A Genezis műfaji értelmezése
A Genezis műfaji értelmezése
© dr. Szalai András (v.5. 2016.03.13.) PDF
1. Az irodalmi formák ismeretének szükségessége
A műfaji értelmezés a Biblia keletkezésével kapcsolatos közismert tényekből indul ki.
1.1. Isten szava emberi nyelven
A Biblia Istene személyes és kommunikáló Isten, aki nem csupán ismereteket vagy elveket akart közölni az emberiséggel, hanem önmagát akarja bemutatni, velünk megismertetni, három módon:- a természet
tanúságtételével (a teremtett világ „értelmes vizsgálata”, amely Isten örök
hatalmára mutat – nem a természet értelmes tervezettségére, vö. Róm 1:20),
- a lelkiismeret
hangjával (a szívbe írt törvény, vö. Róm 2:15)
- és a történelmi és írott
kinyilatkoztatáson keresztül (évezredes együttélés a zsidó néppel, végül
megtestesülés Jézusban, Ó- és Újszövetség).
- az üzenetnek nem csak
aktuális, hanem maradandó jelentősége volt / van,
- amit későbbi nemzedékek is olvasni fognak, és akiknek a rájuk maradt szöveget értelmezniük kell,
- de a szövegek helyes értelmezése több okból sem mindig könnyű feladat!
Isten
ugyan mindenki számára érthetően akar hozzánk szólni,
- de nem 21. századi
európaiakhoz szólt, hanem ókori zsidókhoz,
- így Isten üzenete és a
korabeliek arra adott reakciói a korabeli zsidók kultúráján, nyelvén és
irodalmi formáin keresztül jut el hozzánk a 21. sz-ba.
Ennek
azért van döntő jelentősége, mert
- minden üzenet tartalmát meghatározza az üzenő által választott közlési forma; tartalom és forma, üzenet és műfaj egymástól elválaszthatatlan,
- a bibliai szövegeket tehát azok sajátos irodalmi formáinak ismerete nélkül félreérthetjük!
- ezért vagy első olvasatra sem vagyunk biztosak az értelmük felől (pl. apokalipszis)
- vagy azt hisszük, értjük őket, pedig valójában nem is vesszük észre rejtett sajátságaikat, és ezért félreértjük őket (pl. példázatot allegóriaként, a Genezist tudományként).
1.2. Az olvasói szemüvegtől az olvasott szövegig
A
Biblia értelmezésének, magyarázásának is története van:
- nem mindenki szentelt
(elegendő) figyelmet a bibliai műfajok sajátságainak, így az egyházban mindig
is több értelmezési hagyomány élt együtt,
- koronként változott az uralkodó
értelmezési hagyomány, amely pedig híven tükrözte az adott kor vagy
térség kultúráját, szellemi áramlatait,
- a Biblia olvasói tehát minden
korban sajátos „szemüveget” viseltek (gondolkodási sémák, irodalmi
formák iránti érzékenység vagy ennek hiánya stb.), ahogy ma is,
- ezért a Szent Szöveg vizsgálata
előtt tanácsos a saját szemüvegünk vizsgálata.
A
Biblia helyes, azaz felelősségteljes értelmezéséhez több dolognak is a tudatában
kell lennünk:
- vannak kihalt ókori
irodalmi formák, amelyek létezéséről nem feltétlenül van tudomásunk,
- nekünk is van saját, a mi
korunknak megfelelő megközelítésünk, amely nekünk ugyan magától értetődő,
de attól még nem feltétlenül helyes,
- más kultúrák sajátosságait
azért nem könnyű feltárni, mert kívülállók vagyunk, a saját kultúránk
sajátságait pedig azért, mert a része vagyunk, és nehéz kívülről látnunk
magunkat.
A fentiek alapján a Biblia és a Genezis ún. irodalmi
vagy műfaji értelmezésének célja a szerző eredeti közlési szándékának és
a szöveg kortárs jelentőségének feltárása, mert csak így
alkalmazhatjuk helyesen a szöveget.
2. Bibliaértelmezés egykor és ma
A Biblia egyes iratain nincs feltüntetve, hogy „az alábbi szöveg ebbe vagy abba a műfajba tartozik”. Ez egyrészt olyan fokú irodalomtudományi tudatosságot feltételezett volna, amely az ókori Izraelben ismeretlen volt, másrészt nekik akkor nem is volt rá szükség, mert ezek a műfajok sokáig egy még élő hagyomány közismert részeként jelentek meg. A későbbi korokban és más kultúrákban élőknek azonban már igenis szükségük van arra, hogy feltárják a számukra idegen formákat – és velünk is ez a helyzet. Ez egyfajta „irodalmi régészet”.
2.1. Értelmezési irányzatok a reformációig
A
Biblia és a teremtéstörténet értelmezésével kapcsolatban a reformációig több
értelmezési irányzat alakult ki, amelyek egymás mellett éltek, és egyes tanítók
életük során az egyikről a másikra tértek át (pl. Augustinus, Luther az
allegorikusról a literális-tipologizálóra):
A
zsidóságban három irányzat volt: szó szerinti (psát), magyarázó (drás)
és legendákkal bővített (ággádá); Philón görög hatásra vette át az
allegorizálást.
Az óegyházban az antiókhiai iskola módszere (pl. Tarzuszi Diodórosz): literális (szó szerinti) és tipologikus (korábbi személyek, események üdvtörténeti megfeleltetése későbbiekkel); az alexandriai iskola módszere (pl. Órigenész): allegorikus (személyek, események, képek azonosítása örök spirituális igazságokkal, eszmékkel).
2.2. Az európai 15-19. század és hatása
A
saját megközelítésünk megértését az európai kultúrtörténet legutóbbi szakaszával
kell kezdenünk. A 15-19. századig ugyanis példátlan és drámai hatású társadalmi
folyamatok zajlottak le (forrás: Zimmer 2009).
2.2.1. A történelmi átalakulás drámai felgyorsulása
A
világ többi részére, azaz a törzsi és a keleti típusú kultúrákra egészen az
újkorig érvényes maradt a nagyfokú társadalmi statikusság, Európában azonban a
15. századtól kezdve drámai módon felgyorsultak a társadalmi folyamatok. Ezt az
alábbi tényezők váltották ki:
- Felfedezések és találmányok:
Amerika, a Föld gömb alakja, a heliocentrikus Naprendszer, modern térképészet,
csillagászat; mechanikus óra, iránytű; távcső, mikroszkóp; könyvnyomtatás;
vérkeringés, narkózis; elektromosság, izzólámpa, morze, fényképezés; gyárak,
gépek, motorok, laboratóriumok, új tudományágak sora...
- Gazdaság: gyarmatosítás,
kapitalizmus, világkereskedelem, bankrendszer, iparosodás...
- Szellemi élet:
felvilágosodás, filozófia elválása a teológiától; iskolázás, általános
tankötelezettség; szociológia és pszichológia...
- Társadalmi változások: nagycsaládból kis család,
városiasodás, polgárosodás, munkásmozgalmak; vallásszabadság, állam és egyház
szétválasztása; emberi jogok, alkotmányok, nacionalizmus, nemzetállamok,
pártok, szavazati jog, sajtó...
2.2.2. A történelmi tudat kialakulása
Korábban
századok alatt történtek olyan változások, amilyenek akkor (és azóta is) néhány
év alatt. A felgyorsuló világ pedig maradandó hatást gyakorolt a gondolkodásmódra,
a világnézetre:
- A hétköznapi tapasztalatban
a változások az egész életet érintik, visszafordíthatatlanok,
így minden esemény egyszerivé, a múlt pedig egyszeri események sorává
válik (kronológiává, időrenddé). Visszalépés nincs, így jelen és múlt között
egyre mélyül a szakadék. Menni csak előre lehet, így válik
kulcsfogalommá a változás, a fejlődés (modernizáció,
evolúció).
