Kereszt vagy kínoszlop?
Kereszt vagy kínoszlop?
© dr. Szalai András,
Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.1.
2014.12.01.) PDF
2000-ben
jelent meg magyarul az Őrtorony Társulat (a továbbiakban ŐT) saját Újszövetsége, a „Keresztény Görög Iratok új világ
fordítása” (KGI), 2003-ban pedig „A
Szentírás új világ fordítása”, azaz a teljes Biblia (ÚVF).
A magyar ÚVF egyik
sajátsága, hogy a görög sztaurosz
szót a hagyományos „kereszt” helyett következetesen a „kínoszlop” vagy
„oszlop” szóval pótolja (bár az angol torture stake jelentése „kínzó cölöp”), az
indoklást pedig a 7. számú Függelékben olvashatjuk (KGI 417-419. oldal, ÚVF
1824-26. oldal). Pál apostol szavai így például a Gal 6:14-ben így hangzanak:
„Sohase történjen meg, hogy dicsekszem, hacsak nem Jézus Krisztusnak, a mi
Urunknak a kínoszlopával, aki által a világ oszlopra feszíttetett
nekem.”
Keresztények számára kérdés, hogy (1) miért olyan fontos ez az ŐT-nak, (2) érvei valóban szükségessé teszik-e a keresztény bibliafordítási és képzőművészeti hagyomány felülvizsgálatát, (3) melyik fordítás mellett szólnak a bibliai és történelmi bizonyítékok?
1. A fordítás jelentősége
Az ŐT nem
Krisztus halálát
tagadja, hanem
kivégzésének eszközéről véli úgy, hogy az a hagyományos elképzeléstől
eltérő alakú volt: nem kereszt, hanem oszlop. A 6. Függelék konklúziója szerint az ügynek
komoly jelentősége van:
- Egyáltalán
nincs tehát bizonyíték arra, hogy Jézus Krisztust két,
derékszögben egymásra helyezett gerendára feszítették volna. Nem akarunk semmit
hozzátenni Isten írott Szavához, ezért a keresztről alkotott pogány
elképzelést nem visszük bele az ihletett Szentírásba. Ehelyett inkább az
eredeti jelentésüknek megfelelően adjuk vissza a sztaurosz és xülon
szavakat.
Az ŐT érvei a nyelvészet és a vallástörténet területét érintik. Azt állítja, hogy a kereszt pogány szimbólum, és a görög szavak eredeti jelentése nem „kereszt” volt, illetve nem akar pogány elképzelést belevinni az ihletett Szentírásba, ezért kerüli a „kereszt” fordítást. Ebből azonban nyilvánvaló, hogy a „kereszt” szót használni annyi, mint hozzátenni Isten szavához, sőt, pogány elképzelést vinni bele az ihletett szövegbe. Ez a vád pedig csak része az ŐT átfogó programjának, amely a keresztény egyházak tanításában pogány hatásokat igyekszik kimutatni, hogy saját létjogosultságát igazolja.
2. A szervezet célja és módszere
A
Társulatnak az a célja, hogy szervezetének tagjait nem csupán tanításával, hanem
kulturálisan is elkülönítése minden más felekezettől. A „kínoszlop” fordítás
jelentősége sem teológiai, hanem kulturális: általa a Tanúkat a szimbólumok
szintjén, tehát érzelmileg
erőteljesen elidegenítheti az – állítása szerint – pogány hatásokat átvevő keresztény
egyházaktól.
Fordítását
igazolandó bizonyítékokat keres, nyelvészeti és vallástörténeti adatokat,
érveket, de mivel a modern szakmai irodalomban nem tud kire hivatkozni, aki
egyetértene vele,
- először
a görög szavakról (sztaurosz, xülon) közöl szótári adatokat, de a
forrás megadása nélkül, a szótári „alapjelentésre” koncentrálva, a szótár adatait
megszűrve, az ókori szóhasználatot figyelmen kívül hagyva,
- utána
19. századi forrásokat idéz (Vine, Lewis-Short, Fulda, Schmidt), mintha azóta
nem történt volna jelentős fejlődés az ókortudományban, és az akkori szerzők
nézetei még ma is ismertek vagy elfogadottak lennének,
- saját
elképzelését egy 16. századi szerző könyvéből vett képpel illusztrálja
(Lipsius: crux simplex), hallgatva
arról, hogy a szerző Jézus keresztre
feszítéséről mit írt, és azt hogyan
ábrázolta ugyanabban a könyvben.
