Szekta? Tanácsok hozzátartozóknak
© dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.3. 2017.02.09.) PDF
Ma
Magyarországon a közismert nagyegyházak mellett több mint 300 többé-kevésbé
ismert kisegyház működik, de vallásszociológusok szerint csak a lakosság 2-3%-a
kötődik hozzájuk valamilyen módon. E vallási-világnézeti közösségekről,
mozgalmakról, egyesületekről vagy szervezetekről legtöbbünk szinte semmit sem
tud. Nem is törődünk velük egészen addig, amíg például egyik szerettünk vagy
barátunk nem kerül valamelyikkel kapcsolatba – vagy mi magunk.
Ilyenkor mindenki másképpen
reagál, de sokan bizony megijedünk az ismeretlentől. Főleg akkor, ha tévé- és
rádióriportok révén már megfelelően ijesztő kép alakult ki bennünk az ún. „szektákról”,
és ha hajlamosak vagyunk rögtön „a legrosszabbra” gondolni attól függetlenül,
hogy melyik kisegyházról van szó. A félelem azonban rossz tanácsadó, és
ha ilyen helyzetben pusztán az előítéleteinkre vagy pletykákra hagyatkozunk,
olyan hibákat követhetünk el, amelyeket mi magunk is hamar megbánunk. Ez is
olyan élethelyzet, amelyre senki sem készül fel. Ezért sokat segíthetnek mások
tapasztalatai, akár előre, akár utólag. Fel lehet ismerni, hogy az adott
vallási közösség pozitív vagy negatív hatással van a szerettünkre vagy nem. El
lehet dönteni, hogy az adott vallási közösség, szervezet vagy mozgalom „szekta”,
vagy nem. Tudni lehet, hogy valódi „vészhelyzetben” mit érdemes tenni, és mit
nem szabad. Ez a tanulmány ebben kíván segíteni.
1. Mi szekta, és mi nem?
A „szekta”
szó eredeti teológiai értelme
szerint a keresztény egyház(ak)ból valamilyen okból kivált, és tőlük
tanításában, lelkiségében és szervezetileg eltávolodott kisegyházakra utalt.
Ezek rendszerint az igazi kereszténységnek tartják magukat, és úgy vélik,
hogy aki üdvözülni akar, annak közéjük
kell tartozni. Ma Magyarországon több tucat keresztény kisegyház működik, de
kb. két tucat keresztény hátterű szekta is.
A szó
mai hétköznapi értelme elsősorban
egyfajta viselkedést jelöl: túlbuzgó elvakultságot, szűklátókörűséget,
türelmetlenséget. Ezt azonban már a legkülönbözőbb hátterű vallási
közösségre és világnézeti vagy akár politikai mozgalomra is használják. Ezekből
igen kevés van, talán csak minden tizedik az összes vallási közösségből és
szervezetből. Ugyanakkor bigott, fanatikus viselkedéssel bármely vallási
közösségben, mozgalomban vagy szervezetben találkozhatunk, kis- és
nagyegyházban egyaránt.
A
fogalom jelentését erősen befolyásolja a
média is: a tévében általában a gyilkosságra vagy öngyilkosságra fanatizált
vallási közösségeket szokták „leszektázni”. Ilyenek nálunk – egyelőre (2016) – nincsenek.
Néha elhangzik a destruktív (azaz romboló hatású) jelző is olyan esetekben,
amikor például családok szakadnak szét, emberek lelkkileg vagy anyagilag mennek
tönkre. Ez utóbbi vádat azonban igen nehéz bizonyítani, mert mindig túl sok
tényező játszhat közre a családi kapcsolatok szétszakadásában. Mindenesetre nem
csoda, hogy a „szekta” szó hétköznapi értelemben vett használata bántó, és
senki sem örülne annak, ha beszélgetés közben, a munkahelyén vagy a
nyilvánosság előtt "leszektásoznák".
Fontos
látni, hogy csak azért, mert valaki erősen hisz valamiben, vagy mert az
átlagnál elkötelezettebben éli meg azt, amit hisz, nem feltétlenül szektás és közössége sem feltétlenül szekta. A
korszellem ugyan hajlamos minden átlagon felüli elkötelezettséget szélsőségnek
vagy fanatizmusnak minősíteni, mégis az emberiség pozitív hatású nagyjai – akár
közismertté lettek, akár nem – mind túltettek valamiben az átlagemberen, és
szinte mindnyájukat érte igaztalan kritika.
