Vallási témájú
szaktanácsadás
Vallási témájú
szaktanácsadás
© dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.3. 2017.02.10.) PDF
Az elmúlt évtizedekben a nyugati
lelkigondozás és lelkipásztorlás több olyan területtel bővült, amely a sajátos
problémák miatt speciális képzést igényel (pl. drogosok). Ide tartoznak azok az
erőfeszítések is, amelyek az ún. „szekták” egyénre gyakorolt negatív hatásait
próbálják kezelni. Mivel viszonylag új területről van szó, amelyet ráadásul a
média is mindig erősen befolyásolt, a szakmában egymásnak ellentmondó
szemléletekkel, kétes és beváltnak tűnő módszerekkel, illetve sajátos, de
eltérően értelmezett szakkifejezésekkel találkozhatunk.
Ez a tanulmány elsősorban az amerikai és hazai tapasztalatokat kívánja bevezető jelleggel összefoglalni, és kísérletet tesz több közhasználatban levő angol szakkifejezés meghatározására. Gyakorlati tanácsokkal kíván szolgálni mindenkinek, aki pszichológusként, pedagógusént vagy lelkipásztorként találkozik a problémával, illetve azoknak, akik ilyen tanácsadást igénybe vennének. Az érintettek a jövőben talán több helyen fordulhatnak szakképzett segítségért, mint ma.
1. Két módszertani irányzat
1.1. Visszaprogramozás (deprogramming)
Ez a hazánkban jobbára ismeretlen fogalom még
a hetvenes években keletkezett az Egyesült Államokban. A visszaprogramozás elvi
alaptétele, hogy az emberi lélek át- és visszaprogramozható, a másik pedig az,
hogy a „szektákba” bekerült fiatal – ha nem is konkrét „agymosással” (amiről
még lesz szó), de valahogyan – „programozva lett”, és ezért képtelen magától otthagyni az adott vallási csoportot. Az
elmélet szerint minél régebb óta van „bent”, és minél tovább marad, annál
kisebb az esély arra, hogy önként
kijöjjön, mert a „szektás imput” folymatosan növekszik és erősödik. Ha pedig
már meg is szakad vele a kapcsolat (elköltözik kommunába, asramba vonul, vagy állandóan
úton van), akkor az egyetlen ellenszer az, hogy a „programot” át kell írni,
méghozzá minden áron: akár a tag erőszakos
elrablásával is.
Ezt
az elméletet az Egyesült Államokban a 70-es években induló, polgári kezdeményezésű
és erősen vallásellenes Anti Cult
Movement (szektaellenes mozgalom) propagálta, és USA-szerte többtucat „profi”
deprogramozó kezdett el működni. A módszer mindenesetre kezdettől fogva sok
ellenzőre talált. A pszichológiai képesítéssel rendelkezők mellett sarlatánok
is működtek, akik iparszerűen, nagy összegért vállalkoztak a fiatalok „kihozására”.
Megígértették a hozzátartozókkal, hogy gyermeküket átengedik a „szakértőknek”,
és csak akkor szólnak bele a „folyamatba”, ha erre megkérik őket.
A
gyakorlatban a kihozási folyamat úgy történt, hogy a rendszerint többtagú deprogramozó
csoport a fiatalt megfigyelte, majd az első adandó alkalommal elrabolta:
autóba tuszkolta, és például egy vidéki nyaralóban vagy állandóan mozgásban
levő lakókocsiban hozzákezdett az „visszaprogramozáshoz”. A fiatalt arra kényszeríteték, hogy a „szektáról” szóló
videofilmet nézzen végig, és szembesüljön a vezető(k)ről szóló terhelő adatokkal,
leleplező kritikákkal. Ezzel az információs bombázással és más manipulatív
eszközökkel próbálták meg felszámolni a fiatalnak a csoporthoz való
kötődését, több-kevesebb sikerrel. Egy ilyen visszaprogramozós történetet
mesélt el a hazai tévében is játszott, „A szekta vonzásában” (Split Image, 1982) című film.
Nekünk
ma már nyilvánvaló a módszer embertelensége, sikerességének kétségessége. Aki
csak rövid ideig tartozott egy adott csoporthoz, azt az új információk normális
párbeszédkörülmények között is meggyőzték volna. Akinek viszont az évek alatt
már a személyes kapcsolatai is teljesen a csoporton belülre korlátozódtak, és
azonosult a csoporttal, arra a visszaprogramozás mint helyzet csak újabb traumatikus hatást gyakorolt. Ez
utóbbiak eleve nehezebben szembesültek az információkkal, és joggal
kérdőjelezték meg elrablóik indítékait („Csak pénzért csinálják!”) és
módszerét is („Erőszakkal az igazságot?!”).
