Kik boldogok: a szegények vagy a lelki szegények? 

Lk 6:20 „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa.”

Mt 5:3 „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”

Kérdés

Kik boldogok: a „szegények” vagy a „lelki szegények”? Mit jelent „lelki” szegénynek lenni? És miért boldog bármelyikük? 

Válasz röviden

Először is, Máté és Lukács ugyanannak a hegyen (Mt 5:1) vagy fennsíkon (Lk 6:17) elmondott beszédnek egy-egy változatát írta meg, eltérő célcsoportnak (Máté a zsidóknak, Lukács a nem zsidóknak). A beszéd gazdag anyagát is ennek megfelelően, eltérő dolgokat hangsúlyozva dolgozták fel. A boldogmondások Jézus jelen lévő és potenciális tanítványait szólítják meg: a lukácsi változatban a tanítványok Jézus miatti helyzete, állapota jelenik meg (szegények, éheznek, sírnak, üldözöttek), a mátéi a tanítványok lelkületére is utal („lélekben” szegények, „megigazulásra” éhezők és szomjazók, „szívükben” tiszták, „az igazságért” üldözöttek).

Másodszor, a „szegények” [‘anávím v. ’evjóním] kifejezés az ókori zsidóságban (ld. zsoltárok, próféták) nem csupán anyagi helyzetre utalt, hanem a vallásosságra is. A „szegények” voltak az igazi, Isten előtt alázatos hívők, szemben a rajtuk hatalmaskodó, vallásosan képmutató gazdagokkal. Lukács egyszerűen lefordítja a szót görögre: hoi ptókhoi = „a szegények”, Máté a kiegészítéssel – tó pneumati = „lélekben…” – a szó járulékos, vallási jelentőségét is megadja. A kiegészítés jelentése szinte ugyanaz, akár újszövetségi, görögös formájában („lélekben / lelki dolgokban szegények”, azaz Istenre szorulók), akár egy héberes fordulat görög fordításaként értelmezzük („a lélekben / lelkületükben szegények”, magyarul alázatosak).    

Válasz kifejtve

A görög makariosz jelentése boldog, szerencsés, illetve áldott, tehát ami a „lelki szegények” kifejezést illeti, a közkeletű félreértéssel ellentétben Jézus biztosan nem a fogyatékosokra gondolt. (Állapotuk eleve nem szerencsés vagy áldásos, és az is magyarázatra szorulna, hogy miért pont az övéké Isten országa.)

A „szegények” (Lk: …hoi ptókhoi) és a „lelki szegények” (Mt: …hoi ptókhoi tó pneu­­ma­ti) magyarul valóban egészen mást jelent. Hogy eredetileg mégis ugyanarról volt szó, azt a bibliai háttértörténet, illetve az eredeti szöveg segítségével is láthatjuk, akár görögös nyelvtani formájában, akár egy héberes nyelvi fordulat görögösíté­seként értelmezzük a Mt-i kiegészítést.

Máté változatában nem szó szerint „lelki” (pneumatikosz) áll, hanem a pneuma (lélek, szellem, lelkület stb.) főnév részes esetben, de ezt a görögös nyelvtani szerkezetet okkal nem szokták formahűen magyarra fordítani. A szerkezet nem jelzői („lelki…”), inkább (hely)határozói jelentést hordoz, tehát a „lélekben” vagy „lelki téren”, illetve „lelki szempontból” szegényekre utal. Ugyanilyen szerkezet áll az 5:8-ban (…hoi katharoi té kardia), ahol akik „a szívben”, a „szív területén” vagy „a szív szempontjából” – tehát a gondolataikban – tiszták a boldogok, mert ők meg fogják látni az Istent (vö. Zsid 12:14).

Ezen az értelmezési úton születtek azok a fordítások, amelyek szerint „a lelki szegények” olyan emberek, akik felismerik spirituális szegénységüket, hogy szükségük van Istenre (ld. EFO, angol REB, TEV, NLT, NET, The Message). A görög nyelvtan alapján elfogadható értelmezés, hogy Jézus spirituális szegénységről beszél, tehát arra utal, hogy miben szegények (ti. a spirituális dol­gokban). Megjegyzedő azonban, hogy Jézus itt mégsem általában spirituális áldásokat vagy konkrétan Istent ígéri nekik (vö. 5:8), hanem „a mennyek országát”, azaz Isten földi királyságát (vö. Mt 5:5, Lk 6:10, Jel 21:1-2).

