Pokolbeli kínok: minden nem hívő sorsa?

Lk 16:23,28 „Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. … van öt testvérem, beszélj a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére.”

Probléma

Lázár és a gazdag történetének elterjedt értelmezése szerint a gazdag sorsa minden egyes nem keresztény sorsa, sőt, végső sorsa. Ha minden nem hívő a pokolba kerül, és itt a gazdag a „pokolban” [hádész], a gyötrelem helyén (16:28), lángban (16:24) kínok közt (16:23) gyötrődik, akkor első pillantásra logikusnak tűnhet, hogy ez minden nem hívő sorsa. Ez azonban azt jelentené, hogy Isten mindenkit a bűnösségének mértékétől függetlenül ugyanazzal büntet, ami igazságtalan lenne, ezért ellent is mondana más bibliai szövegeknek. Vajon kiknek szólt a példázatbeli gazdag története?

Értelmezés

Először is, a történet egy bizonyos jelenet részeként hangzik el. Előzménye a vagyonhoz való hozzáállás témája (ld. a hamis sáfár példázata, 16:1-12; Isten vagy a mammon szolgálata, 16:13), és a Jézus erről szóló tanítására reagáló pénzsóvár farizeusok gúnyolódása (16:14). Jézus ekkor és nekik mondja el ezt a példázatot (16:15), eléjük vetítve Lázár és egy gazdag történetét, hogy kívülről lássák magukat, és megszíveljék Jézus figyelmeztetését.

Történetének egyik szereplője Lázár (héber Eleázár/Lazár = „akit Isten segít”), aki nyilvánvalóan beteg és nincstelen. A másik szereplő egy vélhetően egészséges és vagyonos ember, aki azonban névtelen, tehát tipikus figura. Mindketten zsidók, törvényismerők, de egy kutyában is több az emberség, mint a gazdagban. Mindketten meghalnak, Lázár lelkéért angyalok jönnek, felviszik a mennybe, és az ősökhöz kerül (Ábrahám fogadja és öleli át), a gazdagot eltemetik, és lelke tovább megy lefelé, a pokolba. A magyar „pokol” szó a görög hádész fordítása (Hádész az alvilág és istene a görög mitológiában), ami a héber seól (alvilág, sír) szokásos görög fordítása volt az ógörög Ószövetségben (Septuaginta).

Jézus a farizeusoknak szóló üzenetet Ábrahám szájába adja: Lázár most a menny­ben vigasztalódik földi élete gyötrelmei után, a gazdag pedig, aki nem enyhített a gyötrelmein, bár megtehette volna, az alvilágban gyötrődik (16:25). A menny és az alvilág közt pedig ugyanúgy nincs átjárás, mint a menny és a föld között (16:26), ahogy a gazdagok és a szegények világa között sem volt a földön. Sem mód, sem szükség nincs arra, hogy a gazdag testvéreit a túlvilágról figyelmeztesse valaki: ezt Mózes és a próféták már megtették (16:28-31).

Összefoglalva, Jézus olyanoknak mondta el példázatát, akiknek (1) mindene a pénz, (2) ezért úgy érzik, ember­társaikkal szemben lehetnek embertelenek, pedig (3) vallásosak, ismerik Isten parancsát, mégis (4) gúnyolódnak Jézus figyelmeztetésén, és nem hálásak érte.

Alkalmazás

Jézus története nem helyszíni jelentés a túlvilágról, hanem példázat. Isten igazságosságát akarja illusztrálni, ezért kizárható, hogy igazságtalanságot akarna állítani. Isten nem büntet vagy jutalmaz mindent és mindenkit ugyanúgy (ld. Lk 12:47-48 2Kor 5:10 Jak 3:1 stb.).

A történetet nem mindenkinek címezte, és még csak nem is minden farizeusnak, hanem konkrétan azoknak a pénzsóvár farizeusoknak, akik a mammonról szóló tanításán gúnyolódtak. A történet nem szólhat min­den nem hívőről, hiszen szereplői vélhetően, címzettjei pedig bizonyosan vallásos emberek, törvényismerő izraeliták. A példázat nem mindenféle bűn büntetését mutatja be, hiszen csak egy bűnről szól: a pénzfüggésről. Azt sem állítja, hogy a gazdagság önmagában bűn és a szegénység erény lenne, vagy hogy az ember örök sorsát a pénz bősége vagy hiánya döntené el, hiszen a pénzhez való hozzáállás a döntő.

Végül, a történet nem szólhat a nem hívők közös büntetéséről, mert csak itt, egyszer, a Lk 16:23-ban olvassuk a hádészról, hogy tűz vagy gyötrelem van benne. A tüzet említő újszövetségi fenyegetések vagy a Hinnóm völgy szemétégetőjére (Gé Hinnóm – fordításainkban „gyehenna”) vagy a Jel 20:14 végső ítéletet jelentő „tűztóra” utalnak. A történet nem szólhat a nem hívők végső ítéletéről, örök sorsáról sem, hiszen a végső ítélet után (Jel 20:14) maga az alvilág [hádész] és maga a halál [thanatosz] is belevettetik a tűz tavába; a halál mint jelenség, és az alvilág mint intézmény is megszűnik, mielőtt Isten új eget és új földet teremt (Jel 21:1 2Pt 3:13). Addig is, embernek lenni itt a földön kell (Jak 4:17), és függni sem a pénztől, hanem Istentől kell.