- Megváltozik a múlt
értékeihez való viszonyulás is. Korábban a hagyomány minden alapja,
forrása és mértéke, a végső tekintély. Mivel a hagyomány a változó körülmények
között a fejlődés gátja lehet, lemaradást okozhat, mint tekintély
megkérdőjeleződik és leértékelődik. Kialakul az új uralma minden
régebbivel (azaz „maradival”, „elavulttal”) szemben.
- Kialakul a valóság ún.
történeti szemlélete. Korábban is volt történetírás, de nem létezett a történelmi
fejlődés gondolata. Sosem tudatosodhatott ugyanis az emberben
olyasmi, hogy az ember életét és világát az éppeni körülmények totális,
állandó változása határozza meg. Tehát a jelen tapasztalatai miatt fordult az
érdeklődés a múltról beszámoló iratok, így a Biblia történelmi
„beágyazottsága”, a szövegek „eredeti” jelentése felé.
- A korábban minden kultúrában elfogadott és elterjedt elbeszélési
formák (mítosz, mese, legenda, etiológia) egy stabilabb világból „maradtak
fenn”, ezért a világot is úgy írták le, mintha az mindig ugyanolyan maradna.
Mivel ez az életérzés és az általuk használt képi kifejezési
forma a modern ember számára idegenné vált, e műfajokat a gyermekek
világába és „az emberiség gyermekkorába” száműzték. Azóta a mítosz „csak
mítosz”, a szimbólum „csak szimbólum”, a fiktív „csak fiktív” – azaz nem a
valóság, nem igaz.
2.2.3. A tudományosság új értelmezése
Az
európai változások hatására a „tudományosság” mibenléte, módszertana és
társadalmi szerepe, tekintélye is nagy változásokon ment át:
- A tudományosságban
elsődleges lett a tapasztalat (empíria) és az értelem (ráció) szerepe, így a
kísérletezés és az ellenőrizhető módszerek, illetve azok folyamatos javítása.
- Mivel a hagyományok helyett
a tapasztalat és az értelem vált a közmegegyezés eszközévé, a
„felvilágosultak” sikeres küzdelmet indíthattak a politikai önkény, a
születési előjogok és az előítéletek, illetve a babonás vallásosság (és az
egyház) ellen.
- Az új tudományos
megközelítés így nem csak a természet, hanem a társadalom és a szellemi élet
minden területén is elterjedt. Minden tudományos vizsgálat (kritika)
tárgyává vált, így a vallás és a Biblia is (a „kritika” szó eredeti tudományos
értelme „alapos vizsgálat”, és nem „kritizálás”).
2.3. A modern bibliatudomány kialakulása
A
fenti kultúrtörténeti folyamatok természetesen az egyházra és a teológiára is
hatottak. A modern bibliatudomány a protestáns teológiában jelent meg,
ahol a hagyományok szerepe eleve kisebb volt. Az egyetemeken a 18. századra
önálló tantárgy lett, kikerült az egyház dogmatikai fegyelme alól, függetlenné
vált (ennek minden áldásával és átkával együtt), és új vizsgálati
módszereket vezetett be (történetkritika, kánonkritika, szövegkritika stb.)
A
modern nyugati bibliatudomány egyik
gyökere tehát az új történelmi szemlélet, a másik azonban az ókori Kelet 19-20. századi régészeti felfedezése,
ami révén ma sokkal teljesebb képünk van az ókor világáról és annak vallási
irodalmáról, mint korábban az egyházatyáknak vagy a reformátoroknak.
- A Biblia előtti korok
vallási-mitológiai szövegei kerültek elő: a vízözönről sumer Ziuszudra, akkád
Atrahaszisz- és Gilgames-eposz, a teremtésről az akkád Enuma Elis, ugariti Baal
és Anat ciklus; sumer királylisták és templomi himnuszok; Utnapistim
intelmei stb.
- Ismeretlen nyelvüket sikerült megfejteni: 1822-ben az
egyiptomi hieroglifákat, 1835-ben az akkád, 1844-ben az óperzsa, az 1870-es
évektől pedig a sumer ékírást.
- A szövegek a bibliaihoz
hasonló témákról szólnak: teremtés, özönvíz, törvények, bölcs
mondások, és hasonló stílusban szólalnak meg. (Kérdés, hogy mit vettek
át a zsidók, és milyen céllal?)
- Kialakultak a történelmi
tanszékek és a régészet. Rendszeres ásatások kezdődtek az egész Közel-Keleten:
1847 Ninive – Szanhérib palotája, Asszurbanipál könyvtára; 1851 Babilon –
Nebukadneccár palotája. 1867 óta pedig Jeruzsálemben is ásatások folynak.
Mindez
segít jobban megismerni a Biblia üzenetének kortárs jelentőségét, ami minden
bizonnyal a szerző eredeti szándékaira és az irodalmi formaválasztásra is
kihatott. Az érdemi kutatás fejlődését azonban két tényező hátráltatta:
- A protestáns konfesszionalizmus
(1550-1650) és ortodoxia (1580-1780) időszaka, mert a hitvallásos
dogmatizmus eleve meghatározta a szövegek értelmezését („Mit kell a
szövegnek jelentenie?”), és a 18. század végéig fel sem merült a szövegek
mibenlétével és keletkezésével való foglalkozás igénye (ti. „Mi a
Biblia? Hogyan keletkezett?”).
- A felvilágosodás hatásaként
a bibliatudomány kezdeteit a racionalizmus és a szkepticizmus
uralta, amely a történetiségre hivatkozva (historizmus) a Biblia hitelességét
kérdőjelezte meg, tehát a tartalmát bírálta felül. Ezzel elidegenítette
magától a konzervatív teológusokat, a laikus tömegeket és egész felekezeteket.
A 19-20. századra tehát kialakult a teológiai fundamentalizmus
és liberalizmus harca. Emiatt a protestáns teológia két lelkiségi tömbre
szakadt, a katolikus teológia pedig csak a 2. világháború után kezdte el
elfogadni a műfaji értelmezést.
2.4. A mai értelmezési irányzatok
Mindezek
hatására napjainkra az 1Móz-nek három jelentős értelmezési és alkalmazási
iskolája alakult ki, amelyek mind a mi korunk történeti-tudományos
gondolkodásmódjának a szülöttei.
A
literális, szó szerinti értelmezés (George McCready Price, Henry Morris, John
C. Whitcomb, Edward J. Young, Ken Ham, Werner Gitt):
- az 1Móz 1-3 a többi
elbeszéléshez hasonlóan történelmi beszámoló, tudományos adatokat tartalmaz
(ha nem szó szerint értjük, akkor nem valóság az egész Biblia),
- a bibliai szövegre hivatkozva alternatív tudomány (creation science) építhető fel, szemben a jelenlegi evolucionista paradigmával.
- az 1Móz 1-3 a mai evolúciós
paradigma ókori mitikus megfogalmazása,
- a jelenlegi tudományos
paradigma alapján kell (újra)értelmezni a bibliai szöveget.
A
műfaji értelmezés (Meredith Kline, Lee Irons, Henry Blocher, Bruce Waltke, Gordon
Wenham):
- az 1Móz 1-11 világmagyarázat bölcsességirodalmi formában,
képi megfogalmazása nem mond ellent az üzenet történeti tartalmának,
- csak írásmagyarázati megközelítés, nincs saját
tudományos programja.
3. A Genezis 1-11 műfaja
A műfaji értelmezés szerint a teremtéstörténet része az első 11 fejezet tartalmilag összefüggő egészének, ami pedig egészen sajátos, a Bibliában egyedi műfajt képvisel. Valószínűleg az áll az értelmezési nehézségek mögött, hogy más bibliai műfajokra több példa van, azaz van viszonyítási alapunk (pl. apokalipszis: Dán, Mt 24-25, Mk 13, Lk 21, Jel). A Genezishez hasonló műveket azonban csak az utolsó kétszáz évben felfedezett ókori vallásos irodalomban találunk.