Természetesen más kérdés azt eldönteni, hogy valaki tiszteletre méltó, mert képes áldozatot hozni egy valóban nemes ügyért, vagy sajnálatra méltó, mert képmutató és megtévesztő vezetők áldozatává vált, amely a saját céljaira használja ki az elkötelezettségét. Érték- és irányvesztett korunkban egyre nehezebb a kettőt megkülönböztetni egymástól, ezért nem árt az óvatosság az ítéletalkotásban.
2. Miért lesz valaki vallásossá?
Bizonyos
helyzetben bárkivel, minden egészséges emberrel
előfordulhat, hogy nyitottá válik magára a vallásra, és valamelyik vallási
közösség szellemi kínálatára. A keresés, a vonzódás, a konkrét választás és a
csatlakozás hátterében személyes elemek és külső hatások egyaránt találhatók.
Ezért nincs két egyforma eset. Hogy ki, mikor és hova csatlakozik, azt egyrészt
befolyásolja a családi háttér, a neveltetés erősségei és hiányosságai, bizonyos
karakterjegyek és hajlamok, bizonyos lelki szükségek és az éppeni általános
életérzés, a házastárssal való kapcsolat milyensége, a tanulmányokhoz,
munkahelyhez való hozzáállás, az anyagi helyzet stb.
Másrészt
a döntés hátterében mindig ott találjuk a
vallás lényegét. Egy hozzátartozó vagy barát halála, a szülők válása, egy
szerelmi csalódás, tanulmányi kudarc vagy éppen a siker csúcsélménye utáni
üresség, a felelőtlen életvitel émelyítő csömöre, egy baleset vagy szeretteink
halála mind felidézhetik az emberben az élet alapvető kérdéseit. Ki vagyok én
valójában? Merre tart az életem? Minek van igazán értéke? Van-e Isten? Milyen, és
ez mit jelent a számomra? Honnan lehetek mindebben bizonyos? Milyen életet
követel tőlem, ha mindez igaz? Stb. Ezekre a kérdésekre pedig a vallások
válaszolnak, nem a tudomány, a művészet, a munka vagy az alkohol.
Nem
csoda tehát, hogy nagyon különböző jellemű, érdeklődési körű, hátterű és
helyzetű fiatalok kezdenek egyik napról a másikra intenzív vallási életet.
Egyesek szerint a vallás olyan lelki „mankó”, amire csak a „gyengéknek” van
szükségük (aki így vélekedik, önmagát természetesen erősnek hiszi). A dolgot
azonban onnan is meg lehet közelíteni, hogy miért csak akkor kezdenek el olyan
sokan az élet alapvető kérdéseivel foglalkozni, amikor már baj van? Az ember
hite nem csak a mankója lehet, hanem a gerince is. Tehát nem az a baj, hogy az
emberek keresnek, és nem is azzal van a baj, amit keresnek, hanem bizonyos
esetekben azzal a bizonyos vallási közösséggel vagy szervezettel, ahol azt
megtalálni vélték.
Napjainkban
óriási a vallási kínálat, és a
legtöbb ember egyszerűen képtelen tájékozódni. Főleg a mindenre nyitott és
tapasztalatlan fiatalokra igaz, hogy nincsenek ismereteik és szempontjaik annak
a megítéléséhez, hogy ha valahova csatlakoznak, ott valóban azt kapják-e, amit
kerestek. Nem tudják, hogy sajnos nemcsak tévedni emberi dolog, hanem másokat megtéveszteni is az, vagy hogy nem csak
az alapján hoz döntést, amit tud, hanem az alapján is, amiről nem tud.
Sokan
látják úgy utólag, hogy ha néhány dolgot előbb tudtak volna, annak idején
másképp döntöttek volna. Nem léptek volna be oda, ahonnan aztán csak évek
múltán, és nehezen, fájdalmak árán tudtak kilépni. Lassan felismerték, hogy nem
azt kapták, amit akartak vagy ígértek, de ez önmagában kevés lett volna a
továbblépéshez. Hogy akár nagy nyomás ellenére is lépni mertek, azt vagy erős
személyiségüknek vagy – az esetek többségében – szeretteiknek köszönhették.