A
visszaprogramozás alá kerültek előtt két út állt. Ha a kényszerhelyzet okozta
düh vagy apátia elég erőt adhatott nekik az ellenálláshoz, akkor bár a testüket
egy időre kihozták a csoportból, a fejük (hitviláguk, életszemléletük) ott
maradt. Amint tudtak, visszatértek a csoportba, ahol hősként ünnepelték őket, és
még mélyebben beépültek. Ha „betörtek”, és keserűen mindent feladtak,
hónapokra volt szükségük a „közbeavatkozás” kiheveréséhez is. Sok eset jogi
következményeket, pereket vont maga után. Az is előfordult azonban, hogy az
ex-tag utólag megköszönte, hogy időben kihozták éppen öngyilkosságra készülő
csoportjából.
Deprogramozók elszigetelten még mindig léteznek az USA-ban, és szolgálatukat kétségbe esett szülők még mindig igénybe veszik. Tevékenységük a szakmai és a jogi nyomás miatt azonban egyrészt finomodott, másrészt megszűnőben van. A hazai jogi viszonyokra tekintettel meg kell jegyezni, hogy a 18 év alattiak, azaz kiskorúak esetében a szülők döntése számít, és a rendőrség az ő oldalukon áll. Nagykorúak esetében azonban nincs jogi alapja, sőt törvénybe ütköző cselekedet-nek számít, ha valakit például elrabolnak, és akarata ellenére világnézetének a megváltoztatására (vagy bármire) kényszerítenek. Magyarországon nem ismeretes, hogy valaha is működött volna „visszaprogramozó”.
1.2. Vészkijárat tanácsadás (exit counseling)
Az
USA-ban a deprogramozás helyett ma már összehasonlíthatatlanul elterjedtebb az
ún. „vészkijárat tanácsadás”. Nevezhetjük exit vagy tranzit tanácsadásnak is,
mert a szektát már elhagyó („exit”), vagy pedig átmeneti- és döntéshelyzetben
(„tranzit”) levő embereknek próbál segíteni.
A
visszaprogramozókhoz képest ezeknek a tanácsadóknak a képzettségi szintje (pszichológiai,
illetve vallástudományi végzettsége) egyértelműen magasabb. Bár a visszaprogramozók
és a vészkijárat tanácsadók általában ugyanazokat az információkat adják át
klienseiknek (video-, audio- és nyomtatott anyagok, amelyeket megfelelő
kutató- és oktatóközpontok készítettek, illetve ők maguk állítottak össze), az
adatokat igen eltérő módon
használják.
Míg
a visszaprogramozó hatást akar velük gyakorolni, és a klienset mielőbbi döntésre
akarja rábírni, a vészkijárat tanácsadó arra invitálja kliensét, hogy a valóban szabad és felelős döntés
érdekében éljen a lehetőséggel, hogy
utánanéz bizonyos dolgoknak, kérdéseknek. Ezenkívül, míg a visszaprogramozók
még a 90-es évek elején is dollárezreket kértek az „akcióért”, a
vészkijárat-tanácsadók sokkal kevesebbért, reális
költségtérítés ellenében dolgoznak (pl. utazási, másolási költségek).
Sokukat támogatja alapítvány, egyház vagy önkormányzat, így sokuk gyakorlatilag
ingyen tud segíteni. A vészkijárat tanácsadás szakmailag, jogilag és
erkölcsileg is tiszta alapokon áll, ezért nagyobb iránta a hozzátartozók és a
szakintézmények bizalma. Bár a visszaprogramozással kapcsolatban kialakult
előítéletek miatt egyes visszaprogramozók igyekeztek magukat vészkijárat tanácsadónak
kiadni, a hamar megmutatkozó módszertani különbségre sok hozzátartozó időben
felfigyelt, és máshoz fordult segítségért.
Érdekes tény, hogy a területen dolgozók több mint háromnegyede egykor maga is tag volt valamelyik újabb vallási-, gazdasági- vagy politikai szektában, szakmai tekintélyét pedig tapasztalataival és folyamatos önképzéssel szerezte meg. Bár mindig akad olyan tanácsadó, aki a tanácsadásba is továbbviszi feldolgozatlan indulatait, a többség gyógyult lélekkel, és a csupán elméleti ismeretekkel rendelkezőknél sokal nagyobb együttérzéssel és hatékonysággal szolgálja sorstársait. Magyarországon sajnos alig néhány néhány lelkész és pszichológus végez alkalmilag ilyen jellegű tanácsadást.