3. Előzetes összefoglaló
Az ŐT nyelvészeti
és vallástörténeti állításait – keresztények, keresők és már Tanúk érdekében
egyaránt – komolyan kell venni. Értékelésükhöz azonban mindennek utána kell
járni, ami sok adat feldolgozását jelenti, ezért már itt az elején leírom, mire
jutottam a kutatás során, a továbbiakban pedig csupán a bizonyítékokat, és a
felhasznált szakirodalmat ajánlanám az olvasó figyelmébe.
- Az
ŐT által idézett 19. századi szerzők kijelentései (pl. a görög Tau mint Tammúz
babiloni isten jelképe) mind áltudományosak, nincs régészeti alapjuk. A keresztény „kereszt” sosem volt pogány jelkép, a pogány jelképek
alakja és jelentése pedig más volt.
- Az
egyház csak akkor vett és értelmezett át
helyi szimbólumokat, ha azok a Megfeszítettel kapcsolatos valamilyen bibliai
tanításra utaltak (pl. örök élet ld. egyiptomi ankh). Addigra azonban a helyi pogány vallások már vagy kihaltak,
vagy kisebbségbe kerültek, és eleve nem tudtak hatást gyakorolni az egyházra
(ti. a 4-5. század után).
- A
fára akasztás ókori közel-keleti gyakorlata és a későbbi római módszer nem azonosítható: az asszírok és
perzsák a kivégzett, halott ellenséget
és bűnözőt akasztották fel élő fára vagy póznára, hogy a teste ott rohadjon el.
- A
zsidók esetenként ugyanígy csak
kivégzetteket lógattak fel, de ők a holttestet törvényük értelmében még
aznap eltemették. A fára akasztás egyetlen funkciója az elrettentés volt.
- A
rómaiak azonban mindig előre
megkínzott, és még élő embereket
feszítettek fel, napokig szenvedni
hagyták őket, esetleg lábuk eltörésével vagy lándzsaszúrással végeztek
velük, és testüket ott hagyták lógni. A római crux-nak tehát hármas funkciója volt: kínzás, kivégzés és
elrettentés.
- A
latin crux szó ugyan bármiféle alakú
kínzó- és bitófát jelentett, de a crucifixio
mint a rabszolgák büntetésének, majd kivégzésének sajátosan római módszere az ókori
forrásokból dokumentálhatóan függőleges (stipes)
és vízszintes gerenda (furca vagy patibulum) együttes használatával
alakult ki.
- A
latin crux (kínzó- és bitófa), a
görög sztaurosz (karó, cölöp, oszlop)
és xülon (élő fa, faanyag, bármilyen
összetett fatárgy) szavak „alapjelentése” valóban nem „kereszt” volt, de ennek
nincs, illetve nem ennek van döntő jelentősége. E szavakat már az 1. század
előtt is több jelentéssel használták, alapjelentésükön (sztauroó = cölöppel keríteni, anasztauroó
= karóba húzni) kívül a sajátos római kivégzési módszerre is, ami gerendákra szögezés
volt. Nem igaz, hogy e szavaknak csak egy
jelentésük volt, és hogy a szó hallatán csak egy alakra (függőleges oszlop) lehetett asszociálni. (Ma már a
„tollal írni” kifejezésről sem gondolunk madártollra.)
- Régészetileg
dokumentálható, hogy Krisztus kivégzésének összes
keresztény ábrázolása és pogány gúnyrajza, amely az első öt évszázadból – Constantinus
előttről vagy utánról – fennmaradt, Krisztust kitárt karokkal ábrázolja, a hagyományos T-alakú vagy latin
kereszten.
- Az
Lipsius könyvéből vett illusztráció, a crux
simplex egy középkori (!) bűnöző kivégzését mutatja. Lipsius Krisztus
keresztjét is ábrázolta, de a Társulat elképzelésétől eltérően, a hagyományos
módon, ókori és kortárs szerzőket idézve a kereszt jelentőségéről.
- Végül,
a fennmaradt leírások, ábrázolások mellett szól az evangéliumok két részlete
is. (1) A büntetést indokoló
háromnyelvű táblát (titulus), ami biztos nem egy kis cetli volt, Jézus feje
fölé szögezték (Mt 27:37), és nem a keze fölé, ahogy az ŐT elképzeli. (2)
Jézus szerint a kezeit szegekkel (többes szám) verték át (Jn 20:25), és
nem csak eggyel, ahogy az ŐT elképzeli.
- Fizikai képtelenség is lett volna, hogy Jézus
kezei elbírták volna az egész testsúlyát, vagy hogy felfelé kinyújtott karokkal
és ugyancsak leszögezett lábakkal képes lett volna föl-le mozogni, hogy levegőt
tudjon venni (ezt szokták ugyanis megakadályozni a térd vagy a sípcsontok
eltörésével).
