok nemcsak a fénygyógyászathoz, hanem más irányzatokhoz is, dolgozom energiákkal – Krisztus-hívőként.” [32”]

Hallgatóságát is arra bátorítja, hogy nyugodtan tartsa magát ezoterikusnak és kereszténynek, a kettő nem áll egymással szemben, nem kell választaniuk, mert tulajdonképpen ők az „igazi” keresztények.

2. Egyházkritikája

A felvétel feltöltője alcímet is adott az előadásnak: Szegény keresztények :P Való­ban, az előadás bevezetőjében elhangzik, hogy a hívők, papok és teológusok hite „hiábavaló”, mert „fogalmuk sincs” Jézus eredeti tanításairól [6-7”].

2.1. Kereszténységkép és egyháztörténet

Avatara többször is elismerősen nyilatkozik hallgatóságáról. Szerinte például [10-14”] Magyarországon nincs nagy különbség értelmiségi és nem értelmiségi között, magyar hallgatósága általános műveltsége – bele értve a kereszténységről alkotott képet is – magasabb szintű a nyugatiakénál. Túl azon, hogy esetleg jártak hittanra vagy voltak templomi esküvőn, „tudnak dolgokat az egyházról”, értsd: az erőszakos térítésről, inkvizícióról, boszorkányégetésekről, az indiánok kiirtásáról és más bűnökről. A spirituális embereknek „teljesen jogosan negatív képe van az egyházról”. Avatara is csak a rossz dolgokat képes sorolni, és a történelmi kereszténységet azonosítja a vallási közösség egyes vezetőinek és tagjainak tetteivel.

  • Először is azonban, a vallásokat a legjobb eszméik, és nem legrosszabb követőik alapján kell értékelni.
  • Másodszor, nem létezik ma olyan keresztény, aki az Újszövetséggel össze­egyeztethetőnek tartaná a „keresztes” hadjáratokat, a „szent” inkvizíciót és hasonló szörnyűségeket.

Egy vallástörténésznek pedig eleve tudnia kellene, hogy

  • az ilyen torz jelenségek mögött mindig összetett társadalmi folyamatok állnak, és nem lehet őket csupán a vallási faktorra redukálni,
  • a vallások pozitív társadalmi értékét nem lehet tagadni pusztán azért, mert egyes eszméik társadalmi krízishelyzetekben jól felhasználhatók nem vallási (politikai, gazdasági, etnikai, egyéni) célok érdekében.

„Mi történt az egyházzal?” [17-20”] Avatara  szerint „Az egyház egészen addig biztos lehetett a hatalmában, amíg kizárólag a kanonizált Biblia … lehetett az emberek kezében … A hard-core részeket, tehát Jézus tanításainak a nagy részét elrejtették. Ez annyit jelent, hogy a kéziratokat – nem azt jelenti, hogy a pápa bedugta a fiókjába – hanem azt jelenti, hogy néhányat vagy a Vatikán őrzött archívumban, de a kéziratok többségét megsemmisítették. Nem most, olyan … Krisztus után 350 és 480 között zajlott ezeknek a szentiratoknak a megsemmisítése.” És bár „az egyház” abban reménykedett, hogy többé nem olvassa őket senki, Jézus „eredeti tanításai” fennmaradtak, és a 20. században véletlen régészeti felfedezések révén előkerültek (ld. Tractatus Tripartitus).

2.2. Milyen kérdéseket vet fel?

Avatara az előadás első öt percében drámai kérdéseket fogalmaz meg, amelyekre később még drámaibb válaszokat ad:

  • Mi volt Jézus Krisztus eredeti tanítása, ami nem szerepel a Bibliában?
  • Miért tették ezt Jézus tanításaival? Miért kellett a Bibliát egyáltalán megváltoztatni? Miért kellett Jézus tanítását kétfelé osztani, nyilvános és elrejtendő, titkos (apokrif) részekre?
  • Kik cenzúrázták Jézus szavait? Ki az, aki halandó ember lététre vette magának a bátorságot vagy szemtelenséget, hogy ilyesmit tegyen?
  • Miért cenzúrázták Jézus szavait? Miért dugtak el mondatokat, egész beszédeket, egész szentírásokat a Jézusi tanításokból? Milyen érdekük fűződött ehhez az egyházatyáknak?
Avatara szerint Jézus tanításait „az egyházatyák”, illetve konkrétan a nikaiai és a khalkédóni zsinatok „cenzúrázták”:
  • először kettéválasztották Jézus tanítását engedélyezett (kanonikus) és titkos (apokrif) tanokra, majd
  • ez utóbbiakat betiltották és megsemmisítették „350 és 480 között” [19”]. 

