|
Apológia > Kereszténység > Krisztus / PDF verzió (1 MB) |
||
|
|
A keresztrefeszítés ókori ábrázolásai |
|
|
|
Bevezetés |
Jézus Krisztust keresztre feszítették. Ez a halálnem a római jogban a rabszolgáknak és gonosztevőknek járó legsúlyosabb büntetések közé tartozott. Cicero a kivégzési módot a legnagyobb, legsúlyosabb, legcsúnyább, legkegyetlenebb jelzőkkel illeti, amikor említi (Sáry 2004:95). Nem véletlen tehát, hogy minden kor minden kereszténye számára kérdés: hogyan lehet ezt az iszonyatos jelenetet ábrázolni? |
|
|
1. A keresztre feszítés története |
A módszer kialakulásában több tényező is szerepet játszhatott, például a föld és a fa szentsége (Sáry 2004:11-14). Az ókori népek között széles körben elterjedt hiedelem szerint a föld szent, és nem kerülhet bele holttest, ezért a hullát egy külön toronyba (zoroasztriánusok) vagy a hegytetőre (tibetiek) vitték fel, illetve egy fára akasztották, hogy a madarak eledele legyen. A fa mint gazdag vallási szimbólum ugyancsak szerepet játszhatott a szokás kialakulásában, hiszen a fára kötözött hulla az ég és a föld között közvetítő fa részévé vált. És ha ellenségről vagy a bűne miatt halálra ítélt személyről volt szó, akkor pedig a módszer elrettentő és ezáltal megelőző funkciója érvényesült. A már kivégzett ellenségek fára akasztása, a fához kötözött ellenség pusztulni hagyása vagy odakötözés utáni azonnali kivégzése tehát nem a rómaiak találmánya volt. Korai formájában először az asszírok, majd a perzsák, és a velük kapcsolatba kerülő népek, így a szkíták és a görögök, majd a punok és a Nagy Sándor utáni hellenisztikus birodalmak is alkalmazták (Sáry 2004:15-22). Az Ószövetségben zsidók alkalmazták ellenségeiken (Józsué 8:29, 10:26). A Kr.e. 2. században pedig IV. Antiokhosz Epiphanész 800 vele szembeszálló zsidót "elevenen feszített keresztre" (Flavius, Antiquitates 13,14,2). Ami a római keresztre feszítést (crucifixio) illeti, kisebb részben e népek "kulturális" hatása, nagyobb részben azonban valószínűleg a Jézus korát megelőző sajátos római szokások fejlődése előzte meg. Rómában eleve létezett egy csak rabszolgáknak járó büntetés (servile supplicium), amelynek a célja eredetileg nem a kivégzés volt. A rabszolgának a hátára kellett vennie a kereszt vagy villa alakú kocsirudat (furca), és így végigvinnie az utcán, miközben ütlegelték. Egy másik módszer szerint az ajtókat záró vastag keresztgerendát (patibulum) fektették a rabszolga vállára, csuklóit a két végén rákötözték, és így korbácsolták végig a városon (Sáry 2004:31-32). Végül, a Kr.e. 2. századtól egyre gyakoribb rabszolgalázadások miatt alakult ki az a szokás, hogy a keresztgerendát cipelő rabszolgát egy földbe ásott, függőleges oszlop (stipes) tetejére kötéllel felhúzták, és a lábát is odakötözték. Ez történt pl. a legyőzött Spartacus 6000 életben maradt emberével, akiket "Crassus a Capuából Rómába vezető út teljes hosszában keresztre feszíttetett" (Appianoszt idézi Sáry 2004:33). Jézus idejében a római hadsereg által rabszolgákkal, lázadókkal, rablókkal és más gonosztevőkkel szemben alkalmazott módszer célja nem csupán maga a kivégzés volt, hanem a kivégzendő nyilvános megszégyenítése és akár napokig tartó kínhalála, ami tömegekre gyakorolhatott elrettentő és megelőző hatást. A hódító Birodalom számára nyilván ez volt a legfontosabb. Mivel azonban a zsidó törvény szerint a holttestet még aznap, napnyugta előtt el kell temetni (5Mózes 21:23, Flavius Bellum 4,6,2), és a rómaiak igyekeztek nem háborgatni a helyi vallási törvényeket, az elrettentés érdekében a kivégzést levetkőztetéssel és a test végigostorozásával "készítették elő", magát a kivégzést pedig színpadias aktussá tették (a keresztgerenda kicipeltetése az elítélttel a kivégzőhelyig). A