3.1. A műfaj meghatározása
Az
első 11 fejezet mibenlétére az idők során több válasz is született:
- Egyesek a prózai formából és
a bibliai visszautalások szó szerinti értelméből kiindulva úgy vélik, hogy a
szöveg az Ádám óta szájhagyomány útján fennmaradt történelmi beszámoló a
teremtésről és az ősidőkről, amit formai részleteiben is „szó szerint” kell
venni.
- Mások az elbeszélés gazdag
képanyagára hivatkozva úgy vélik, hogy a szöveg nem lehet más, mint mitológia.
Nem lehet szó szerint venni, csak a képek mögött álló „örök eszméket”.
A
műfaji értelmezés szerint az első 11 fejezet valóban nem költemény, hanem
elbeszélés, és valóban mitologikus a nyelvezete, de tartalmi és formai okokból
sem tekinthető történelmi beszámolónak vagy mitológiának.
3.1.1. Az ihletettség kérdése
A
műfaji megközelítés egyes hívei szerint az első 11 fejezet – akár Mózes szerkesztette,
akár a babiloni fogság utáni szerkesztők műve – ún. visszatekintő prófécia.
Ahogy a Jelenések esetében Isten a szerzőt előre tekintve ihlette az
eljövendő dolgokról, ugyanúgy ihlette az ószövetségi szerzőt a világ kezdetén
történt dolgokról és azok későbbi jelentőségéről. Ezt mások vitatják. Mindenki
egyetért azonban azzal, hogy mivel az első fejezet a szombat teológiáját
hirdeti, és az csak Mózes idején jelent meg (a 2Móz 16:22-29 előtt nem
tartottak „nyugalomnapot”), a szöveg nem lehet egy Ádámtól fennmaradt
szájhagyomány. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten
alkotta (Zsid 11:3).
3.1.2. A tartalmi szempont: világmagyarázat
A
műfaji értelmezés szerint az első 11 fejezet világmagyarázat, ún.
etiológia (gör. aitia = ok). Formailag ez is elbeszélés, de tartalmi
szempontból eltér a történeti beszámolóktól, feljegyzésektől (vö. zsidó
honfoglalás, apostolok cselekedetei).
A világ, illetve a világ dolgai és lényei eredetét és jelentőségét magyarázza, azaz egyetemes létkérdésekre válaszol, három nagy témakörben:
1:1 – 2:4 Honnan van a világ?
Honnan van az ég és a föld
és a vizek, a mozgó tárgyak és az élőlények? Mindig is volt, vagy valaki
valamikor tudatosan megalkotta? Mi tartja fenn a felhőket és az égitesteket?
Honnan van az a rend, amely a világban működik? Az égitestek sorshatalmak vagy
csak fizikai tárgyak? Örök a világ, vagy vége is lesz?
2:4 – 9:17 Honnan van az ember?
Mi az ember, és mi a dolga?
Miért olyan, amilyen? Mindig ilyen volt? Miért vannak férfiak és nők? Miért
házasodik az ember? Miért akarja a nő megszerezni a férfit? Miért uralkodik a
férfi a nőn? Ez normális?
Hogyan viszonyuljon az ember
a természethez és a többi teremtményhez? Mit tehet az ember a környezetével, és
mit nem? Miért ilyen nehéz a megélhetés? Honnan van a kultúra, a mesterségek,
a művészetek és a városok?
Ki mondja meg, mi a jó, és
mi rossz? Nem egyre rosszabb az ember? Ilyennek lett teremtve, vagy történt
vele valami? Isten nem bánta meg, hogy embert teremtett? Miért hal meg az
ember? És ez természetes dolog? A katasztrófák csak úgy történnek, vagy a
teremtő büntetései?
9:18 – 11:26 Honnan vannak a népek?
Miért nem értik meg egymást
a népek? Miért igázza le egyik a másikat? Létezik olyan cél, ami össze tudná
őket fogni? Van közük egymáshoz a népeknek? Nem egy család vagyunk? Honnan
vannak a sémik?
3.1.3. Összehasonlítás: mitologikus forma, anti-mitologikus tartalom
A régészeti felfedezések alapján nyilvánvaló, hogy az 1Móz 1-11 szerzője sokat felhasználta az akkoriban közismert mitológiai történeteket, de az is, hogy teológiai üzenete mindenben azokkal szemben lett megfogalmazva. Bár a bibliai szöveg nyelvezete mitologikus, a tartalma nem mítosz.
Mítoszok |
1Móz
1-11 |
Az
istenekről szólnak (ritkán félisteni hősről). Ők is születnek, egymással harcolnak.
Mind természeti erők vagy jelenségek megszemélyesítői; a világ szakrális, az
égitestek sorshatalmak. A világ részei. A világ egy részét a többiből vagy
egymás feldarabolt testéből alkotják meg. Nem jóindulatúak. |
Isten
csak egy van, aki nem e világ része (szent), attól függetlenül
létezik, puszta szavával hívott létre minden más létezőt. A világ önmagában
nem szakrális, az égitestek csak fizikai tárgyak, nem sorshatalmak.
Isten nem szeszélyes, hanem igazságos és jóindulatú az emberrel
szemben. |
Az
emberek az istenek rabszolgái, játékszerei, halandók. Minden tudást, mesterséget,
művészetet az istenektől kell lopniuk vagy kérniük. Csak a királyok az
istenek képmásai, akik szövetséget csak egyes hősökkel kötnek. |
Minden ember Isten képére és
hasonlatosságára lett teremtve, nem halandónak (Istentől függve örök
életűnek) és kreatívnak (mesterségek, művészet, kultúra). Isten egy néppel
és azon keresztül mindegyikkel köt szövetséget. |
Az
ember örök tapasztalatát, örök eszméket fogalmaz meg, ezért az idő felett,
a történelmi tapasztalaton kívül játszódik. Világképe
ciklikus, amelyből nincs kiút (a mítoszokat évente előadták). |
Az
ember mai tapasztalatát (bűn és halál) történelmi eseménnyel magyarázza
(lázadás, öntörvényűség, örökletes hatás). Világképe
lineáris (kezdet és vég) és optimista (kezdettől kiút ígérete). |
A
bibliai szerző egyértelműen felhasznált történeteket a sumer és az akkád pogány
mitológiából, de azokat saját teológiai üzenete érdekében teljesen átírta.
Lássunk két konkrét példát, egy teremtésről és a vízözönről szóló történetet:
Enúma Elis 4-6. tábla Az istenek hosszas, egymás elleni
harca végén Marduk isten legyőzi Tiámat istennőt, szétveri a fejét, felvágja
az ereit. Gondolkozik, mi tegyen vele, aztán kettévágja, egyik feléből lett az
ég, a másikból a föld. Alsóbb istenekre bízza a természet rendjét. Először az
isteneknek épít lakásokat, meghatározza lakóhelyüket, képmásaik lettek a
csillagok, egyúttal az évet is tizenkét hónapra osztja. Embert is teremt,
akinek az lesz a feladata, hogy az isteneket szolgálja; agyagból és az egyik
lázadó isten, Kingu véréből formálja meg őket. Ez után az istenek Marduk
tiszteletére felépítik Báb-Ili templomát.