4. Szótári, nyelvészeti kijelentések elemzése
Az ŐT már
a cikk elején kijelenti:
- Nincs bizonyíték arra, hogy a görög sztaurosz szó itt (Mt 27:40) keresztet
jelentett, melyet a pogányok már évszázadokkal Krisztus születése előtt vallási
jelképéként használtak.
Először a
sztaurosz szótári jelentését közli:
- A
klasszikus görög nyelvben a sztaurosz
szó csupán egyenes oszlopot, karót, vagyis cölöpöt jelentett, mint
amilyet például az alapozásnál használnak. A sztauroó ige azt jelentette, karókkal körbevesz, karósáncot
vagy cölöpkerítést készít.
A szó 1.
századi apostoli használatáról biztosan tudni véli a következőt:
- A
Keresztény Görög Iratok ihletés alatt álló írói a görög köznyelven (koiné)
írtak, s ugyanabban az értelemben használták a sztaurosz szót, mint a klasszikus görögben, vagyis úgy, hogy
egyszerű oszlopot, illetve karót jelentett, melyen nincs semmiféle
keresztgerenda, semmiféle szögben. Nincs bizonyíték ennek az ellenkezőjére.
Ezután a xülon szó jelentését közli, illetve
apostoli használatáról von le következtetést:
- Péter
és Pál apostol a xülon szót
használta, amikor arra a kínzóeszközre utalt, melyre Jézust szegezték, ez
pedig azt mutatja, hogy az egy keresztgerenda nélküli egyenes oszlop volt,
mivel ezt jelenti a xülon ebben
a sajátos értelemben.
Az ŐT
erre egyrészt újszövetségi példákat hoz (ApCsel 5:30, 10:39, 13:29, Gal 3:13,
1Pt 2:24), másrészt az Ószövetség ógörög fordítására, a Septuagintára
hivatkozik (Ezsdrás 6:11), ahol
- ...a xülon szót találjuk, s ott olyan
gerendakánt említik, melyre a törvényszegőket akasztották; ugyanerről van
szó a Cs 5:30-ban és a 10:39-ben is.
Kritika
Először
is, az ŐT a forrás megjelölése nélkül
közöl szótári adatokat, és nem közöl minden adatot, hanem válogat. Ez magyar olvasók számára is ellenőrizhető Györkösy-Kapitánffy-Tegyey ógörög-magyar szótár megfelelő
oldalain:
- 974. oldal, a sztaurosz jelentésköre: (1) cölöp, karó, gerenda, (2) kínzóeszköz (a) (keresztrúddal erősített cölöp) kereszt, átvitt értelemben szenvedés (ÚSz.) (b) karó. A sztauroó ige jelentése: (1) cölöpökkel bekerít, cölöpkerítést épít (2) keresztre feszít, átvitt értelemben testet megfékez (NT). A szótár szerint tehát a sztaurosz szót nem csupán alapjelentésében használták, és éppen az Újszövetség (NT) írói jelentik a kivételt. Ők pedig nem azt hitték, hogy Jézust cölöpökkel kerítették be, vagy cölöpkerítést építettek köré…
- 710. oldal, a xülon jelentésköre: (1) fa (a) száraz/levágott fa, fatönk, hasábfa, szálfa, (b) élőfa, fatörzs, (2) fából készült tárgy, pl. bot, bunkó, buzogány, tyúkól, kaloda, akasztófa, keresztfa (NT), pad, bankár asztala, bírói pad. A xülon tehát a klasszikus irodalomban utalt az élőlényre, az anyagára és a belőle készített változatos alakú és több faelemből összetett tárgyakra. Nem igaz, hogy Jézus esetében mindenképpen egyenes oszlopra kellene gondolnunk, sőt, a szótár ilyen jelentésről nem is tud!
Ami a xülon újszövetségi használatát illeti,
az ApCsel 5:30, 10:39, 13:29 az 5Móz 21:23-ra utal vissza, amit a Gal 3:13 idéz
is: „Átkozott (mind), aki a fán függ”. Ez a mondat a mózesi törvényben egy fára
(al-éc) felakasztott (táláh) bűnös testéről rendelkezett:
még aznap el kellett temetni. Mi ennek a jelentősége?
- Pál
és Péter számára az volt fontos, hogy a Megváltó – mások bűneit magára véve – átokká lett értünk (Gal 3:13), amikor bűneinket testében vitte fel a fára (1Pt
2:24), ezért használták a héber éc
(„fa”) egyszerű görög fordítását, a xülon-t.
