Történeti

Az Újszövetségben Krisztus és apostolai szavai olyan hatalommal szólalnak meg, amilyet egyetlen későbbi egyházi vezető sem mondhatott a magáénak. Ennek nem mond ellent, hogy az ókori és a kora-középkori egyház szemléletében az apostolok, egyházatyák és egyetemes zsinatok hagyományai szerves egységet alkottak, ahogy a gyökér, a törzs, az ágak és a levelek együtt alkotják „a fát”.

Az apostolok közvetlen tanítványai voltak az úgynevezett apostoli atyák, az őket követő nemzedékek pedig az egyházatyák. Az első három évszázadból származó írásaik világosan bizonyítják, hogy a Messiás kettős természetébe, és az Istenség hármas lényébe vetett hit nem a 4. században, az egyetemes zsinatokkal kezdő­dött, hanem az apostoli tanúságtétel folytatása volt.

A hagyomány fogalma (gör. paradoszisz, lat. traditio) a keresztény egyház története során mindig is szent volt, de mindig voltak és vannak olyanok, akik számára szinte szitokszó. Már az első ókori eretnekek is, mivel nem törődtek az egy­házzal, annak írásértelmezési, tanbeli és hitéleti hagyományát is figyelmen kívül hagyták.

Az ókeresztény írók műveiből élesen kiviláglik a „hit szabálya” (gör. kanón tész piszteósz, lat. regula fidei) óriási jelentősége. Az apostolok Krisztus-központú evan­­géliuma, himnuszai és hitvallásai a hit szabálya különféle megfogalmazásaiban, a helyi keresztségi hitvallásokban és a liturgiában már a 2. századra hármas tago­lá­sú­ak lettek, a 4. századra pedig a kereszténység egyetemes hitvallásaivá kristá­lyosod­tak.

A kereszténység közösségteremtő vallás, az Egyház vezetői kezdettől fogva tartottak összejöveteleket, tanácskozásokat (ld. ApCsel 15. fej.), hogy szükség szerint közösen rendezzék a problémákat, illetve együtt lépjenek fel a hamis tanítók ellen. Az apostolok után a helyi egyházak vezetői a püspökök lettek, és az ő összejöveteleiket hívjuk magyarul zsinatoknak.

A keresztény egyház történetének első évezrede óta sokat változott a helyzet. Az egyház a 11-13. századra két nagy, a 16. század óta pedig még több részre sza­kadt. Ezeknek saját zsinataik lettek, így a századok során az első zsinatok közös tanításán túl részben eltérő bibliaértelmezési hagyományok, sajátos felekezeti tanítások is létre jöttek.