Kik boldogok: a szegények vagy a lelki szegények?
Lk 6:20 „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa.”
Mt 5:3 „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”
Kérdés
Kik boldogok: a „szegények” vagy a „lelki szegények”?
Mit jelent „lelki” szegénynek lenni? És miért boldog bármelyikük?
Válasz röviden
Először is, Máté és Lukács ugyanannak a hegyen (Mt 5:1) vagy
fennsíkon (Lk 6:17) elmondott beszédnek egy-egy változatát írta meg, eltérő célcsoportnak
(Máté a zsidóknak, Lukács a nem zsidóknak). A beszéd gazdag anyagát is ennek
megfelelően, eltérő dolgokat hangsúlyozva dolgozták fel. A boldogmondások Jézus
jelen lévő és potenciális tanítványait szólítják meg: a lukácsi változatban a
tanítványok Jézus miatti helyzete, állapota
jelenik meg (szegények, éheznek, sírnak, üldözöttek), a mátéi a tanítványok lelkületére is utal („lélekben”
szegények, „megigazulásra” éhezők és szomjazók, „szívükben” tiszták, „az igazságért”
üldözöttek).
Másodszor,
a „szegények” [‘anávím
v. ’evjóním] kifejezés az ókori zsidóságban
(ld. zsoltárok, próféták) nem csupán anyagi helyzetre utalt, hanem a vallásosságra is. A „szegények” voltak az
igazi, Isten előtt alázatos hívők, szemben a rajtuk hatalmaskodó, vallásosan
képmutató gazdagokkal. Lukács egyszerűen lefordítja a szót görögre: hoi ptókhoi = „a szegények”, Máté a kiegészítéssel – tó pneumati = „lélekben…” – a szó járulékos,
vallási jelentőségét is megadja. A kiegészítés jelentése szinte ugyanaz, akár
újszövetségi, görögös formájában („lélekben / lelki dolgokban szegények”, azaz Istenre szorulók), akár egy héberes
fordulat görög fordításaként értelmezzük („a lélekben / lelkületükben
szegények”, magyarul alázatosak).
Válasz kifejtve
A görög makariosz jelentése
boldog, szerencsés, illetve áldott, tehát ami a „lelki szegények” kifejezést
illeti, a közkeletű félreértéssel ellentétben Jézus biztosan nem a
fogyatékosokra gondolt. (Állapotuk eleve nem szerencsés vagy áldásos, és az is
magyarázatra szorulna, hogy miért pont az övéké Isten országa.)
A „szegények” (Lk: …hoi
ptókhoi) és a „lelki szegények” (Mt: …hoi ptókhoi tó pneumati) magyarul valóban egészen mást
jelent. Hogy eredetileg mégis ugyanarról volt szó, azt a bibliai
háttértörténet, illetve az eredeti szöveg segítségével is láthatjuk, akár
görögös nyelvtani formájában, akár egy héberes nyelvi fordulat görögösítéseként
értelmezzük a Mt-i kiegészítést.
Máté változatában nem szó szerint „lelki” (pneumatikosz) áll, hanem a pneuma (lélek, szellem, lelkület stb.)
főnév részes esetben, de ezt a görögös nyelvtani szerkezetet okkal nem szokták
formahűen magyarra fordítani. A szerkezet nem jelzői („lelki…”), inkább (hely)határozói
jelentést hordoz, tehát a „lélekben” vagy „lelki téren”, illetve „lelki
szempontból” szegényekre utal. Ugyanilyen szerkezet áll az 5:8-ban (…hoi katharoi té kardia), ahol
akik „a szívben”, a „szív területén” vagy „a szív szempontjából” – tehát a gondolataikban
– tiszták a boldogok, mert ők meg fogják látni az Istent (vö. Zsid 12:14).
Ezen az értelmezési úton születtek azok a fordítások, amelyek
szerint „a lelki szegények” olyan emberek, akik felismerik spirituális szegénységüket, hogy szükségük van Istenre (ld. EFO,
angol REB, TEV, NLT, NET, The Message). A görög nyelvtan alapján elfogadható értelmezés,
hogy Jézus spirituális szegénységről beszél, tehát arra utal, hogy miben szegények (ti. a spirituális dolgokban).