- Számunkra
pedig éppen arra a különbségre mutat
rá, amely az asszír és perzsa eredetű oszlopra akasztás, ennek zsidó változata
és Jézus korának római gyakorlata között fennállt.
Az
ószövetségi gyakorlat az asszír-perzsa szokásból indult ki: a már kivégzett testét egy helyben
található élő fára akasztották, de a
mózesi törvény szerint a holttestet még
aznap eltemették. Később a rómaiak azonban
- még
élő embereket szögeztek fára,
- akár
napokon át szenvedni hagyták őket,
- majd
eltörték a lábszárcsontjukat, vagy lándzsaszúrással végeztek velük,
- a
holttestüket pedig sokáig otthagyták
közszemlére, elrettentésül.
Végül, ami
az Ezsdrás 6:11-et illeti, nem árt figyelembe venni a szövegkörnyezetet. Ebből
ugyanis kiderül, hogy a perzsa Dárius rendeletéről van szó, amelyben a saját tisztviselőit fenyegeti meg, hogy
ha nem adnak meg minden segítséget a hazatérő zsidóknak felépíteni Isten Házát, akkor a saját házuk egy gerendájára lesznek
„akasztva és szegezve”, házuk pedig leromboltatik. Itt nem „ugyanarról van szó”, mint a római korban és az ApCsel-ben.
A görög sztaurosz
(oszlop, gerenda, karó) és a xülon
(fa, fatárgy) vagy a latin crux
(bármilyen kínzó- vagy bitófa) önmagában
valóban nem jelent „keresztet”, de mint minden
szó jelentését, ezekét is a használatuk határozza meg. Az egyik mindenféle hosszúkás fadarabot, a másik élőfát vagy bármilyen alakú fatárgyat jelent, ezért a helyes fordítás
eldöntésében a szövegkörnyezet, a kulturális és történelmi háttér dönt (ld. 6-9.
pontok).
5. Az idézett 19. századi szaktekintélyek
Visszatérve az ŐT érveire, a továbbiakban is csupán a következő „szaktekintélyekre” tud hivatkozni: egy 16. századi képeskönyv (mást ábrázoló) illusztrációjára, egy 19. századi latin-szótár (válogatott) adataira (Lewis-Short), egy 20. század eleji bibliai szótár (Vine) szócikkére, ami átvétel egy 19. századi álrégészeti műből, és két másik 19. századi szerző művére.
William E. Vine (1873-1949)
Vine Expository
Dictionary-je különösen laikus körökben volt sokáig népszerű. 1940 óta
azonban többször is korrigálni kellett, hiszen a bibliatudományok óriási
fejlődésen mentek át. Vine egykor jelentős művének szerepét azóta William D.
Mounce modern Complete Expository
Dictionary-je vette át. Magáról Vine-ról tudni kell, hogy darbista volt,
egy sajátos, zárt közösség tagja (Plymouth
Brethren), amely igen negatívan állt a katolikus (és minden nagy keresztény)
egyházhoz. Az ŐT-hoz hasonlóan ez is igyekezett minden valós vagy annak vélt
történelmi, régészeti érvet felvonultatni saját identitása érdekében.
Vine szócikke (Cross) ezért sajnos nem csupán korrekt nyelvészeti adatokat tartalmaz, hanem tipikus 19. sz-i katolikus-ellenes álrégészeti hivatkozásokat is (a Tau mint Tammúz isten jele stb.) és súlyos egyháztörténelmi vádakat (az egyház a 3. sz. közepére hitehagyott lett). Vine nem volt régész, de teológiai elfogultsága miatt szinte szó szerint idézett a skót szabadegyházi lelkész, Alexander Hislop: Two Babylons (1853-1858, 1919) című könyvéből (V. fejezet, VI. szakasz: „A kereszt jele”), aki szerint a katolikus szertartásokban és dogmákban a pogány babiloni misztériumvallás él tovább. A kötet olyan sok tárgyi tévedést, kitalációt tartalmaz, hogy történeti, régészeti szempontból nem szabad komolyan venni.
Lewis és Short latin szótára
Az ŐT a latin crux szótári „alapjelentését” egy másik
19. sz-i szótárból veszi, és nem mai standard szótárakból (pl. Oxford Latin Dictionary), és ismét csak
a szótári adatok egy részét közli:
- A Lewis és Short-féle latin szótár a crux alapjelentéseként a
következőket adja meg: „gerenda, állvány, vagy más, fából készült
kivégzőeszköz, melyre a bűnözőket feszítették vagy felfüggesztették”.