Olyan házastársaknak, szülőknek és barátoknak, akik sosem mondtak le róluk, és
tudták, hogyan segíthetnek nekik jól.
3. Egy forgatókönyv – minden esetre
Az
alábbi anyagot a téma által személyesen is érintett fiatalok és hozzátartozóik élményei,
illetve külföldi tanácsadók szakirodalma és saját tapasztalataim alapján
állítottam össze. Mindez talán az Olvasónak is segíthet a megelőzésben vagy a
hogyan tovább kérdésében. A gyűjtésben kizárólag a gyakorlati szempontokat
tartottam szem előtt. Mivel lehetőleg minden helyzetre vonatkozóan szeretnék
valami tanácsot adni, egy viszonylag teljes forgatókönyvet próbáltam
összeállítani. Természetesen nem kell mindenkinek minden esetben mindezen
átmenni, hiszen nincs két egyforma eset, egyszerűen csak megpróbáltam mindenre
gondolni az általánosító megfogalmazás keretein belül.
3.1. A kapcsolat fenntartása
Amikor
szerettünk, barátunk először beszél nekünk arról a vallási közösségéről vagy
szervezetről, ahova elkezdett járni, hagyjuk, hogy mondja el őmaga, mindazt, amit fontosnak tart. Mi pedig közben
próbáljuk megőrizni a nyugalmunkat:
- kerüljük a hisztériát („Te,
én kiugrom az ablakon, ha..!„), mert azt érzelmi zsarolásnak veheti; kerüljük a
sommás ítéletet is („Az csak egy szekta!”), mielőtt mindenről
megbizonyosodnánk;
- ne alázzuk meg („Micsoda
hülyeség!”), és ha más is jelen van, előttük se beszéljünk sértően róla („Ez a
legújabb dilije!” „Majd kinövi…”) vagy az adott közösségről, szervezetről („Biztos
valami szekta...”)!
Ha
látja a tiszteletünket, mi is joggal elvárhatjuk tőle. Vitatkozás helyett
inkább kérdéseket tegyünk fel, amelyekből kiderül, hogy
mi is volt a tulajdonképpeni élménye, és amelyek ugyanakkor neki is segítenek
tudatosabban végiggondolni a történteket:
- „Mikor / hol / hogyan találkoztál
velük?” „Mióta vagy velük kapcsolatban?”
- „Mi volt az adott
közösségről az első benyomásod?” „Mit találtál ott pozitívnak, és miért?” „Van
valami, ami zavart? – Rákérdeztél? – Mit válaszoltak?”
- „Utánaolvastál róluk
valahol?” „Mit találtál?”
- „Mit gondolsz, meg fog
változni a családodhoz / a barátaidhoz / a munkatársaidhoz való viszonyulásod?
Hogyan?”
- „Szerinted változni fog a tanulmányaidhoz
/ a munkádhoz való hozzáállásod? Hogyan?”
- „Mennyit akarsz ebből
elmondani másoknak?” „Szerinted X vagy Y mit fog ehhez szólni?”
A
továbbiakban alapvetően fontos, hogy biztosítsuk
szeretetünkről és megértésünkről. Nekünk
azonban az eddig megtudott dolgokat fel kell dolgozni. Elhamarkodott
véleménynyilvánítás és meddő vitatkozás, a téma indulatos rövidre zárása helyett inkább
- kérjük a megértését és gondolkodási időt: „Ami neked fontos, nekem
is az, és nem akarok felületesen megítélni olyasmit, ami neked most olyan sokat
jelent.”
- vegyen részt az eddigi közös dolgokban, ahogy eddig, bár ezt nyilván nem
lehet erőltetni, ha pl. az adott vallási közösség vagy szervezet bizonyos
ételektől, ünnepektől, kulturális programoktól stb. eltiltja.
