Apológia > Kereszténység > Teológia / PDV verzió (108 KB)

Ókori egyetemes hitvallások

Bevezetés

A keresztény hitvallások feladata az volt, hogy az egyház képviselői (a püspökök) közösen megvallják a hit tömör lényegét. Ilyen hitvallások az egyház minden részében kezdettől fogva megjelentek, és meglepő hasonlóságot mutatnak (római, kopt, apostoli stb. hitvallások). Bár a későbbi egyetemes zsinatok hitvallásai bizonyos témákat illetően pontosították a korábbiakat, mert újabb és újabb eretnekségekre próbáltak választ adni, a részletesebb magyarázatokat a teológusokra bízták. A hitvallások így az egyház szimbólumaivá, az ortodoxia pecsétjeivé váltak.

Az alábbiakban az ökumenikus szempontból legjelentősebb ókori hitvallások szövege olvasható.

A „Hiszek...” kezdetűek eredetileg valószínűleg keresztségi hitvallások voltak, és a „Hiszel...?” kérdésre válaszoltak. A „Hiszünk...” kezdetűek pedig valószínűleg a püspökök zsinati hitvallásai. A római és az apostoli eredetileg latinul íródott, és bár voltak görög fordításaik, csak az egyház nyugati részében lettek hivatalosan elfogadva, keleten nem. A nikaiai, konstantinápolyi, epheszoszi és khalkédóni hitvallások viszont görögül íródtak, latinra is le lettek fordítva, és az egész egyházban el lettek fogadva.

A római katolikus, az ortodox és a protestáns egyházak közös kincse a 325-ös Nikaiai (Nicaeai) és a 381-es Konstantinápolyi Egyetemes Zsinat tanítása (trinitástan, homoúszia), illetve a 431-es Epheszoszi (Efezusi) és a 451-es Khalkédóni (Kalcedoni) Egyetemes Zsinat tanítása (theotokosz, düofizita krisztológia). Ami a konstantinápolyi hitvallás 589-es filioque betoldását illeti („és a Fiútól”), ezt az ortodoxok sosem fogadták el; mivel azonban végső soron nem annyira dogmatikai, mint megközelítésbeli eltérésről van szó, 1995-ben II. János Pál pápa és I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka a Szent Péter bazilikában közösen, görögül, a filioque nélkül mondhatta el a hitvallást.

Ez utóbbi két zsinat krisztológiai meghatározásait az ún. nesztoriánus és az ún. miafizita (Örmény Apostoli, Szír, Kopt, Etióp, Indiai Ortodox) egyházak nem fogadták el. Bár az ókori (latin és görög) egyház nézeteiket eretnekségnek ítélte, e kiközösített tanítók és önállósult egyházaik valójában a kereszténységen belül maradtak. Krisztus isteni természetét ugyanis egyik sem tagadta, csak annak az emberi természetéhez való viszonyát illetően tévedett (Nesztoriosz) vagy hangsúlyozott mást (a miafiziták). Amint a 20. századi ökumenikus teológiai tárgyalások és közös nyilatkozatok bizonyították, elszakadásukban annak idején nagyobb szerepe volt a félreértéseknek és az előítéleteknek. Így vált lehetővé, hogy a katolikus, protestáns, ortodox, illetve miafizita és nesztoriánus egyházak közös krisztológai nyilatkozatokat adjanak ki, így demonstrálva az újra megtalált egységet.

A magyar fordítások forrása (DS) Denzinger, H. – Hünermann, P.: Hitvallások és az Egyház Tanítói Hivatalának megnyilatkozásai (Szent István Társulat / Örökmécs Kiadó, Budapest / Bátorterenye, 2004).

Keresztény felekezetek és az első négy Egyetemes Zsinat általuk elfogadott hitvallásai:

325
Nikaia

381
Konstantinápoly

431
Epheszosz

451
Khalkédón

Katolikus

X

X

X

X

Ortodox

X

X

X

X

Protestáns

X

X

X

X

Miafizita

X

X

X

Nesztoriánus

X

X

A hitvallások szövegei

Római hitvallás
(2. sz. eleje)

Hiszek Istenben, a mindenható Atyában,
és Krisztus Jézusban, az ő egyetlen Fiában, Urunkban,
aki a Szentlélektől és a Szűz Máriától született,
akit Poncius Pilátus alatt megfeszítettek és eltemettek,
harmadnapon feltámadt a halálból,
fölment a mennybe,
leült az Atya jobbjára,
onnan jön el ítélni élőket és holtakat,
és a Szentlélekben,
a szent egyházban, a bűnök bocsánatában,
a test feltámadásában. Ámen.

Apostoli hitvallás
(2. sz. végétől, mai formájában rögzülve a 6-8. sz-ban)

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében.

És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben.

Hiszem az egyetemes [katholikosz] anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Nikaiai / Nicaeai
hitvallás (325)

DS 125-126

Hiszünk az egy Istenben, mindenható Atyában, minden láthatónak és láthatatlannak alkotójában.

És az egy Úrban [a mi egy Urunkban], Jézus Krisztusban, az Istennek a Fiában, az Atyától egyszülöttként születettben, azaz az Atyának a lényegéből, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, nem teremtetett, egylényegű [homoúsziosz] az Atyával, általa teremtetett minden, ami az égben és ami a földön van; aki értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállott, és megtestesült, emberré lett, és szenvedett, és feltámadt a harmadik napon, és felment a mennyekbe, el fog jönni ítélni élőket és holtakat.

