ApCsel 2:44-45 Vagyon- és lakóközösség: az ősegyházi norma?
„Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.”
Probléma
A 44. verset a szövegkörnyezet figyelmen kívül hagyásával egyesek úgy értelmezik, mintha a normális keresztény élet velejárója lenne, hogy a hívők együtt laknak („együtt voltak”), és nincs magántulajdonuk („mindenük közös volt”).
Egyes szektás közösségek ezzel
a verssel igazolják kommunás életvitelüket (együtt voltak = együtt éltek), vagyonközösségüket
(mindenük közös = közös albérlet, élelem). Közösségük szükségszerűen családpótlékká
válik. Vagy kerülik a párkapcsolatokat, igyekezve vágyaikat „testvéri” szinten
tartani, azaz elfojtani, vagy túllépnek a házasság keretein, hogy ne kelljen
elfojtani vágyaikat, legalábbis a „testvéri” közösségen belül „osztozva”
egymáson. A közösségi elfojtást és a szabadosságot is a „teljes értékű”
tanítványságra hivatkozva igyekeznek megélni, de a végeredmény ugyanaz: nem jön
létre bibliai értelemben vett család (egy férfi és egy nő testi-lelki közössége
egy életre, gyermekáldással).
Értelmezés
Először is, az ApCsel a Szentírás más történeti részeihez hasonlóan leírás, de ettől még nem feltétlenül előírás. Másodszor, az ApCsel 2. fejezete az Egyház születéséről szól, több szempontból is egyszeri eseményről.
A nagy
zarándokünnepek több mint másfél hónapnyi idejére (peszachtól sávuótig) rengeteg
Palesztinán kívül élő zsidó érkezett Jeruzsálembe, akiknek az ott tartózkodás
és az utazás is sokba kerülhetett. Péter apostol pünkösdi prédikációja és a
Szentlélek látványos leszállása az ünnepek legvégén történt, amikor már mindenki
utazott volna haza. Hirtelen ezrek lettek Jézus, a Messiás hívévé (2:41), akik
az események és a csodák láttán (2:43) érthető módon maradni akartak.
Ebben a rendkívüli helyzetben a hívők mind „együtt voltak” (2:44); ez azonban nem jelentette valamiféle „együttélés” bevezetését, hiszen minden nap a Templomban voltak, majd házanként úrvacsoráztak és imádkoztak (2:46). Ezt pedig azért tehették, mert a hívők közül a vagyonosok úgy érezték, nem nézhetik tétlenül a szükségben levőket, és a javaikon osztozniuk kell velük (2:45).
Ezek a hívők nem egy ideált követve vagy
parancsra cselekedtek, hanem az aktuális problémára
reagáltak, méghozzá ösztönösen és
önkéntesen, amint ezt az 5. fejezetben Ananiás és Szafira fölösleges,
képmutató hazugsága is illusztrálja: ők
rendelkeztek az eladott telek árával, senki
sem várta el tőlük, hogy beadják a közösbe (ld. 5:4).
Alkalmazás
A szöveg sehol sem állítja, hogy az ókeresztény egyház ideálja vagy normája a kommunális együttélés és a magántulajdon elvetése lett volna.
Eleve
nem állítja, hogy mindenféle családi állapotú féfi, nő és gyermek hirtelen teljes
mértékű együttélésbe kezdett, hanem intenzív, de vallási célú együttlétről (tanítás, közösség, úrvacsora és imádság).
Nem együtt laktak, hanem újra meg újra összejöttek. Általános vagyonelosztást
sem hirdettek, mintha mindenkinek az egész
fizetését be kellene adnia a közösbe, mert senkinek sem lehetne több, mint másoknak;
csak annyit látunk, hogy a vagyonosok gondoskodtak az éppen szükségben levőkről.
A segítség azonban nem azonos az egyenlősdivel.
A szöveg jól illusztrálja Jézus (Mt 6:3) és az apostolok (Ef 2:10)
tanítását a zsigerből jövő
jótékonykodásról. Az egész Újszövetségben is éppen azt láthatjuk, hogy az
egyházban szegény és gazdag hívők
együtt élnek (Jak 1:9-11,27, 2:14-17). Ez kísértést jelenthet szegénynek (Jak
2:2-9) és gazdagnak (Jak 4:13–5:6) egyaránt (1Tim 6:8-10), de éppen a Gondviselőben hívő válhat
képessé arra, hogy elviselje a szegénységet
és a gazdagságot is (Fil 4:11-13).
Vezetőknek különösen is jól kell tudni vezetni „a maguk házanépét”, mert ez összefüggésben áll szolgálatukkal (1Tim 3:4-5,12-13). Az egyház tehát nem a család mint olyan helyett van, hanem családokból áll, akik először is gondoskodnak a saját házanépükről, saját háztartást vezetnek (1Tim 5:8,14), másodsorban pedig a családnélküliekről (árva, özvegy, egyedülálló) is (Jak 1:27 1Tim 5:16).
Az egyház tehát nem is a pénz
körül forgó társadalom helyett van,
hanem dolgozó és jótékonykodó emberek
közössége egy ilyen társadalmon belül. Összefoglalva,
az Újszövetség nem kommunizmust hirdet, hanem altruizmust.