2.3. Kettéválasztották? Eltitkolták?

Ami a jézusi tanok és a szentírások kettéválasztását és döntő részének (!) eltitkolását illeti, Avatara

  • egyrészt általában „az egyházatyákról” beszél, nevek és idézet nélkül, illetve „zsinati határozatokról”, anélkül, hogy azok valódi szövegét idézné
  • másrészt fejtegetései a „kanonikus” és az „apokrif” fogalmának félreértésére épülnek.

Avatara számára ugyanis a „kanonikus” az Egyház által engedélyezett szöveg, az „apokrif” pedig az Egyház által elrejtett, eltitkolt szentírás [35-36”].

Kanonikus

A görög kanón jelentése azonban „mérték” (és nem „engedély”), a kanonikus jelző pedig a „mértékadó” (és nem „engedélyezett”), azaz istentiszteleten felolvasható, a hit és a hitélet számára mértékadó szövegekre vonatkozik.

Hogy mi lehetett kanonikus, azt az apostoli és egyházatyák objektív szempontok alapján döntötték el. Ha valaki addig ismeretlen, de Jézusra vagy apostolaira hivatkozó szöveggel állt elő, az alábbi három kritérium közül rendszerint egy is elég volt nekik a döntéshez:

  • Szerzője apostol vagy közvetlen tanítványa (1. századi)? (apostolicitás)
  • Tartalma megfelel a hit szabályának? (kanonicitás) – ld. alább!
  • Közismert-e a kezdetek óta az egyházban? (katolicitás)

Hogy mi volt kanonikus az óegyházban, az is tudható. Például Euszébiosz (Egyháztörténet, III.25) 312 körül, a zsinatok előtt az alábbi kategóriákról ír:

  • „közösen vallottak” (homologumena), az egyházban soha sehol nem vitatott iratok: Mt, Mk, Lk, Jn, ApCsel, Pál levelei, Zsid, 1Pt, 1Jn, Jel
  • „vitatottak” (antilegomena), az egyházban egyesek által vitatott, de a többség által elismert iratok: Jak, 2Pt, 2-3Jn, Júd
  • „hamisak” (notha): az egyházban keletkezett, de valójában nem az apostolok által írt Didakhé, Hermász: Pásztor, Barnabás levele, Pál cselekedetei, Péter jelenései, Jel (egyesek ui. elvetik)
  • „istentelenek” (düsszebé), iratok, amelyeket „az eretnekek az apostolok neve alatt terjesztenek”, „eretnek férfiak tévedései, amiket úgy találtak ki”; „ezeknek egyikét sem méltatta soha említésre egyetlen olyan egyházi férfi sem, aki részt vett az apostoli utódlásban”, ezért ezeket „mint helyte-leneket és félrevezetőket el kell vetnünk”.

Az „egyházi utódlás”, amire Euszébiosz utal, az apostoloktól származó gyakorlat. Az apostolok ugyanis nem csak a szentírásokat hagyták maguk után, hanem azok értelmezési vezérfonalát, „a hit szabályát” is „átadták” az általuk alapított közösségek következő vezetőinek, a püspököknek. Az egyház pedig városonként nyilvántartotta a hit szabályához hű püspökök nemzedékeit, akárcsak az attól eltérő­ket. A hit szabálya az a szóbeli hagyomány volt, amely a teljes Újszövetség megírása előtt is a norma volt (ld. Júd 3, Ef 4:5, Róm 12:6), és amely az Üdvözítő lényéről, az üdvösség útjáról és a szentségekről szólt. A 2-3. századi hit szabálya és a helyi keresztelési hitvallások kristályosodtak ki – az eretnekekre való szükséges reakció során – a 4-5. századi egyetemes zsinatok hitvallásaiban.

Apokrif

A görög apokrüphosz szó jelentése „elrejtett, titkolt”, de az apostoli- és egyházatyák sosem használták a szót általuk elrejtett vagy eltitkolt, szövegekre, hanem csak az eretnekek által titkosnak tartott, rejtett értelmű szövegekre.

Az apokrif irodalom sosem volt az Újszövetség része, így „kivágni” sem lehetett. Nem ismeretes, hogy gnosztikus iratot belekötöttek volna egy újszövetségi kódexbe, vagy hogy gnosztikus kódex tartalmazott volna újszövetségi iratot. Ennek az oka pedig egyszerűen az, hogy sem az Egyház, sem a gnosztikusok nem akarták, hogy a másik fél iratai bekerüljenek a saját gyűjteményükbe.

