Barnabás evangéliuma magyarul

Az angolból fordított magyar főszöveg minőségének szakmai értékeléséhez össze kell hasonlítani az olasz-angol és a spanyol kritikai kiadással, amire itt és most természetesen nincs módunk. 

A valódi probléma azonban nem is a főszöveg, hanem a kiadvány 9-10. oldalán olvasható rövid Előszó. Ez ugyanis a főszövegnek teljesen hamis értelmezési keretet és jelentőséget akar adni, nyilvánvalóan az ún. ezoterikus identitás erősítése érdekében.

Aláírás híján nem derül ki, hogy az Előszó-t a kiadó vagy a fordító fogalmazta. Hangvételét mindenesetre a haza ezoterika tipikus, negatív egyházképe jellemzi, drámai következtetései pedig valótlan állítások sorozatán alapulnak.

A tárgyi tévedések és csúsztatások azonosítása érdekében az Előszó-t szakaszokra bontottam, és megjegyzésekkel láttam el. (A részleteket illetően ld. „Barnabás evangéliuma” című tanulmányunkat.) Mindenesetre érdemes először az idézőjelbe tett mon­datokat összefüggően végig­olvasni, hogy érezzük a hangulatát, logikáját, és csak utána a pontokba szedett kommentárral együtt.

„Egyházi közökben jobban szeretnék, ha nem is létezne, vagy ha már létezik, legalább hamisítványnak lehetne minősíteni… Egyik út sem járható.”

• Valószínűleg egyházi „körökre” gondolt az író. Logikája egyszerű: ha egy műről azt lehet állítani, hogy a tartalma zavarja az egyházat, akkor az csak hiteles lehet, sőt, további bizonyíték az egyház ellen.
• Maga a szöveg zárja ki, hogy az 1. sz-i Barnabás műve lehetne. Az akadémiai és egyházi szakmai konszenzus szerint is 16-17. századi, álnéven írt hamisítvány, történeti szempontból hiteltelen mű.

„A Jézus egyik apostola által írt értekezést ugyanis 1500 évvel ezelőtt fedezték fel Törökországban.”

• Barnabás nem tartozott Jézus tizenkét apostola közé. A BE 14-ben az apostolok listájából ki lett véve Tamás, az ő helyére lett betéve Barnabás.
• Az Előszó írója vsz. a Múlt-Kor[13] álhírét idézi, azt is pontatlanul, az ugyanis még azt írta, hogy 1500 éves kódexet fedeztek fel, nem „1500 évvel ezelőtt fedezték fel”, és nem is Törökországban, ami akkor még nem létezett.
• Az ankarai kódex­ publikus fotóin a lapján olvasható középkori szír (nem ókori arám) szö­veg szerint „…ezt a könyvet szerzetesek írták Ninive felső monostorában a mi Urunk ezer és ötszázadik évében”, azaz 1500-ban. Csak egy 500 éves Máté evangéliumról van szó, aminek a szövegét a mai szír nesztoriánusok gond nélkül el tudták olvasni.[14]

„A Krisztusról kialakított teológiai és világi képet, egyes konkrét történelmi ese­ményeket, jelentősen más szemlélettel tárgyalja.”

• E „más szemlélet” alapja egyrészt a művet jellemző durva történelmi, földrajzi és kulturális tévedések, félreértések, anakronizmusok sora, másrészt Jézus történetének erőteljes iszlamizálása.
• Mindez egyfelől hiteltelenné teszi, másrészt bizonyítja középkor végi vagy újkor eleji, európai keletkezését.

„Igen hangsúlyos és erős iszlám-vonásokat sorakoztat fel.”

• Mivel az iszlám a 7. sz-ban jelent meg, BE sajátosan muszlim vonásai pedig nem is annyira a Korán tanítását, hanem középkori szúfí és népi hagyományokat tükröz, már ez alapján is kizárható BE ókeresztény eredete.
• BE tagad vagy félreért olyas­mit, amit az iszlám vall, és állít olyasmit, amit az iszlám nem vall, vagy tagad (pl. Jézus nem Messiás, Mohamed igen).
• Szerzője valószínűleg az ibériai félszigetről 1609 és 1614 között végleg elűzött moriszkók közé tartozott, akik névlegesen katolikus, főleg spanyolul beszélő, arab származású muszlimok voltak. Csak ők vallották, hogy Jézus helyett Mohamed a Messiás. Ráadásul előttük egyetlen muszlim hitvitázó sem hivatkozott bármiféle BE-ra, pedig érdekük lett volna.
• Összefoglalva, BE tájékozott muszlimok számára sem lehet hiteles mű. 

„Barnabás evangéliumára azonban már a középkorból is találunk hivatkozásokat, idézeteket belőle, a könyvet tehát semmiféle mesterkedéssel sem lehet ‘nem létezőnek’, illetőleg ‘hamisítványnak’ feltüntetni.”