Gilgames 11. tábla Gilgames „a hős, aki az örök életet
keresi”, 2/3 részt isten, 1/3 részt ember. Hallott Utnapistimről és
feleségéről, hogy istenekké váltak, örök életük lett. Felkutatja őket, és
Utnapistim elmeséli, mi történt. Az istenek megharagudtak a zajos emberekre,
elhatározták, hogy kiirtják őket. Ea isten figyelmeztette Utnapistimet, hogy
házából építsen kocka alakú hajót, és az embereknek mondja ezt: Megtudtam,
hogy Enlil isten megharagudott rám, úgyhogy elhajózok Ea isten szigetére, rátok
meg az bőséges áldás jön. Az emberek mit sem sejtve segítenek neki, 7 nap alatt
megépítik a hajót. Utnapistim magával viszi a családját, barmokat és
vadállatokat és mindenféle kézművest. Jött a 7 napos orkán és áradat, de olyan
nagy, hogy az istenek is megrettennek, menekülnek és jajgatnak. A vízözön után
Utnapistim hajója 7 napot vesztegel a Niszir-hegy csúcsánál, látja, hogy minden
ember megint agyaggá vált és gyászol. Végül galambot, fecskét, majd hollót
küld ki, és miután a holló nem jön vissza, kiszáll a hajóból és áldoz az
isteneknek. Amikor Enlil isten megtudja, hogy Utnapistim túlélte a vízözönt,
dühös lesz, de az istenek is azok: miért nem küldött inkább oroszlánt vagy
dögvészt az emberekre? És meggyőzik, hogy Utnapistimet és feleségét ne bántsa,
hanem tegye inkább őket is istenné, és úgy történt. Gilgames nem válhat örök
életűvé, mert nem tudja teljesíteni Utnapistim feltételeit: 7 napig nem szabad
aludnia, de elalszik; egy csodálatos vízinövényt kell megszereznie, de egy
kígyó ellopja. Gilgames, a legyőzhetetlen hős nem tudta elnyerni az örök
életet, és amikor volt barátja, Enkidu szellemét megidézi az alvilágból, az is
csak a halál borzalmáról számol be.
3.2. A műfaj sajátságai
Mivel
a bibliai teremtéstörténet egy bizonyos kor terméke és kihalt
műfaj, műfaji jellegzetességeit ezért nem lehet kulturális háttere
nélkül tárgyalni. A műfaji értelmezés szerint tehát a bibliai teremtéstörténet
teológiai üzenet, amely
- az ókor
természettudományos szintjén, világképe alapján és időszemléletével,
- az egyén és a közösség ókori
társadalmi viszonyainak keretein belül gondolkodva,
- a sémi nyelvek
jellegzetes kifejezésbeli formáiban,
- a zsidó bölcsességirodalom
formai eszközeivel lett elbeszélve (Péld, Jób).
3.2.1. Ókori természettudományos szint, világkép és időszemlélet
A
Biblia és így a teremtéstörténet sem lép túl az ókori népek természettudományi
ismeretein. Például ami a bibliai emberképet illeti, az agy funkciójával nem
voltak tisztában, így a gondolkodás szerve a szív volt, a lelkiismeret
székhelye a vesék stb. Isten sosem korrigálta elképzeléseiket.
Ami a
bibliai világképet illeti, a lapos földfelszín az őt körülvevő
világtengerből emelkedik ki, amelyben a „Leviátán” nevű mitikus szörny tekereg
(Ézs 21:7); a föld alatt van az alvilág (seól, a „kérdéses hely”), a
felhők fölött pedig az ég (sámajim =
„egek”), illetve annak három szintje (ti. a madaraké, az angyaloké és Istené,
vö. 2Kor 12:2). A bibliai világkép elsősorban teológiája miatt tér el az
ókori általánostól, mert a Biblia Istene nem a világ része, mint a pogány
istenek, hanem egyszerre rajta kívülálló, attól független létező
(transzcendens) és azt belülről átható (immanens) lény.
Ami a bibliai időszemléletet illeti, az is az ókor relatív időfogalmát tükrözi, amikor az időt az évszakok váltakozása és a dinasztiák sora határozta meg, mert még nem létezett a mai abszolút időszámítás (i.e. / i.sz.), sem az erre épülő kronologikus szemlélet. Ezért volt elterjedt stilisztikai eszköz, hogy a régebben élőknek hosszabb életkort tulajdonítottak, a később élőknek egyre rövidebbet. Az ősatyák „életkora” ennek megfelelően a vízözön előtt 1000-700 év, utána 600-200 év, de Ábrahám idején már normális. Az ilyen felsorolásnak több előnye is van: csak egy adatot kell megjegyezni, nem kettőt (született / meghalt; uralkodott -tól -ig), az adat az illetőt az elődök és utódok rendjében és időben is elhelyezte, és könnyű vele jelezni a kiemelkedő fontosságú őst vagy királyt a kiugróan magas vagy alacsony életkora vagy uralkodási ideje révén. Tehát nem „valós”, hanem „jelentőségteljes” számokról van szó. Ezért a pátriárkák életkori „adataiból” nem lehet „a világ korát” kiszámolni (vö. zsidó naptár, neo-kreacionizmus). Nem csoda, hogy már az ókori zsidók javítgattak a számokon (Septuaginta, Samaritánus Tóra), hiszen a Tóra szerint Noé és Ábrahám, Sém és Jákób kortársak lettek volna.
3.2.2. Ókori társadalomkép: egyén és közösség viszonya
Manapság
fontosnak tűnő, a mi individualista gondolkodásunkra jellemző kérdés,
hogy vajon a teremtéstörténet a legelső emberpárról szól, vagy általában az emberről?
A
héber ádám szó jelentése „ember”. Az 5:1-2 szerint, amikor Isten
megteremtette ádám-ot, hímneművé (zákár) és nőneművé (n’qébá)
teremtette őket, és ádám-nak, azaz embernek nevezte őket (nem csak a
férfit). Ugyanakkor a 3:20 szerint „az ember” (ádám), ti. a férfi a
nőnek (íssá) azt a nevet adta, hogy „Éva” (chavvá = életadó),
mert ő az anyja (ém) minden emberi életnek (cháj).
Az i.
e. 3. századi görög Septuaginta a 2:16-ban az ádám szót kivételesen nem
embernek (anthroposz) fordítja, hanem Ádámnak, fonetikusan átírva,
személynévként, tehát az elsődleges kollektív értelem az ókorban nem zárta ki,
magába foglalhatta az individuális értelmet. (De a zsidók az Ádám nevet a 19.
sz-ig nem használták személynévként.)
Ádám és Éva a férfi és a nő, általában „az ember”, ugyanakkor a két első ember. Az ókori keleti kultúra szemléletében ugyanis az egyén és a közösség nem állt egymással szemben úgy, mint ma. Az egyén a közösség révén határozta meg önmagát, ugyanakkor az egész közösséget képviselhette, mert annak része volt. Ami „Ádámmal és Évával” történt, az „általában az emberrel”, és minden leszármazottjukkal is történt, ami rájuk vonatkozik, leszármazottjaikra, így ránk is vonatkozik, ami velük történt, az ránk is hatást gyakorol.
3.2.3. Sémi kifejezésformák
A teremtéstörténet egyes elemei ugyan egyértelműnek tűnnek, de félreértjük őket, ha nem vagyunk tudatában a számunkra idegen nyelvi jelenségeknek (ún. hebraizmusok vagy semitizmusok).
A héber bizonyos dolgokat kénytelen körülírni, mert nincs rá külön szava, mint nekünk. Például nincs szava a levegő(réteg)re, ezért számunkra furcsán fejezi ki magát: a madarak „a föld felett, az égbolt [arca] alatt” repkednek (1:20). Ugyanígy, az 1:6-7 szerint „boltozat” [ráqijá = „kifeszített felület”] választja el egymástól a felhőket („boltozat feletti” vizek) és a felszíni („boltozat alatti”) vizeket, illetve az 1:14 szerint ez hordozza a világító testeket (az égről van szó).
A héber számunkra idegen módon egy dolog egészére annak legjellemzőbb részével utal. Például a 2:7-ben Isten az élet leheletét lehelte az ember „orrába” (áf), de a héber gondolkodás szerint az arc legtipikusabb része az orr, így az orra való utalás az arcra való utalás. Isten tehát „Ádám” arcába lehelte Lelkét (vö. Jn 20:21), és a Septuaginta a 2:7-et így is fordította görögre. (Más szövegeknél a helyes fordítás miatt az eltérő szemlélet nem is derül ki; pl. a 3:19-ben a fellázadt ember „az arca (szó szerint az orra, áf ) verejtékével” fog küzdeni a megélhetésért. És valahányszor „haragra gerjedt az ÚR”, szó szerint „felhevült az ÚR orra”, azaz Isten arca vörös volt a dühtől, pl. 2Móz 4:14.)