Az Egyház szentírásai az elitista gnosztikusok számára maximum belépő szintű, a tömegeknek való szövegek voltak. Miért akarták volna, hogy az ő magasabb rendű igazságokat tartalmazó, kódolt, kívülállók számára eleve érthetetlen, csak kiválasztottaknak való irataik az Egyház gyűjteményében is szerepeljenek? Egész identitásuk a saját szellemi felsőbbrendűségükbe vetett hitükre épült.

Ajánlott irodalom

  • Balla Péter: Az újszövetségi iratok története (Károli Egyetemei Kiadó, 2008)
  • Euszébiosz: Egyháztörténet – Ókeresztény írók 4 (Szent István Társulat, 1983)
  • Györkösy-Kapitánffy-Tegyey: Ógörög-magyar nagyszótár (Akadémiai, 1990)
  • Metzger, Bruce: The Canon of the New Testament – Its Origin, Development and Signifi­cance (Oxford University Press, 1997)

2.4. Meghamisították? Megsemmisítették?

Ami szentírások zsinati rendelettel történő meghamisításának és „350 és 480 közötti” megsemmisítésének vádját [19”] illeti, a 4-5. sz-i egyetemes zsinatok jegyzőkönyvei fennmaradtak, ezek szerint pedig ezek a zsinatok nem foglakoztak a Bibliával. Sem az Avatara által hivatkozott 325-ös nikaiai (amit tévesen 354-re datál), sem a 451-es khalkédóni zsinat, amelynek állítólagos tanairól egész kitaláció-sorozatot közöl. Erről pedig mindenki maga is meggyőződhet például az egyetemes és nyugati zsinati hitvallások, határozatok 1500 oldalas, teljes, magyar nyelvű gyűjteményéből (Denzinger 2004).

Ajánlott irodalom

  • Chadwick, Henry: A korai egyház (Osiris, 2003)
  • Denzinger, Heinrich – Hühnermann, Peter: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai (Örökmécs Kiadó – Szent István Társulat, 2004)
  • Jedin, Huber: A zsinatok története (Ecclesia, 1998)

Az Újszövetség valódi története magyarul is megismerhető. A felvilágosodással kezdődő bibliai szövegkritikai kutatás ugyanis gyakorlatilag lezárult. Az ókori másolási hibákat a tudományos kutatás kiszűrte. A görög Újszövetség mai kiadásairól (NA28, GNT5) elmondható, hogy 99.9%-ban egyezik azzal, amit az 1. századi szerzők írhattak. És még a szkeptikusok is elismerik (pl. Bart Ehrman), hogy nincs olyan szöveg­variáns, amelynek teológiai jelentősége lenne.

Ajánlott irodalom

  • Balla Péter: Az újszövetségi iratok története (Károli Egyetemei Kiadó, 2008)
  • Metzger, Bruce – Ehrman, Bart: Az Újszövetség szövege – Hagyományozás, szövegromlás, helyreállítás (Harmat, 2008)
  • Metzger, Bruce: A Textual Commentary on the Greek New Testament, 2nd edition, (Deutsche Bibelgesellschaft, United Bible Societies, 1994)
  • Miller, Stephen M. – Huber, Robert V.: A Biblia története – A Biblia keletkezése és hatása (Magyar Bibliatársulat, 2004)
  • Wegner, Paul: Textual Criticism of the Bible – Its History, Methods and Results (IVP Acade­mic, 2006)

Csak a pogány rómaiak igyekeztek megsemmisíteni a (kanonikus) keresztény szentírásokat, ezért az Egyházban az iratok átadása a hatóságoknak komoly bűnnek számított. A milánói ediktum előtti keresztényüldözésekben is sok irat megsemmisült, főleg az egyház keleti részében, ezért a nikaiai zsinat után (331 és 335 között) Constantinus állampénzen 50 teljes Bibliát rendelt az új fővárosi egyházközségek számára a kaiszareiai bibliagondozó műhelytől (Euszébiosz: Vita Constantini IV.36-37). 

2.5. Tiltja a hitük? 

Avatara azt is állítja [8”], hogy a papok és a teológiai professzorok vagy nem is tudnak az általa forrásértékűnek tekintett apokrif szövegekről (különösen a Trac­tatus Tripartitus-ról, ld. alább), vagy nem tekintik hitelesnek, mert „a világnézetük tiltja, hogy a titkos szövegeket akár elolvassák”. [7”]

Ezzel szemben tény, hogy az apokrifek tanulmányozása a hazai teológiai képzés része (MA szinten is, nem csak a doktori iskolákban), az ún. újszövetségi apokrifek magyar nyelvű kiadásai kivétel nélkül hazai klasszika filológus és teológus professzorok közös művei.

