Jézust „a szívünkbe” kell befogadni?

Jn 1:12 „Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyer­mekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében…”

Probléma

A szöveg elterjedt értelmezése szerint Jézust a szívünkbe kell befogadni. Evangelizációkon is ezzel a kiegészítéssel bátorítják a nem hívőket: „Fogadd be Jézust a szívedbe!” Mivel a „szív” fogalma a magyarban elsősorban az érzelmekről vagy az ösztönösről szól, sokan úgy vélik, Jézust befogadni annyi, mint „a megtérők imája” közben valamit érezni (ld. alább a Jel 3:20 elemzését). Érzelmi beállítottságú emberek számára az érzések hiánya vagy utólagos csökkenése hitbeli válságot okozhat, vagy ellenkezőleg, az érzelmek önmagukban válhatnak hitük igazolásává. Kérdés, hogy a szöveg tényleg ilyesmiről szól?

Értelmezés

Először is, a kiegészítés („a szívükbe” vagy „a szívedbe”) sem az eredetiben, sem a fordításokban nem szerepel, tehát csupán a szöveghez tapadt értelmezési-hivatkozási klisével van dolgunk.

Másodszor, az értelmezésben segítenek az az előző mondatok (1:10-11), amelyek szerint az Ige a saját világába jött, de az övéi nem ismerték fel, és nem is fogadták el őt. A Jn-t végigolvasva pedig láthatjuk, konkrétan mit jelentett a megtestesült Ige fel nem ismerése, el nem foga­dása. A többség megfigyelte, elcsodálkozott a tettein és a szavain, egy ideig talán hitt is benne, de inkább vitatkozott vele, viselkedésén felháborodott, tanítását és tekintélyigényét elutasította, végül pedig meg akarta ölni.

Logikus, hogy Jézust „befogadni” ezeknek az ellenkezője: megismerni az evangéliumi történetet, megvizsgálni Jézus viselkedését, elgondolkodni a tanításán, fel- és elismerni a tekintélyigényét, elfogadni halálának és feltámadásának történetiségét és jelentőségét, rá­döbbenni élő voltára és jelenlétére, végül rábízni az életet és az örök sorsot.

Alkalmazás

Jézus „befogadása” tehát a kereső és a hívő közösség szempontjából is időigényes folyamat. Nem csupán az evangélium egyszeri elmondása (a hívők oldaláról), és nem is csupán felkavaró vagy megnyugtató érzés átélése (a kereső oldaláról). A folyamat optimális végeredményeként maga Isten cselekszik: egy em­beri lényt örökbe fogad, és Lelkével újjászüli. Az azonban teljesen az egyéntől, temperamentumától és élethelyzetétől függ, hogy hogyan és mennyi idő alatt történik meg, illetve milyen élményekkel jár vagy nem jár együtt.

Nem vitás, hogy sokan lettek tanítványok azok közül, akik egy evangelizáción „Jézust befogadták a szívükbe”, de ez nem igazolja ezt az értelmezést. Közismert ugyanis, milyen sokan pedig nem lettek tanítvánnyá azok közül, akik éreztek valamit, feltették a kezüket, netán elismételték „a megtérők imáját”. Egyfelől tehát nem szabad az emberektől azért elvárni szívbéli felbuzdulást, hogy azonnal látható legyen az evangelizáció eredménye, másfelől naivitás az ilyesmit elegendőnek tartani.