1Jn 2:15-16 Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van.
Isten szereti a világot – mi ne szeressük?
Probléma
Ha a mondatot a gondolatmenetből kiszakítva értelmezzük, és „a világ” fogalmát az emberiséggel azonosítjuk, akkor felmerülhet a kérdés, hogy ez nem mond-e ellent a Jn 3:16-nak, amely szerint Isten úgy szerette a világot? Ha pedig „a világ” fogalma – a szem és a test kívánságára gondolva – a mai vizuális kultúra, akkor jó keresztény számára tilos a tévé, a mozi és az internet a szépség- és testkultúra világa? Kérdés, hogy János mitől akarta óvni a hívőket, és mire buzdított őket?
Értelmezés
Először is, János a leveleiben sokszor és több értelemben használja a „világ” (koszmosz) fogalmát. Egyfelől „világ” az a hely, ahova Isten elküldte a Fiát (1Jn 4:9) „a világ”, azaz minden ember üdvözítőjéül (4:14 vö. Jn 3:16). Másfelől, többnyire az egyházon kívüli emberek világára gondol, spirituális szempontból: Krisztus nem csak a már hívőkért volt engesztelő áldozat, hanem „az egész világ” bűnéért is (1Jn 2:2); azért nem ismeri a hívőket „a világ”, mert Krisztust sem ismerte meg / fel (3:1); akár gyűlölheti is őket „a világ” (3:13); sok hamis próféta járkál „a világban” (4:1), még az antikrisztus szellemisége is megjelent „a világban” (4:3), de Krisztus a hívőkben nagyobb ezeknél „a világban” ható erőknél (4:4), akkor is, ha „a világ” inkább a hamis prófétákra hallgat (4:5-6); bár „ahogyan ő (Krisztus) van, úgy vagyunk mi is ebben a világban” (4:17), végső soron a hitünk legyőzi „a világot” (5:4-5), amire azért van szükség, mert „az egész világ” a gonosz hatalmában van (5:19). Csak egyszer utal „e világi” javakra, amiket meg kell osztani a nélkülöző testvérrel (3:17).
Másodszor, a 1Jn 2:15-16 előtt János rámutat arra a drasztikus ellentétre, amely a testvérszeretet világossága és a testvérgyűlölet sötétsége között van (2:7-11), majd levele célcsoportjára (a hitben gyermekek, ifjak és atyák) és megírásának okára: bűneik megbocsáttattak, ismerik Istent, erősek, Isten igéje megmarad bennük, és legyőzték a gonoszt (2:12-14).
Ezek után figyelmezteti őket (2:15), hogy választaniuk kell, kit vagy mit szeretnek: az Atyát vagy a világot; ha pedig „szeretni” csak egyiküket lehet, akkor „szeretni” több, mint érezni valamit: értékekről, döntésekről, irányultságról van szó, végső soron engedelmességről (vö. 5:3). Mindenképpen „szeretünk” valakit vagy valamit, de megválaszthatjuk, kit vagy mit. A vágyakat Isten teremtette belénk, és a vagyon sem bűn önmagában, de úgy tűnik, az egész világ körülöttünk másról sem szól, mint a látványtól való függésről és a vagyonnal való kérkedésről (4:16), pedig a világ a kívánságokkal és a vagyonnal együtt mind elmúlik (4:17).
Alkalmazás
János tehát nem mond ellent önmagának, Isten „úgy” szerette a világot, értsd: az emberiséget, hogy Fiát adta érte, a hívő pedig ne „szeresse” a világot, értsd: mindazt, ami a mesterséges vágykeltésről és a vagyonnal való kérkedésről szól. János nem a mai nyugati világ vizuális kultúráját ostorozza, egyrészt mert bár van mit elkerülni a világhálón, nem csak a világhálón van mit elkerülni, és ennek a két típusú kísértésnek az elkerülése önmagában még nem garantálja az Isten iránti szeretetet.
János a szeretetünk tárgyának megválasztásával az életutunk tudatosítására szólít fel. Nem vágytalan, hanem szenvedélyes életre hív. Mindenkinek vannak vágyai és mindenkinek van valamije, de nem szabad engednünk, hogy életünk értékeit, döntéseit és irányát (azaz szeretetünket) az szabja meg, amire ezen a világon vágyhatunk, vagy amit ezen a világon birtokolhatunk. A mulandó dolgok bálványozása helyett inkább Örökkévalót szeressük (vö. 1Jn 5:20-21).