|
|
Apológia
> Kereszténység > Krisztus / PDF
verzió (98 KB)
|
|
|
Messiási
próféciák
|
|
|
Bevezetés
|
A
keresztény vallás alapja, hogy Jézus a Krisztus, azaz a
"Messiás". Ennek az elfogadásához fontos látni, hogy
beteljesedtek-e a Messiásról szóló ószövetségi jövendölések,
illetve hogy milyen értelemben teljesedtek be? Jézus lényét és
szolgálatát végső soron elutasította a saját népe (Jn 1:10-11) és
annak vallási vezetősége (Mt 26:65-66), illetve a "világ
fejedelmei" (1Kor 2:6-9), azaz a Római Birodalom
képviseletében Poncius Pilátus. Hogyan történhetett meg ez, ha ő
volt a Messiás, és Isten akarata szerint történt-e, ami történt?
Jézus valóban a Messiás volt, vagy csak egy a sok
álmessiás közül?
|
|
|
1.
Az ószövetségi váradalmak
|
Isten
a prófétáin keresztül mindig előre megmondta, mit fog tenni (Ám
3:7), így a Messiás eljövetelét is próféciák sora előzte meg. E
próféciák két csoportra oszthatók: az egyik egy szenvedő,
áldozatként megjelenő messiási alakról szól, a másik egy hatalmas
és győzedelmes, királyi messiási alakról (lásd később). A
próféták más és más korban éltek, és számukra sem volt világos,
hogy ezek az ígéretek milyen sorrendben és összefüggésben fognak
beteljesedni (1Pt 1:10-11). Az 1. századi zsidóság a gyűlölt
római elnyomás alatt érthető módon a győzedelmes, királyi
Messiást várta (vö. Jn 6:15), ezért figyelmen kívül hagyta a
szenvedő Messiásról szóló jövendöléseket, és amikor mégis így
jelent meg, így egyszerűen nem akarta elfogadni (vö. Mt
16:21-23)
Megjegyzés
Isten nem az emberek elvárásait, hanem a szükségeit akarta
betölteni; a szenvedő Messiásról szóló részleteket a rabbik nagy
része úgy értelmezi, hogy kollektív értelemben Izraelről szólnak
(pl. Ézs 53, vö. Csel 8:34-35).
|
|
|
2.
A "beteljesedés" négy újszövetségi értelme
|
Az
Újszövetség írói négyféleképpen értik azt, hogy egy prófécia
"beteljesedett". A Mt 2-ben mindre találunk példát:
Jövendölés
– amikor az író szerint egy ószövetségi jövendölés szó
szerint beteljesedett egy újszövetségi eseményben – Mt
2:5-6 vö. Mik 5:2 (bár Betlehem kicsiny falu, maga a Messiás fog
itt megszületni)
Előkép
– amikor az író egy ószövetségi eseményt, személyt vagy
dolgot képletesen azonosít egy újszövetségi eseménnyel,
személlyel vagy dologgal – Mt 2:15 vö. Hós 11:1, 2Móz
4:22-23 (Hóseás nem a Messiásról jövendölt, hanem Izraelről
beszélt, de Máté Izraelnek Egyiptomból való szabadulásában a
megszületett Messiás kényszerű menekülésének előképét látja,
hiszen a Messiás Izraellel azonosult)
Párhuzam
– amikor az író egy ószövetségi eseményt egy vagy néhány
hasonló pont alapján párhuzamba állít egy újszövetségi
eseménnyel – Mt 2:17-18 vö. Jer 31:15 (Máté a
gyermekgyilkosságot az asszír és a babiloni fogságba vitel
szörnyűségeivel állítja párhuzamba, ui. Rámából kiindulva
hurcolták el Júda gyermekeit i. e. 586-ban, és i. e. 722-ben
Ráhel gyermekeit, azaz József és Benjámin
leszármazottaiként Izrael gyermekeit; további párhuzamos
részletek: Ráhel sírja Betlehem közelében volt, illetve
az asszír-babiloni mészárlások és a Heródes idején történt
gyermekmészárlás is idegen uralkodó műve)
Összefoglalás
– amikor az író egy bizonyos témával kapcsolatban az egész
Ószövetség tanítását tömören összefoglalja, anélkül, hogy
konkrétan idézne valahonnan – Mt 2:23 (a próféták a
szenvedő Messiásról lényegében azt tanították, hogy meg fogják
vetni, és ezt a "názáreti" gúnynév jól összefoglalja,
vö. Jn 1:45-46); más példa: Lk 18:31-33, Mt 26:54-56.