római kereszt (crux) két részből állt: a rögzített függőleges oszlopból (stipes) és a vízszintes, kb. félmázsás gerendából (patibulum). A kezeket a keresztgerendához, a lábakat oldalt az oszlophoz vagy a lábtartóhoz (suppedaneum) szögezték. A testet valószínűleg egy az oszlopba vert ülőke (sedile) is tartotta. (Sáry 2004:73-79) A halál fizikai oka a mai tudósok szerint a vérveszteség, a merevgörcs, a légzőszervek bénulása miatti fulladás, vérmérgezés, kiszáradás, traumás sokk és idegfájdalom egyaránt lehetett (Sáry 2004:86-89). Ókori beszámolók szerint az elítéltek szenvedése sok órán, sőt, akár napokon át is tarthatott. Ezért csodálkozhatott Pilátus azon, hogy Jézus "alig" hat óra múltán meghalt (Márk 15:44 vö. János 10:17-18). Bár a kivégzetteket rendszerint hagyták ott rohadni vagy állatok martalékává válni (Sáry 2004:92-93), Pilátus Arimátiai József kérésére megengedte, hogy Jézust levegyék és eltemessék (Máté 27:57-60). |
|
|
2. A keresztre feszítés ábrázolásának kérdései és feltételei |
Az a halálnem, amelyet Jézus Krisztus elszenvedett, nem csak minket sokkol, hanem az ókoriak közül is mindenkit, aki az evangéliumban már hitt, vagy még csak hirdették neki. Nem csak ismerős és iszonyú képet idézett fel mindenkiben, hanem olyan kérdéseket is felvetett, amelyek természetesen a Megfeszített ábrázolásának lehetőségeire is hatást gyakoroltak. Krisztus a rabszolgáknak és gonosztevőknek járó büntetési módot szenvedte el. Ahogy Pál apostol írta: "…mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, [rab]szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig." (Filippi 2:6-8). Ez a szégyenletes kínhalál azonban hite szerint nem pusztán egy emberrel, hanem az emberré lett Istennel történt. Hogy lehetséges ez? Milyen Isten hal meg rabszolgaként? Hogy lehetne ebből vallási szimbólumot csinálni? Mit szólnának ehhez más népek, más vallások? Krisztus, a Messiás szégyenletes kínhalálát ráadásul ószövetségi jövendölések előzték meg, mint például Dávid 22. zsoltárja, vagy Ézsaiás próféta könyvének 52-53. fejezete. Ez utóbbi egyik részlete szerint (52:14) "Sokan csak iszonyodtak tőle, annyira torz, nem emberi volt külseje, emberhez nem méltó volt alakja", másik részlete szerint pedig "Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele" (53:3). Bár a próféta még a távoli jövőről írt, és akkor, amikor az ilyesmi még nem volt gyakori látvány, Jézus korában már mindenki tudta, mit szenved ilyenkor végig egy ember. Hogy is lehetne őt kivégzés közben, a kereszten ábrázolni? Végül azt is figyelembe kell venni, amit maga Jézus mondott: "…aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám." (Máté 10:38), "Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom." (Lukács 14:27) Nem elég, hogy Krisztussal mi történt, a követőinek is ilyen életet szánt volna? Hogy kell ezt érteni? És hogy lehet ezt elmagyarázni a kívülállóknak, hogy ne értsék félre? A fentiekből érthető, hogy a keresztre feszítés ábrázolása csak azután alakulhatott ki, hogy bizonyos teológiai, lélektani és szociológiai feltételek teljesültek. Ami a teológiai feltételt illeti, az Ábrázolandó ki- és mivoltával kapcsolatban a Biblia adatainak rendszerezésére és bizonyos zsinatok hitvallásaira volt szükség: először a Jézusnak az Atyához való viszonyáról (325. Nikaia, homoúsziosz formula; 381. Konstantinápoly), majd Jézus isteni és emberi természetének egymáshoz való viszonyáról (431. Epheszosz, 451. Khalkedon), végül pedig arról, hogy Krisztusban maga Isten szenvedett a kereszten (553. II. Konstantinápoly, ún. theopaszkita formula). Ami a lélektani oldalt illeti, a keresztre feszítést csak Constantinus császár törölte el élete vége felé, miután a kereszténységet államilag elfogadott és