Fontos,
hogy a párbeszéd megmaradjon, hiszen
ha nem állunk szóba egymással, akkor nem fogjuk tudni, hogy mi jár a másik
fejében, biztosan félreértjük egymást, és pozitívan hatni sem tudunk a másikra!
Ugyanakkor a viselkedésünk lehetőleg maradjon természetes! Ha gyors és negatív
változást látunk is szerettünk viselkedésében, amit érzelmileg nehéz hordozni,
akkor se feledjük el, hogy ki ő nekünk, és hogy ő több, mint ami most éppen
vele történik.
3.2. Megbízható információ szerzése
Ha
fogalmunk sincs, miféle vallási közösségről, mozgalomról vagy szervezetről van
szó, akkor saját megnyugtatásunk érdekében ne sajnáljuk az időt, a pénzt és az
energiát, hanem szerezzünk információt a
tájékozódáshoz!
Fontos
látni, hogy nem kontrollálásról van
szó, ami ellen felázadna, nem is megfigyelésről, faggatásról vagy kémkedésről,
ami felháborítja, mert így csak tőlünk távolodik el érzelmileg, és a vallási
közösséghez kerül közelebb. A külvilággal erősen szembenálló közösségek az új
tagok még be nem szervezett vagy túl sokat kérdezősködő hozzátartozóit az
ellenségek közé sorolják, „negatív” befolyást tulajdonítva nekik. A „nem-tag =
ellenség” képlet ellen csak a minden
ellenére való szeretet használ, akármilyen lehetetlen feladatnak is tűnik.
Visszatérve
az ismeretszerzésre, ne elégedjünk meg klisékkel („Valami keleti izé”, vagy „Valami
gyülekezet”), mert az általánosítás semmire sem elég. Lehet, hogy tényleg
(teológiai vagy szociológiai értelmeben vett) „szektáról” van szó, de nem
feltétlenül.
- Keressünk ismertető szakirodalmat az adott csoportról;
ezután érdemes elkérni a saját ismertető anyagukat, és azt összevetni a róluk
szóló kritikákkal!
- Ismeretségi körünkben is
érdeklődhetünk, hátha van valaki, akinek tapasztalata
is van az adott vallási közösségről, de ne vegyünk bárkitől bármit
készpénznek!
- Keressünk fel szaktanácsadót: pszichológust,
lelkipásztort vagy ismeretterjesztő szolgálatot, bár sajnos csak kevesen
képzettek ezen a területen.
Ha
kutatásunk közben olyan információra leltünk, amiről úgy véljük, hogy
szerettünknek is tudnia kell, akkor lehetőleg...
- ne
vágjuk indulatosan vagy gúnyosan a szemébe; megszerzett ismereteinkkel ne
dicsekedjünk előtte, mert ezzel csak a kapcsolatot romboljuk, és a vezetői
eltanácsolhatják bármiféle beszélgetéstől
- inkább óvatosan kérdezzünk
rá arra a dologra, amiről tudomást szereztünk; így kiderül, hogy ő mit tud az
adott dologról, és van-e saját véleménye, vagy nem fogad(hat) el információt
„külső” forrásból; ha igen, kérdezzük meg, hogy érdekli-e „a sztori” másik
oldala?
- ha ismeretszerzésünket „kémkedésnek”
tartja, megmondhatjuk: nem ellene, hanem az ő érdekében kutatunk, őt igyekszünk
megérteni.
Amikor
az adott vallási közösség hitnézeteiről
vagy -gyakorlatáról beszélgetünk
vele, gondoljuk végig, miről tudunk, illetve miről érdemes vitatkozni, és miről
nem. Valóban segítség mindenestre, ha önálló gondolkodásra késztetjük, és
segítünk neki egészséges távolságot tartani az adott vallási csoporttól:
- Ne azonosítsuk őt az adott
csoporttal; kerüljük azt a megfogalmazást, hogy: „Te tényleg
abban hiszel, hogy...?” Ehelyett így kezdjük: „Ha jól értem, ez az egyház /
guru / szervezet / stb. azt tanítja, hogy...?”
- Mindig kérdezzünk rá az ő
személyes véleményére is: „És Te mit gondolsz erről..?” – Ebből
láthatjuk, mit tett már a magáévá, illetve mennyire tud vagy mer önállóan
gondolkodni.