|
|
|
3.
A már beteljesedett messiási próféciák
|
Útkészítő
előfutára van (Ézs 40:3, Mal 3:1 vö. Mt 3:3, Lk 1:5-17,76-80, Jn
1:6-8,19-36, 3:22-30) jövendölés
Júda
törzséből származik (1Móz 49:10 vö. Mt 1:1-3,6, Lk 3:31,33-34)
jövendölés
Betlehemben
születik (Mik 5:2 vö. Mt 2:1-6, Lk 2:1-20) jövendölés
Szűztől
születik, Immánuelnek nevezik (Ézs 7:14 vö. Mt 1:18-25, Lk
1:26-38) előkép
Isten
Fia, akit Egyiptomból hoz ki (2Móz 4:22-23, Hós 11:1 vö. Mt
2:15) előkép
Mózeshez
hasonló próféta (5Móz 18:15-19 vö. Jn 7:14-17.40-46, Csel
3:22-26) jövendölés
Melkizédekhez
hasonló főpap (Zsolt 110:4 vö. Zsid 5:5-6, 6:20, 7:15-17) előkép
Izrael
jó pásztora (Ez 34. fejezet vö. Jn 10:1-30, 1Pt 2:25) jövendölés
Isten
Lelkének kenete van rajta (Ézs 42:1, Ézs 61:1, vö. Lk 4:18, Csel
10:38) jövendölés
A
lelki szenvedések enyhítője (Ézs 61:1 vö. Lk 4:14-21) jövendölés
Világosság
hozója egyes törzsi területeken (Ézs 8:23, 9:1 vö. Mt 4:16, Jn
1:4-5,9, 8:12) jövendölés
A
testi szenvedések gyógyítója (Ézs 35:6 vö. Lk 7:18-23)
jövendölés
Alázatos
és irgalmas (Ézs 42:2-3 vö. Mt 12:16-21) jövendölés
A
Sátán legyőzője (1Móz 3:15 vö. Mt 4:10, 16:23, Lk 10:18, Kol
2:15, Csel 26:18) jövendölés
Örök
bűnbocsánatot és megigazulást hoz (Dán 9:24 vö. Róm 3:21-26)
jövendölés
Szamárháton
vonul be Jeruzsálembe (Zak 9:9 vö. Mt 21:1-9, Jn 12:12-16)
jövendölés
Elutasítják
(Ézs 53:3 vö. Mt 26:3-4, Jn 1:10-11, 12:37-43, Csel 4:1-12)
jövendölés
A
tanítók meg- és elvetik mint egy használhatatlan építőelemet
(Zsolt 118:22-23 vö. Mt 21:42-44, Csel 4:11, 13:46, Róm 9:33,
1Pt 2:6-8) előkép
A
barátja árulja el (Zsolt 41:10 vö. Mt 26:14-16,21-25, Jn
13:21-30) párhuzam
Elítélik
(Ézs 53:8 vö. Mt 27:1-2, Lk 23:1-25) jövendölés
Vádlói
előtt néma marad (Ézs 53:7 vö. Mt 27:12-14, Mk 15:3-4, Lk
23:8-10) jövendölés
Megverik,
leköpik (Ézs 50:6 vö. Mt 26:67, 27:30, Mk 14:65, 15:19, Lk
22:63-64, Jn 19:1-3) párhuzam
Csúfot
űznek belőle (Zsolt 22:8-9 vö. Mt 27:39-43, Lk 18:31-32,
23:11-35) párhuzam
Keresztre
feszítik (Zsolt 22:15-17 vö. Mt 27:31, Mk 15:21-25, Jn 19:15-18,
Csel 2:23) párhuzam
Szenvedései
közepette is gúnyolják (Zsolt 22:8 vö. Mt 27:43) párhuzam