• A középkor[15] valamikor 1492 és 1526 között véget ért. BE spanyol szövegének létezésére legelőször a moriszkó Ibrahim al-Taybili 1634-ből származó kézirata utal, tehát csak az újkortól „találunk hivatkozásokat, idézeteket belőle”. A szöveg ókori keletkezésének bizonygatása a „mesterkedés”.

„A könyvet az Ankarai Néprajzi Múzeumban őrzik, bőrkötésű és Jézus anyanyelvén, azaz, arámi nyelven íródott. (Már ez a körülmény is meglehetősen szokatlan, hiszen az újszövetségi evangéliumok és egyéb szövegeinek nyelve görög!) Jézus korában, Galileában, az arámi nyelv volt általánosan elterjedt, a hivatalos görög, és a – római megszállás következtében használatos – latin mellett.”

• Az ankarai kódexnek semmi köze BE-hoz. Az 52 oldalas kódexet a török hatóságok állítólag már 2000-ben megtalálták. A 2012-ben nyilvánosságra hozott fényképek alapján pedig 1500-ban készült szír Máté evan­gélium.
• A szír az ókori arámi egyik változatából fejlődött ki, kb. úgy viszonyul az arámihoz, mint a mai német a régi góthoz. A bibliai arámit héber betűkkel írták, a szírnek azonban saját betűi vannak, és az ankarai kódexen is szír szöveg látható.
• A Barnabás evangéliumáról szóló történeti források között egyetlen utalás sincs arám nyelvű eredetire. George Sale Korán-fordító (1734) mások nyomán utalt ugyan arab eredetire, de ilyet sem ő, sem a forrásai nem láttak. A töredékes spanyol szöveg is a bevezetője szerint olasz szöveg fordítása.

„A lapok az évszázadok során megfeketedtek; a szakértők elemző vizsgálata iga­zolta eredetiségüket.”

• Az ankarai kódexet arany betűvel írták bőrre, ami a századok során besötétedett. Nem tűnik mai hamisítványnak, de a szír szöveg nyelvtani hibái és az arany tinta használata a szakértőkben okkal ébresztettek kétségeket (a régészeti hamisítás ui. a Közel-Keleten valóságos iparág).
• Nem tudni, mikori „szakértői elemző vizsgálatra” hivatkozik a szerző. A kódex körül 2012 óta csend van. Mivel gyorsan kiderült, valójában mi, nem lehet dollármilliókért árulni. Feltehetően maradt Törökországban, de a múzeum tárlóiban kiállított tárgyak online képtárában[16] sem található.

„Iráni egyházi hatóságok álláspontja szerint a szöveg egyértelműen igazolja, hogy nem Jézust feszítették keresztre, Jézus nem Isten fia, hanem csupán Istennek prófétája. A „szentnek” és „apostolnak” nevezett, Jézussal életében soha nem találkozott, Jézus követőit családostól és gyermekestől üldöző és legyilkoló, a római állampolgársággal rendelkező Pál rabbi pedig – közönséges csaló.”

• Kik az „iráni egyházi hatóságok”? BE legfeljebb az iráni muszlimok Jézusról és Pálról alkotott elképzelését tükrözheti. Az, hogy BE az ő hitükhöz hasonlókat állít, csak azt „igazolja egyértelműen”, hogy az „evangélium” írói vagy végső szerkesztői muszlimok voltak.
• Tarszoszi Saul kezdetben valóban üldözte az egyházat, de találkozott Jézus­sal (ApCsel 9. fej.), a követője lett, szolgálatát az egész egyház elfogadta (2Pt 3:15-16), Barnabás kezdettől mindvégig támogatta, végül Jézus, a Krisztus vértanúja lett, vsz. Péterrel egy időben (i. sz. 64.).
• Az ősegyházon belül nem létezett olyan „Jézus kontra Pál” vagy „Pál kontra Barnabás” ellentét, amit utólag kívülállók igyekeznek belelátni az Újszövetségbe és az 1. sz-i egyház életébe.

„Jusztin mártír a négy kanonizált evangéliumot meg sem említi 
a II. században az Újszövetség korára eső kötetek között.”