Túl a
beszélgetéseken, látogassunk el az
adott közösség alkalmaira, hogy a saját szemünkkel lássuk, miről is van szó!
- A program alatt lehetőleg
uralkodjunk magunkon, gyűjtsük össze a pozitív és negatív benyomásainkat!
- Utána először inkább
kérdezzünk rá a látottakra-hallottakra, hogy jól értettük-e, nehogy
félreértsünk valamit!
- A benyomásaink feldolgozásához kérjünk időt!
Ha szerettünknek eddig semmilyen más vallási közösséggel nem volt tapasztalata, akkor megkérhetjük, hogy velünk vagy ismerősünkkel együtt látogasson el máshova, egy hasonló vagy azonos világképű, de általunk „normálisnak” tartott közösségbe is. Tudassuk vele: számunkra fontos a döntése, és kérjük meg, hogy ne egyetlen élmény alapján döntsön véglegesen, hanem hasonlítsa össze máshol szerzett tapasztalatokkal.
3.3. A hatás megfigyelése
Érdemes
figyelni a változásokat, amelyeket
az adott vallási közösség szerettünkben kiváltott. Esetleg napló formájában is
feljegyezhetjük mindazt, amit a viselkedésében, beszédében, szokásaiban újnak,
furcsának vagy nagyszerűnek tartunk. A pozitív és negatív dolgok listája nekünk
is segít az adott vallási közösség megítélésében, de szerettünknek is segít utólag,
ha azt otthagyja, és eljön a feldolgozás ideje.
Természetesen
nincs olyan vallási közösség vagy mozgalom, amely kizárólag rossz hatással
lenne a tagjaira, illetve ahol az alábbi negatív hatások mindegyike egyszerre
megjelenne egy tag életében. Ha ez így lenne, senki sem menne oda. Érdemes
tehát megkeresni a közösség vagy mozgalom pozitív hatásait is, mert így azt is
megtalálhatjuk, amit máshol is megkaphatna! Ha valóban rossz hatás éri, és ezt
ő is belátja, ugyanakkor megérti, hogy az itt kapott jót máshol is meg lehet
tartani, akkor könnyebben lép ki, mert nem érzi úgy, hogy mindenről le kell
mondania.
Pozitív hatás, ha
valaki
- az addiginál magasabb
erkölcsi mércét tesz a magáévá
- az ún. lelki értékeket az anyagiak
elé helyezi
- leszokik addigi káros
szenvedélyéről, megszabadul függőségtől
- képességei kamatoztatására,
tanulásra van ösztönözve, érdeklődési köre kitágul
- dönteni képes, önmagáért és
családjáért felelősséget vállalni tudó emberré válik
- megtanul másokat tisztelni
és szeretni, velük együtt érezni, őket minden ellenére megérteni.
Negatív hatás, ha valaki
- lelkileg szenved, fizikailag
leromlik, anyagilag tönkremegy
- az ún. lelki értékeket vagy
vallási célokat minden más elé helyezi olyannyira, hogy családját és kötelességeit
ezek miatt elhanyagolja
- tanulmányai abbahagyására van
ösztönözve, képességeit hosszú távon is parlagon hagyja heverni, érdeklődési
köre teljesen beszűkül
- közösségétől túlzott függésbe kerül:
hagyja, hogy párválasztásában vagy pályaválasztásában vezetője vagy a közösség
döntsön
- fekete-fehér gondolkodása
révén gyorsan ellenséget lát a kicsit másképp gondolkodóban, csak a hasonló
gondolkodásúakat szereti, a kívülállóktól ódzkodik, velük kommunikálni
képtelen.