2. Jelenségek és szakkifejezések
Egyes vallásközösségek kétségtelenül nagymértékű életviteli, viselkedési
és személyiségbeli változást váltanak ki új tagjaikból. Ennek az okát a
szakemberek, a jelenlegi és a volt tagok mind másban látják (a hiedelemek, bizonyos
élmények, a radikalitás, az összejöveteli miliő stb.). A vélemények
boncolgatása helyett itt és most csak az egyik lehetséges okkal foglalkozunk, a
manipulálás fajtáival.
A személyiség nagyfokú megváltozását – érthető okokból – elsősorban a hozzá-tartozók élik meg sokkszerűen, különösen ha azt negatívnak találják. Újkeletű meggyőződése vagy viselkedése alapján képtelenek elképzelni, hogy magától változott volna meg ennyire, ezért szoktak manipulációra gyanakodni, „agymosással” vádaskodni. Magát a jelenséget azonban nem lehet úgy kezelni, hogy nem tisztázzuk, mit is értünk a fogalom alatt, amellyel leírjuk.
2.1. Agymosás (brainwashing)
Maga a fogalom természetesen csak hasonlat, amit senki sem vesz szó
szerint. A hátterében olyasmi áll, ami eddig csak ritkán, háborús körülmények
között és politikai diktatúrák alatt történhetett meg, vallási szektákban
azonban csak kivételesen. Agymosásról akkor beszélhetünk, ha bizonyítani
tudjuk, hogy valakit erőszakkal képtelenné tesznek az önálló gondolkodásra, és
akarata ellenére bizonyos információk, egy ideológia vagy értékrend elfogadására
kényszerítenek. Durva beavatkozásról van szó, amelynek során egyrészt a
pszichés ellenállást legyengítik (pl. alvás-, étel- vagy italmegvonás, erős
hatású szerekkel való kezelés), másrészt a legyengült elmét folyamatosan
információ felvételére kényszerítik (pl. kényszerített figyelemösszpontosítás:
kiabálnak, filmet nézetnek, kazettát hallgattatnak vele). Ez az eljárás céljait
és eszközeit tekintve is sérti az ember alapvető világnézeti és lelkiismereti
szabadságjogait. Technikájának ismertetése nem is a vallások, hanem a politika
világából származik, konkrétan a koreai háborúk idejéből.
Az új vallási közösségekkel szemben „agymosással” vádaskodók többsége azt
nem látja át, hogy amikor valaki egy vallási közösséghez csatlakozik, akkor nem
bábként engedelmeskedik (mintha átprogramoznák), hanem döntéseket hoz. Ő is a rendelkezésére
álló (!) információk alapján dönt, tehát legalább részben racionálisan. Megelőlegezett,
megalapozottnak vélt bizalom alapján
gondolkodik, ezért nem merül fel benne (azonnal) a kritikus gondolkodás.
Ha az emberek varázsütésre kerülnének bele – akármilyen – mozgalomba, közösségbe
vagy szervezetbe, akkor később is képtelenek lennének a gondolkodásra, és egyikük
sem lenne képes onnan magától
kijönni. A nemzetközileg igazolt statisztikák azonban azt bizonyítják, hogy az
emberek többsége a manipuláció ellenére is képes
nemet mondani a valóban manipulatív csoportok kínálatára és vezetőinek. A tehetetlenség
mítoszáról („Kimosták az agyát, nem tehetünk semmit!”) ki kell mondani, hogy
károsan befolyásolja a hozzátartozók és tanácsadók hozzáállását, mert a
reménytől és a célszerű cselekvéstől is megfosztja őket. Az ember tehát lehet
megtévesztés áldozata, de az új ismeretek, szempontok újra döntéshelyzetbe hozzák. Legalábbis optimális esetben.
Az információ ugyanis önmagában
azonban nem feltétlenül elég. Az emberek nem pusztán egy elvont világnézet
miatt vesznek fel egy vallást, hiszen a vallás nem csupán elméleti szerepet
tölt be az életükben, hanem az egész életükre kihat. Csatlakozásukban ráadásul
tudatos és nem tudatos érzelmi okok is szerepet játszanak. Ezért ha az adott
vallás egyik elvi elemét vagy egy szellemi tekintélyszemélyt illetően kétségek
merülnek fel, attól még az adott vallás többi eleméhez, azaz egészéhez ragaszkodhatnak.
Az információnak a jelentőségét kell
felfogni, ez pedig komoly lelki erőt igényelhet: intellektuális, morális és
emocionális függetlenséget. Ez pedig – különböző okból – nem mindenkiben
fejlődik ki.
