2Kor 12:10 „Ezért a Krisztusért örömem telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.”
Hogyan lehet erős az erőtlen, és miért örüljön erőtlenségének?
Probléma
Pál apostolnak nem volt könnyű élete. Áttérése és missziós küldetése, a Messiásba vetett hite miatt sok baj érte: üldözték, megverték, útjain nélkülözés és életveszély kísérte. Ez érthető, vállalható, de hogy valaki ebben az örömét lelje, az mazochizmusnak tűnik, és magyarázatra szorul, milyen értelemben lehet valaki egyszerre erőtlen és erős. Szóval…?
Értelmezés
Korinthusban egyes hamis apostolok nyilvánosan megkérdőjelezték Pál apostoli felhatalmazását (2Kor 11:13). Pál szinte rákényszerül, hogy dicsekedjen, de származására és szolgálatára (11:22-23) és a neki adatott hatalomra csak röviden utal (12:12 13:3,10). Annál többet beszél fizikai szenvedéseiről és lelki szorongásairól (11:23-28), és hogy emiatt nem keserű, hanem együttérző lett: „Ki erőtlen, hogy vele együtt ne volnék én is erőtlen? Ki szégyenül meg úgy, hogy ne égnék én is?” (11:29).
Ha dicsekednie kell, sikerei helyett gyengeségével, például a siker hiányával is tud dicsekedni, hiszen előfordult, hogy népszerűség helyett menekülnie kellett (11:30-33). Kivételes természetfeletti tapasztalatról is be tud számolni, ami egyrészt csak vele történt, de nem róla szól (12:2-5), másrészt Isten elég gyengének ítélte őt ahhoz, hogy testi szenvedés révén óvja meg őt a büszkévé válástól (testébe „tövis” adatott, ami „a Vádló hírnöke”-ként alázatban tartotta). Bár háromszor is kérte a gyógyulást, Isten azt válaszolta neki, hogy legyen elég neki a kegyelem, az indoklás pedig ez volt: mert Krisztus hatalma Pál erőtlensége által ér célba (12:6-9). Ezek után mondta ki az apostol, hogy „Ezért a Krisztusért örömem telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (12:10)
Alkalmazás
Pál számára az erő nem egyenlő a hatalommal és a sikerrel, és Krisztus hatalma sem az őt feltétel nélkül minden rossztól, szenvedéstől megvédő hatalom, hanem a mindenen átvivő és megtartó hatalom.
Pál a fizikai szenvedések, betegségei (állandó útitársa dr. Lukács volt), az üldöztetések, a bántalmazások, a kiszolgáltatottság átélése révén egyrészt együttérzést tanult: ha Krisztus egyik testrésze fáj, az Krisztusnak fáj, tehát az egész testnek fáj (ld. 11:29). Másrészt alázatban maradt: elfogadta, hogy Isten gyengének látja a büszkeség kísértésével szemben, és esetében szükségesnek ítélt egy testi szenvedést, vsz. szúró fájdalmat („tövis”), amely a Vádló hírnökeként („sátán angyala”) emlékeztette Isten döntésére, hogy elég neki a kegyelem (attól, hogy Isten áll mögöttünk, még emberek vagyunk).
Az erőnek és a hatalomnak ez a páli felfogása segítene újragondolni az egyházban működő „erős”, „hatalmas” és „sikeres” vezetőkről való gondolkodásmódunkat.