Szinte mindenkinek megváltozik az életvitele, aki
egyik napról a másikra intenzív vallási életet kezd. Gyökeresen megváltozhat a külseje, a táplálkozása,
a napi programja, bizonyos szokásai, a szókincse, a kultúrához vagy a
munkájához való hozzáállása. Hogy a változás jó vagy rossz, azt nehéz
tárgyilagosan eldönteni, attól is függ, hogy mihez képest történt a
változás? Milyen volt például a múltja? Céltalanul, csajozva, cigizve,
italozva, szipózva, diszkózva élt bele e világba, most meg egész nap a
Bibliáját olvassa? Vallásos és vallástalan szülők minden bizonnyal teljesen
elérően értékelik ugyanazt a helyzetet és ugyanazt a vallási közösséget. Az
egyik veszekszik vele, és azt nyilatkozza a sajtónak, hogy a fiát
meghülyítették, elszakították tőle, és inkább maradt volna drogos. A másik az
irányváltásnak örül, csak azt szeretné, ha a fiatal nem ilyen fordulatszámon
élné meg új hitét. Bizonyos dolgoknak, fejleményeknek az értékelése mindenkinél
a saját világnézetétől és értékrendjétől függ, de ez nem az adott vallási
közösséget minősíti.
3.4. A konfliktusok okának a feltárása
Ha
állandósulnak a viták, annak vagy az adott vallási közösség, szervezet az oka
(ezt a fenti lista alapján felismerhetjük), vagy a családban eleve meglevő feszültségek robbantak ki a
vallási téma miatt. Legrosszabb esetben a két ok együtt hat. Előfordulhatnak olyan keserű élmények, amelyekért
önvédelemből ösztönösen „a szektát” vádoljuk. Mégis éppen szerettünk érdekében
érdemes a mi felelősségünket is mindent őszintén végiggondolni. Van, aki
képtelen belátni a saját hibáit, hogy ti. ő nevelte rosszul a gyermekét
vagy ő nem törődött a párjával. Ugyanakkor a „szekta-téma” miatt kirobbant
vitában jó ürügyet lát arra, hogy a saját nevelési vagy kapcsolati kudarcait „a
szektára” kenje.
Kérdések az önvizsgálathoz:
- A vita tényleg csak az adott
vallásközösség megjelenésével kezdődött? Nem lehet, hogy csak felszínre hozott
valamit, ami már eleve ott volt?
- Ismerjük, értjük egyáltalán
egymást? Azelőtt mennyire törődtünk egymás gondolataival, félelmeivel,
vágyaival?
- Nem volt egyoldalúan
vallásos vagy anyagias az értékrendszerünk? (Ha igen, akkor a fiatal a másik
végletbe menekül.)
- Nem volt túl szigorú vagy túl
engedékeny a nevelési módszerünk? (Ha igen, akkor a fiatal a másik végletet
képviselő vallási vezetőhöz vagy rendszerhez vonzódik.)
Ha a
konfliktusok valódi forrása ilyen dolgokban rejlik, de a „felek” képtelenek
ezzel szembesülni, a helyzeten változtatni, és csak a magukét hajtogatják,
akkor gyorsan elidegenednek egymástól, függetlenül attól, hogy maga az
adott vallási közösség teljesen „normális” vagy közismerten vitatott. Sajnos
vannak olyan szülők is, akiknek a gyermekét mindenki más megérti, ha elmenekül
otthonról. Ha azonban a család tagjai képesek szembenézni önmagukkal és
egymással, képesek bocsánatot kérni egymástól, az igazi gyógyulást hozhat, és
csökkentheti, vagy meg is szüntetheti „a szekta” vonzását.
Egyes
szociológusok és pszichológusok szerint csak abban a családban lehet
valaki szektataggá, ahol eleve valami probléma volt. Ennek a megállapításnak
van igazságtartalma, de csak az esetek egy részében igaz. Ráadásul ennek a
médiában is elhangzott véleménynek a hatására a társadalom nagy része –
tisztelet a kivételnek – együttérzés és segítség helyett igyekszik távolságot
tartani az érintett családoktól. Sok érintett hozzátartozó szégyelli az
egészet, és titkolja, ha tudja; az így halmozódó feszültség pedig csak olaj a
tűzre. A tapasztalat szerint azonban bármelyik normális család tagjai
csatlakozhatnak egy szektás jellegű vallási közösséghez. Ezért az ilyen
esetekben a legtanácstalanabbak a tanácsadók.