Tudomásul kell venni, hogy vannak olyanok, méghozzá nem is kevesen, akik
egyszerűen jól érzik magukat egy olyan
vallási mozgalomban, közösségben vagy szervezetben, amelyet a társadalom
furcsának vagy szélsőségesnek ítél. Vannak, akik szívesen kerülnek függő
helyzetbe, mert ez kielégíti bizonyos igényeiket, nem tudatos lelki szükségeiket, hiányaikat. Manapság például tömegek
nőnek fel apa nélkül, a szeretettség és a vezetettség biztonságtudata nélkül,
egyes vallási vezetők vagy szervezetek pedig éppen ilyen apapótló szerepet töltenek
be az ilyen emberek életében. Nem engedik felnőni őket, és esetenként könnyű
dolguk van, mert egyesek nem is akarnak felnőni.
Nem szabad őket ezért „abnormálisnak” bélyegezni: egyszerűen itt
tartanak. Sokuk éveket, évtizedeket élhet le boldogan vagy boldogtalanul egy vallási
csoportban, míg egy napon, felismerve a megtévesztést és átérezve a lelki hiányaival,
sebeivel való visszaélést, képes felnőtt döntést hozni, távozni, és „normális”
életet kezdeni. Mindenre van példa.
Érthető a társadalom tanácstalansága, tehetetlensége, a tragédiákat, botrányokat követő időnkénti szektahisztéria, de egy vallási közösség tagjait nem szabad a vezetőik bűnei, idegenül ható hiedelmeik vagy a lélektani visszaélés gyanúja miatt megbélyegezni. Ami pedig a jogi megoldásokat illeti, a psziché és a transzcendencia világában nemigen használnak. Ami valóban használ, az az ismeretterjesztés, a megelőzés, utólag a megfelelő lelkigondozás, a valóban kriminális esetekben pedig a rendőr, illetve a jó ügyvéd.
2.2. Manipulálás (manipulation)
Több jel is utalhat annak lehetőségére,
hogy egy vallási csoportban a keresőket, illetve a már tagokat manipulálják,
azaz valamilyen módon visszaélnek a helyzetükkel, a bizalmukkal. A tudatosan
vagy nem tudatosan alkalmazott eszközök három dimenzióban jelennek meg, de
ritkán mind vagy egyszerre:
- a kognitív dimenzió: eszmei befolyásolás, reklámbemutató,
beépített félelmek
- a szociológiai dimenzió: szeretet-bombázás, misztikus
tekintéllyel való visszaélés, csoportnyomás, uniformizálás
- a biológiai dimenzió: fizikai szükségleteken
keresztüli befolyásolás.
2.3. Eszmei befolyásolás (mental influence, mind control)
Az agymosásnál sokkal használhatóbb és a szakirodalomban is elterjedtebb
ez a kifejezés. Eszmei befolyásolásnak számít tulajdonképpen minden új
ismeret, összefüggés vagy szempont szóbeli vagy írásbeli átadása. Önmagában
semleges dolog, hiszen gyakorlatilag mindennemű oktatásnak, tanításnak ez a
lényege. Ha az, amit valaki a másikkal megoszt, igaz és teljes ismeret, valós
és fontos összefüggés, gyakorlatilag alkalmazható és pozitív gyümölcsű dolog,
akkor maga a befolyásolás etikai szempontból megkérdőjelezhetetlen.
Ha azonban az egyik fél tudatosan csak félismeretet közöl, valamit eltitkol, hogy félrevezesse a másikat anélkül, hogy az észrevenné, akkor az már a másik ember gondolkodásának az ellenőrzésére (mind control) tett kísérlet. Ez különösen akkor válik veszélyessé, ha valaki emberfeletti, isteni tekintélyt igényel a saját szavainak, és ennek megfelelő mértékű engedelmességet vár el a hallgatóitól, bár kilétét és állításait nem tudja mások számára is kényszerítő erővel igazolni.
2.4. Reklámbemutató (business-type presentation)
A vallási manipuláció sokszor gyakorlatilag ugyanazokra a fogásokra épít,
mint a reklámipar, csak az áru más, és az elv alkalmazásának a tudatossága eltérő mértékű. Sok „próféta”
és „mester” ösztönösen jól adja el magát, a szándékos
szellemi félrevezetés vádját azonban bizonyítani is tudni kell.
A vallási reklám lényege hasonló a gazdasági hirdetésekéhez. Valóban vonzó dolgokat kínálnak megvételre, jól hangzó leegyszerűsítéssel, egyoldalúan pozitív beállítással, nehezen ellenőrizhető forrásokra hivatkozva, az esetleges negatív mellékhatásokat és a kritika létezését elhallgatva. Meggyőzik az embert arról, hogy valami „hiányzik” neki (ha nem hiányzott, akkor is), megmondják neki, hogy mi is „az igazi” problémája (akkor is, ha egészen más), majd felajánlják a probléma egyetlen ellenszerét, amelyet csak bizonyos feltételekkel (anyagiak, tagság, engedelmesség) lehet megszerezni.
