Tényleg mindenre van erőnk Krisztusban?

Fil 4:13 „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.”

Probléma

Pál fenti szavait rendszerint nem úgy értik félre, hogy „hát igen, ő apostol volt, jó neki, de mi sok tekintetben gyengék vagyunk”, hanem általános, egyetemes értelemben: „az élet minden területén mindenki mindig mindenre” kap erőt Krisztustól. Ha így van, akármilyen kihívás ér minket, az erő hiányára nem panaszkodhatunk. Fáradság, fájdalom, kísértés, bánat, veszteség, függés, betegség, magány stb. nem lehet probléma. A gyengeség elfogadhatatlan, hiszen Krisztus megerősít, legalábbis meg akar erősíteni, és ha nem tud, akkor nyilván bennünk van a hiba…

Ráadásul Pál jelentette ki azt is, hogy „amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős” (2Kor 12:10). Önmagának mondana ellent? Vagy először tudatosítanunk kellene, hogy gyengék vagyunk, de utána azt is, hogy mindig kapunk erőt? – Mivel mind megtapasztaljuk a gyengeséget és az erőt is, kérdés, hogy vajon mire gondolt a Fil 4-ben, és mire nem?

Értelmezés

A Fil fogságból írt levél, mégis a bizonyosságból fakadó öröm hatja át. Pál „mindenre” készen áll – ami adott körülmények között történhet vele – mártírként meghalni vagy tovább szolgálni (1:20-24). A továbbiakban óv a tévtanítóktól, a szakadástól, egységre int, bátorít, példát mutat, és segít nekik is példává válni. A 4:10-től beszél röviden anyagi helyzetéről és arról, hogyan viseli annak változásait.

Először is kifejezi örömét, megköszöni a helyi közösség anyagi támogatását, de azonnal jelzi, hogy öröme nem pusztán abból fakad, hogy neki végre nem kell nélkülöznie (vö. 4:17). Azért örül, mert „megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővelkedésbe és a nélkülözésbe egyaránt.” (4:10-12). Ezek után hangzik el, hogy „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” A „minden” ugyan általános kijelentés, de nem abszolút érvényű kijelentés. A szövegkörnyezet az anyagi helyzet változása és ennek elviselése. Pál úgy érzi, hogy „mindenbe” be van avatva, de – az anyagi helyzet változásairól beszélve – „minden” alatt konkrétan a jóllakás és az éhezés végleteire gondolt: ebben is volt része, abban is, és ezt is elviseli, ahogy azt is.

Alkalmazás

Először is, Pál itt konkrétan csak azt állítja, hogy az anyagi helyzetét és annak változásait illetően „mindenre” van ereje Krisztusban. Képes emberileg képes elviselni a jótétet és a nélkülözést, a jóllakást és az éhezést egyaránt. Egyik sem ingatja meg hitében: ha nélkülöznie kell, nem kérdőjelezi meg a gondviselést, ha jólétben van, nem feledkezik el a Gondviselőről, bízik benne, akármit hoz az élet. Ez az a képesség, amihez emberfeletti erő adatik neki Krisztustól. Ősi emberi tapasztalat ugyanis, hogy a szegénység és a gazdagság is képes az embert elfordítani Istentől. Okkal imádkozott Ágúr a Péld 30:7-8-ban így: „Két dolgot kérek tőled, mielőtt meghalok, ne tagadd meg tőlem: óvj meg a hiábavaló és hazug beszédtől! Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az ÚR? El se szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne gyalázzam Istenem nevét!”

Másodszor, Pál nem abban hisz, hogy Isten anyagi gondviselése varázslatként működik. Abban bízik, hogy Isten az övéit képes az egymásról való gondoskodásra indítani (ld. 4:10 vö. 2Kor 9. fej. 11:7-9, Jak 2:5-8,14-17 4:17 5:1-5 stb), őt pedig arra teszi képessé, hogy ezt türelemmel ki tudja várni, anélkül, hogy Istenre és a tehetősebb testvérekre morogna. Ehhez, valljuk be, valóban erő kell: erő saját magunkkal, a kiszolgáltatottság érzésével, a kétségeinkkel, csalódásainkkal szemben. Ha azonban alapvetően úgy állunk az élethez, hogy fontosabb az, hogy mivé válunk, mint az, hogy mi történik velünk, akkor képesek leszünk várni arra az Úrra, aki maga is tudja mit jelent éhezni, szomjazni, hajléktalannak lenni, kételkedni, elhagyva lenni, másokra hagyatkozni…

Végül, ami a 2Kor 12-et illeti, Pál nem mond ellent a Fil 4-nek, csak másról beszél, de erről ld. a 2Kor 12:10 elemzését!