Mt 18:18-20 „…amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. …ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Földi kötés, imagarancia, ketten-hárman?
Probléma
A gondolatmenet és az ószövetségi háttér figyelmen kívül hagyásával a három vers minden mondata félreérthető. A 18. vers egyik hagyományos értelmezése szerint Péter és apostolai (vö. Mt 16:18-19) felhatalmazást kaptak arra, hogy másoknak feloldozást adjanak a bűneik alól. A 19. vers pedig mintha azt állítaná: két ember egyetértése arra kötelezi Istent, hogy teljesítse a kérésüket. A 20. vers szerint, ha két vagy három hívő Jézus nevében összejön, ő ott van köztük. Egyesek szerint Isten ezért teljesíti a kérésüket. Mások számára ez alapján két-három ember már keresztény gyülekezet. Végül, esküvői prédikáción ezzel azt akarják illusztrálni, hogy férj és feleség közös életében Krisztus a harmadik, összetartó erő. Valójában miről szólnak ezek a mondatok?
Értelmezés
A tágabb szövegkörnyezet a tanítványok versengése és Jézus gyermeki alázatra intő szavai (18:1-5), a kicsinyek bűnre csábítói feletti ítélete (18:6-7,10) és a kísértéssel szembeni radikális ellenállás (18:8-9), illetve az Emberfia küldetése, hogy megtalálja az elveszetteket (18:11-14). Ezután tér rá a szűkebb szövegkörnyezetre, ami nem más, mint az egymás elleni vétkek kezelése a testvéri közösségben (18:15-20).
A folyamat lépcsői a következők: az első a négyszemközti feddés (az ügy még nem tartozik másra); ha a vétkes a korrekciót nem fogadja el, két vagy három tanút is be kell vonni, mert a vallomás megerősítéséhez két vagy három tanú kell (18:16) a mózesi törvény szerint (5Móz 19:15). Ha ez sem elég, az egész közösség elé kell vinni az esetet (e ponton válik közösségi üggyé), és ha ez sem hat a vétkesre (pl. tagadja a vétkét, vagy hogy a tette bűn lenne), akkor az illetőt kívülállónak kell tekinteni: mintha nem is zsidó lenne, vagy áruló vámszedő.
A 18:18 az ügy lezárásáról szól: a „kötés” (tiltás) és az „oldás” (engedélyezés) jogi fogalompár (vö. Mt 16:18-19), ami a kialakult helyzetben arra utal, hogy a probléma megmaradt (nem történt bocsánatkérés, sem jóvátétel) vagy megoldódott (eljutottak a kölcsönös megbékélésig). Jézus szerint erről a mennyben is tudnak, Isten is komolyan veszi, tehát az ilyesminek nem csupán földi következménye van.
Az indoklás („Mert…”) a 19-20. vers szerint egyszerűen az a tény, hogy a sértett és a két vagy három tanú – és esetleg a vádlott – eleve Jézus nevében jöttek össze, és az ügyet Isten színe előtt, az ő útmutatása szerint kezelték.
Alkalmazás
Jézus nem a keresztény gyülekezet minimális létszámáról beszél (hiszen egyetlen hívő mellett is ott van), nem az imameghallgatás feltételéről szól (egyedül is lehet imádkozni úgy, hogy Isten meghallgassa: Jézus nevében), nem is a keresztény házasságról (ezekről máshol tanít az Újszövetség). Jézus a bűnök kezeléséről, a fegyelmezés folyamatáról szól, ennek közösségi jellegéről és jelentőségéről, spirituális hátteréről (az Úr jelenléte) és a döntés e világon is túlmutató jelentőségéről (a mennyben is nyugtázzák).
Nem csak a vizsgált szöveg előzménye, hanem folytatása is ezt a témát viszi tovább a fejezet végéig: hányszor is kell megbocsátani, méghozzá szívből – azaz mire ad nekünk példát maga Isten (18:21-35)? Mindezek fényében érdemes elgondolkodnia azon, hogy mi az, amiben sértettnek, vétkesnek és tanúnak egyet kell érteniük, amit ilyen helyzetben bizalommal kérhetnek Istentől?