2.5. Szellemi tekintéllyel való visszaélés (abuse of mystical authority)
Minden vallási vezető rendelkezik bizonyos szellemi tekintéllyel, ami önmagában nem rossz, ha azt az emberek lelki építésére használhatja. Tekintélyének forrása vagy saját maga (saját állításai önmagáról, saját tettei, élményei), vagy mások róla szóló állításai (tanúk), vagy hűsége a vallási közösség által elfogadott végső tekintélyhez (szentírás, hagyomány, gyűlés), illetve ezek keveréke.
A szellemi tekintéllyel való visszaélés lehetőségére utal, amikor a vezető(ség) állandóan emberfeletti felhatalmazására, hatalmára hivatkozik, hogy teljes engedelmességet várhasson el a tagságtól. A vezető állításai, hogy pl. ő az Isten, vagy a közvetítő az Istenhez, hogy túlvilági vagy földönkívüli lényektől kap „kinyilatkoztatást”, hogy különleges „kenete”, azaz felhatalmazása van, hogy érintésével vagy más módon misztikus-paranormális élményeket tud produkálni a beavatottakban stb. gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlenné teszi az állításait és utasításait. Akik pedig meghajolnak az ilyen hatalom előtt, azoktól az ilyen vezető(ség) rendszerint átveszi a gondolkodás és a lelkiismereti döntés felelősségét.
Az önálló döntéstől és saját felelősségtől való megszabadításért egyesek öntudatlanul vagy tudatosan is hálásak, mert nem nőttek fel, és nem is akarnak. Más, önállóbb személyiségek bár elfogadják a helyzetet, legbelül tiltakoznak ellene. A tekintélyével visszaélő vezető számára csak egy a fontos: hogy a tagok ráutaltak, vezethetők, azaz kiskorúak maradjanak. Amikor azonban a „mesterről” kiderül, hogy ő is csak ember, a „prófétáról”, hogy hamis, akkor tekintélyük összeomlása újra szabad utat nyithat azoknak, akik eddig önként bezárták magukat e falak mögé. A tanulság nem az, hogy mindenféle tekintélyt el kell utasítani, hanem hogy jól nézzük meg, kinek és miért hiszünk, és mekkora beleszólást engedünk neki az életünkbe!
2.6. Beépített félelmek (built-in phobias)
Amikor valaki vágya, akarata ellenére is képtelen (azaz nem mer) távozni egy vallási csoportból, akkor olyan külső kontrollal kell számolni, amely beépült félelmek révén működik. Az illető ilyenkor attól fél, hogy elveszti az (akármilyen értelemben vett) üdvösségét, életéről az áldást, az egészségét, a megélhetését vagy egyszerűen az emberi kapcsolatait. Mivel a gondolkodásában mindez az adott vallásközösségen belüli léttől vált függővé, az onnan való kikerüléssel mindez elveszthetővé válik. E félelmek reális volta vagy nagyon is kézzelfogható (pl. anyagi veszteség, megszakadó kapcsolatok), vagy ha nem is az, attól még valóságosnak tűnik (pl. az üdvösség, az áldás, képességek elvesztése). Ezért ez utóbbi területen a teológiai-világnézeti és a jogi útmutatásra is szükség lehet.
2.7. Szeretet-bombázás (love bombing)
Ezt tartják a legveszélyesebb, mert legnehezebben észrevehető manipulatív eszköznek. A probléma nyilván nem magában a szeretetben van. Ha valakit valahol szeretettel fogadnak, akkor ez nem azt jelenti, hogy garantáltan „valami szektába került”. Sokkal inkább a mögöttes szándék, a motiváció a kérdéses, ezt azonban csak utólag lehet megítélni.