Amit az ŐT nem árul el: a szótár eleve megkülönbözet szó
szerinti (lit.) és átvitt értelmet (transf.), a szó szerinti értelmen belül
is az általános (In gen.) és a
speciális (In partic.) szóhasználatot.
Ez utóbbi (szó szerinti és speciális) jelentést tömören így hozza: a cross („egy kereszt”) – és nem keresztény ókori szerzők műveire
hivatkozik (Kr.e. 3-2. sz. Plautus, 1. sz. Cicero, Horatius, Kr.u. 1. sz.
Tacitus, Quintilianus). A latin szótár tehát különbséget tesz az általános (tree, frame, other wooden instruments)
és a különleges használat (cross)
között. A lényeg: a crux-nak nem csak
egy jelentése volt, nem kizárólag függőleges oszlopra utalt.
Az ŐT azonban, mintha a szótári adatra építene, így folytatja: „A bűnözők megfeszítésére használt egyszerű oszlopot latinul crux simplex-nek hívták.” Hogy kik, az nem derül ki. A Lewis-Short szótár ilyesmiről nem ír. A crucifixio különféle formáit sorra bemutató késő középkori (!) képeskönyvek azonban annál inkább. Az ŐT ezért egy ilyen műre hivatkozva így folytatja: „Egy ilyen kínzóeszközt ábrázolt Justus Lipsius (1547-1606) a De cruce libri tres című könyvében, ahogy az előző oldalon középen látható (Antwerpen, 1629. 19.o.)”
Justus Lipsius (1547-1606)
Az ŐT nem állítja konkrétan, hogy Lipsius ezzel a képpel Jézus megfeszítését ábrázolta volna, hiszen nem is azt ábrázolta. Mégis ezt sugallja, mert a képet a saját gondolatmenetébe illeszti be, és Lipsius képét a „kínoszlop” illusztrálására használja. A kép az oldal nagy részét kitölti, így az olvasó fejében a téma és a kép garantáltan összekapcsolódik. A flamand humanista filológus könyve „A keresztről” (De Cruce) a legkülönfélébb kivégző eszközöket mutatja be, illetve a róluk szóló ókori és középkori szövegekből idézi. Könyve igazi ritkaság, de több, eltérő méretű és oldalszámozású kiadásban fennmaradt. Az ÚVF Függelékében bemutatott kép a 3. „kötetben” (libri tres) vagy inkább fejezetben található, és egy középkori bűnöző sorsát ábrázolja.
Krisztus keresztjét a második kötetben (liber secundus) ábrázolja (47. oldal, ld. jobbra), hagyományos latin keresztként, egyházi írókat idézve a 2. századi Irenaeustól kezdve a 12. századi III. Innocent pápáig:
Fulda és Schmidt
Az ŐT még két 19. századi szerzőre hivatkozik: Hermann Fulda: Das Kreuz und die Kreuzigung (1878. Breslau) és Paul Wilhelm Schmidt: Die Geschichte Jesu (1904. Lipcse).
Az interneten szinte semmit sem találni róluk, így elég kérdéses a témával kapcsolatos szakmai jelentőségük. Annak viszont van jelentősége, hogy az ŐT csak rájuk tud hivatkozni.
6. Kortárs nem keresztény szerzők leírásai
Ami a keresztre feszített testtartásának
konkrét leírását illeti, kevés nem keresztény forrás áll a rendelkezésünkre.
A Krisztus előtti századból forrás Halikarnasszoszi
Dionüsziosz, görög történész és retorika tanár (Kr.e. 60-7), aki Rómában élt,
és latinul is megtanult. A rómaiak
története című görög nyelvű művében (VII. 69:1-2) egy rabszolga kivégzését
is leírja, akit a keresztre feszítés előtt
a következő módon korbácsolták végig a városon:
- A férfiak, akiknek megparancsolták,
hogy vezessék a rabszolgált a büntetőhelyre, két karját széttárva egy
darab fára (xülon) kötözték,
ami a mellkasán és a vállain át egészen a csuklóiig ért, követték őt, és
meztelen testét ostorral szaggatták.
Az első században Josephus Flavius zsidó történész A zsidó háború című könyvében (V.11)
így ír azoknak a zsidóknak a sorsáról, akik a Titus serege által ostromolt
Jeruzsálemből kiszöktek:
- Tehát mindenek előtt végig kellett
szenvedniük a megkorbácsoltatást és minden elképzelhető kínzást, aztán pedig a
falakkal szemben keresztre feszítették őket. (...) A katonák dühükben és
gyűlöletükben a foglyokat változatos helyzetben szögezték keresztre, és
mivel rengeteg volt, hamarosan nem volt már hely a kereszteknek és a
kereszteken a megfeszítendőknek.
