2Kor 3:16-17 De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel. Az Úr pedig a Lélek…
Ha majd megtérnek a zsidók az Úrhoz? Az Úr a Szentlélek?
Probléma
A 16. vers egyes fordítások szerint „ha majd megtérnek” – ti. a zsidók – az Úrhoz, levétetik róluk a lepel (SZIT, BD, ÚFO, RÚF, ÚRK), más fordítások E/3-ben fogalmaznak, vagy általánosan: „ha valaki megtér az Úrhoz…” (Simon Tamás László), vagy mintha konkrét személyre vonatkozna: „de amikor az Úrhoz fordul, elvétetik a lepel” (KNV vö. KB). Kérdés, hogy Pál a zsidók jövőbeli megtéréséről és ennek lelki áldásairól prófétál, vagy általában bárki megtéréséről, vagy valami másról van szó? Az is kérdés, hogy a 17. vers kijelentése – „az Úr pedig a Lélek” — hogyan értendő? A Krisztus és a Szentlélek egy személy lenne, vagy az lett? A 16. és 17. vers összefügg, hogyan értelmezhetjük őket jól?
Fordítás
Görög eredeti: (16) hénika de ean episztrepszé prosz kürion, periaireitai to kalümma. (17) ho de küriosz to pneuma esztin…
Formális fordítás: Amikor pedig visszatér az Úrhoz, levétetik a lepel. Az Úr pedig a Lélek…
Értelmező fordítás: „Amikor azonban visszatér az Úrhoz, lekerül róla a lepel”. (Az idézetben) az „Úr” pedig a Lélek…
Indoklás
Azok a fordítások, amelyek T/3-ben és feltételes jövő időben fordítanak, mintha Pál a zsidókról prófétálna („ha majd megtérnek”), figyelmen kívül hagyják, hogy az episztrefó (visszafordul, visszatér) E/3. személyben és jelen időben áll, és hogy a mondat idézet, amely Mózesre utal. Minden újszövetségi görög szövegkiadás a 2Móz 34:34 idézeteként vagy erre való utalásként értelmezi a mondatot.
A 2Móz 34-ben, miután Mózes felment az Úrhoz beszélni, mindig ragyogó arccal tért vissza, ezért amikor a néppel beszélt, leplet tett az arcára. Amikor azonban visszament az Úrhoz beszélni, a leplet levette magáról. Pál a 2Kor 3:16-ban a 2Móz 34:34-et idézi vsz. saját görög fordításában: „Amikor azonban visszatér az Úrhoz, lekerül róla a lepel”, és a 3:17-ben erre utal vissza: az idézetben „az Úr” pedig a Lélek, az Úr Lelke, aki révén mi is fedetlen arccal szemléljük az Urat. Ahogyan Mózes arca az Úr jelenlétében az ő leplezetlen dicsőségében fürdött, úgy a hívők is mind fedetlen arccal tükrözik vissza az Úr dicsőségét a Lélek által, és ettől át is változnak.
Pál tehát nem azonosítja az Úr – JHVH vagy a Messiás – személyét a Szentlélekkel, mintha maga Isten vagy Jézus Krisztus a Szentlélekké vált volna (tipikus modalista értelmezés). Egyszerűen párhuzamot von Mózes és a Krisztus-hívők „fedetlen” vagy „leplezetlen”, azaz közvetlen istenélménye között. Aki az idézetben egy ember, Mózes számára egy adott helyen maga az ÚR (JHVH) volt, az nekünk a mindenhol jelen levő Lélek, aki az Úr Lelke, ezért világszerte sok-sok hívő szabadon élheti át az Úr/ÚR szemlélését.
A 2Kor 3 gondolatmenetében ellentétek párhuzamát követhetjük. Mózes is az Úrral beszélt, és az arca ragyogott egy ideig, de a Jézus-hívők az Úr dicsőségét maradandóan tükrözik vissza (3:17). A Mózes által átadott Törvény szolgálata a zsidók számára halálos ítéletté lett, hiszen a betű öl, de a Lélek szolgálata a Jézus-hívők számára megigazulássá lett, hiszen a Lélek megelevenít. Bár a törvény szolgálata is dicsőséges volt, a Lélek szolgálata még dicsőségesebb (vö 3:4-11). Mózes egy bizonyos helyen magát az Urat látta, a Jézus-hívők pedig világszerte egyazon Lélek által mind az Úr képére formálódnak át az Úr Lelke által. A párhuzam legtöbb eleme tehát ellentétes, de az Úr dicsőségének tükrözése közös.