halálalvás

A hetednapi adventisták és az adventista hátterű Jehova Tanúi közös tanbeli jellegzetessége a test halálát túlélő lélek létezésének tagadása. A „lélekalvás” (soul-sleep) vagy „halálalvásba merülés” (falling asleep in death) fogalma (pl. 1Kor 15:51 ÚVF) mögött az az elképzelés áll, hogy (1) az ember csupán por és életerő pszichoszomatikus egysége, halálakor egész lénye meghal, a feltámadásig öntudatlan állapotban „alszik”, és hogy (2) a test halálát túlélő, attől függetlenül is öntudatosan létezni képes lélek eszméje nem bibliai, hanem platonista vagy spiritiszta eredetű.

MEGJEGYZÉS: A háttérben álló bibliai kifejezés csak a meghalás folyamatának szépítő kifejezése (elaludt = elhunyt), és nem a haláltól a feltámadásig tartó köztes állapot leírása. A „lélek” bibliai fogalmának értelmezésekor három héber [rúach, nefes, nsámá] és két görög kifejezés [pszükhé, pneuma] jelentéskörét és átfedéseiket kell figyelembe venni. Az Újszövetség pedig erről a témáról is több részletet árul el az Ószövetségnél. A Biblia szerint az ember nem azonos a testével, földi sátrában (testében) ő maga „lakik”, abból ő maga „költözik ki”, amikor meghal (2Kor 5:1-9, Fil 1:20-24). Krisztus prédikált az özönvízkor elpusztultak lelkeinek [pszükhai] (1Pt 3:18); a mártírok lelkei [pneumata] a mennybe kerültek (Jel 6:9-11). Sámuel mint túlvilági lény [elohim] tért vissza az alvilágból (1Sám 28:15); a meghalt Mózes és az élve mennybe emelt Illés felismerhető alakban jelent meg Jézusnak (Mt 17:1-8), aki Lázár feltámasztásakor ezt mondta: „Aki hisz bennem, ha meghal is, él” (Jn 11:25 vö. Kol 3:3-4), ezért ígérte a jó latornak a kereszten, hogy „Ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23:43).

Nem találta meg amit keresett?

Keresés