Ajánlott irodalom

  • Hubai Péter, Prőhle Károly, Rugási Gyula: Jézus rejtett szavai (Holnap, 1990)
  • Adamik Tamás (szerk.): Apokrif iratok 1. Csodás evangéliumok, 2. Az apostolok csodálatos cselekedetei 3. Apokrif levelek 4. Apokalipszisek (Telosz, 1996-1999)

2.6. Bevezették...?

Avatara előadása a nikaiai és különösen a khalkédóni egyetemes zsinat tanítását igyekszik drámai módon kipellengérezni, hogy bemutassa „az eredeti” kereszténység” tudatos és teljes meghamisításának folyamatát.

Mivel gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül hagyja a zsinatok előtti apostoli és egyházatyák tanításait, a zsinati jegyző­könyveket és a dogma­történetet, a kitalációk felsorolása helyett inkább a keresztény teológia valódi, bárki által megismerhető történetére szeretném újra felhívni a figyelmet. 

Ajánlott irodalom

  • McGrath, Alister E.: Bevezetés a keresztény teológiába (Osiris, 1995)
  • Meyendorff, John: A bizánci teológia (Bizantinológai Intézeti Alapítvány, 2006)
  • Kelly, J. N. D.: Early Christian Doctrines (Harper, 1978)

3. A Tractatus Tripartitus

Az előadás elsősorban a Tractatus Tripartitus című, az egyiptomi Nag-Hammadi­nál talált gnosztikus szövegre épül. Avatara szerint „Jézus egy beszéde, ám titkos, tiltott” [8”], az „eredeti” tanítás, amely alapján számára a jelenlegi Biblia ember-tana és üdvtana teljesen figyelmen kívül hagyható.

Elképzelése szerint ugyanis „...ezek között a tekercsek között a Nag-Hammadi kódex anyagában főleg olyan iratok találhatók, amelyeket az egyház már Krisztus után 354-ben az úgynevezett nikaiai zsinaton szigorúan betiltott, és ugyanabban az évben megsemmisített. Tehát a betiltott és megsemmisített, veszélyes szövegek utolsó, feltehetőleg utolsó másolatát találta meg a kecskeőrző kisfiú...” [23-24”]. Miről is van szó? Mi az, amit valóban tudhatunk a leletekről?

Ajánlott irodalom

  • Kákosy László: Fény és káosz – a kopt gnosztikus kódexek (Gondolat, 1984)
  • Meyer, Marvin W. (ed): The Nag-Hammadi Scriptures (HarperOne, 2009)
  • Robinson, James M. (ed.): The Nag-Hammadi Library in English, 3rd edition (Harper, 1990)
  • ccdl.libraries.claremont.edu – Claremont College’s Digital Library, Coptic Encyclopedia (kereső címszavak: Gnosticism, Nag-Hammadi, Tripartite Tractate)

3.1. Nag-Hammadi

A felfedezés történetét, időpontját és a helyszínt több tudós is megpróbálta rekonstruálni a helyiek segítségével. Eszerint 1945 decemberében, Dél-Egyiptom­ban, Nag-Hammaditól pár kilométerre, valahol a Jabal at-Tarif hegyen, a közeli al-Qasr faluból három testvér (és néhány barátjuk) tevén elindult ásványi trágyát gyűjteni. Egy sziklaomladék alatt ásva egy nagy, kb. 60 cm-es agyagedényt találtak, amelynek a szája le volt pecsételve. Dzsinn vagy kincs helyett azonban csak régi könyvekre bukkantak.

A leletek kalandos útra keltek. Csak 1949-ben kerültek a kairói Kopt Múzeumba, állami tulajdonba pedig csak 1956-tól (kivéve az I. kódexet, amit Zürichből kellett visszavásárolni), így konzerválásuk is csak ezután kezdődhetett el. A leletek nincsenek kiállítható állapotban. Faximile kiadásuk 1972 és 1977 között jelent meg (Brill), teljes angol fordításuk csak 1977-ben. A legújabb leletekkel bővített, újrafordított nemzetközi kiadás 2009-ben jelent meg (HarperOne).

Eszerint az eredetileg 13 bőrkötésű papirusz kódex (jelenleg 11 kódex, 1130 teljes, 15 töredékes lap) 52 kopt nyelvű kéziratot tartalmaz, 46 önálló művet (ui. hatot két verzióban), amelyek közül 31 korábban teljesen ismeretlen volt. Nagyrészt hermetikus és különféle gnosztikus iskolákhoz tartozó szövegek, de Platón Államának részletei és szerzetesi iratok is vannak köztük. Többségük korábbi, görög szövegek fordítása, de mind a 4. század második felében készült. Nem ismert sem az írójuk, sem a birtokosuk. Talán valaki valamelyik közeli keresztény kolostorból ásta el őket, de az okot is csak találgatni lehet.