3.5. A nyitva hagyott ajtó...
Előfordulhat,
hogy a nagykorú (!) gyermek vagy a házastárs távozik, otthagyja a családot. Ez rendszerint akkor történik meg,
ha az érintett valamiért nem tud megférni a családban. Íme néhány a lehetséges
okok közül:
- Ha a világnézeti
összekülönbözés csak alkalom a meglevő személyi ellentétek megoldására, illetve
a szülő-gyermek viszony feszültségének a feloldására (végre „kirepül”, elszakad
a „köldökzsinór”).
- Ha az adott közösségbe,
szervezetbe belépő családtag nem tudja elviselni hozzátartozói „negatív”
hatását (anyagias értékrend, húsevés, pogánynak minősített ünnepek megtartása
stb.).
- Hozzátartozói nem követik az adott közösségbe vagy szervezetbe, ő pedig eleve nem hajlandó egy fedél alatt élni „pogány”, „aberrált” vagy rá „spirituálisan negatívan ható” családtagjaival.
Ha
végleg el akar menni, fontos vele tudatni, hogy visszavárjuk, ide bármikor, bárhogy visszajöhet! Az ajtó nyitva
van, feltétel nélkül, minden ellenére szeretjük. Miért fontos tudatni és
éreztetni vele ezt a mégis-szeretetet? Ha jó kapcsolat szakad meg, ő maga is
szenved, akárhogy titkolja, és a sebek előbb-utóbb felfakadva segíthetnek neki
a visszatérésben.
Ezt
sok minden elindíthatja, de elsősorban a csalódások.
Például a „mesterről” kiderülhet, hogy ő is csak ember, hogy az „igazi
tanítványok tökéletes közösége” valójában álszent robotok csapata, hogy a „szupermenné
válás útja” csak egyre drágábbá váló álom, hogy a kezdeti nagy szeretet és
elfogadás csak addig járt, amíg az ember megfelel bizonyos elvárásoknak,
szervezeti szabályoknak stb.
Maga
a kiábrándulés rendszerint hosszú folyamat.
Ha elköltözött egy távoli kommunába, asramba vagy szervezeti csoportba,
nyilván nehezebb észrevenni, de még ha rendszeresen haza is jár, akkor sem
feltétlenül azonnal. Különösen akkor derül rá nehezen fény, ha a tagnak a
közösségen belül hozzá kellett szoknia a színleléshez. A már
elbizonytalanodott, kétségekkel küszködő tag első kérdése önmagához ez: „Hova
tovább? Van, aki visszavár?” Ha nincs, akkor inkább marad, mert a legrosszabb
ismert is jobbnak tűnik az ismeretlennél. Ha mégis van hova menni, ha minden
ellenére visszavárják, akkor viszont a félelmek ellenére is visszatér.
3.6. Kilépés és visszatérés
Maga
a kilépés minden vallási közösségből más, és eltérő mértékű megrázkódtatást jelent. Van, ahol
egyszerűen tudomásul veszik. Máshol kilépési nyilatkozatot kell tenni, amit a
közösség előtt felolvasnak, és a kilépővel azon túl nem állhatnak szóba még a
legjobb barátaik sem. Egyes helyeken ítéletes bibliai idézetekkel fenyegetik
meg az embert, máshol viszont a személyes adataival való visszaélés
lehetőségével zsarolják meg, vagy az anyagi tartozásaival tartják vissza… A különbségek miatt fontos pontosan tudni, hogy az adott
vallási közösségben hogyan állnak a kilépőhöz. Erre a szempontra taggá lett
szerettünk figyelmét is érdemes felhívni, ha megfelelő az alkalom: figyelje
meg, hogy hogyan bánnak a kilépőkkel; lehet, hogy egy napon vele is ez fog
történni.
A
kilépést nehezíti, ha valaki az adott szervezetben már valamilyen funkciót tölt
be, anyagilag lekötelezett, vagy erkölcsileg került sokba a hűség. Van, akinek
szó szerint mindent fel kell adnia, ha szabad akar lenni. A csalódás miatt
kilépett vagy kiközösített tag rendszerint sérült,
kiégett és elkeseredett. Múltja még feldolgozásra vár, jelenét és jövőjét pedig
bizonytalannak látja. Nagyon megválogatja, hogy ezentúl kiben bízik, mert
egyszer már becsapták. Önmagában sem bízik, hiszen becsaphatták.