Gonosztevőkkel
együtt szenved (Ézs 53:12 vö. Mt 27:38, Mk 15:27-28, Lk
23:32-34) jövendölés
Ecetet
adnak neki inni (Zsolt 69:22 vö. Mt 27:34, Jn 19:28-30) párhuzam
Ruhájára
sorsot vetnek (Zsolt 22:19 vö. Mt 27:35, Mk 15:24, Jn 19:23-24)
párhuzam
Átszúrják
vagy átszegzik (Zak 12:10 vö. Jn 19:34, Jel 1:7) jövendölés
Megölik
(Dán 9:26 vö. Lk 18:33, Csel 2:23, 3:15, 1Kor 15:3) jövendölés
Csontját
nem törik meg (2Móz 12:46, Zsolt 34:21 vö. Jn 19:31-36) előkép
Halála
mások bűnéért való helyettesítő engesztelő áldozat (Ézs
53:6,8,10-12 vö. Jn 1:29, 14:49-52, Csel 10:43, 13:38-39, 1Kor
15:3, Ef 1:7, 1Pt 2:24-25, 1Jn 1:7-9) jövendölés
Gazdagok
közt adnak neki sírt (Ézs 53:9 vö. Mt 27:57-60) jövendölés
Feltámad
a halálból (Zsolt 16:8-11 vö. Mt 17:23, 28:1-10, Jn 20:1-31,
Csel 2:24-32, 1Kor 15:4-8) jövendölés
Isten
jobbjára ül (Zsolt 110:1 vö. Mk 16:9, Lk 24:50-51, Csel 2:30-36,
Zsid 10:12-13) jövendölés
Megöletése
után Jeruzsálemet és a Szentélyt lerombolják (Dán 9:26 vö. Kr.
u. 70-ben) jövendölés
Általa
minden nép áldást nyer (1Móz 18:18, Ézs 55:5 vö. Csel 3:25, Ef
2:11-22, Róm 15:8-12) jövendölés
|
|
|
4.
A még beteljesedésre váró próféciák
|
Az
ég felhőiben dicsőségben, hatalommal jelenik meg (Dán 7:13-14
vö. Mt 24:30, 25:31, 26:64, Mk 14:61, Csel 1:9-11, Jel 1:7).
Júda
uralkodó utódaként (1Móz 49:10) Dávid trónjára ül (Ézs 9:6,
11:1, Jer 23:5-6 vö. Lk 1:32-33).
Igazságosan
uralkodik a népeken, az egész világon (Ézs 9:5-6, 11:3-5 vö. Mt
28:18-20, Fil 2:9-11, Zsid 1:8-9, Jel 19:11-16); Uralma idején
az egész teremtett világ megújul (Ézs 11:6-8).
|
|
|
Összefoglalás
|
Mindez
Isten akarata szerint történt (Mt 3:15, 16:21, Csel 2:23, Zsid
10:8-10, Ef 1:11-12) úgy, hogy felhasználta az emberek
gonoszságát és tudatlanságát (Lk 23:34). A Jézusban beteljesedett
jövendölések száma a történelem egyszeri, példátlan
csodája, és azt tanúsítják, hogy Jézus a megígért, eljött, és egy
napon visszatérő Messiás. És ahogy Isten a jövendöléseket
betöltötte a múltban, illetve ígéreteit betartja a jelenben, úgy
az eljövendőket is a kezében tudhatjuk.
|
|
Tetejére
|
Szalai
András (cc) Apológia Kutatóközpont
|