  • Avatara szerint [20-23”] azonban a felfedezés nem 1945-ben, hanem „1947-ben” történt; Nag-Hammadi nem felső(azaz dél)-egyiptomi, hanem „közép-egyiptomi” település; a megtalálók nem három tevegelő, trágyát gyűjtő fiatalember (egyiküknek vérbosszú miatt azonnal menekülnie kellett az országból), hanem „egy tízéves pásztorfiú”, aki a kecskéit legeltette; nem egy sziklaomlás alól kerültek elő a leletek, hanem a kisfiú egy lukon át egy „sziklasírba” zuhant, ahova besütött a nap; nem egyetlen, nagy agyagkorsó került elő, hanem több „kerámia edény”, amiket a fiú sorra összetört; nem papirusz kódexek voltak benne, hanem „pergamen tekercsek”; a szövegek nem koptul, hanem „görög, szír, illetve arámi nyelven” íródtak; a kódexek nem a kairói Kopt Múzeumban[1] vannak, hanem „egy része a British Museumban van, más része Louvre-ban van, harmadik része az Egyiptomi Múzeumban van, a negyedik részét megvásárolta a Vatikán – csak azért, hogy nehogy az embereknek holmi rossz gondolatai támadjanak, ha megtudják, hogy mi van ezekben...”; a tudományos vizsgálat szerint nem 4. századiak, hanem „Jézus életéből származnak”, és „valószínűleg valamelyik apostol” írta őket...

3.2. A Tractatus Tripartitus

A Nag-Hammadi-i leletek közül az egyik legterjedelmesebb (88 oldal) és legjobb állapotban fennmaradt szöveg az ún. Tractatus Tripartitus (Tract. Trip.), amely az I. számú kódex ötödik irata (NHC I.5). Mivel címe nem volt, a szövegeket  gondozó tudósok a latin Tractatus Tripartitus („Háromrészes értekezés”) címet adták a kéziratnak, világos hármas tagoltságára való tekintettel.

Nyelve

A többi kódexhez – és az összes valóban gnosztikus szöveghez – hasonlóan ez a kézirat is kopt nyelven íródott, az egyiptomi nyelv egyik késő-ókori változatán. A szöveg tele van helyesírási és nyelvtani hibákkal, és még az ókorból származó javításokkal. Valószínű, hogy görögből készült fordítás.

  • Avatara ezzel szemben azt állítja, hogy a Hag-Hammadi szövegeket „görög, szír, illetve arámi nyelven” írták [22”], szerinte a Tractatus is „görög nyelven van eredetileg” [46”], majd így idézi fejből: „…a görög eredetiből fordítok magamban…” [48”]. Bár önmagát egyiptológusnak is vallja, egyszer sem említi, hogy a kódexek kopt nyelvűek.

Háttere

Az értekezés háttérében a valentinianizmus, egy a 2. század második felében született gnosztikus irányzat áll. Alapítója Valentinus (kb. i.sz. 100-160), alexand­riai születésű, nagy hatású szónok volt, aki 140 körül kezdett Rómában tanítani. Tanbeli felfogása lassan derült ki, mert más gnosztikusoktól eltérően nem psze­u­do­epigráfokkal (az apostolok nevében írt 2-4. sz-i hamisítványokkal) állt elő, hanem az egyházi használatban levő evangéliumok (Mt, Mk, Lk, Jn) sajátos, valójában gnosztikus magyarázatával. Rómában nem is kapott püspökséget, ezért saját egyházat alapított. Sokat írt, de egyetlen, biztosan általa írt műve sem maradt fenn, csak a tanait kritizáló egyházatyák idézeteiben, illetve tanítványai hivatkozásaiban.

  • Avatara előadásából teljesen kimaradt az információ, hogy az értekezés valentiniánus szöveg, mintha ennek nem lenne semmi jelentősége.

Tartalma

A névtelen, ismeretlen szerző, aki végig többes szám egyes személyben írja értekezését, a valentiniánus gnózis nyugati ágának képviselőjeként a korábbi, főleg keleti valentiniánus iskolák egymástól is eltérő tanaival kapcsolatban foglal állást, azaz műfajilag revízió. Saját felfogásáról azt igyekszik demonstrálni, hogy nincs lényegi ellentmondásban „a nagy egyház” tanításával.

Az értekezés három részre tagolódik: (1) Az Atya emanációitól az eónokon át a kozmosz teremtéséig (2) Az ember teremtésétől a paradicsomból való elűzésig (3) A megváltásról szóló elképzeléseken át az emberek háromféle sorsáig.