A sémi nyelvek sajátos szólásai is hatottak a teremtéstörténet megfogalmazására. Például a 2:21-22 szerint Isten elaltatta Ádámot, kivette az egyik bordáját, és abból alkotta meg a nőt – eszerint a férfi porból, a nő pedig csontból lenne? A szövegkörnyezet azonban az ember társkereséséről szól: az állatok nem egyenrangúak, ember társa csak ember lehet. Isten nem is a porból formált egy nőt, hanem „a férfiból”, hogy teljesen a sajátjának érezhesse. Itt jön a sajátos héber kifejezés: ő már „csont a csontomból, hús a húsomból”, azaz ő már rokon, ugyanolyan ember, mint én! (Vö. 1Móz 29:14-15 Lábán mondja Jákóbnak: „az én csontom és húsom vagy te! … Ha rokonom vagy is, nem kell ingyen szolgálnod nekem.) És mivel a nő a férfiból (ís) lett véve, belőle származik, a neve is ezt fejezi ki: az ís nőnemű végződéssel: íssá.
3.2.4. Bölcsességirodalmi eszközök
A
teremtéstörténet hangvétele emelkedett, szinte prófétai, és a többi elbeszélő
formától eltérően gazdag bölcsességirodalmi eszközökben (vö. Péld, Jób).
Az
első feltűnő elem a szimbolikus számok, főleg a 3 (egészség), a 7
(teljesség) és a 10 (tökéletesség) következetes használata:
- Témaadó fejezetcímek: az
1Móz-ben 10x tóledót = eredet, származás, nemzetségkönyv (a jálad
= nemzeni, szülni, származni igéből); 2:4 ég és föld, 5:1 ember, 6:9 Noé,
10:1(32) és fiai, 11:10 Sém, 11:27 Terah, 25:12 Izmael, 25:19 Izsák, 36:1(9)
Ézsau, 37:2 Jákób.
- Ismétlődő formulák: 10x „Azt
mondta Isten”, 3x az emberre, 7x a többi teremtményre vonatkozóan; 7x „És úgy
történt”; 7x „És látta Isten, hogy jó” (a 7. „nagyon jó”).
- Ismétlődő igék: 3x a
„legyen!” (j’hí) ige az égi világ dolgaira, a földi világ dolgaira 7x a
„teremteni” (bárá) vagy az „alkotni” ('ászá) ige; a két első
fejezetben az „alkotni” ('ászá) 10x, a „teremteni” (bárá) 7x, a
„megformálni” (jácar) ige 3x fordul elő.
- Szóelőfordulások: Isten és
neve az első 4 fej. összesen 70x, Elohim 40x, Jahve Elohim 20x, Jahve
10x; 1-2. fej. a „menny” (sámajim) 2x7, a „föld” (erec) 4x7.
- Szóösszegek: az 1:1 vers 1x7
szó, az 1:2 vers 2x7 szó, a 7. bekezdés (2:1-3) 5x7 szó. Stb.
A
második jelenség a héber szójátékok, amelyeket fordításainkban észre sem
veszünk:
- ádám (ember / Ádám) ~ adámá
(termőföld) ~ adóm (vörös) ~ dám (vér); vö. 2:5 „ember sem
volt, aki a termőföldet megművelje”; 3:17 „a föld átkozott lesz
miattad”; 3:19 „visszatérsz a földbe, mert abból vétettél” (ue. 3:23);
4:10 „testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről”; 9:6 „aki ember
vérét ontja, annak vérét ember ontja”
- ís (férfi) ~ íssá (nő);
2:23 „asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett”
- chavvá (életadó / Éva) ~ cháj
(élő); 3:20 „Évának nevezte el a feleségét ... az anyja minden élőnek”
- náchás (kígyó) ~ náchas
(jóslás) ~ násá (rászedni); 3:5 „megnyílik a szemetek, és olyanok
lesztek, mint az Isten”; 3:13 „a kígyó szedett rá, azért
ettem”
- 'árúm (ravasz) ~ 'áróm
(mezítelen); 3:1 „a kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál”;
3:7 „megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek”
- áf (orr = arc) ~ 'áfár
(por); 3:19 „arcod verejtékével eszed a kenyeredet … por vagy...”
- 'eceb (munka) ~ 'iccábón
(fájó fáradság); 3:17 „legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj
[egyél] belőle”
- ór (fény) ~ 'ór (bőr);
2:25 „mezítelenek voltak, mert nem szégyellték magukat”; 3:21 „az ÚRisten pedig
bőrruhát készített az embernek és feleségének”.
A harmadik
jelenség a jelképes jelentésű személy- és köznevek használata:
- Ádám (ember), Éva (élet), Ábel (lehelet), a Kert „Éden”
(élvezet, gyönyörűség) földjén van, Káin viszont „Nód (vándorlás) földjén”
telepedik le stb.
Összefoglalva
elmondhatjuk, hogy bár a Genezis elbeszélés, tartalmi és formai okokból
is eltér minden más bibliai elbeszélésformától. Az ókori, héber anyanyelvű
olvasó számára azonban szembetűnő lehetett a teremtéstörténet „értelmes tervezettsége”, héber nyelven tudatosan
szerkesztett volta.
4. A Genezis 1-3 üzenete
Ha az
1Móz első három fejezetét az első tizenegy fejezet részének
tekintjük (és minden erre minden okunk megvan), akkor a világ és az ember
teremtésének, lázadásának története is a már említett műfaji keretek között
értelmezendő.
4.1. A világ teremtése
Ami
az első fejezetet illeti, a műfaji értelmezés szerint a 6 + 1 nap szekvenciális
megfogalmazási formája nem kronologikusan, hanem tematikusan értelmezendő:
2 x 3 + 1 nap. Az első vers távoli összképe ugyanis (ég, föld, víz már létezik)
egy „alaktalan” (tóhú) és „üres” (bóhú) világról beszél, amelyet
kétszer három nap, tehát két párhuzamba állítható hármas követ:
- a szétválasztás művének, az életterek („uralmi
területek”) megteremtésének 3 napja
- a betöltés
művének, a mozgó tárgyak és lények („uralkodók”) megteremtésének 3 napja.
A szétválasztás műve: az életterek (a 3 „uralmi terület”) | A betöltés műve: mozgó tárgyak/lények (a 3 „uralkodó csoport”) |
1. nap – Világosság és sötétség. | 4. nap – Csillagok és bolygók. |
2. nap – Felső vizek (felhők) és alsó vizek. | 5. nap – Halak és madarak. |
3. nap – Vizek és szárazföld (növényestül). | 6. nap – Állatok és az ember. |
7. nap – Megáldott, megszentelt nyugalomnap (sabbát). |
Az
irodalmi szerkezet megfigyelése a szerző sajátos szemléletére és teológiai üzenetére
mutat rá:
- A világ „értelmes
tervezettsége” abban nyilvánul meg, hogy először az életterek lettek
megteremtve és szétválasztva, és utána lettek betöltve mozgó tárgyakkal és
lényekkel. Ez nem a mi logikánk, mi ma nem így érvelnénk, mert mások a
kérdéseink. Az ókorban azonban ez alapozta meg az üzenetet: minden élettér,
tárgy és lény csak teremtmény; a világon minden Isten szavára
jött létre, tehát Isten hatalma eleve mindenre kiterjed (nem csak egy
terület vagy jelenség ura, baal-ja), minden teremtett tárgynak és
lénynek Istentől kapott funkciója van (világít, időt szab,
táplál, segít = „jó”); egy teremtmény sem nevezhető joggal Istennek, azaz egyik
sem méltó az imádatra (vö. csillagok, állatok kultuszai)!
- A világ megteremtésének hat
napja tudatosan irányított folyamat volt, és a hetedik napra „lezárult”
(2:1-3). Mivel Isten is megnyugodott a 7. napon, és csak ezt a
napot áldotta és szentelte meg. Ezért kell rendszeresen megtartani a
„nyugalomnapot”, hogy a hétköznapok munkás elfoglaltságából kilépve a
teremtő és szabadító Istenre emlékezhessünk.