A 2. századi források is mind kitárt karokról írnak. A hivatásos jós, Epheszoszi Artemidórosz
így ír: „Mivel bűnöző, keresztre lesz feszítve (sztauroó) saját magasságában és kezei szélességében” (Oneirokritiké I. 76).
Szamoszatai
Lukianosz rétor és szatírista pedig a mitikus Prométheuszról is azt írja, hogy
kitárt karral szögezték a Kaukázus egy szakadéka fölé. Az ősi görög mítosz e
jelenetét talán saját kora gyakorlatának megfelelően képzelte el.
7. Egy 1. századi régészeti felfedezés
Az 1. században keresztre
feszített ember maradványait először 1968-ban, Jeruzsálem észak-keleti
részén, a Scopus-hegy közelében, a ciszjordániai Nablusba vezető út mentén
találtak, Giv’at Ha-Mivtarban (Sáry
2004:103-107).
Négy 1. századi sírbarlangot
találtak, teljes csontvázakkal és ún. osszáriumokkal (csonttartó ládákkal).
Az egyik láda egy Jehohanan nevű fiatalemberé és gyermekéé volt. A férfi csontjai között egy 11 cm-es
vasszöggel átvert sarokcsontot találtak. A vizsgálatok szerint lábait kétoldalt
a sarokcsontjain át szögezték a függőleges gerendához, lábszárcsontjait pedig
eltörték (crurifragium), hogy
meggyorsítsák kínhalálát, és ne tudja magát kihúzni.
Témánk szempontjából ez azért
fontos, mert már pusztán a láb eltörésének szokása is mutatja, hogy Jézus sem
lehetett alul a lábánál, és fölül a felfelé
teljesen kinyújtott kezeinél rögzítve, hiszen így képtelen lett volna föl-le
mozogni, hogy felsőtestét kihúzva ismét levegőt tudjon venni. Csak az oldalra
széttárt, kötéllel és/vagy szöggel rögzített karok engedtek elég föl-le mozgást
ahhoz, hogy egy elítélt akár napokig
szenvedjen.
8. Az Újszövetség adatai
A szentírók a sztaurosz (oszlop, gerenda) és a xülon (fa) szóval írták le a kivégzési eszköz egészét, illetve a
kereszt-gerendát is, amit Jézus a Golgotára cipelhetett.
Nehéz elképzelni,
amint a szűk jeruzsálemi utcákon egy telefonpóznával a hátán elindul a Golgotára.
Az pedig fizikai képtelenség, hogy a kezei egyetlen szögön sokáig képesek
lettek volna fenntartani az egész testét, és ne szakadt volna le hamar a cölöpről. Nem kell azonban feltevésekre
alapoznunk.
Van két
újszövetségi szövegrészlet,
amely arra utal, hogy Jézust T-alakú vagy latin
kereszten végezték ki.
- Egyrészt, a büntetést indokoló háromnyelvű táblát (titulus),
amely biztos nem egy kis cetli volt, Jézus feje fölé szögezték (Mt
27:37), és nem a keze fölé, ahogy a Társulat szokta ábrázolni.
- Másrészt, Jézus kezeit szegekkel (többes
szám) verték át (Jn 20:25), és nem csupán eggyel, ahogy a Társulat
szokta ábrázolni.
Ami az
oszlopra húzás ókori közel-keleti szokását illeti, a már kivégzett, azaz
halott bűnözőket mutogatták így elrettentő példaként. A római crux
azonban egyszerre volt kínzó, kivégző és elrettentő eszköz, amelyen az
odakötözött vagy odaszögezett ember akár napokig is kínlódhatott. A lábszárat vagy
térdet is azért szokták eltörni egy idő után (vö. Jn 19:31-33), hogy az elítélt
ne tudjon újra meg újra felegyenesedve mélyeket lélegezni. Az elítélt ugyanis –
ha nem vérzett el – rendszerint légszomjban halt meg. Ezért érthető Pilátus
csodálkozása is, hogy Jézus alig hat óra leforgása alatt meghalt (Mk 15:45 vö.
Jn 10:17-18).
A görög Újszövetségben a sztaurosz
27x fordul elő, a belőle származó sztauroó
igei alak 46x. A xülon szó 20x, a kremannümi (akasztani, függeni) 7x. Van még három görög ige, amelyek csak egyszer
fordulnak elő az egész Újszövetségben, és ugyanarra utalnak, ami Jézussal
történt, tehát a sztauroó szinonimái.
Zsid 6:6 „...hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten
Fiát..”