  • Avatara végig úgy beszél az értekezésről, mintha „Jézus egy beszéde” lenne, a paradicsomi történet „Jézus által elmondott” „eredeti verziója”, amelynek bibliai változatát (1Móz/Ter 3. fejezet) „az egyház írta” [46”]. Avatara szerint az eredeti történet dióhéjban: Az édenkert egy sziget, messze nyugaton, itt élt Ádám és Éva, a kertben két fa volt (aranyfa: életfa, ezüstfa: tudás fája). Egy hang óvta őket: ne egyenek a fákról, különben meghalnak, de a szigeten vándorolva az ezüstfával találkoztak. Éva megszomjazott (az igazságra), de nem mert enni; nem kígyó, hanem egy sólyom (Ízisz) a legmagasabb ágról, női hangon bátorítja őket a gyümölcs megevésére, és azt állítja: a hang hazudott, olyanok lehetnek, mint az égiek közül egy, ismerni fogják minden eredetét. A lényeg: nem lázadás történt, hanem beavatás, Éva nem bűnös, hanem hős, a férje beavatója, az óvó hang az anyagvilág gonosz teremtője volt stb. [47-50”]

Az értekezés II. részében (104.4.–108.12) található ugyan részlet a paradicsomi történetről, de abban semmi ilyesmit nem találunk. Csak „az első ember” van jelen, a paradicsomot neki teremtették, háromféle, rossz gyümölcsű fáról ehetett, az élet fájáról nem, a „kígyó”-nak nevezett gonosz anyagi erők tévesztették meg, hogy megszegje a parancsot, és halandóvá válva elűzessen arról az örömteli helyről. A szöveg nem említ Istent, hangot, szigetet, ezüst és arany fát, a tudás fáját, Ádámot, Évát, sólymot, felragyogó csakrákat (ld. alább).

  • Avatara szerint ráadásul a szöveg illusztrált: „egy gyönyörű szép ábrázolás van a pergamen tekercs eredetijén”. Ezeken Ádám és Éva látható a gyümölcs­evés előtt és után: meztelenül, de testükön hét sugárzó csillaggal – „fénycsokraik [csakráik] felragyogtak”. [50-51”] A szakirodalom azonban sehol sem említi, hogy a Tractatus illusztrált lenne, és nincs kép sem a faximile, sem az angol kiadásokban.

Datálása

Paleográfiai szempontok alapján a kézirat 250 és 325 között íródhatott. Tartalmi szempontból sem lehet sokkal korábbi, hiszen az ún. valentiniánus gnózis 2-3. századi irányzatainak eltérő tanaival kapcsolatban foglal állást.

  • Avatara mégis azt állítja, hogy a szöveg Jézus „eredeti” tanítása. Az i. sz. 1. sz-i szem-, fül- és kéztanúk beszámolóját azonban a négy kanonikus evangélium őrzi, amelyek a Jézus halála utáni évtizedekben születtek.

Jelentősége

Megerősíti a hipotézist, amely szerint Valentinus halála után iskolája heterogén áramlat lett, és az egyházatyák Valentinus tanairól alkotott képe inkább a helyi változatokat tükrözik (azaz nincs két egyforma „valentiniánus”).

A szöveg eddig teljesen ismeretlen volt: sem ókori, sem későbbi utalás nem ismeretes, egyetlen példányának felfedezéséig a létezéséről sem tudtunk. Nincs történelmi nyoma annak, hogy akár az egyházatyák, akár a gnosztikusok közül a szöveget bárki is ismerte volna, hivatkozott volna rá, vagy idézte volna.

  • Avatara mégis akkora jelentőséget tulajdonít a szövegnek, mintha ez tartalmazná Jézus „eredeti” (és persze gnosztikus) tanítását.

Hogy a két órás előadás további egyórás részében Avatara még mi mindent állít „az eredeti kereszténység” tanításairól és más dolgokról, személyekről, azzal nem érdemes foglalkozni, mert gyakorlatilag az eddigiekre építve folytatja az apo­krif, esszénus, kánaáni, ószövetségi és más, nem nevesített szövegekből vett idézetek hosszú sorát. Ehelyett inkább érdemes röviden összefoglalni, mi is az előadásban emlegetett „gnózis”?

4. Az antik gnózis

Avatara „mint tudós” és „mint keresztény” Jézus összes beszédét, tiltottat és nem tiltottat egyaránt hitelesnek tartja [8”]. Ugyanakkor vallja:

  • „Én nem vagyok hajlandó Jézus tanításainak cenzúrázott változatából kiindulni. (…) Van a Biblia light, ami közkézen forog, én azt szoktam mondani, hogy GYK, tehát ez a ’gyen­gébbek kedvéért’ Biblia, és van a hard-core-os Biblia, a valódi Krisztusi tanítás. Nos, mi hard-core-os keresztények vagyunk a gnosztikusok.”