A
műfaji értelmezés hívei szerint tehát teremtés „hete” nem szó szerint (kronológiaként),
hanem képletesen értendő (antropomorfizmus), ugyanakkor az egyes „napok” – mint
képi eszközök – valóban napokat jelentenek, és nem „korszakokat”. Így
megszűnnek azok az ellentmondások, amelyek a lineáris-kronologikus szemléletből
és a literális értelmezésből fakadnak.
Tipikus példák: Isten az 1. napon megteremti a nappalt
és az éjszakát, de csak a 4. napon teremt világító testeket, amelyek nappal és
éjszaka váltakozásának okozói („urai”). Isten a 3. napon teremt növényeket, de
a Nap, aminek a sugárzása a fotoszintézishez kell, csak a 4. naptól
„világít a földre”. Isten az 5. napon teremti a madarakat, a 6. napon barmokat
és csúszómászókat, de az ember teremtése után is teremt neki
mindenféle mezei állatot és égi madarat, társul (2:19). Stb.
4.2. Az ember és a Kert
A
műfaji értelmezés hívei rámutatnak az ember teremtésének előtörténetére is: „Ez
a menny és föld teremtésének a története. [Azon a napon] amikor az ÚRisten a
földet és a mennyet megalkotta, még semmiféle mezei fű nem volt a földön, és
semmiféle mezei növény nem hajtott ki, mert az ÚRisten még nem bocsátott
esőt a földre. Ember sem volt, aki a termőföldet megművelje.”
(2:4-5) Bár nem egészen világos, hogy az „azon a napon” mit jelent (a teremtés
napján, a teremtés 3. napján, vagy a Kert teremtésének idején?), Mózes az
egész föld vagy egy bizonyos terület növény-mentességét természetes
folyamattal indokolja: még nem volt eső (sem földműves).
A
műfaji értelmezés hívei feltételezik, hogy az első három fejezet egyazon szerző
műve. Ezért a természeti folyamat és emberi tevékenység hiányával való magyarázat
tényében azt látják bizonyítva, hogy a szerző az első fejezet 3. napja alatt sem
szó szerint 24 órás napot értett, hiszen ő és a hallgatósága is tudta,
hogy egy nap alatt egy magból sem lesz gyümölcstermő fa. Ezt a hat napra
alkalmazva a szemlélet hívei arra jutnak, hogy a Biblia nem állítja tudományos
értelemben véve a világ keletkezésének idejét, csak tényét. Így az ősi
teológiai üzenet fenntartható a természettudomány területére való átlépés,
tudományos állásfoglalás nélkül.
Egyes
kritikusok szerint az 1. fejezet a világ teremtéséről szól, amikor
csodás módon, hirtelen jelentek meg a növények, az égitestek, az állatok és az
ember. A 2. fejezet viszont a 6. napon játszódik, a Kert teremtésekor,
amikor már egyszerre látjuk a már kialakult természeti rend folyamatait (pára,
fák sarjadása), a társnak szánt állatok és a nő csodás megformálását.
A műfaji értelmezés számára mind a „probléma”, mind „megoldása” a szó szerinti értelmezésből fakad, ezért nem is működik: egyazon „napon” kellene látnunk csodás történéseket, természetes folyamatokat és szimbolikus lényeket (az „élet fája”, a „jó és rossz tudásának fája”). A továbbiakban pedig erről a két fáról van szó: az édeni szövetség két fájáról, amelyek a szövetség áldását (örök élet) és a szövetség feltételét (engedelmesség) szimbolizálják. Az ember élete addig nevezhető emberi életnek, amíg figyelembe veszi a Teremtő által az élethez adott használati utasításokat. Ádámnak és Évának még csak ezt az egy parancsot kellet adni: hogy ehhez tartsák magukat. Utódaiknak azonban egyre több parancsra lett szükségük, ahogy az öntörvényű emberek világa, élete egyre bonyolultabbá vált.
4.3. Az ember lázadása
A
fejezet címe rendszerint „A bukás” vagy „A bűnbeesés”, pedig senki sem esik
sehonnan sehova. Valójában lázadás történt.
A 3. fejezet arról számol be, hogy az ember úgy dönt, mégiscsak „eszik a jó és
rossz tudásának fájáról”:
- először is bizalmatlanná
vált („Csakugyan...?” „Dehogy...!”),
- aztán engedett a
csábításnak („...úgy látta, hogy jó volna enni … mert csábítja a szemet”)
- végül fellázadt
(„szakított a gyümölcsből... adott a vele levő férjének”).
Ez az
ember öntörvényűvé válásának története:
majd mi tudjuk, mi a jó és mi a rossz – ez „a” bűn, amiből minden más vétek
fakad! Akinek ugyanis a teremtő, gondviselő, szabadító Isten sem parancsolhat,
az megy a saját feje után, és így is él – Isten, mások és önmaga fájdalmára.
A
Genezis többi fejezetének alaptémája is erről szól: az emberi nemzedékek egyre
gonoszabbá válásáról. Az ihletett szerző azonban nem áll meg a puszta diagnózisnál,
nem csupán örök emberi tapasztalatot fogalmaz meg („Ilyenek vagyunk, ez van”),
mint a mítoszok. A Biblia ennél többet állít:
- az ember jelenlegi állapota
(öntörvényűség, halandóság) nem természetes; lényének eredetileg nem volt része a bűn, és sorsa sem a halál volt (bár „az élet
fájáról” „ennie” kellett, tehát nem halhatatlan lénynek lett teremtve, hanem Istentől függve élő lénynek); a bűn és a
halál tehát azóta ellenség;
- az ember jelenlegi állapota
egy erkölcsi döntés következménye, amely az első ember minden utódjára
kihatott (nem részletezi, hogyan), és amelyből egy erkölcsi döntéssel
lehet kiszabadulni: meg kell fordítani a lázadás folyamatát, vissza kell térni
Istenhez.
Bizalomvesztéssel
kezdődött, de újra meg lehet tanulni bízni Istenben, hiszen Isten az,
aki az ellene lázadó teremtményeinek a békejobbot nyújtja, Ő kér, hogy
béküljünk ki vele (Róm 5:6-10).
Csábítással
folytatódott, de a szeretet vonzásának is lehet engedni, nem csak a
bűnnek, hiszen Isten az, aki a szeretet kötelékével vonz magához (Hós 11:4)
Lázadással végződött, de újra ki lehet mondani: „Mától
legyen meg az életemben a Te akaratod!”, különben a mi akaratunk lesz meg, és
az olyan kevés.
5. A műfaji értelmezés értékelése
A
műfaji értelmezés neves 20. századi képviselői ószövetséges professzorok.
Mivel az irányzat teológus és laikus körökben is terjed, részletkérdésekben már
többféle állásponttal is találkozhatunk. Ennek ellenére jelenleg egységesnek
tűnik mind az irányzat önmegítélése, mind a külső kritikai megnyilvánulások.
5.1. Jelentősége az evolucionizmus vs. kreacionizmus vitában
A
műfaji értelmezés hívei szerint napjainkra valóságos kultúrharc alakult
ki az egyház egyik része és a világ között („tudomány kontra vallás”),
illetve az egyház egyik és másik része, azaz az egyházon belüli
lelkiségi irányzatok között („fundamentalizmus kontra liberalizmus”).
Ebben
az áldatlan helyzetben a műfaji értelmezés nem akar más, több vagy kevesebb
lenni, mint egyfajta írásmagyarázati megközelítés, exegetikai módszer,
amely a Szentírás szövegét kutatja. Képviselői rendszerint
- nem állítják, hogy ez az
egyetlen értelmezési lehetőség, és azt sem, hogy az értelmezési vitában való
állásfoglalás „az igaz hit” mércéje lenne (vö. neo-kreacionizmus), de arra
felhívják a figyelmet, hogy a szöveg mai alkalmazása előtt annak kortárs
jelentőségét kell feltárnunk, ennek feltétele pedig a bibliai
irodalom sajátságainak ismerete;
- nem állítják, hogy vallás és
tudomány a valóság egymástól elválasztott területein illetékes (vö. fideizmus),
de arra felhívják a figyelmet, hogy a Genezis a mai értelemben vett tudomány előtti
korból származik, ezért nem mindig a mi kérdéseinkre válaszol.