Ha a közösségbe látogatóban csak a lehetséges új tagot látják, és csak ezért igyekeznek kellemes élményekkel, érdeklődéssel körülvenni, ha ezért igyekeznek minél többet megtudni róla, lelki érdeklődéséről és családi hátteréről, akkor a látszólagos elfogadás csak addig fog járni az új embernek, amíg teljesíti a feltételeket. Ha azonban a csoportban megszabott idő alatt nem formálódik a belső elvárásokhoz, ha engedetlen a szellemi tekintélyszemélyekkel, a vezetőséggel, a szervezettel szemben, akkor az addig szívélyes hangnem hirtelen fenyegetővé és elítélővé válik („lázad”, „aberrált”, „démonok befolyásolják” stb.), vagy a kapcsolat hirtelen közömbössé válik. Az is leleplezi a motivációt, ha a vallási közösség csak a beavató szertartásig (keresztség, bevatás, nyilatkozat aláírása stb.) bánik az illetővel elfogadóan, utána azonban egyszerűen besorolja a „munkások” közé, mások beszervezésére buzdítja, és nyomást gyakorol rá, hogy kérdés nélkül teljesítse az elvárásokat. Mivel nem láthatunk bele a szívekbe, a motiváció többnyire utólag derül ki. Az álságos viselkedés azonban mindig elárulja magát: akiben valóban feltétel nélküli szeretet él mások iránt, az minden ellenére szeret.
2.8. Uniformizálás (uniformism)
Amikor az emberfeletti tekintélyen vagy közmegegyezésen alapuló szabályok fontossága az ember fölé kerül, akkor ezek a szabályok az egyének lelkét károsíthatják, ahelyett hogy segítenék és óvnák. Ilyenkor egy vallási közösségben a törvényeskedés (legalizmus) uralkodik. Erre legszembetűnőbben az egyformaság utal. A tagok nem csak elvekben és mentalitásban, hanem külsőségekben (ruházat, táplálkozás, viselkedés stb.) is hasonlóvá és könnyen felismerhetővé válnak, sőt, akár a személyiségük is egy bizonyos személyiségtípus irányába változik. Ennek a hátterében rendszerint az áll, hogy a vezető személyiség vagy testület már nem pusztán példakép, hanem bálvány. A tagságra gyakorolt erőteljes, életvitel- és személyiségmódosító hatás mögött az elvárások és a számonkérés jól kiépített rendszerének kell állnia.
2.9. Csoportnyomás (peer pressure)
A csoportnyomás lehetőségére utal az állandó vagy túl gyakori közös
program, a olyamatos oktatás, állandó együttlét, személyes felügyelet. Ilyenkor
az egyedüllét hiánya miatt nincs mód az
egészséges érzelmi távolságtartásra, nincs idő a hallottak-tanultak
megszűrésére, az egyéni véleményformálásra. Ilyen helyzetben csak az erős
személyiségek tudják vállalni a többséggel szemben a saját gondolataikat,
értékeiket és érzéseiket, vagy akár a távozás konfliktusát.
Nem könnyű azonban tárgyilagos szempontokat találni annak a megítéléséhez, hogy kinek mi „túl gyakori” vagy „állandó”. Kézenfekvő szempont az új tag saját mércéje: ha ő maga kevesebb összejövetelre járna, ha több ismeretet már képtelen befogadni, és kényelmetlenül érzi magát ebben a helyzetben, de „muszáj” menni, együtt lenni, és mindenhez jó képet vágni, akkor tényleg nem önként cselekszik, hanem nyomásra, mások elvárásainak próbál megfelelni. Félreértés ne essék: a legtöbb vallásban létezik valamilyen értelemben vett lelki fejlődés, így a tagokkal szembeni elvárásokat és terhelhetőségüket illetően optimális esetben tudják, hol a határ, és mi valóban motiváló. A szektás mentalitású irányzatokat azonban a saját tagjaikkal szemben is nagyfokú türelmetlenség jellemzi, ezért alkalmazzák a vezetők a maniulatív kontroll eszköztárát.
2.10. Szükségleten keresztüli befolyásolás (biological control)
A testi szükségleteken keresztüli befolyásolás lehetősége akkor adott, ha a tagok nem ehetnek, ihatnak vagy alhatnak eleget, ugyanis ez legyengíti a testi-lelki ellenálló képességüket. (Ezt a helyzetet a legtöbb ember csak a csoportnyomásnak való engedés után képes önként elfogadni.) Ide tartozik még a térítők erotikus fellépése is, amely hormonális úton befolyásolja az érdeklődő világnézeti döntését, illetve a lakóközösségekben élő vallási csoportok esetében a szexuális szabadosság vagy szexualitás-ellenesség, mert a függés és a feszültség egyaránt nehézzé teszi a józan gondolkodást, azaz befolyásolhatóvá tesz.
3. Etikai kérdések
3.1. A kliens igénye
Aki egy vallási közösség aktív tagja volt, és kilépésekor addigi
világnézetét ki kellett dobnia az ablakon, annak egyfajta szellemi vákuum marad
a lelkében. Ha betöltetlen marad, az ember megkeseredhet, és mereven
elutasítóvá válhat a vallás minden formájával és megnyilvánulásával szemben.