Meghatározása szerint

  • „Azokat a keresztényeket nevezik így: gnosztikusok, akik nem hajlandóak a cenzúrázott Bibliából, illetve a cenzúrázott verzióból kiindulni, hanem az eredeti verzióra támaszkodnak. Ők gnosztikusok.” [9”]

Kérdés, hogy valójában milyen vallás volt a gnózis? És vajon azonosítható-e a kereszténységgel vagy annak egy formájaként?

Ajánlott irodalom

  • Filoramo, Giacomo: A gnoszticizmus története (Paulus Hungarus – Kairosz, 2000)
  • Kákosy László: Fény és káosz – a kopt gnosztikus kódexek (Gondolat, 1984)
  • Ladocsi Gáspár: A Jézus Krisztus jelenség a gnosztikus irodalomban (Jel, 2004)
  • Markschies, Christoph: A gnózis (Szent István Társulat, 2011)
  • Rudolph, Kurt: Die Gnosis (Vandenhoeck-Rupert, 1980)

4.1. Fogalma

Az ógörög gnószisz jelentése tudás, ismeret, a gnósztikosz jelentése tudással, ismerettel rendelkező. Fontos elem, hogy ez a „tudás” nem mindenki számára hozzáérhető, hanem csak a kiválasztottaknak, mert nem mindenki képes felfogni, hanem csak az erre eleve alkalmasak. Ennek megfelelően a valentiniánus gnózis, amelynek szellemi közegében a Háromrészes értekezés is létrejött, az embereket három típusba osztotta. A „szellemi” emberek eleve fogékonyak a gnózisra, a „testi” emberek eleve alkalmatlanok rá, a „lelki” emberek pedig (mint az Egyház tagjai) a kettő közötti állapotban vannak: még el kell dőlnie, hova valók.

4.2. Lényege

A gnosztikus mítosz az ember felsőbb, szellemi világbeli származásáról, anyagi-testi világba való lebukásáról, illetve a visszatérés lehetőségéről és módjáról szólt. A gnosztikus világkép tehát dualista:

  • a szellemi és az anyagi világ ellentétek, az Isten a szellemi világban lakik (és ott is marad), a teremtett anyagi világ pedig ellenséges hely (ahonnan ki kell jutni), ezért
  • egyrészt szétválik az Isten és a teremtő fogalma, sőt, a teremtő ellenség, maga a gonosz (ebből következően a gnosztikusok antijudaisták, az Ószövetséget teljesen elvetik vagy radikális átértelmezik)
  • másrészt szétválik a lélek és a test, sőt, a test börtön, amit vagy aszkézissel, vagy a vágyak kiélésével kell tönkretenni (ún. libertinusok).

Összehasonlításul, a keresztény hit számára a Teremtő Isten és a teremtés jó, a test és a lélek, a hétköznapok és a lelki élet, az Ó- és Újszövetség egységet alkot.

4.3. Történelme

Történelmi szempontból a „gnoszticizmus” arra az ókori vallási-világnézeti áram­latra vonatkozik, amely a Nagy Sándor utáni hellenizmus időszakában született, és az egyiptomi vallás, görög misztériumvallások és kis-ázsiai kultuszok keverékeként kezdett terjedni, illetve folytonos változás jellemezte.

A kereszténység 1. századi megjelenésekor az áramlat egy része maradt pogány, mágikus rendszer (egyiptomi hermetikusok, a samáriai Simon mágus). Más része azonban az alexandriai zsidó Philón nyomán neo-platonikus, illetve az egyház missziójával találkozva keresztény színezetet vett fel (a doketistáktól a valentini­ánusokig). A 3. században végül megjelent a harmadik nagy ág, a korábbi irányzatokat és más vallásokat is szintetizáló perzsa manicheizmus.

A „keresztény” színezetű gnosztikusok az i.sz. 4. század végére eltűntek, a manicheusok pedig a zoroasztriánus Szasszanida birodalom ellenállása miatt a Távol-Keletre szorultak. Valószínűleg az ő dualista szellemiségük jelent meg a 10-13. századi bogumilok és kathárok eretnekségeiben is. A 20. században az apokrifek iratok felfedezése után „neo-gnosztikus” csoportok is létrejöttek, amelyek ezt az ókori vallásosságot újraéleszthetőnek tartják, de az antik gnózis egyedüli hiteles túlélői az iraki mocsarakban élő mandeusok (manda = tudás).