A
műfaji értelmezés nem akar állást foglalni természettudományos izmusok
mellett vagy ellen, ezért attól függetlenül lehet művelni, hogy ki melyik paradigmát
fogadja el. Ugyanakkor állást foglal teológiai kérdésekben,
visszautasítva azt a korszellemből fakadó hermeneutikai „nyomást”, amely arra
kényszerít, hogy az irodalmi formákat öntudatlanul figyelmen kívül hagyva
- az evolúció-elméletet „belekeverjük” a Szentírásba (ld.
evolucionista teológiák),
- vagy „ellen-tudományt” kreáljuk a Szentírásból
(ld. neo-kreacionista program).
5.2. A neo-kreacionista kritika
A
műfaji értelmezést elsősorban neo-kreacionista részről éri kritika, amely természetesen
hívei saját hermeneutikai alapállásából fakad. (Eszerint „elbeszélés” =
történelmi beszámoló, esetenként tudományos adat; a „szó szerinti” értelem = az
egyetlen elfogadható jelentés; a képletes értelmezés = képzeletbeli, valótlan
sztori).
Az irányzatban
egyesek „teológiai liberalizmust” látnak, pedig konzervatív irányzat, amely
elutasítja az evolucionista teológiákat. Mások „megalkuvást” gyanítanak
mögötte, amely nem akarja felvállalni az evolúciós paradigma elleni kultúrharcot,
pedig kitart a Genezis teológiai üzenete mellett, csak nem a formai részletekhez
ragaszkodik.
Ami a
Genezis 1-11 irodalmi műként való meghatározását illeti, azzal érvelnek,
hogy Isten ihletett igéjéről van szó, nem „pusztán irodalmi” műről, amit „emberek
találtak ki”. A műfaji értelmezés szerint azonban az egész Biblia Isten
szava emberi nyelven, konkrétan zsidó irodalmi formákba öntve; az
ihletettség pedig nem a formákra, hanem a tartalomra vonatkozik, és az emberi
elemet, a megfogalmazást nem kizárja, hanem bevonja a
kinyilatkoztatásba.
Ami a
műfaj kérdését illeti, azt igyekeznek bizonyítani, hogy a szöveget nem
szabad képletesen értelmezni, mert nem költemény, hanem próza, narratíva, elbeszélés
(sok összekötő „És...” formula). Pedig egyrészt nem csak a költészet alkalmaz
képeket (vö. Dán, Jel), és a képekben gazdag, fiktív elbeszélések is
szólhatnak a történelemről (ld. gonosz szőlőművesek példázata, Mt 21:33-46),
másrészt a műfaji értelmezés nem is azt állítja, hogy a Genezis 1-11 nem
elbeszélés, hanem hogy sajátos elbeszélés.
Ami a
szöveg szerkesztettségét illeti, azzal érvelnek, hogy a szerkesztettség
jelei még nem zárják ki a szó szerinti értelmezés lehetőségét. A
szerkesztettség azonban nem csupán a 2 x 3 nap párhuzamában jelenik meg, hanem
a szimbolikus képek, nevek és számok, szójátékok sokaságában együtt. Ezek pedig
a zsidó bölcsességirodalom ismert, tipikus
jelei (vö. Péld, Préd, Jób).
Ami a
Genezisre való az ó- és újszövetségi visszautalásokat illeti, szerintük
azok szó szerint veszik a szöveget. Ez azonban vitatható.
- 2Móz 20:10-11 De a hetedik nap a te
Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon (…) Mert
hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent,
ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. – A műfaji értelmezés
szerint nem a 2Móz 20 bizonyítja azt, hogy az 1Móz 1-et szó szerint kell venni,
hanem az 1Móz 1-2 fejti ki utólag a 2Móz 20-beli parancs hátterét. Mivel
Mózesig senki sem tartott nyugalomnapot, és Mózes a Tóra írója, szerkesztője,
valószínűbb, hogy Mózesnek a Tízparancsolat után, indoklásként adatott
a teremtéstörténet, ami nem feltétlenül a legelső kinyilatkoztatás, csak
mert tartalmi okból a Biblia legelejére került.
- Mt 19:4-6 Ekkor farizeusok mentek oda hozzá,
hogy kísértsék, és megkérdezték tőle: „Szabad-e az embernek bármilyen okból
elbocsátania a feleségét?” Ő így válaszolt: „Nem olvastátok-e, hogy a
Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?” Majd így
folytatta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik
feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy.
Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” – A műfaji
értelmezés természetesen vallja, hogy Isten az embert férfivá és nővé
teremtette, azaz házasságra. Jézus csak ennek a puszta tényére utal
vissza, majd a mózesi kommentárt idézi („Ezért...”), és ebből
kiindulva érvel a válás
ellen.
- Lk 3:38 Jézus családfája Ádámig van
visszavezetve. – A műfaji értelmezés sem zárja ki egy első ember létezését: kellett,
hogy legyen, és ez az ádám szó egyik
jelentése. Jézusnak a Mt-ban és Lk-ban olvasható családfája is önálló műfaj,
ami sosem pusztán teljes kronologikus listát közöl, bár azt
felhasználja a maga céljai szerint (amíg a Templom állt, az egész zsidóság
genealógiája hozzáférhető volt). Először is, a nevek válogatva vannak,
mert egyesek szerepeltetése üzenetértékű (pl. bűnös nők és férfiak mint
a kegyelem példái). Másodszor, az evangélisták eltérő célcsoportnak
írtak. Máté zsidóknak írt, a „Dávid fiáról” (királyi leszármazottjáról) szóló
próféciák beteljesedését hirdette, és mesterséges keretet alkotott (3x14=42
nemzedék), amely a Dávid név mássalhangzóinak (dwd) számértékeit
(4+6+4=14) szorozza meg az egész-ség számával (3), utalva a prófétai beteljesedésre, és Dávid leszármazottjainak
salamoni vonalán halad előre Máriáig. Lukács nem a zsidóknak írt, hanem
mindenkinek, mindenki messiásáról, így visszafelé halad Dávid
leszármazottainak nátáni vonalán, 56 nemzedéken át, egészen Ádámig.
- Róm 5:12,18 „Ahogyan tehát egy ember által
jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a
halál azáltal, hogy mindenki vétkezett. (…) ahogyan egynek a vétke lett
minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden
ember számára az élet megigazulásává.” – A műfaji értelmezés ennek nem is mond
ellent. Rámutat azonban arra is, hogy Pál tipologikusan
magyaráz: Ádám a típus, Krisztus az antitípus (mint a pecsét lenyomata és a
pecsét, az előkép és maga a kép).
- Róm 8:20-23 „A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak
vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig
azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság
szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk,
hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez
ideig. – A műfaji értelmezés ennek nem is mond ellent, vallja, hogy az ember
lázadása nem csak rá, hanem a világra is hatást gyakorolt.
- 1Kor 11:8-9 Mert nem a férfi van az asszonyból,
hanem az asszony a férfiból. Mert nem is a férfi teremtetett az
asszonyért, hanem az asszony a férfiért. – A műfaji értelmezés szerint
Pál egy kulturális vitában érvel (a házasság helyi jele nőknél a haj eltakarása),
és a teremtési rendre hivatkozva a Genezis teológiai üzenetét ismétli
meg, de érvelésének a természetes születési rend is a része (ld. 11-12, azóta
is minden férfi nőtől születik).