támogatott vallássá tette (Sáry 2004:99-101). Ezért csak a 4. század közepétől volt várható, hogy a keresztre feszítés iszonyata a köztudatban elhalványuljon, és ne legyen olyan sokkoló. Ezzel összefügg a szociológiai feltétel, a kereszténység elterjedése, a pogány vallások háttérbe szorulása, és ezzel a pogányok gúnyolódásától való félelem lassú eltűnése. Az ábrázolás közben felmerülő kérdések megoldása azonban mindig a művészekre várt. Olyan elvi és technikai döntéseket kellett ugyanis hozni, amelyek meghatározták a kép üzenetét. Hogyan ábrázolják a kereszten levő Krisztust? Meztelenül, ágyékkötőben, ujjatlan köntösben vagy papi ruhában? Minden sebével vagy csak az öt lyukasztott sebbel? Nyitott vagy lehunyt szemmel? Szenvedő arccal, győzelmesen, netán glóriával? |
|
|
3. A keresztre feszítés ábrázolásának ókori régészeti emlékei |
Mindezek után nem csodálkozhatunk, hogy az ókori keresztények sokféle szimbólumot használtak (a "hal", a horgony, a bárány, jó pásztor, az XP-monogram, a Tau stb.), és idővel üres kereszteket is festettek, de magát a keresztre feszítést kb. az 5. század feléig kerülni látszanak (Bugár 2004:24). Az ókori régészeti leletek száma ezért viszonylag kevés. Az alábbaikban az összes 5. század előtti keresztábrázolást láthatjuk: |
|
|
|
Kr. u. 79 Herculanum Az eddig talált legrégebbi keresztábrázolást a Pompeit és Herculanumot elpusztító vulkáni hamu alatt megőrződött épületek egyikében, a szolgaszálláson találták. Alakja latin kereszt. Mivel a fakeresztet kitépték a helyéből, így nem tudni, hogy üres volt-e vagy volt rajta corpus? |
|
|
|
Kr. u. 2. sz. Róma, palatinus, paedagogium Graffiti szamárfejű megfeszítettel, görög feliratának (Alexamenosz: szebete theó!) jelentése: "Alexamenosz [mondja]: Imádjátok Istent!" Egyszerű, sematikus falkarc. A keresztből csak a keresztgerendát és a lábtartót emeli ki. Egyértelműen nem keresztény ábrázolás, hanem gúnyrajz, amelynek "alkotója" egy görög ifjú, Alexamenosz hitét szamárságnak tartja, azaz ostobaságnak. Ez korántsem volt elszigetelt jelenség. Alig két évtizeddel Jézus után már Pál apostol is ezt írta egyik levelében: "…mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság" (1Korinthus 1:23). Kr.u. 112 körül pedig ifjabb Plinius, bithüniai helytartó, amikor Traianus császártól tanácsot kér, hogy mit kezdjen a helyi keresztényekkel, azt írja róluk, hogy "karban énekelnek az istenek hitt Krisztus tiszteletére", és hogy a hitükben nem talált "egyebet ostoba és határtalan babonaságoknál". (Levelek 96.) Ennél konkrétabb, keresztényellenes pletykáról tudósít kb. 200 körül Minucius Felix jogász és apologéta. Párbeszédes művében a pogány jogász vádjai között az is elhangzik, hogy "Hallom, hogy a legocsmányabb állatnak, a szamárnak a fejét tartják vallásos tiszteletben valami esztelen babonából." (Octavius 9:3). A kortárs Tertullianus a pletyka forrásáról is tud: "Nos, mint egyesek, ti is úgy képzelitek, hogy szamárfej a mi istenünk. Az efféle isten gyanúját Cornelius Tacitus hintegette." Elmeséli Tacitus verzióját az Egyiptomból kivonult zsidókról, akik a pusztában szamarak segítségével jutottak vízhez, majd "hálából ezután e jótéteményért egy hasonló állat képmását istenükké avatták." Tertullianus folytatja: "Gondolom, innét eredt később a gyanú, hogy mi is, akik a zsidó valláshoz közelállók vagyunk, hasonló bálvány tiszteletére köteleztük magunkat." (Apologeticum 16:1-3). |
|
|
|