És a Szentélekben.

Azokat pedig, akik azt mondják: „volt, amikor nem volt”, és: „mielőtt született, nem volt”, és hogy „a még nem létezők között teremtetett”, vagy azt mondják, hogy egy másik hüposztásziszból vagy lényegből van, vagy teremtetett vagy megváltozhat vagy elváltozhat az Isten Fia – ezeket kiközösíti a katolikus egyház.

Konstantinápolyi hitvallás (381)

DS 150

Hiszek egy Istenben, a mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak alkotójában.

Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idők kezdete előtt. Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű [homoúsziosz], és minden általa lett. Értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyekből. Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriából, és emberré lett. Poncius Pilátus alatt keresztre értünk feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra föltámadott az Írások szerint, fölment a mennyekbe, ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége.

Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától (és a Fiútól [filioque]) származik, akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút. Ő szólt a próféták szavával. Hiszem / Hisszük az egy, szent, egyetemes [katholikosz] és apostoli Anyaszentegyházat, vallom / valljuk az egy keresztséget a bűnök bocsánatára; várom / várjuk a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet.

Epheszoszi / Efezusi hitvallás
(431)

DS 271-273

Röviden elmondjuk – és egyáltalán semmit sem teszünk hozzá a szent atyák hitéhez, amit Nikaiában kifejtettek –, hogy mi módon gondolkozunk, és beszélünk az istenszülő Szűzről és az Isten egyszülött Fiának az emberré levéséről. Belső kényszerből beszéljük el, nehogy valamit hozzá tegyünk, hanem hogy tisztünknek eleget tegyünk, mindazt, ami tudomásunkra jutott, amint felülről, részint az isteni írásokból, másrészt a szent atyák hagyományából merítünk. Amint ugyanis ezt már elmondtuk, az elegendő egyrészt a vallásos érzület megismerésére, másrészt az eretnek hitszegés teljes elvetésére. Tehát elmondjuk, de nem merészelünk lehetetlenséget; csak a saját erőtlenségünk megvallásával egyidejűleg kizárjuk azokat, akik fel akarnak lázadni mindaz ellen, amit az emberen túli dologként megvitatunk.
Megvalljuk tehát ami Urunk Jézus Krisztust, az Isten egyszülött Fiát, aki tökéletes Isten és eszes lélekből és testből való tökéletes ember; istensége szerint az idők előtt az Atyától született, embersége szerint pedig a napok teljesülésekor érettünk és a mi üdvösségünkért Szűz Máriából. Egylényegű az Atyával istensége szerint, és egylényegű velünk embersége szerint. A két természet egységben egyesül: ezért egy Krisztust, egy Fiút, egy Urat vallunk. Ennek az összevegyíthetetlen egységnek az alapján valljuk az Istenszülő Szent Szüzet, mivel az Ige-Isten testesült meg és lett emberré, és éppen ennek a fogantatásnak a révén egyesített magával a Szűztől felvett templomot.
Tudjuk, hogy az Úrról szóló evangéliumi és apostoli kifejezéseket az Istenről szóló férfiak néha társítják, mint amelyeket egyetlen személyről mondtak, néha azonban szétválasztják mint két természetről szólókat, éspedig az Istent megilletőket Krisztus istensége szerint, az alacsonyabb rangúakat pedig embersége szerint hagyományozzák tovább.

Khalkédóni / Kalcedoni hitvallás (451)

DS 301

A Szentatyák nyomdokait követve mindnyájan egy szívvel-szájjal valljuk és tanítjuk, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus egy és ugyanaz a Fiú, Ugyanő tökéletes az istenségben és tökéletes az emberségben, Ugyanő valóban Isten és valóban értelmes lélekből és testből álló ember, Ugyanő az Atyával egylényegű [homoúsziosz] istensége szerint és velünk egylényegű [homoúsziosz] embersége szerint, „minden szempontból hasonló hozzánk, a bűnt kivéve”. Aki az idő kezdete előtt az Atyától született istensége szerint,, Ugyanő született a végső kor napjaiban az Istenszülő Szűz Máriából embersége szerint, érettünk és a mi üdvösségünkért. Egy és ugyanazon egyszülött Fiú Úr Krisztust kell vallani két természetben [en / ek düo phüszeszin], össze nem elegyítve, változhatatlanul, meg nem osztva és szétválaszthatatlanul, anélkül, hogy az egyesülés által a két természet különbözősége bármi módon eltűnnék, hanem inkább úgy, hogy mindkét természet sajátossága épségben maradjon, amelyek egy személlyé kapcsolódnak össze, nem tagozódik és nem osztódik két személyre, hanem egy és ugyanaz az egyszülött Fiú, Isten, Ige, Úr Jézus Krisztus, ahogy azelőtt a próféták róla szóltak és ahogy minket maga Jézus Krisztus kioktatott s az Atyák hitvallásban ránk hagyományozták.
Mindezeket tehát, miután mi minden oldalról nagy gonddal és figyelemmel megvizsgáltuk, a szent és általános zsinat úgy döntött, hogy másféle hitet senkinek sem szabad előadnia, vagy elírnia, vagy összeállítania, vagy értelmeznie, vagy másképpen tanítania.

Tetejére

Szalai András (cc) Apológia Kutatóközpont