Amint közismert, a görög Újszövetség tele van héberes nyel­vi fordulatokkal. A Mt 5:3-beli kiegészítés (hoi ptókhoi tó pneumati) is egy hebraizmus átvétele lehet, rekonstruálva: ‘anávím / ’evjóním ha-rúah. Ez esetben a Mt-i változat a „sze­­gé­nyek” lelkületéről szól: a „lelkileg szegény” vagy a „szegény lelkületű” magyar megfelelője pedig az alázatos.

Mondhatnánk, hogy az anyagi helyzet és a lelkület akkor sem ugyanaz, hiszen nem minden szegény alázatos. A „szegény” fogalmára azonban a héberben eleve több kifejezés létezett. Egyes kifejezések szinte kizárólag a társadalom anyagi szempontból „erőtlen” (dal), „nincstelen” (rás) vagy „koldus” (miszkén) tagjaira utaltak. Más szavak, mint az „elnyomott, szegény, alázatos” (‘aní / ‘ánáv), „szükségben levő, koldusszegény” (’evjón) idővel vallási jelentőséget is felvettek.

Korunkban az alázatos, aki tudatában van értékeinek, lehetőségeinek vagy ered­ményeinek, mégsem büszkélkedik velük, bár tehetné. Jézus korában más volt a helyzet. Egyfelől, az alacsony társadalmi státusz és sors az ember önbecsülését is alacsonyan tartotta, hiszen az alacsony státuszú ember sorsa fölött a politikai és vallási hatalmasok döntöttek, és szegénységét is gyakran ők okozták. Másfelől, a hatalmasok világában szegénynek és alázatosnak, de nem lealázottnak és megalázkodónak lenni csak az istenhit révén lehet (ld. Ézs 61:1, 66:2, Zsolt 37:11).

A buzgón vallásos emberek többsége Jézus korában is „szegény” volt a valóban gazdagokhoz képest. A „szegény” tehát vallási fogalomként olyan vallásosságra utalt, amely megmaradt egyfelől az Istentől való függésben, másfelől a hatalmasoknak való kiszolgáltatottságban (vö. Jak 5:1-5). A „szegények” nem pusztán vagyontalanok, hanem elnyomottságuk ellenére hívők, illetve hitük miatt elnyomot­tak. Az „alázatosak” nem pusztán emberek előtt hajolnak meg, hanem Isten előtt, mert nem magukban, és nem is a gazdagok és hatalmasok kegyében bíznak.

Jézus eleve azokat szólítja meg, akik kiszolgáltatottak a hatalomnak (Mt 5:3-12) és csak a gondviselésben reménykedhetnek (Mt 6:24-34), azaz „szegények” (Lk 6:20). Hallgatósága is a szegénység-gazdagság (ld. Lk 6:24-26) és a valóság-képmutatás (Mt 6:1-4) mentén válik szét követőkre és ellenségekre. Ezért éppen azoknak ígér mindent, akik e világban – Istenen kívül – semmiben sem reményked­hettek (ld. Lk 4:18 vö. 1:46-55 stb).

Összefoglalva, Máté és Lukács változata gyakorlatilag ugyanarról szól. Csak annyi a különbség, hogy míg Lukács egyszerűen lefordítja görögre az akkoriban közismert kifejezést (‘anávím / ’evjóním = hoi ptókhoi = „a szegények”), Máté a kifejezés vallási jelentőségére is utal, vagy egy héberes szófordulat (‘anávím / ’evjóním ha-rúah) görögre fordításával, vagy egy görögös körülíró szerkezettel (hoi ptókhoi tó pneumati), egyszerre utalva a spirituális szegénység mindkét jelentésére („lélekben szegény” / „szegény lelkületű”). Máté nekünk nem könnyíti meg a fordítást, de az üzenet a görög szöveg arámul-héberül is tudó zsidó olvasójának bizonyára azonnal átment – ő pedig elsősorban nekik írt.