Ef 2:8 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka…
A hit Isten ajándéka?
Probléma
Ha a mondatot a gondolatmenetből kiszakítva értelmezzük, úgy tűnhet, hogy a hit az, ami nem tőlünk van, hanem Isten ajándéka. A hit [pisztisz] bibliai fogalma szövegkörnyezettől függően elhívést, bizalmat, hűséget, hitelességet, alkalmi bizonyosságot vagy a keresztény hitet is jelentheti. Ha az üdvözítő hit olyasmi, amit csak Istentől lehet kapni, akkor egyfelől csak az jutna hitre és maradna hűséges, akinek Isten ezt megadja – tehát minden nem hívő és hitehagyott Istent okolhatná. Másfelől magyarázatra szorulna az összes olyan szöveg, ahol Isten az emberektől kéri számon a hitet és a hűséget – az embertől pedig csak azt lehet számon kérni, amiért ő felel, ami rajta múlik. Vajon a hitre vonatkozik az ajándék szó?
Értelmezés
Először is, az egész 2. rész, így az első tíz vers gondolatmenete is éles ellentétekre épül. Pál a hívőket egyfelől a múltjukra emlékezteti (erkölcsi halál állapota, e világi életmód, érzékek rabsága, Isten haragjára méltó állapot), másfelől a forduló pontra (Isten gazdag irgalma, nagy szeretete, mérhetetlen kegyelme), illetve annak üdvözítő hatására (Krisztussal együtt életre keltve, jótettekre újrateremtve).
Kétszer is (2:5,8) állítja, hogy „kegyelemből van” üdvösségünk, tehát üdvösségünk puszta lehetősége is Istennek köszönhető. A 8. versben először azt állítja, hogy „kegyelemből” [en khariti] „lettetek megmentve” [szeszószmenoi] „hit által” [dia piszteósz], de amikor így folytatja: „ez nem tőletek van” [kai tuto úk ex hümón], az „ez” nem a hitre utal vissza. Ezt először is onnan tudhatjuk, hogy a tuto mutató névmás semleges nemben áll, tehát nem vonatkozhat sem a kegyelemre [hé kharisz], sem a hitre [hé pisztisz], mert mindkettő nőnemű főnév. Másodszor a magyar „ez” közelre mutató névmás, ezért érezzük úgy, hogy az előző tagmondatra és a hitre vonatkozik, de a görög tuto jelenthet „ez”-t és „az”-t is. Vonatkozhat tehát az egész előző tagmondatra, és akkor a kegyelemből, hit által való megmenekülésre, az üdvösségünkre utal, vagy pedig a második tagmondat végén álló, semleges nemű „ajándék”-ra [to dóron].
Az ajándék [dóron] fogalma kizár bármilyen ellenszolgáltatást, és az ajándékozó szándékáról, tettéről szól. Nem olyasmi tehát, amit azért kap az ember, amit elért vagy kiérdemelt (vö. 9. vers: „nem tettekért, hogy senki se dicsekedjék” (vö. Róm 3:24, dórean = ajándékba, ingyen).
Alkalmazás
A hit nem olyan „cselekedet”, amivel dicsekedni lehetne (Róm 3:27), hanem a Krisztusban adott üdvösség elfogadásának természetes és szükséges módja: a megajándékozott és ajándékának örülő ember reakciója. Ajándékot is azért veszünk át örömmel, mert meg vagyunk lepve („De Isten…”), megérezzük az ajándékozó jó szándékát („gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért”, „irántuk való jóságából”), és felfogjuk az ajándék értékét („halottak voltunk bűneinkben”, „haragra méltók voltunk”, de „Krisztussal együtt életre keltett … a mennyei világba ültetett”, „az ő alkotása vagyunk”).
Mivel minden okunk megvan az ajándékozóba vetett bizalomra, „hit által”, azaz bizalommal átvehetjük ajándékát. Elhittük az üzenetet, bízunk feladójában, lehetünk megilletődve, megdöbbenve, de hogy hiszünk, az nem érdem, nem lehet vele dicsekedni. Bízni és hűnek lenni ugyanis a továbbiakban is az embernek kell, ez az ember feladata, ezért kéri rajta számon olyan sokszor az Isten (4Móz 14:11 20:12 2Kir 17:14 Zsolt 78:21-22 Mt 21:32 Lk 1:20 22:67 Jn 3:12,18,36 5:38,47 6:64 8:24,43,46 16:9 ApCsel 19:9 28:24 Róm 9:32 2Thessz 1:10 2:12 1Pt 4:17 1Jn 5:10 Júd 5).
Mindez természetesen nem zárja ki, hogy Isten a hívők élete során sokszor átsegít a hitetlenségünkön azzal, hogy helyzeteken változtat, vagy lelki erőt ad elviselni őket, vagy a jelenlétét érezteti stb.
Más, kapcsolódó szövegek: 1Kor 12:9 2Thessz 3:2 Róm 12:3