• Miért Jusztinosz, és miért csak ő lett említve a sok óegyházi író közül? Jusztinosz és Iréneusz Barnabás evangéliuma spanyol változatának prológusában olyan ókeresztény íróként vannak megemlítve, akik állítólag vitatkoztak Pál apostollal (bár ennek az ő írásaikban semmi nyoma).
• A fordító internetes előadásában is olyan 18-19. századi szkeptikus teológusokat, történészeket idéz, akik az ókeresztény írók, köztük Jusztinosz idézési statisztikáiból igye­kez­tek következtetéseket levonni a kanonikus evangéliumok ellen. Ha a fordító olvasta volna maguknak az ókeresz­tény íróknak[17] a műveit, nem adott volna hitelt ilyen szerzőknek.
• Ami Jusztinoszt illeti, keresztény hitre tért filozófus volt. Akár a pogá­ny rómaiaknak írt tiltakozó védőbeszédet az üldözött keresztények védelmében (Apológia I. és II.), akár izraelitával vitatkozott (Vita a zsidó Trüfón­nal), gyakran idézte az evangéliumokat is, bár sokszor emlékezetből.
• A kortárs szír Tatianosz is a négy evangéliumból készítette evangélium­harmóniáját (Dia­tesszarón), Lyoni Iréneusz pedig a négy évszak természetességéhez hasonlította, hogy négy evangélium van (Mt, Mk, Lk, Jn).
• Az apostolok közvetlen tanítványai (Római Kelemen, Antiókhiai Ignatiosz, Hiera­po­liszi Papiasz, Szmirnai Poli­kar­posz) írásaikban a témától füg­gően eltérő mennyiségben idézték az evan­géliumokat és a többi Írást. Csak mert valamit nem idéztek, még nem jelenti azt, hogy nem is tudtak róla. 

„A könyv arról is beszámol, hogy Jézus már az életében felvétetett a mennybe, nem halt meg, nem feszítették keresztre, a kínhalált az őt eláruló Júdás szenvedte el.”

• Ezek nem a kortárs szemtanúk, hanem a 7. sz-i Korán és középkori muszlim hagyományok állításai. Jézus keresztre nem feszítését egyetlen koráni mondat állítja (4:157). Ennek értelmén a muszlimok századokon át vitatkoztak, és hogy Allah Júdást változtatta volna Jézushoz hasonlóvá, hogy a rómaiak őt végezzék ki, csak egy a sok muszlim értelmezés közül.
• Mindennek azonban keresztények számára éppúgy nincs jelentősége, mint ahogy a muszlimokat sem érdekelné, ha valaki Mohamed után 600 évvel akarná elmondani „Mohamed igaz történetét”, tagadva minden fontosat, amit a muszlimok Mohamedről 600 éven át vallottak. 

„Barnabás Evangéliuma részletesen beszámol a Jézus korát 700 évvel követő Mo­hamed prófétáról, aki Isten küldötte, valamennyi néphez szól, és ő lesz aki, az helyreállítja Jézus tanítását. Számos alkalommal szó esik arról is, hogy az egész teremtés Mohamed miatt történt meg.”

• Jézus keresztre feszítése és feltámadása i.sz. 30-33. körül történt, Mohamed 632-ben halt meg, tehát Jézus korát csak 600 évvel követte.
• A Mohamedre való sajátos utalások nem a hivatalos szunnita iszlám, hanem a Korán-utáni, 9-13. sz-i szúfí misztika Mohamed-képét tükrözik.

„A Vatikán természetesen azonnal bejelentette igényét a török hatóságok felé, saját szakértői is hadd vizsgálják meg a könyvet.”

• A Vatikán nem tulajdonosi, hanem vizsgálati igényt jelentett be, ami természetes és jogos reakció. 2012 óta azonban nem történt független akadémiai, muszlim vagy egyházi vizsgálat. Nyugati arameisták és a helyi szír nesztoriánusok azonnal lefordították a közölt fotókon látható szír szöveget, így annak a Vatikán számára sincs jelentősége.

„A Római Egyház a Niceai zsinaton döntött a régi iratok sorsáról (támogatott, az­az kanonizált; tűrt, azaz apokrif; tiltott – az összes többi, mindenekelőtt a gnosz­­tikus szövegek.)”

• A 325-ös Nikaiai Zsinat nem római katolikus, hanem egyetemes keresztény zsinat volt. Jegyzőkönyvei fennmaradtak, magyarul [18] olvashatók, így tudni lehet, hogy a Szentírás könyveivel egyáltalán nem foglalkoztak. Akkoriban csak más, helyi zsinatok foglalkoztak a kánonnal (pl. a római, 382-ben).
• Nem ismeretes olyan történelmi forrás, amely szerint Konstantin beleszólt volna a hitvallásba, a bibliai szövegbe vagy a kánonba. Viszont a zsinat után az új főváros, Kon­stantinápoly gyülekezetei számára államköltségen ötven új Szentírást rendelt a kaiszareiai (caesa­re­ai) bibliagondozó műhelytől,[19] elődei és volt uralkodó társa ugyanis sok Írást pusztított el.
• A szerző három kategóriája (támogatott, tűrt, tiltott) az ókori egyházban nem létezett. Az apokrifeket soha, sehol sem „tűrték”, csak a naiv népi vallásosság műfajába tartozó ún. gyermekség-evangéliumok voltak még századokig privát használatban.
• A szavak valódi jelentése: kanonikus = „mértékadó”, kanonizált = „mértékadónak tartott” (azaz istentiszteleten felolvasható, hit és hitélet kérdéseiben végső tekintélynek számító), apokrif = „rejtett” (az eretnekek által rejtegetett és/vagy kódolt értelmű).