- 1Kor 15:22,45,47 Mert ahogyan Ádámban
mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. (…)
Így is van megírva: Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó
Ádám pedig megelevenítő Lélekké. (..) Az első ember földből, porból
való, a második ember mennyből való. – A műfaji értelmezés ennek nem is
mond ellent, mert az ádám szó általános és egyedi értelmezést is
lehetővé tesz. Pál tipologikusan magyaráz: Ádám a típus, Krisztus az
antitípus.
- 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta:
„Sötétségből világosság ragyogjon fel, ő gyújtott világosságot szívünkben.” –
Ezt a műfaji értelmezés is így vallja, mert a dolgok létre parancsolása az
üzenet lényegi része, nem formai részlet, nem szimbolikus elem.
- 1Tim 2:13-14 Mert Ádám teremtetett először,
Éva csak azután, és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem
az asszonyt, és ő esett bűnbe. – A műfaji értelmezés szerint Pál csak
megismétli a Genezis teológiai üzenetét, érvelésének egyoldalúsága (ui. Ádám
ott volt, miért hallgatott?) pedig a tárgyalt témából fakad (hangoskodó és
önfejű nők rendre utasítása a gyülekezetben).
- 2Pt 3:4-6 Ezt kérdezgetik: „Hol van az ő
eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint
a teremtés kezdetétől fogva van.” Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is
feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből
és víz által állt elő az Isten szavára. Ez által az isteni szó által az
akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult... – A műfaji
értelmezés mint szemlélet elismeri, hogy a vízözön története mögött állhat történelmi
esemény, de a vízözön globális vagy lokális (a bolygót vagy csak egy területet
érintő) voltát az egyéni kutatásra bízza.
- Zsid 4:4 Így szól az Írás a hetedik napról:
„És megnyugodott az Isten a hetedik napon minden alkotó munkája után.” – A
Zsid szerzője az idézetet és a szombatot mint a nyugalom napját arra
használja, hogy az üdvösség állapotát írja le vele. Ez nem szó szerinti, hanem
üdvtörténeti megfeleltetés (tipológia).
- Zsid 11:3 Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava
alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. – Ezt a műfaji
értelmezés is így vallja, mert a dolgok létre parancsolása az üzenet lényegi
része, nem formai részlet, nem szimbolikus elem.
Felhasznált és ajánlott magyar szakirodalom
Genezis-kommentárok:
- Blocher,
Henry: Kezdetben (Harmat, Budapest, 1998)
- Rózsa
Huba: Őstörténet (Szent István Társulat, Budapest, 2008)
- Orosz
Atanáz (szerk.): A teremtés könyve (Szent Atanáz Görög-Katolikus
Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 2000)
Hermeneutika:
- Almási
Tibor: Hermeneutika (GyuRó Art-Press, 1997)
- Carson,
D. A.: Exegetikai tévedések (KIA, Budapest, 1996)
- Dér
Katalin: A Biblia olvasása (Kairosz, Budapest, 2008)
- Fabiny
Tibor: A keresztény hermeneutika kérdései és története (Hermeneutikai
Kutatóközpont, Budapest, 1998)
- Fee,
G. D. - Stuart, D.: Kétélű kard (Harmat, Budapest, 1996)
- Vanyó
László: Az egyházatyák Bibliája és az ókeresztény exegézis módszere, története
(Jel, Budapest, 2002)
- Zimmer,
Siegfried: Árt-e a hitnek a bibliatudomány? (Kálvin, Budapest, 2009)
Ókortudomány:
- Dobrovits
Aladár, Kákosy László: Egyiptomi és mezopotámiai regék és mondák (Móra,
Budapest, 2003)
- Kuhrt,
Amélie: Az ókori Közel-Kelet (PPKE-BTK, Budapest, 2005)
- Maróth
Miklós, Hahn István: Baal és Anat – Ugariti eposzok (Helikon, Budapest,
1986)
- Rákos
Sándor, Komoróczy Géza: Gilgames – Ékírásos akkád versek (Kriterion, Budapest,
1986)
Angolul tudóknak:
- Waltke,
Bruce K. – Fredricks Cathi J.: Genesis –
A Commentary (Zondervan, Grand Rapids, 2001)
- en.wikipedia.org/wiki/Framework_interpretation_(Genesis)
Függelék
Az 1Móz 1 teremtéstörténetének 2x3 napos szerkezete és a szombat teológiája:
Kezdeti távoli összkép |
|
1:1 Kezdetben teremtette Isten a mennyet és
a földet. 1:2 A föld még üres [tohú]
és alaktalan [bohú] volt, a mélység [töhóm] fölött sötétség
volt, de Isten Lelke [rúah Elohim] lebegett a vizek fölött. |
|
A szétválasztás műve: az életterek |
A betöltés műve: mozgó tárgyak
és lények |
1. NAP 1:3 Akkor ezt mondta Isten: Legyen
világosság! És lett világosság. 1:4 Látta Isten, hogy a világosság jó,
elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. 1:5 És elnevezte Isten a világosságot nappalnak,
a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel:
első nap. |
4. NAP 1:14 Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító
testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és meghatározó
jelei legyenek az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek. 1:15 Legyenek
ezek világító testek az égbolton, hogy világítsanak a földre. És úgy történt. 1:16 Megalkotta Isten a két nagy világító
testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a
kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjszaka; meg a csillagokat. 1:17 Az égboltra helyezte őket Isten, hogy
világítsanak a földre, 1:18 és uralkodjanak nappal meg éjszaka, és
elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy ez jó. 1:19 Így lett este, és lett reggel:
negyedik nap. |
2. NAP 1:6 Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat
a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket. 1:7 Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és
elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett
levő vizektől. És úgy történt. 1:8 Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek.
Így lett este, és lett reggel: második nap. |
5. NAP 1:20 Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek
a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett,
az égbolt alatt. 1:21 És megteremtette Isten a nagy víziállatokat,
a vizekben nyüzsgő különféle fajta úszó élőlényeket, és a különféle fajta
madarakat. És látta Isten, hogy ez jó. 1:22 Azután megáldotta őket Isten: Szaporodjatok,
sokasodjatok, és töltsétek meg a tenger vizét; a madár is sokasodjék a
földön! 1:23 Így lett este, és lett reggel: ötödik
nap. |
3. NAP 1:9 Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek
össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a száraz. És úgy
történt. 1:10 Azután elnevezte Isten a szárazat földnek,
az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte. És látta Isten, hogy ez
jó. 1:11 Azután ezt mondta Isten: Növesszen a
föld növényeket: füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely
fajtájának megfelelő gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy
történt. 1:12 Hajtott tehát a föld növényeket:
füvet, amely fajtájának megfelelő magvakat hoz, és gyümölcstermő fát,
amelynek ugyancsak fajtájának megfelelő magva van. És látta Isten, hogy ez
jó. 1:13 Így lett este, és lett reggel:
harmadik nap. |
6. NAP 1:24 Azután ezt mondta Isten: Hozzon létre
a föld különféle fajta élőlényeket: különféle fajta barmokat, csúszómászókat
és egyéb földi állatokat. És úgy történt. 1:25 Megalkotta Isten a különféle fajta
földi állatokat, a különféle fajta barmokat, meg a föld mindenféle
csúszómászóját. És látta Isten, hogy ez jó. 1:26 Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert
a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég
madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön
csúszik-mászik. 1:27 Megteremtette Isten az embert a maga
képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. 1:28 Isten megáldotta őket és ezt mondta
nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a
földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó
minden élőlényen! 1:29 Azután ezt mondta Isten: Nektek adok
az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, amelynek maghozó
gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek. 1:30 Minden földi állatnak, az ég minden madarának
és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok
minden zöld növényt. És úgy történt. 1:31 És látta Isten, hogy minden, amit
alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap. |
7. NAP 2:1 Így készült el a menny és a föld és
minden seregük. 2:2 A hetedik napra elkészült Isten a maga
munkájával, amelyet alkotott, és megpihent [sábat] a hetedik napon
egész alkotó munkája után. 2:3 Azután megáldotta és megszentelte Isten
a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája
után. |