- Az anasztauroó
ige jelentése az ógörög nagyszótár (80. oldal) szerint: (1) karóba húz (2)
keresztre feszít (3) újra megfeszít (NT).
Az újszövetségi görög szótár (55. oldal) szerint: megfeszít, keresztre feszít.
- A Zsid írója és olvasói is tudhatták, hogy a sztauroó-hoz hasonlóan ennek a szónak is
több jelentése van. Jelentését pedig nem a szófejtés vagy a szótári
alapjelentés, hanem a szóhasználat határozza meg, akár a kivégzés valamelyik konkrét formájára utalnak
vele, akár átvitt értelemben
használják, mint ebben a mondatban is.
- A NWT (1984) mégis az impale (afresh) = (ismét) karóba húz, felnyársal igével fordított, amit
a magyar ÚVF (2003) készítői sem mertek bevállalni: „újra oszlopra feszítik”. Végül
a NWT 2013-as revíziójában ezt találjuk: nail
… to the stake again = „újra cölöphöz / oszlophoz szegezik”.
Kol 2:14 „... a ... minket terhelő adóslevelet ... odaszegezve a keresztfára.”
- A proszéloó
ige jelentése az ógörög nagyszótár (910. oldal) szerint: (1) odaszögez,
hozzáerősít valamihez, keresztre feszít (2) beszögez. Az újszövetségi görög
szótár (828. oldal) szerint: odaszegez, felszögez; a szótő a hélosz = szeg.
- A szóhasználat egyértelműen Krisztus kivégzési
módjára utal: nem csupán odakötözték, hanem oda is szegezték.
ApCsel 2:23 „...a törvénytelenek keze által feltűzve
megöltétek.” (ford. Sz.A.)
- A proszpégnümi
ige jelentése az ógörög nagyszótár (916. oldal) szerint: (1) hozzáerősít (2)
keresztre feszít (az Újszövetségben). Az újszövetségi görög szótár (832. oldal)
szerint: odaszegez, odaerősít, felszegez, keresztre feszít; a szótő a pégnümi = beleszúr, beledöf, feltűz,
kitűz, felszúr stb. Ez is Jézus felszögezésére utal.
Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy e szavak vagy nem utalnak a kivégzési eszköz alakjára,
mert bármilyen alakúra utalhatnak (xülon), vagy nincs jelentősége a
szófejtésnek (sztaurosz), mert a tárgy
és a kifejezés ismert kortárs használati
módja számít.
Az ŐT nyelvészeti érvelése ott bukik meg, hogy nincs tekintettel
az Újszövetség konkrét kijelentéseire (szögek),
a szótár adatok között válogat, ráadásul naiv módon etimologizálva a szó
alapjelentésére hivatkozva nem akarja tudomásul venni a gazdag korabeli szóhasználatot.
(Mintha az „Add ide a tollat!” kérés mai hallgatósága
kizárólag a madártollra gondolhatna, csak
mert kultúránkban eredetileg madártollal írtak.)
A továbbiakban lássuk a konkrét ókori leírások és ábrázolások
tanulságait.
9. Ókeresztény művészet, gúnyrajzok és sztaurogram
Krisztus
keresztjének hagyományos ábrázolását a régészet is bizonyítja. Amíg ezt
a kivégzési módot Constantinus be nem tiltotta (kb. 334-337), a kereszt ábrázolása
érthető módon igen ritka volt. Így az első öt évszázadból csak kevés tárgyi
emlék maradt fenn, amely Krisztus kivégzését ábrázolja, vagy arra utal.
Egyetlen sincs azonban köztük, amely a Társulat elképzelését tükrözné. Mindegyik T vagy latin kereszt alakú, illetve
vízszintesen kitárt karú Krisztust ábrázol (ld. külön cikkemben: „A keresztre
feszítés ábrázolása”).
10. Pogány és keresztény keresztek
Végül megjegyzendő, hogy az ŐT állításaival szemben a kereszt nem
kerülhetett be a kereszténységbe a pogány vallások szimbólumrendszereiből.
A T(au)
a görög ábécében a „t” hangot jelöli, a görög vallásban pedig az élet jele
volt. Betűtörténeti elődje a héber Tav-val együtt a főniciai „T” (ami a latin
X-re hasonlít). A Tauhoz hasonló keresztet a 12. század óta főleg a ferencesek
használnak (ld. balra).
A babiloni Tammúz (ld. jobbra) eredetileg Dumuzi
sumér vegetációs istenség volt, ezért ábrázolásain mindig növényekkel a kezében láthatjuk. Ezeket csak az ókori művészetben
járatlan szem vélheti latin keresztnek. A sokkal később megjelenő görög Tau
betű sem volt az ő szimbóluma.