A kilépők többsége természetes módon erős kényszert érez arra, hogy a felmerülő világnézeti kérdésekre minél előbb megoldást találjon. Lehetnek olyan természetfeletti vagy annak tűnő élményeik is, amelyekkel egyedül nem tudnak mit kezdeni. Vagy egyáltalán nem remélnek másoktól megértést, és magukba zárkóznak, vagy tudják, hogy segítségre szorulnak, és el is várják „szakember” magyarázatát, útmutatását. Ez az igény azonban a lelkigondozó számára komoly kérdéseket vet fel.
3.2. A tanácsadó hozzáállása a hithez
Mivel vallási témájú
szaktanácsadásról és dolgokról van szó, nem elhanyagolható szempont, hogy maga
a tanácsadó mennyire tartja reálisnak az ún. transzcendens (Isten, lélek, túlvilág,
szellemi lények) létezését, mennyire ismeri a vallások világát, és hogyan
értékeli a vallásos életet vagy egy bizonyos vallást. Exit vagy tranzit
helyzetben levők számára fontos tudni, hogy mi a pszichológus vagy lelkész saját világnézeti meggyőződése. Ezért
választanak eleve civil pszichológust vagy egy bizonyos felekezethez tartozó
lelkészt.
Egyfelől tehát, van olyan pszichológus,
aki a vallást pusztán pszichológiai-neurológiai
jelenségnek tekinti, és a transzcendens dimenziót nem valósnak, a rá való
hivatkozást hibás megküzdési mechanizmusnak, elakadásnak ítéli. Ha kliense a transzcendens
élményeire hivatkozik, vagy tőle ilyesmikre kér magyarázatot, arra vagy kiábrándítónak
szánt lélektani-ideggyógyászati magyarázatot ad, vagy „ha segít, nem árt”
alapon pozitívan áll az ilyen hiedelmekhez és élményekhez.
Másfelől, van olyan lelkész,
aki egyes – a bibliai emberképpel nem összeegyeztethető – pszichoterápiai irányzatok
elméleteivel együtt elutasítja mindazt,
amit a pszichológia mint értéksemleges leíró tudomány az emberi psziché működéséről
és a pszichoszomatikus mechanizmusokról feltárt. Egyesek arra is hajlanak,
hogy minden probléma mögött valami
szellemi, természetfölötti (démoni vagy isteni) okot lássanak
(ultraspiritualizmus).
Itt és most nem szükséges (ha egyáltalán lehetséges) annak elvi eldöntése,
hogy az ateista vagy a teista tanácsadó él a teljes valóságban. A kérdés inkább
az, hogy feladata-e a hivatásos
szaktanácsadónak (vallástalan vagy hívő pszichológusnak, illetve a lelkésznek),
hogy az ilyen helyzetben levőknek világnézeti útmutatást is adjon?
3.3. Az útmutatás etikai kihívása
Mivel a szaktanácsadó az exit vagy tranzit helyzetben levő kliens szabad
és tudatos lelkiismereti döntését, illetve gyógyulását kívánja szolgálni, ennek
a célnak az érdekében a tanácsadás része lehet bizonyos fokú és tartalmú
iránymutatás. Ha maga a kliens távolodni akar korábbi, elhagyott vallási
közösség eszmei világától, korábbi szellemi tekintélyszemélye alól fel akar
nőni, akkor ebben bizonyos információk,
szempontok közlése sokat segíthet. A konkrétumok azonban komoly etikai
kihívás elé állíthatják a lelkigondozót, attól függően, hogy egyházi, állami vagy
privát intézményben végzi a munkáját.
A klinikai pszichológus ugyanis hivatalos helyzetben
foglalkozik a klienssel, és ez etikai okokból nem enged teret a világnézeti
útmutatásnak vagy befolyásolásnak. Ha a pszichológus úgy dönt, hogy felhasznál
ismeretterjesztő anyagokat ahhoz, hogy a kliens újragondolja korábbi
hiedelemrendszerét, vagy felajánlja neki a sajátját vagy egy harmadikra hívja
fel a figyelmét, annak jogi következményei is lehetnek. Előfordult már, hogy
a hozzátartozók beperelték a pszichológust, mert úgy látták, hogy gyermekük miatta
ismét az övékétől eltérő nézeteket tett magáévá. Vagy az adott vallási csoport
perelte be azzal a váddal, hogy visszaélt hivatalos helyzetével és a kliens
miatta tett magáévá az övékétől eltérő nézeteket.
