Semmi jó nem lakik bennünk?

Róm 7:18 „…semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben / régi emberi természetemben…” (SZIT, STL, EFO)

Probléma

Pál kijelentését, miszerint „semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben” (SZIT, STL), vagy „semmi jó nem lakik bennem, vagyis a régi emberi természetemben” (EFO) sajnos jól fel lehet használni az önmegvetésre, illetve az önsanyargatásra.

Van, aki eleve nem lát önmagában – értsd: a lényében, személyiségében – „semmi” jót, és egyoldalúan negatív én-képe így még „bibliai igazolást” is kap. Más viszont megpróbálja önmagát szétválasztani a testétől: hitéleti elakadásának okát a fizikai létben, az általa kezelhetetlen testi vágyakban, indulatokban látja. Aki pedig az egész Róm 7:9-25 szakaszt, így a 18. verset is az újjászületett, hívő ember állandó, normális megéléseként értelmezi, az ezt is fogja megtapasztalni: testi vagyok, törvényszerűen vétkezem, ki vagyok szolgáltatva a bűnnek, mert a bűn lakik bennem, és semmi jó…

A szöveg ilyen értelmezései azonban reménytelenségben tartanak: akadályoznak a lelki fejlődésében, növekedésben. Mivel Pál a 6. és a 8. fejezetben ennek az ellenkezőjéről ír, kérdés, hogy vajon mire gondolt itt a 18. versben?

Értelmezés

A görög szöveg [oida gar, hoti úk oikei en emoi, tut’ esztin en té szarka mu, agathon] formahű fordítása így hangzik: „Tudom ugyanis, hogy nem lakik bennem, azaz a testemben, jó.”

Először is, a görögben szövegben nincs „semmi”, csak a SZIT, Simon Tamás László és az EFO fordításában. Tehát Pál nem azt állítja, hogy „semmi jó” nem lakik bennünk. Más magyar fordítások szerint „a jó nem lakik bennem, azaz/vagyis a testemben” (B-D, KNB), illetve „(én)bennem, azaz/vagyis a testemben, nem lakik jó” (ÚFO, RÚF vö KB, ÚRK). Ezekben a mondathangsúly tér el a határozott névelő („a jó”) vagy hiánya („jó”) alapján; mivel a görögben nincs határozott névelő, a „…nem lakik jó” fordítás pontos, de mint látni fogjuk, az a „jó”, amire Pál gondol, nem általános, egyetemes (bármi jó) és nem is elvont (a jóság).

Másodszor, Pál kijelentésének fontos eleme a lakni, otthon lenni” jelentésű oikein ige, mert ennek segítségével írja le a különböző állapotokat. Ahogy a 7:16-19 fogalmaz: „Ha azt teszem, amit nem akarok – (bár) elismerem a törvényről, hogy helyes [kalosz = szép, jó; helyes, hasznos stb.] –, akkor nem is én cselekszem [katergazomai = művel, véghezvisz, elkövet], hanem a bennem lakó bűn [hé oikusza en emoi hamartia]. Tudom ugyanis, hogy nem lakik bennem – azaz a testemben –, jó. Mert arra megvan a lehetőségem [parakeimaó = kéznél van ~ lehetőség van rá], hogy akarjam, de hogy meg is tegyem [katergazomai] azt, ami jó / helyes [ton kalon], arra nincs. Mert nem azt teszem, amit akarok: jót [agathon], hanem azt követem el [prasszó], amit nem akarok: rosszat [kakon].”

Harmadszor, Pál az ember erkölcsi nyomorúságának bemutatásakor nem választja el egymástól az ember énjét és a fizikai testét [szarx], hanem ellenkezőleg, így fogalmaz: „bennem, azaz a testemben”. Számára ui. a „test” [görög szarx, héber bászár] fogalma itt nem a fizikai testre utal, hanem általában „a csak emberi”-re, az Isten Lelke nélkül élő ember földi, halandó létállapotára (ld. Gal 5, ahol „a test cselekedetei” sem a fizikai bűnök listája, hanem abból válogatás, amire „az ember önmagában”, Isten Lelke nélkül, természeténél fogva képes). Ezért mondja, hogy bár a Törvény lelki, szellemi dolog [pneumatikosz], önmagában az ember „testi” [szarkinosz] (ld. 7:14), ezért képtelen a parancsnak engedelmeskedni.

Alkalmazás

A még újjá nem született ember a Törvény vagy a lelkiismerete parancsát az értelmével igenli ugyan, de mindenben engedelmeskedni képtelen. Úgy éli meg, mintha nem is ő cselekedne, hanem „a benne lakó” bűn (7:17,20). Az a „” tehát, ami Pál szerint „nem lakik” vagy „nincs otthon” az emberben, az egész szövegkörnyezetben egyetlen dologra vonatkozik: az erkölcsi parancsra, arra, ami helyes. Nem a személyiségére, nem is csupán a fizikai testére, hanem a lelkiismeretére. A „test” pedig, amire Pál gondol, nem a fizikai lét, hanem a Lélek belső munkálkodása nélkül élő ember nyomorult, halál felé sodródó lénye (ld. Róm 7. fejezet).

A „jó” [agathosz] vagy a „helyes” [kalosz] cselekvése nem „lakik”, nincs „otthon” bennünk eleve. Nem fakad a lényünkből, nem jön zsigerből, hanem egyfelől tanulni kell, másfelől erő kellene hozzá –  saját magunkkal szemben. Ezzel a Róm 7-ben leírt nyomorúságos állapottal élesen szemben áll a 6. és 8. fejezetben leírt, újjászületett ember tapasztalata, aki már nem a bűn és a törvény rabja, hanem szabad, kinőtt az önuralma, mert Isten Lelke „lakik benne” (7:9,11 oikeó]. Mindez alapján a páli gondolatmenetben a kiben mi „lakik” kifejezés arra vonatkozik, hogy kit mi irányít, mi motivál: még a bűn vagy már a Lélek? És pontosan ez az új szövetség lényege (ld. Jer 31:31-34 Zsid 10:14-22).