Kr.u. 2-3. század, Gáza. Gemma a Megfeszítettről (Vanyó 2000:333) A gemma felirata számomra nem kivehető, szövegét máshol nem találtam meg. A kép a gemma apró méretének megfelelően sematikus, elnagyolt, üzenete ennek ellenére igen gazdag. Egyik érdekessége, hogy csak a kicsavart pózban feszülő meztelen (?) testet ábrázolja, a keresztfát egyáltalán nem. Ezzel Krisztus fizikai szenvedésére tereli a figyelmet. Ennek kontrasztjaként a gemma másik különlegessége a fej körüli "glória", benne három sugárral. Ez Krisztus dicsőségét jelzi, amelyet egy szégyenletes kínhalál (a láthatók) jelenetében csak a hívő szem láthat (a nem láthatók). Krisztus alakja mellett jobbról és balról két alak térdel imádkozó pózban (római katona, tanítvány, Mária?). Krisztus szinte lebeg, és föléjük magasodik, miközben éppen megfosztották minden emberi méltóságától. |
|
|
|
Ezen a másik, 2. századi gemmán (Vanyó 2000:333) a fentivel szemben a keresztgerenda is látható, Krisztus a földön áll, és egész tömeg veszi körül. Nem világos, hogy Krisztus feje fölött van-e valami, vagy csak a gemma sérült. Egyértelmű és hangsúlyos azonban a vízszintes gerenda és a talaj párhuzamosa: Krisztus szinte a földön áll, amin az emberek (egy lett közülünk?), kétoldalt kitárt kezei egyrészt szinte tartják a keresztgerendát (s vele az eget?), másrészt mintha felajánlanának valamit (helyettes áldozata?). Krisztus és a többi ember teljesen stilizált alakja révén a gemma arra hívja fel a figyelmet, ami történik: az Ég és Föld közé feszült alak a közvetítő Isten és ember között. (Talán túl modern gondolat, de abból kiindulva, hogy az alak két keze tartja a gerendát és a földön áll, úgy tűnik, mintha ez még nem a megfeszítés, hanem a kivégzés helye felé elindulás pillanata lenne. Ehhez azonban térbeli ábrázolást kellene feltételezni, az emberek a háttérben állnának.) |
|
|
|
Kr.u. 400 körül, Gaul, faragott elefántcsont pixis (az eukharisztia jegyeit tároló edény), körben a passiótörténet jeleneteivel. (Vanyó 2000:208,318) A relief aprólékos, művészi, szinte klasszikus stílusú. A képen két fa szerepel. Az egyiken a saját bűntudata miatt öngyilkos Júdás, a másikon a mások bűneiért önmagát feláldozó Krisztus. Júdás a saját maga által teremtett helyzet miatt kényszerből cselekszik. Krisztus azonban hatalmának teljes tudatában cselekszik, valószínűleg ezt jelzik a nyitott szemek (vö. János 10:17-18). Krisztuson ágyékkötő van, ami félúton van a naturalista (meztelen) és a teologizált (papi ruhás) ábrázolások között, de hiányoznak a szenvedés jelei, amelyek más ábrázolásokon oly hangsúlyosak. A Megfeszített egész testtartása a tudatosságot árasztja. A fej feletti felirat (titulus) szövege is REX IUD(aeorum), azaz A Zsidók Királya. Krisztus arca jól kivehető: rövid hajú, borotvált, igazi római Jézus. |
|
|
|
Kr.u. 430 körül, Santa Sabina kapuja, fafaragvány (Vanyó 2000:209,325). A kapu a passiótörténet jeleneteit ábrázolja, köztük a megfeszítést is. Az ábrázolás érdekessége, hogy Krisztus és a két lator nem három jól elkülöníthető keresztre van feszítve, hanem egy faállványszerű alkalmatosságon állnak, háttérben egy város falaival. Kezeik hol a gerendákon, hol a levegőben vannak "rögzítve", kéztartásuk az imádkozó (ún. oráns) pózt idézi. Krisztus arca itt is jól kivehető, de hosszú haja és szakálla van, bár a templom római. Krisztus szeme nyitva van, a latrok kisebb alakjainak szeme számomra nem kivehető. Mindhárom alak kissé oldalra csavarodik, ami a fizikai szenvedésre utal. A kép érdekes sajátsága a háttér és a felépítmény: mintha a városon kívüliséget akarná hangsúlyozni, ami teológiai szempontból komoly üzenetet hordozhat: "Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak. Mert amely állatok vérét a főpap a szentélybe beviszi a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett. Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. (Zsidó 10:10-14) |
|
|
Felhasznált szakirodalom |
…
Biblia,
Ó- és Újszövetségi Szentírás; Magyar Bibliatársulat, Budapest,
1990 |
|
Szalai András (cc) Apológia Kutatóközpont |
||