A pogány népek egyenlő
szárú keresztjei az indiai szvasztikához hasonlóan mind Nap-szimbólumok
voltak. Az egyházban a kora-középkortól terjedő egyenlő szárú keresztek
kialakulásának művészettörténeti oka a
stilizálás. Addigra ugyanis a kereszt olyan mértékben közismert és
elfogadott szimbólummá vált, hogy ábrázolásánál az arányokat torzítani is
lehetett, mégis felismerhető maradt.
Az egyiptomi vallásban az ankh „az élet kulcsa”, az örök élet szimbóluma volt, a T tetején fogantyúval, amelynél fogva hordozták az istenek és uralkodók.
A kopt keresztények többféle keresztet használtak. A legrégebbi ankh ábrázolás egy 4-5. sz-i kopt nyelvű Újszövetségben (Codex
Grazier) maradt fenn, de ezen is jól látható, hogy keresztény motívumokkal erőteljesen
át lett dolgozva.
A kopt egyház
keresztjei különben a mai napig tipikusan
egyenlő szárú keresztek. Korai példa az a kopt kereszt (ld. jobbra), amelyet a
Nasszer-tó egyik szigetén, a Philae-i Ízisz-templom egyik oszlopába képrombolók
véstek (7-9. sz.).
Az ír vagy
kelta kőkereszteket (cros cheilteach)
a sajátos metszéspont körüli gyűrűvel mind a 7-11. sz. között élt keresztények
készítették, a gazdag kelta motívumok átvételével. Egyik legkorábbi példája a
skóciai Angus-ban, Aberlemno falu templomkertjében álló kőkereszt (ld. balra).
A régi kőkeresztek utánzatai és hasonló művészeti tárgyak csak a 19. századi Celtic Revival idején és óta készültek.
(Megjegyzendő, hogy a kelta keresztet manapság a kelta neopogányok tekintik
saját, ősi szimbólumuknak – történeti szempontból alaptalanul.)
Összefoglalás
Míg
a kereszt alakú pogány vallási szimbólumok egyike
sem volt kivégző- vagy kínzóeszköz, és még csak nem is
utalt ilyesmire, a keresztény kereszt ezzel szemben Jézus halálára utalt. Krisztus keresztjének ábrázolása is csak azután terjedt el, hogy ezt a kínzási
és kivégzési módszert már nem alkalmazták (5. sz.). Az egyház a helyi kultúrák
vallási szimbólumaiból csak azokat a
formai elemeket vette át, amelyek a Krisztusról szóló tanítás képzet-köréhez
tartoztak (élet, világosság, örökkévalóság stb.), tehát gyakorlatilag
mindegyiket új tartalommal töltötte
meg. Addigra azonban maguk a helyi pogány vallások már vagy teljesen eltűntek,
vagy rég nem voltak abban a helyzetben, hogy az uralkodóvá váló keresztény
vallásra bármiféle hatást gyakoroljanak.
Egyszerűen
nem felel meg történelmi ismereteinknek az Őrtorony Társulat azon állítása,
hogy a kereszt egy pogány szimbólum átvétele lett volna valamikor Constantinus
idejében. A keresztények számára Krisztus keresztjének sosem volt „pogány”
jelentősége, ahogy napjaikban sem. Ez az egész csak az Őrtorony Társulatnak
fontos, és neki csak azért, hogy olvasói számára a keresztény egyházak
tanításainak „pogány” eredetét bizonyítsa.
Felhasznált és ajánlott szakirodalom
- Vallás-
és kultúrtörténet: a brittannica.com és az en.wikipedia.org szócikkei (Cross, Crucifixion, Coptic Cross, Celtic
Cross, Tau, Tammuz, William E. Vine, Justus Lipsius stb.)
- Bibliai régészet: biblicalarcheology.com (fenti címszavak, The Staurogram)
- Chapman, David, W.: Ancient Jewish and Christian Perceptions of Crucifixion (Baker Academic, 2010)
- Györkösy Alajos: Latin-magyar kéziszótár (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989/2014)
- Györkösy Alajos, Kapitánffy István, Tegyey Imre: Ógörög magyar nagyszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990/2014)
- Kozma Zsolt: Bibliai fogalmi szókönyv, Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár, 1992
- Sáry Pál: Keresztre feszítés az ókorban – Jogtörténeti tanulmány, Szent István Társulat, Budapest, 2004
- Vanyó László: Az ókeresztény művészet szimbólumai, Jel Kiadó, Budapest, 2000
- Varga Zsigmond János: Újszövetségi görög-magyar szótár, Kálvin Kiadó, Budapest, 1992