Szociológiai szempontból a gnosztikus közösségek beavatáson alapuló, zártkörű, ezért kis létszámú csoportok voltak. Szemben álltak a pogány kultúrával, az egyházzal és egymással is. Szellemiségük arisztokratikus, elitista volt, és mivel társadalmi programjuk nem volt, eszmeviláguk pedig egyre bonyolultabbá vált, mozgalommá sosem tudtak válni. Gyakorlatilag ahány tanító és tanítvány, annyi gnosztikus rendszer és iskola jött létre. (A Nag-Hammadinál talált kódexek is több irányzat műveit tartalmazzák: a hermetikus hagyományhoz, a Barbeló-kultuszhoz, a szír Tamás-tradícióhoz tartozó, illetve széthiánus és valentiniánus műveket, amelyek gyakorlatilag mind külön eszmei világok voltak.)

Az Újszövetség tanúsága szerint (ld. Kol, 1-2Tim, Tit, Jn, 1-3Jn) a „keresztény” színezetű gnózis ellen az apostolok azonnal felvették a küzdelmet, mert tanaikat az evangélium meghamisításának tekintették. Az apostoli és egyházatyák csak folytatták a küzdelmet. A magukat kereszténynek tartó és nevező gnosztikusok egy része ugyanis az egyházon belül maradt, és titokban jött össze (ha lebuktak, ki lettek közösítve). Más részük azonban nyilvánosan is elkülönült, és valamely neves tanító körül önálló közösséggé szerveződött. Keresztényüldözés idején azonban mind elhatárolták magukat a keresztényektől.

4.4. Gnosis.org

Avatara az előadás végén [1.50-51”] a következő forrásokat jelöli meg:

  • „Ha valaki Jézus igazi tanításaival szeretne szembesülni, az olvassa el a Nag-Hammadi-i tekercseket, amiket a pásztorfiú megtalált, a www.gnosis.org-on angol nyelven az összes létező szentirat fenn van …  hibátlanul, hiteles fordításban, nem kell tudnod ógörögül vagy arámiul…”

Angolul nem tudóknak pedig Giacomo Filoramo magyarul is megjelent könyvét (A gnoszticizmus története) ajánlja.

A gnosis.org weboldal (The Gnosis Society Library) üzemeltetője az amerikai Ecclesia Gnostica („Gnosztikus Egyház”). A Nag-Hammadi-i kódexek szövegei közül a Tripartite Tractate is fenn van, a Robinson-féle 1990-es kiadás régebbi fordításában (II. Part. 11. The Creation of Material Humanity, ld. az utolsó három bekezdést). Aki azonban akár ezt, akár a Meyer-féle 2009-es kiadás szövegét elolvassa, azonnal láthatja, hogy semmi köze sincs az Avatara által „idézett” „eredeti” paradicsomi sztorihoz. Ha a gnosis.org szövege Avatara szerint hiteles fordítás, vajon honnan van az övé?

5. Összefoglalás

Avatara a végén megkérdezi [1.48”]:

  • „Ugye másképp néztek ezentúl az egyházra? Máshogy a kereszténységre? Máshogy Jézusra? Máshogy a Bibliára? És ez így húsvét előtt fontos, mert az egész előadásnak ez a tanulsága, tehát hogy a tanításokat teljesen megváltoztatták...”

Az előadás elején is drámai, valójában művi kérdéseket tesz fel, mert meg sem történt dolgokra kínál magyarázatot. Közben alaptalanul vádol ókori püspököket, megvetően beszél a Szentírásról, ami ma is százmilliók lelki tápláléka. Egyház­kritikai koncepciója, zsinat- és dogmatörténeti kijelentései, gnózis-értelmezése és szövegkezelése pedig nem a szakirodalmat, hanem saját vagy forrásai fantáziáját tükrözik. Ez nem éppen a tudományosság jele.

Így viszont Avatara Jézus- és kereszténység-képébe minden belefér, csak az Újszövetség Jézusa, apostolainak és azok tanítványainak hite nem. Gnózis-felfo­gá­sába pedig minden belefér, amit egy 21. századi magyar „ezoterikus” hallani akar, csak az antik gnózis valódi, ezerszínű arca nem.

Előadása – minden jel szerint – inkább szól korunk és az ő eszméiről, vágyairól, mint az ókori vallások világáról. Mint szociálpszichológiai jelenség azonban feltétlenül további kutatásra vár a minden áron való, publikus ismereteket is felülíró identitásteremtés lélektani igénye, illetve az ún. „ezoterikus” körök intellektuális igénytelensége, az ilyen műtörténelmek kritikátlan elfogadása.    


[1] Kivétel: az I. kódex borítója a Claremont College-ban van, a III. kódex egy lapja (145-146. oldal) pedig a Yale University-n.


 .