Hozzátartozói egyfelől örülnek annak, hogy visszakapták
szerettüket, másfelől azonban ők is sérültek a történtek során, ezért az
indulatból fakadó hibákat kell elkerülni:
- Ne hülyézzük le, mert
magától is látja a hibáit (becsapható); a keserűségét nem szabad tovább
fokozni. Ne oktassuk ki („Nem megmondtuk?!”), mert ezt új megfelelési
kényszerként éli meg!
- Ne
erőltessük, hogy ő maga vonja le és mondja el a tanulságot, és ne várjunk el
tőle bocsánatkérést! Ha már lesz hozzá ereje, akkor magától megteszi.
Amikor eljön az ideje, a történteket együttgondolkodással, együttérzéssel, azaz közösen kell feldolgozni. Hagyjuk, hogy elmondja, hogyan élt meg bizonyos dolgokat annak idején, amikor még „bent” volt, hogyan gondol ezekre most, és mit gondol a jövőjéről! Szeretetünknek valódinak és általa is érezhetőnek kell lennie! Csak akkor hiszi el, hogy vannak igazi kapcsolatok, ha tapasztalja, hogy mindenen át megmaradnak.
3.7. Aki egyszer megégett...
A
kilépés, kiközösítés, a túlságosan intenzív hitélet megszakadása után mindig
kisebb-nagyobb szellemi vákuum
marad, amelyet valami más, igazabb, jobb, egészségesebb szellemiségnek kell
betöltenie. Enélkül az ember hajlamos keserűen megtagadni különben jó értékeket
és célokat, illetve kerül mindent, ami vallással kapcsolatos, és nem tud önmaga
számára is elfogadható, egészséges
módon viszonyulni a világhoz vagy Istenhez.
Pascal szerint egy „istenalakú lyuk” van bennünk, amit csak maga Isten tud teljesen betölteni. Az ital, a drog, a szex, a család és a hivatás, de a valláspótlékok sem. Aki egyszer már nagyot csalódott valakikben és az istenképükben, nyilván nehezen indul újra útnak. Mégis hadd adjak hangot annak a hitnek, reménységnek és szeretetnek, hogy Isten más, és vannak emberek is, akik mások.
Felhasznált szakirodalom
- AFF: Cults and Psychological Abuse – A Resource Guide (American
Family Foundation, 1998)
- Arterburn, Stephen – Felton, Jack: Toxic Faith (Shaw, 2001)
- Engelman, Kim – McBean, Teresa: No More Running in Circles (Create Space, 2014)
- Enroth, M. Ronald: Churches that Abuse (Zondervan,
1992)
- Giambalvo, Carol: Exit-Counseling – How to Respond to
Cult-Affected Loved Ones (American Family Foundation, 1991)
- Giambalvo, Carol: Exit-Counseling – A Family Intervention, 2nd
ed. (American Family Foundation, 1995)
- Haack, Friedrich-Wilhelm: Ratschläge (Evengelische
Presseverband, 1985)
- Hassan, Steven: Combatting Cult Mind Control (Park
Street Press, 1990)
- Johnson, David – Vonderen, Jeff van:
The Subtle Power of Spiritual Abuse (Bethany House, 2005)
- Lalich, Janja - Tobias, Madeleine L.:
Captive Minds, Captive Hearts –
Freedom and Recovery from Cults and Abusive Relationships (Hunter House
Inc., 1994)
- Langone, Michael D. – Martin, Paul
R.: Deprogramming, Exit Counseling, and Ethics –
Clarifying the Confusion (In: Christian
Research Journal, Winter 1993, page 46.)
- Ryan, Dale & Juanita: Distorted
Images of God (Inter-Varsity Press, 2012)
- Singer, Margaret Thaler – Lalich,
Janja: Cults in our Midst (Jossey-Bass,
1995)
- Watters,
Randall: Deprogramming and Exit-Counseling: Are They
for Christians? (In: Bethel Ministries
Newsletter, Jan/Feb 1990)
Internet:
- American Family Foundation, Cultic
Studies Association (csja.org)
- Christian Recovery International
(christianrecovery.com)
- National Association of Spiritual
Recvery (nacr.org)
- Spiritual Abuse Recovery Sources
(spiritualabuse.com)