A lelkész lehetőségei ebből a szempontból sokkal jobbak, hiszen pasztorálpszichológiai
tevékenységének egyértelműen, hivatalosan is része a hitrevezetés, a hitben
megtartás vagy továbbsegítés. A hozzátartozók például a keresztény lelkész
vagy tanácsadó esetében eleve tudhatják, hogy a kliensnek milyen lelki irányba
fog utat mutatni, ha erre sor kerül, sőt, az ilyen útmutatást el is várhatják
tőle.
Ezért úgy tűnik, hogy ha az
exit vagy tranzit helyzetben levőnek maradt vallási érdeklődése,
hiedelemrendszerének csak egy részét akarja revideálni, és transzcendensnek
tekintett élményeit olyannal akarja megbeszélni, akitől az ilyesmi elvileg és
tapasztalatilag sem idegen, akkor az a tanácsadó tud neki a legjobban segíteni,
aki egyházi vagy privát keretek között dolgozik, és pszichológiai-mentálhigiénés, illetve teológiai-vallástudományi
képzettsége is van.
A hazai lehetőségekkel szemben angolszász területen már régóta megfelelő vallástudományi és valláskritikai segédanyagok állnak a civil és egyházi tanácsadók rendelkezésére, hiszen ez a kutatás egyidős az új vallási mozgalmak megjelenésével (1960-as évek).
3.4. Intézményes utógondozás
A tanácsadás az amerikai tapasztalatok szerint általában egy vagy több
néhány órás találkozás. A legtöbb kliens azonban többet is igényel, mert
szüksége van utógondozásra. Úgy tűnik, hogy a tanácsadásnak és az
utógondozásnak együtt eleve nagyobb
esélye van arra, hogy a mentális, emocionális és spirituális poklot megjárt
emberek újból helyes önértékeléssel és tisztuló, egészséges hittel kezdjenek
új életet.
Az USA-ban az elmúlt két évtizedben a szükség
nem véletlenül teremtette meg azokat az egyházi (felekezeti, felekezetközi és
vallásközi) és privát tulajdonban levő rehabilitációs központokat, ahova egy
hétvégére, egy hétre vagy hónapra is be lehet költözni, hogy a világtól távol
legalább vázlatosan fel lehessen dolgozni a traumát. Az ilyen központokban a
pszichológiai és vallástudományi képzettséggel is rendelkező tanácsadók
sokrétű lelkigondozói feladatot képesek ellátni, méghozzá az egész szakma
által elismert eredményességgel. Természetesen nem lehet, és nem is kell tőlük
mindent szolgaian átvenni, de igenis van mit tanulni. Remélhetőleg hazánkban is
lesznek idővel olyan utógondozásra specializált intézmények, vagy ami még jobb,
egyházi kisközösségek, csoportok, amelyek alkalmasak erre a szolgálatra.
Felhasznált szakirodalom
- AFF: Cults and
Psychological Abuse – A Resource Guide (American Family Foundation, 1998)
- Arterburn, Stephen –
Felton, Jack: Toxic Faith (Shaw,
2001)
- Engelman, Kim –
McBean, Teresa: No More Running in
Circles (Create Space, 2014)
- Enroth, M. Ronald:
Churches that Abuse (Zondervan, 1992)
- Giambalvo, Carol: Exit-Counseling
– How to Respond to Cult-Affected Loved Ones (American Family
Foundation, 1991)
- Giambalvo, Carol: Exit-Counseling
– A Family Intervention, 2nd ed. (American Family Foundation,
1995)
- Haack, Friedrich-Wilhelm: Ratschläge (Evengelische Presseverband, 1985)
- Hassan, Steven: Combatting
Cult Mind Control (Park Street Press, 1990)
- Johnson, David – Vonderen, Jeff van: The Subtle Power of
Spiritual Abuse (Bethany House, 2005)
- Lalich, Janja - Tobias, Madeleine L.: Captive Minds, Captive Hearts – Freedom and Recovery from Cults and
Abusive Relationships (Hunter House Inc., 1994)
- Langone, Michael D. – Martin, Paul R.: Deprogramming, Exit Counseling, and Ethics –
Clarifying the Confusion (In: Christian Research Journal, Winter 1993, page 46.)
- Ryan, Dale &
Juanita: Distorted Images of God (Inter-Varsity
Press, 2012)
- Singer, Margaret Thaler – Lalich, Janja: Cults in our Midst (Jossey-Bass, 1995)
- Watters, Randall: Deprogramming and Exit-Counseling: Are They for
Christians? (In: Bethel Ministries
Newsletter, Jan/Feb 1990)
Internet:
- American Family Foundation, Cultic Studies Association
(csja.org)
- Christian Recovery International (christianrecovery.com)
- National Association of Spiritual Recvery (nacr.org)
- Spiritual Abuse Recovery Sources (spiritualabuse.com)