Megjegyzedő azonban, hogy Jézus itt mégsem általában spirituális áldásokat vagy
konkrétan Istent ígéri nekik (vö. 5:8), hanem „a mennyek országát”, azaz Isten földi királyságát (vö. Mt 5:5, Lk 6:10, Jel
21:1-2).
Amint közismert, a görög Újszövetség tele van héberes nyelvi
fordulatokkal. A Mt 5:3-beli kiegészítés (hoi
ptókhoi tó pneumati) is egy hebraizmus átvétele lehet, rekonstruálva:
‘anávím / ’evjóním ha-rúah. Ez
esetben a Mt-i változat a „szegények” lelkületéről
szól: a „lelkileg szegény” vagy a „szegény lelkületű” magyar megfelelője
pedig az alázatos.
Mondhatnánk, hogy az anyagi helyzet és a lelkület akkor sem
ugyanaz, hiszen nem minden szegény alázatos. A „szegény” fogalmára azonban a
héberben eleve több kifejezés létezett. Egyes kifejezések szinte kizárólag a társadalom
anyagi szempontból „erőtlen” (dal), „nincstelen” (rás) vagy „koldus” (miszkén)
tagjaira utaltak. Más szavak, mint az „elnyomott, szegény, alázatos” (‘aní / ‘ánáv),
„szükségben levő, koldusszegény” (’evjón)
idővel vallási jelentőséget is
felvettek.
Korunkban az alázatos, aki tudatában van értékeinek,
lehetőségeinek vagy eredményeinek, mégsem büszkélkedik velük, bár tehetné.
Jézus korában más volt a helyzet. Egyfelől, az alacsony társadalmi státusz és sors az
ember önbecsülését is alacsonyan tartotta, hiszen az alacsony státuszú ember
sorsa fölött a politikai és vallási hatalmasok döntöttek, és szegénységét is gyakran
ők okozták. Másfelől, a hatalmasok világában szegénynek és alázatosnak, de nem
lealázottnak és megalázkodónak lenni csak az istenhit révén lehet (ld. Ézs 61:1,
66:2, Zsolt 37:11).
A buzgón vallásos emberek többsége Jézus korában is „szegény”
volt a valóban gazdagokhoz képest. A „szegény” tehát vallási fogalomként olyan vallásosságra utalt, amely megmaradt egyfelől
az Istentől való függésben, másfelől a hatalmasoknak való kiszolgáltatottságban
(vö. Jak 5:1-5). A „szegények” nem pusztán vagyontalanok, hanem elnyomottságuk ellenére hívők, illetve hitük miatt elnyomottak. Az „alázatosak” nem
pusztán emberek előtt hajolnak meg, hanem Isten
előtt, mert nem magukban, és nem is a gazdagok és hatalmasok kegyében
bíznak.
Jézus eleve azokat szólítja meg, akik kiszolgáltatottak a
hatalomnak (Mt 5:3-12) és csak a gondviselésben reménykedhetnek (Mt 6:24-34),
azaz „szegények” (Lk 6:20). Hallgatósága is a szegénység-gazdagság (ld. Lk
6:24-26) és a valóság-képmutatás (Mt 6:1-4) mentén válik szét követőkre és
ellenségekre. Ezért éppen azoknak ígér mindent,
akik e világban – Istenen kívül – semmiben
sem reménykedhettek (ld. Lk 4:18 vö. 1:46-55 stb).
Összefoglalva,
Máté és Lukács változata gyakorlatilag ugyanarról szól. Csak annyi a különbség,
hogy míg Lukács egyszerűen lefordítja görögre az akkoriban közismert kifejezést
(‘anávím / ’evjóním =
hoi ptókhoi = „a szegények”), Máté a
kifejezés vallási jelentőségére is utal, vagy egy héberes szófordulat (‘anávím / ’evjóním ha-rúah) görögre fordításával,
vagy egy görögös körülíró szerkezettel (hoi
ptókhoi tó pneumati), egyszerre utalva a spirituális szegénység
mindkét jelentésére („lélekben szegény” / „szegény lelkületű”). Máté nekünk nem
könnyíti meg a fordítást, de az üzenet a görög szöveg arámul-héberül is tudó
zsidó olvasójának bizonyára azonnal átment – ő pedig elsősorban nekik írt.